VárosnézésekKastélyok és várakNyári vakációŐszi élményszüretTavaszi zsongásTéli tájoló

Megunhatatlan Gyula – Programok, éttermek és látnivalók a történelmi fürdővárosban

2 perces olvasási idő

Ha Gyuláról van szó, hajlamosak vagyunk leragadni a kolbásznál meg a pálinkánál, pedig a város sokkal több ennél. Szökőkutak és virágágyások mozaikja vár a hangulatos utcákon, melyeket egyszerre hat át a történelem, a kultúra és a wellness ígérete. Már egy kapkodós hétvégi kiruccanás is elegendő ahhoz, hogy menthetetlenül beleszeressünk, de megunni sosem lehet.

Következzen hát 9 különleges gyulai program és gasztroélmény, hogy igazán felejthetetlen legyen az őszi-téli pihenésed!

Gyula látnivalók és programok

1. Hazánk legszebb báltermével vár az Almásy-kastély

Gyulai kirándulásunk első állomása a 2016-ban átadott Almásy-kastély, ahol egy percig sem lehet unatkozni. A főúri mindennapokat modern technikai eszközök hívják életre, ráadásul a kiállítás annyi interaktív élményt tartogat, hogy még a gyerekek körében is hatalmasat fog szólni.

Újdonság is akad bőven: a frissen rekonstruált Stefánia-szárny Magyarország egyik legszebb és legnagyobb báltermét rejti. Élőben olyan hatást kelt, mintha egy tündérmeséből vették volna kölcsön.

Megunhatatlan Gyula – Programok, éttermek és látnivalók a történelmi fürdővárosban
Bálterem

Tudtad? A szárny a jótékonyságáról ismert Jankovich Stefánia nevét őrzi

Tartozik az épületrészhez egy látványkonyha, és egy elég mutatós kóstolótér is; ezek  hamarosan változatos gasztro programokkal várják majd az érdeklődőket.

Megunhatatlan Gyula – Programok, éttermek és látnivalók a történelmi fürdővárosban
Látványfőzések, tanfolyamok és kóstolók színtere lesz

Itt még többet tudhatsz meg a látogatóközpontról >>

2. Családbarát vízi kikapcsolódás a Várfürdőben

Időutazás után édes a pihenés, amihez leginkább az Almásy-kastélytól alig 200 méterre fekvő Várfürdőt ajánljuk. Így, hogy már küszöbön áll a vacogós időszak, összesen 10 beltéri és 4 kültéri medencében lehet lubickolni.

Megunhatatlan Gyula – Programok, éttermek és látnivalók a történelmi fürdővárosban
Csúszdák, élménymedence és hidromasszázs az Aquapalotában

A fürdő gyógyvize pozitív hatással bír a mozgásszervi, ideg- és bőrgyógyászati panaszokra, de ha ez nem lenne elég, a Wellness Centrum és a Castello Szaunapark szolgáltatásai biztosan feltöltenek majd.

Közvetlen átjárás a Várfürdőbe? A Hotel Erkelnél ez sem akadály!

Megunhatatlan Gyula – Programok, éttermek és látnivalók a történelmi fürdővárosban
És még a Gyulai Várra is rálátni!

Korlátlan átjárást szeretnék a fürdőbe >>

3. Gyula Rouge, a gasztronómia netovábbja 

Megunhatatlan Gyula – Programok, éttermek és látnivalók a történelmi fürdővárosban
Már csak a kis fűzfák kapaszkodnak a hajukba

Mielőtt még a híres téglavár felfedezésére indulnánk, engedjünk meg magunknak egy romantikus sétát az Élővíz-csatorna hársfái alatt. Ne lepődjünk meg, ha a belvárost közelítve mennyei illatok csapják meg az orrunk: a folyócska mellett található Gyula egyik legjobb étterme.

Hosszú sorokban lehetne taglalni, hogy mi mindent szerettünk a Rouge-ban, de beszéljenek inkább a képek!

Megunhatatlan Gyula – Programok, éttermek és látnivalók a történelmi fürdővárosban
Az ízkaland létrehozásában Segal Viktor, nemzetközi hírű séf segédkezett

Mutasd Gyula gasztrokínálatát >>

4. Gyertyafényes kalandok a Gyulai Várban

Megunhatatlan Gyula – Programok, éttermek és látnivalók a történelmi fürdővárosban
Teljesen új oldaláról mutatkozik be az erődítmény

Minden szombaton 18:30-tól gyertyafényes tárlatvezetés indul a Gyulai Vár titokzatos falai között. Na jó, a gyertyafényt ledes eszközökkel oldják meg (fő a biztonság), de ez semmit sem vesz el az élményből.

Megunhatatlan Gyula – Programok, éttermek és látnivalók a történelmi fürdővárosban
A séta végén kis frissítőt és harapnivalót is kínálnak

Még több garantált program a Gyulai Várban

  • Tűzben edzett – működő kovácsműhely
  • Solymászbemutató
  • Csatazaj a középkorban: interaktív előadás és bemutató a fegyverekről
  • Vitézek és védművek: az 1566-os ostromról a fegyvertárban, a lovagteremben és a gyilokjárón

Villa Rusztika Apartman, ahol tapintható a vidéki vendégszeretet

Érdekel az ajánlat >>

5. Napindítás a Black Sheep Kávézóban

Tartalmas gyulai programunk második napjára jobb, ha kiadósan feltankolunk. Erre a sétáló utcáról nyíló Black Sheepet találtuk a legmegfelelőbb úti célnak, ami egy újhullámos kávézó, egy konyha és egy cukrászat legjobb tulajdonságait gyúrja össze.

Megunhatatlan Gyula – Programok, éttermek és látnivalók a történelmi fürdővárosban
Így azért könnyen mosolygósra fordul egy reggel

6. Dél-alföldi kincsek tárháza a Gyulavári Kastély

Mindössze 10 perces autóútra a város központjától, egy ezerarcú látogatóközpont, a Gyulavári Kastély kínál tartalmas családi programot. Itt aztán órákig el lehet barangolni: van himnusz kiállítás, művészeti tárlat, a természetismereti termekben pedig még a kiterjesztett valóság lehetőségeit is latba vetették, hogy felnőttek és gyerekek egyaránt jól szórakozzanak.

Megunhatatlan Gyula – Programok, éttermek és látnivalók a történelmi fürdővárosban
Bepillanthatunk a Wenkcheim-Almássy család mindennapjaiba

Gyula legjobb látnivalóit ITT találod >>

7. Sörös élvezetek az ELIXBEER kóstolóházában

Ha már úgyis a kastélyban vagyunk, célszerű az egykori gazdasági szárnyat is beütemezni a menetrendbe, ugyanis itt találjuk Magyarország első bio sörfőzdéjét. Az ELIXBEER ultramodern laborjában 8 féle kézműves sört csapolnak a pilsnertől kezdve az illatozó meggysörig. Tapasztalatból mondjuk, hogy mindegyiket ki kell próbálni!

Megunhatatlan Gyula – Programok, éttermek és látnivalók a történelmi fürdővárosban
Extra magas tápérték és antioxidáns tartalommal

Pénztárcabarát pihenéssel hódít a Trio Apartman

8. A kihagyhatatlan gyulai program: Kolbász Múzeum

Gyulán előbb vagy utóbb minden út a kolbászhoz vezet, úgyhogy elejét vettük a várakozásnak, és egyenesen a Kolbász Múzeum felé indultunk. 

Megunhatatlan Gyula – Programok, éttermek és látnivalók a történelmi fürdővárosban
Gyulai Kolbász Múzeum

Tudtad, hogy a gyulai húsipar már több mint 150 éves?

Az épület falai között autentikus eszközök és fényképes tablók elevenítik meg a húsfeldolgozás történetét. Megtudhatjuk, hogy ki volt Stéberl András, hogy mi a különbség a csabai és a gyulai kolbász között, és még a “kis páros” brüsszeli Aranydiplomáját is megnézhetjük.

Mutass még több képet >>

9. Lakoma a hangulatos Patrióta Kisvendéglőben

Megunhatatlan Gyula – Programok, éttermek és látnivalók a történelmi fürdővárosban
2015-ben elnyerte az “Év feltörekvő étterme” díjat

Akár ebéd, akár vacsora okán érkezünk a Patrióta Kisvendéglőbe, a regionális ízek üdítően friss választéka fogad. A családi vállalkozás több mint 10 éve íródó sikertörténete a szakma figyelmét sem kerülte el. Arra azért ügyeljünk, hogy pörgősebb időszakokban érdemes előre asztalt foglalni!

Megunhatatlan Gyula – Programok, éttermek és látnivalók a történelmi fürdővárosban
Magyaros ízbomba

A Mosoly Deluxe Apartman tuti meghozza a jókedved

Ugye, hogy Gyula az egyik legizgalmasabb magyar város? Foglalj szállást a Szallas.hu kínálatában >>

Ha odavagy a kastélyokért, van a tarsolyunkban egy elképesztően nagy térképes gyűjtemény Magyarország legszebb kastélyairól:

(Képek: Szallas.hu, shutterstock)


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
100%
Imádom
Imádom
0%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%
Csatlakozz több mint 1,8 millió utazónkhozIratkozz fel hírlevelünkre!

Neked szóló szállás ajánlatok és programok.
💌 IDE SÜSS! Ajándék mézeskalács ház sütőforma a most feliratkozóknak!⬇️