KéktúraEldugott kirándulóhelyekProgramok hétvégére

Mintha elsétálnánk Budapestről Madridba – megnéztük a Kéktúra-filmet

1 perces olvasási idő

Mintha elsétálnánk Budapestről Madridba – így jellemzi a Kékkört Till Anilla, aki élete eddigi legnagyobb kihívásaként megkísérelte egyben végigjárni Európa leghosszabb egybefüggő túraútvonalát, a 2550 km-es Kékkört. Utazásáról film is készült, melyet május 23-án országszerte már a mozikban láthat a nagyközönség.

Mintha elsétálnánk Budapestről Madridba – megnéztük a Kéktúra-filmet

Találd meg kirándulásodhoz a legszebb szállásokat a Szallas.hu-n!

Csak egy vonal, ami meg van húzva

Till Anilla 2023. május 19. és július 29. között, a budapesti Hármashatár-hegyről indulva és ide visszaérkezve járta végig a Kékkört. A túra minden napján legalább 10 kilométert gyalogolt, de nem egyszer 50 kilométer feletti távokat is megtett egy-egy napon. Először az Országos Kéktúra keleti részét hódította meg, majd Hollóházánál rákanyarodott az Alföldi Kéktúrára. Szekszárdnál a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra útvonalán haladt tovább, Írottkő után pedig visszatért az Országos Kéktúra útvonalára, és a nyugati rész befejezése után visszaérkezett a Hármashatár-hegyre, ahol barátai lufikkal várták. Anilla találóan úgy fogalmaz: ez csak egy vonal, ami meg van húzva, mégis hogy ha végigmész rajta, rengeteg élménnyel gazdagodsz.

A 2550 hivatalos előzetesét itt találod.

A 2550 vetítésére itt vehetsz jegyet.

Találd meg kirándulásodhoz a legkényelmesebb szállásokat a Szallas.hu-n!

Kedvet kaptál a kéktúrázáshoz? Alábbi cikkeinkben hasznos tippeket, csodás úti célokat találsz:


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
0%
Imádom
Imádom
0%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%
89 bejegyzés

A szerzőről
Két éve vagyok tagja a Szallas.hu blogíró csapatának. Ez idő alatt Olvasóinkat elkalauzolhattam már Magyarország és Horvátország bámulatosan szép tájaira, pompás éttermeibe és illatos cukrászdáiba. Szabadidőmet legszívesebben a családom körében töltöm, szeretünk túrázni, új tájakat felfedezni. Szívem csücske az ezerarcú Balaton, melyet második otthonomnak nevezhetek.
Bejegyzések
    Ajánlott bejegyzések
    Programok hétvégére

    10 új hely, ami azonnal felkerült a bakancslistánkra

    2 perces olvasási idő
    Budapest és környéke

    25+ budapesti program őszre

    3 perces olvasási idő
    Őszi élményszüret

    Csabai Kolbászfesztivál 2024 – Légy részese a gasztroélménynek!

    1 perces olvasási idő