Budapest és környékeCsaládi kiruccanásEldugott kirándulóhelyekŐszi élményszüretProgramok hétvégéreUtazói történetek

Gyerekbarát kirándulás a solymári Paprikás-patak mentén található festői Jegenye-völgyben

2 perces olvasási idő

A solymári Jegenye-völgyben egy nálunk már hagyománynak tekinthető újévi túra keretében jártunk először. Akkor még csak kettesben, vagyis hármasban, mert akkoriban kutyával jártuk be a Budapest környéki kirándulóhelyeket. Már akkor feltűnt, milyen sokan túráznak itt gyerekkel, és elhatároztuk, szülőként nekünk is az egyik első családi túráink között fog szerepelni.

A solymári Paprikás-patak ideális Budapest környéki kirándulóhely gyerekkel

Hogy miért érdemes a Jegenye-völgyet felkeresni gyerekkel, annak számos oka van. Az első, hogy nagyon közel van Budapesthez, Solymár ugyanis szinte összeépült a Budához tartozó Budaligettel. A táv nem túl hosszú, nagyjából 5 kilométer és a szintemelkedés is minimális, így a kicsik is bírják a tempót, de akár egy strapabíróbb babakocsival is nekivághatunk a sétának.

Általában jól letaposott, homokos ösvényen vezet az út, a várhoz közeledve van csak egy rövidebb, rázósabb kavicsos szakasz. De ami a legfontosabb, hogy az útvonal sok, gyerek szemmel is izgalmas pontot tartogat: vízesést, forrást, a patak felett átívelő hidakat és persze a várat.

Barangolás gyerekkel a solymári Paprikás-patak mentén található festői Jegenye-völgyben
Hangulatos útvonal – könnyű terep

Felkészülés a túrára

A solymári Jegenye-völgy látogatása nem igényel különösebb felkészülést még akkor sem, ha kicsi gyerekekkel indulunk útnak. Azért arra ügyeljünk, hogy a folyadék és némi étel ne maradjon otthon, mert a várnál csak belépőt lehet vásárolni, büfé nincs. Ide a túralábbeli sem feltétel, de a kényelmes cipő igen, illetve ha a gyerkőc szeret pancsolni, és még az időjárás is engedi, érdemes gumicsizmát vinni, amivel belegázolhat a patakba a sekélyebb részeken. Ebben az esetben egy garnitúra váltóruha sem árt.

Gyerekbarát kirándulás a Paprikás-patak mentén

Érintőlegesen már ejtettünk róla néhány szót, miért gyerekbarát ez a túra, de nézzük csak sorban, mennyi élmény vár itt a család aprajára és nagyjára!

Nem körtúráról van szó, ezért a távot oda-vissza kell megtenni, de ez nem baj, mert nagyon látványos.

Megközelíthetőség

Vagy a solymári vár közelében parkolunk le, és így haladunk a vízesés felé, vagy a fordítottját választjuk. Mi azt javasoljuk, a várat érdemes későbbre tartogatni, és kezdjétek a sétát a Budaliget és Solymár határánál lévő parkolótól. A Hidegkúti út végén található egy benzinkút, kicsit tovább gurulva pedig máris Solymáron találja magát az ember. Nem lehet elvéteni, mert az út mellett néhány parkolóhelyet is kialakítottak az autóval érkezőknek. Tömegközlekedéssel a kiindulópont a 64A és a 164-es buszokkal érhető el. A házak mellett fut egy kis ösvény sárga sáv jelzéssel és a kék Mária-út jelével, ezen kell elindulni.

Útvonal

Az útvonal mentén több helyen is találhatók padok, ahol lehet kicsit pihenni. Mi már rögtön az elsőnél letáboroztunk, mert a gyerkőcben valahogyan rögzült, hogy ha padot lát, enni kell. Elő is került a sajtos perec, de szerencsére néhány falat után folytathattuk az utat. A táv miatt kicsit aggódtunk, hogy fogja-e bírni, vagy cipelteti majd magát, de már az elején is vannak kis hidak, amiken imád átmenni, úgyhogy motiválta a sétára, hogy minél több ilyet találjon.

Barangolás gyerekkel a solymári Paprikás-patak mentén található festői Jegenye-völgyben
Egy Paprikás-patak felett átívelő fahíd

Látnivalók az útvonalon

Nem kellett sokat gyalogolni, hogy elérjük az út egyik fő látványosságát a Jegenye-völgyi vízesést, ami 5 méteres magasságával a Budai-hegység legmagasabb vízesése. Legkényelmesebben felülről lehet megnézni, de tény, hogy alulról, a patak medréből szemlélve a leglátványosabb. Ehhez viszont kicsit mászni kell, amit csak nagyobb gyerekekkel célszerű bevállalni.

Barangolás gyerekkel a solymári Paprikás-patak mentén található festői Jegenye-völgyben
A vízesés felső szakasza

A turistaút ezután egy magas homokkőfalnál halad el, amire sokan fel is másznak, úgyhogy aki jó fotókat szeretne készíteni, annak türelmesnek kell lennie. Mi nem voltunk azok, így a fotóink sem sikerültek a legjobban, de tényleg nagyon látványos. Még egy kis séta, és ismét egy pihenőhöz jut az ember, de itt már a padokhoz asztalokat is kiraktak, így ez tökéletes piknik hely gyerekekkel.

Kicsit feltöltődve, pár lépés után máris a Rózsika-forrásnál találtuk magunkat. Innen kissé monotonabb rész következett. Elhaladtunk egy nagy rét mellett, amin egy májusfa szerűség magasodik, bal oldalon pedig a Paprikás-patak csordogál. Innen már nincs messze a vár, ami egy kis domb tetején magasodik.

Barangolás gyerekkel a solymári Paprikás-patak mentén található festői Jegenye-völgyben
Rét májusfával

A felújított Solymári vár legizgalmasabb pontja a kilátótorony, ahonnan a Solymári bányatavat is látni lehet. Miután kigyönyörködtük magunkat a budai hegyek panorámájában, elindultunk lefelé, aztán még 3x fel és lemásztunk, annyira tetszett a kétévesünknek. Ezek után már mi lepődtünk meg a legjobban, hogy visszafelé is elég jól bírta, csak a forrás után kérte, hogy vegyük fel.

Barangolás gyerekkel a solymári Paprikás-patak mentén található festői Jegenye-völgyben
A Solymári vár részlete a toronyból

Akik nagyobb gyerekkel kirándulnak, a vártól tehetnek egy kis kört a zöld jelzés mentén az Alsó-patak-hegy felé, ahonnét szintén pazar panoráma nyílik a bányató felé. Ez a szakasz azonban már babakocsival nehezen járható.

Barangolás gyerekkel a solymári Paprikás-patak mentén található festői Jegenye-völgyben
Solymári bányató
Barangolás gyerekkel a solymári Paprikás-patak mentén található festői Jegenye-völgyben
Solymári vár

Mi a szokásos úton mentünk vissza az autóhoz, majd kellemesen elfáradva hazagurultunk.

Akik távolabbról érkeznek, a közelben remek szállásokat találhatnak >>

Ha egy igazán gyerekbarát kirándulást szeretnétek tenni Budapest környékén, bátran látogassatok el a solymári Jegenye-völgybe, nem fog csalódás érni. Az útvonal sok, gyerek szemmel is izgalmas pontot tartogat: vízesést, forrást, a patak felett átívelő hidakat és persze a várat.

(Képek: Bene Mariann)


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
100%
Imádom
Imádom
0%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%