Őszi wellness a hajdúszoboszlói Hunguest Hotel Apollo ****-ban

Popik Dorottya 2019-10-05
popik-dorottya

Épphogy véget ért a nyár, de már pihennél valamerre? Félsz, hogy a rossz idő majd elrontja a kikapcsolódást? Ha az Alföld legismertebb fürdővárosát választod, biztosan nem fogod megbánni. Irány Hajdúszoboszló és a Hunguest Hotel Apollo!

Ahogyan az utolsó nyári napok elteltek, rögtön éreztem, hogy menni szeretnék valamerre. Hova is utazhatnánk, ami közel van, de mégis kicsit távol. Párommal rövid tanakodást követően Hajdúszoboszlóra esett a választásunk. Először jártunk közösen ebben a városban, de minden bizonnyal nem utoljára. 

Na de miért is a Hotel Apollo?

Mindig is szerettük a viszonylag kicsi és barátságos szállodákat, így rövid keresgélés után a Hunguest Hotel Apollóra esett a választásunk. Utólag kijelenthetem, hogy jól választottunk. Plusz érv volt a hatalmas, több mint 3500 négyzetméter vízfelület, ahol minden korosztály megtalálja a számára ideális kikapcsolódást. Ami még nagyon tetszett, hogy a szállodának jó az elhelyezkedése, így egy kellemes sétával bejárhattuk a környéket.

Őszi wellness Hunguest Hotel Apollo

1. nap: érkezés, vacsora

A pénteki munka után, kicsit fáradtan, de izgatottan érkeztünk a szállodába. A recepción kedves fogadtatásban volt részünk, elláttak bennünket minden szükséges információval. A szoba nagyon tágas volt, 2 hálószoba is helyet kapott benne. Párommal viccelődtünk is, hogy ha összevesznénk, akkor még tudunk külön is aludni. A fürdőszoba szintén óriási, ami lássuk be, egy nő számára mindig szívmelengető.

Mivel már farkaséhesek voltunk, úgy döntöttünk, hogy irányba vesszük az éttermet, és elfogyasztjuk a vacsorát. A Hotel Apollo vendégei eldönthetik, hogy milyen ellátással foglalnak, de tapasztalataink alapján mindenképp érdemes a félpanziót választani. A szálloda étterme közös a szomszédos szállodával, ami szintén a lánc tagja. Aggódni viszont nem kell, mivel a Hunguest Hotel Békében található Pávai Vajna étterem egy hangulatos folyosón közelíthető meg, csupán pár perces sétával. Teli hassal ez kifejezetten jól tud esni. Útközben távolról meglestük mindkét hotel wellness részlegét, és alig vártuk, hogy azokat is birtokba vegyük.

Az étteremben mosolyogva fogadtak bennünket, és az asztalhoz ülve még gyertyát is gyújtottak nekünk! Nagyon tetszett, hogy mindkét este élőzenével szórakoztatták a vendégeket, így kellemes hangulatban fogyasztottuk a finomabbnál finomabb ételeket.

Mire végeztünk a vacsorával eléggé elszaladt az idő, ezért úgy döntöttünk másnapra tartogatjuk a további programokat.

Nézz körül a hajdúszoboszlói hotel ajánlatai között >>

Őszi wellness Hunguest Hotel Apollo

Hunguest Hotel Apollo svédasztal

2. nap: wellness, wellness, wellness

Elég borús reggelre ébredtünk, de szerencsére számos lehetőségünk volt a szállodában, így nem unatkoztunk. 

Reggeli akár 11 óráig

Szerettük, hogy hétvégén 11 óráig lehetett reggelizni, ugyanis a hétköznapi kelések után kicsit jól esett sokáig aludni. Kellemesen kipihenve ismételten irányba vettük az éttermet. A reggeli választéka nagyon széles volt, még az ételérzékeny párom is talált magának gluténmentes felvágottakat. A bőség zavarában képtelenek voltunk csak egyfélét választani. Minden isteni finom volt! Ezt is bizonyítja, hogy bizony vacsoráig egyikünk sem éhezett meg.

Wellness két hotelben

Mikor már a reggeli is leért, elindultunk a wellness részleg irányába. Miután több mint 3500 négyzetméter vízfelületről, és sok egyéb más szolgáltatásról beszélünk, egy hétvége alatt sem sikerült mindent kipróbálnunk.

Először az Apollo medencéit vettük birtokba.

Az itteni rész éppen olyan barátságos, mint maga a szálloda. Élménymedence, jakuzzi és gyógyvizes medence is helyet kapott. Ha csak ennyiből állt volna az egész wellness is ellettünk volna egész hétvégén.

Őszi wellness Hunguest Hotel Apollo

Pár óra elteltével, úgy döntöttünk átmegyünk a Hunguest Hotel Béke részlegébe is.

Na itt aztán csak kapkodtuk a fejünket, hogy merre is kellene először menni. Hogy néhány példát említsek: bel-, és kültéri gyógymedence, beltéri úszómedence, élménymedence, pezsgőmedence és gyermekmedence. Akiket a hideg sem tántorított vissza, még a szezonálisan nyitva tartó kültéri medencéket is használatba vették. A hotel gyógyászati részlege egyedi kezeléseket kínál, szerencsére még ezekre nem volt szükségünk. Egyből eszünkbe jutottak szüleink és nagyszüleink, akik biztosan tudtak volna válogatni! 

Tipp: Érdemes lehet családdal érkezni, ugyanis több generáció minden tagja megtalálja a számára ideális lehetőséget. 

Amit bánunk, hogy nem próbáltuk ki a masszázst. De, ami késik, nem múlik! A szálloda gondolt is a borúsabb és hűvösebb napokra, így akár a szoláriumban is gyűjthetünk egy kis színt magunkra. 

Imádunk szaunázni, így a kinti hideg miatt kellemes volt kicsit átmelegedni. Ami nagyon szimpatikus volt, hogy a vendégek választhatnak a textil nélküli, vagy pedig, ha kicsit szégyenlősebbek lennénk, akkor pedig a fürdőruhás szaunázás között. Megörültem a sószobának is, ami nemcsak hangulatos volt, de kedvezően hatott az allergiámra is. 2x 20 perc után teljesen tünetmentes lettem!

A két hotelben azt tetszett leginkább, hogy hiába voltak sokan, mégis kellemesen eloszlott a vendégsereg. Sehol nem volt olyan érzésünk, hogy elnyomna a tömeg.

Vacsora

Pár óra medencézés után visszatértünk a szobába, és elkészültünk a vacsorához. A késői bőséges reggeli estére már kevésbé érződött, így kíváncsian vártuk az esti kínálatot. Ismét nem csalódtunk, nagyon finom hazai és nemzetközi ételek vártak bennünket. Sajnos a gyomrunk kapacitása kisebb volt, mint a választék, viszont, amiket megkóstoltunk, mind nagyon ízletes volt.

A vacsorát követően úgy döntöttünk, hogy sétálunk egy kicsit, hogy jobban megismerjük Hajdúszoboszló városát. Hiába a hűvösebb időjárás, itt bizony nem áll meg az élet! Az utca tele van árusokkal, szól a zene, mintha egy kis fesztivál területére cseppentünk volna. A város egyébként számos rendezvénnyel vár, ezért ősszel is érdemes ellátogatni!

3+1 őszi program Hajdúszoboszlón >>

Tipp: októberben megrendezésre kerül a Szoboszlói Szüreti Mulatság, foglald le most szállásodat az október 18-i hétvégére! 

3. nap: wellness, szauna és távozás

Az előző napi késői kelést kompenzálva szerettem volna még kicsit kihasználni az időt, ezért másnap kora reggelre állítottam az ébresztőt, és már a wellness részleg nyitására érkeztem. Így még reggeli előtt egy úszás és szaunázás is belefért a programba. Előző nap kimaradt az illatkamra és a gőzkabin is, így még azokat is gyorsan kipróbáltam. Bár minden reggel így indulhatna! Kicsit elkeseredve pakoltunk össze, gyorsan elszaladt a hétvége. Aki úgy gondolná itt elég 2 éjszaka, az nagyon téved! Legközelebb mindenképp hosszabb időre foglalunk!

Búcsúzásként még utoljára reggeliztünk egy jót, végül pozitív élményekkel és pár kilóval gazdagabban elindultunk haza!

Mi tetszett legjobban a Hotel Apollo szolgáltatásaiban?

  • Barátságos, családias légkör
  • Kedves személyzet
  • Tágas szoba
  • Tisztaság
  • Óriási wellness
  • Jó elhelyezkedés
  • Isteni ételek

Az időjárás nem igazán kedvezett nekünk, ami az egyetlen negatívum volt az egész hétvégében. Szerencsére a hotel adottságainak köszönhetően, így is volt bőven mivel elütnünk az időt. Még egy indok, amiért még újra jövünk!

Ahova mindenképp szeretnénk még eljutni Hajdúszoboszlón:

Mivel a szálloda bőven ellátott bennünket medencével, nem volt időnk kipróbálni Európa legnagyobb fürdőkomplexumát. Viszont a csúszdák rajongójaként egy szép nyári napon majd feltétlenül visszatérünk.

A csónakázó tó partján található 35 méteres kerékről belátod a Termálfürdő egész területét, illetve környezetét. A nyári időszakban tart nyitva, így ide is tutira ellátogatunk!

Nézz körül a hajdúszoboszlói szálloda oldalán és foglald le őszi pihenésed! >>

(Beszámoló: Popik Dorottya, fotók: Popik Dorottya, szallas.hu)