Külföldi kalandokCsaládi kiruccanásTavaszi zsongás

Magyar vonatkozású úti célok, melyekért érdemes pár napra is útra kelni

1 perces olvasási idő
Przemysl, Lengyelország

Az egykor Magyarországhoz tartozó területeket, ahol még ma is felfedezni erre utaló emlékeket, különösen a szívembe zárom, és nagy öröm, ha eljuthatok egy-egy ilyen helyre. Főleg az őszi és a tavaszi időszakokban jólesik az embernek, ha csak pár napra is ki tud szakadni a szürke hétköznapokból, és testileg-lelkileg felfrissülhet, egy rövidebb utazással kikapcsolódhat. Ilyen időszakokra és élmények szerzésére tökéletesek a következő úti célok, melyeket érdemes felkeresni családosan is, ezzel egy rendhagyó történelem órát biztosítani a gyermeknek.

Przemysl, Lengyelország

Lengyelország déli részén, a San-folyó partján található Przemysl, mely a magyar történelem szempontjából kiemelkedő, igazi multikulturális város a Kárpátaljai vajdaságban.

Przemysl, Lengyelország

Az idők során többször volt magyar uralom alatt, így 1772-ben az Osztrák-Magyar Monarchia részeként Európa egyik legnagyobb erődrendszerével kezdték megerősíteni ahogy megromlott a viszony Oroszországgal. Földrajzi fekvéséből adódóan folyamatosan a Kárpátokban dúló harcok színtere volt, hiszen innen már megnyílt az út Budapest és Bécs irányába. A legsúlyosabb csatákat az 1914-15-ös években vívták védői, ahol több ezer magyar katona is életét vesztette. Az erődrendszer legjobb állapotban megmaradt tagja az I. sz. Salis Soglio-erőd, melyet keressünk fel, ha ellátogatunk ide. Ismereteinket a város történetéről, kulturális sokszínűségéről, lakóinak életéről tovább bővíthetjük a különböző múzeumok felkeresésével.

Városnézésünk során a Fő téren találkozhatunk Przemysl jelképével, a szökőkútban fürdőző medvével, nem messze tőle található Svejk, a dolgos katona szobra, aki a történet szerint megfordult a városban, valamint a tér sarkán remek fotók készítésére van lehetőség a lengyel és magyar huszárok lovasszobraival.

Przemysl belvárosában

Szállások Przemyslben >>

Csíkszeredától a Gyimesekig, Erdély

Ha magyar vonatkozású úti célokról beszélünk, akkor Erdélybe mindenképp érdemes pár napra is ellátogatni, ezernyi gyönyörű hely és kulturális örökség vár itt.

A keleti határvidék városa Csíkszereda, amely leginkább a hozzátartozó Csíksomlyóval együtt kerül fel az utazók térképére. Csíksomlyó az egyik leghíresebb zarándokhely, évente több tízezren indulnak útnak pünkösdkor a csíksomlyói búcsúra, amelynek a Kissomlyó és Nagysomlyó közti nyereg ad helyszínt. Csíkszereda központjából a mintegy 3 km-es túrát ajánlom mindenkinek, nagyszerű a nyeregből a kilátás, az egész környéket belátni, és egy naplemente is felejthetetlen élmény.

Csíksomlyói kegytemplom

Ahogy az a zarándokút során is szokás, látogassunk el Gyimesbe, autózzunk végig a Gyimesi-szoroson egészen az Ezer éves határig. Itt húzódott a Magyar Királyság határvonala egészen 1920-ig, melynek határkövei közül van, amely még ma is látható. A vasúti őrházat szépen felújították az elmúlt években, gazdag kiállítási anyaggal várja a látogatókat a Rákóczi-vár romjainál.

Ezer éves határ

Gyimesbükkön tegyünk egy rövid megállót, és látogassuk meg a Tájházat, ahol a csángók életének mindennapjaiba kaphatunk betekintést egy magángyűjtemény részeként.

Tájház Gyimesbükkön

Szállást keresel Erdélyben? >>

Tátralomnictól a Csorba-tóig, Szlovákia

A Trianoni békekötést követően veszítettük el a Magas-Tátra adta kirándulási, túrázási lehetőségeket, a magyar vonatkozású emlékeket azonban nem felejthetjük el, és nem mehetünk el amellett a tény mellett sem szó nélkül, hogy itt, Ótátrafüreden alakult meg 1873. augusztus 10-én az első magyar turistaklub, a Magyarországi Kárpát Egyesület.

Ez a település a Tátra legrégebbi települése és egyben központja a mai napig. Kirándulók, túrázók mellett közkedvelt a gyógyfürdőket keresők körében is. A turizmus felvirágzását Rainer Jánosnak köszönheti, akiről az elnevezett kunyhó még ma is áll a Tar-patak közelében.

A Magas-Tátra lábánál fekszik továbbá Tátralomnic, ahonnan a Kőpataki-tóhoz, majd a Lomnici-csúcsra tegyünk a felvonóval egy kirándulást, fantasztikus kilátásban lehet része innen az embernek. Ótátrafüredtől az ellenkező irányban kihagyhatatlan a Csorba-tóhoz egy látogatás. Megérintik az embert ezek a varázslatosan magas hegycsúcsok, a tiszta levegő, és a turistaútvonalak számtalan, élménnyel teli kalandot ígérnek.

Szálláshelyek a Magas-Tátrában >>

Lenne még bőven város, táj és kulturális örökség, mellyel bővíthetnénk a listát – ez nem vitás. Fontosnak tartom, hogy ismerjük meg történelmünk hagyatékait, így, ha pár napja van az embernek, szerintem induljunk el ezen az úton, a közelünkben is találhatunk megannyi szépséget, szerezhetünk felemelő élményeket, és tanulhatunk őseinktől.

/Fotók: Kiss Gyula/

 


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
0%
Imádom
Imádom
0%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%