Budapest és környékeBarátokkalCsaládi kiruccanásTéli tájoló

Rejtett kincsek Budapest környékén – Kirándulóhelyek, látnivalók, amik télen is megközelíthetőek

1 perces olvasási idő

Ha már jól ismeritek a főváros környéki legfelkapottabb kirándulóhelyeket, és valami újat szeretnétek felfedezni, vagy egyszerűen csak olyan eldugott kirándulóhelyeket és rejtett látnivalókat kerestek Budapest környékén, ahol nincs tömeg és télen is könnyen megközelíthetőek, nézzétek meg, mit ajánlunk, hátha tudunk néhány igazán jó tippet adni.

Rejtett kincsek Budapesten

Nyugodt erdei séta a budapesti Kamaraerdőben

Kézenfekvő lenne, sok budapestinek mégis ritkán jut eszébe, hogy a Budai-hegység erdői helyett a XI. kerületben található Kamaraerdőt válassza, pedig remek kirándulóhely, ami még télen is könnyen megközelíthető.

Budapest egyik legnagyobb kiterjedésű erdeje közel 200 hektáron terül el, de semmi ok az ijedtségre, nem lehet eltévedni benne. Legalábbis, ha a 4 kilométer hosszú, nagyjából 2 óra alatt bejárható 12 állomásos tanösvény útvonalát járjuk végig. Ez egy télen is könnyen teljesíthető terep, de akiket fűt a kalandvágy, azok még bevállalhatják, hogy a Kamaraerdő legmagasabb pontját, a 224 méter magas Vadász-hegyet is meghódítják.

A tanösvény kiindulópontja a 87-es vagy a 187-es buszokkal közelíthető meg, amiről a Kamaraerdei Ifjúsági Parknál kell leszállni, az autósokat pedig egy parkoló várja itt.

Világháborús bunker a Fazekas-hegyen

A II. kerületben található, 281 méter magas Fazekas-hegy a Budai-hegység része, ám mégis nagyon kevesen ismerik. A hegyen található egy kőfejtő, amit védett természeti értékké nyilvánítottak, valamint olyan turistaútvonalak, amik télen is könnyen megközelíthetőek. Akik csodálatos budapesti panorámában szeretnének gyönyörködni, bátran válasszák ezt a helyet úti célul, mert a hűvösvölgyi villamos és buszvégállomástól a sárga kör és kék sáv (ez egy idő után kék háromszöggé vált) jelzést követve alig egy kilométer után már el is érjük a Fazekas-hegy világháborús bunkerét. Innen szép kilátás nyílik többek között a Hárs-hegyre, a Hármashatár-hegyre, az Apáthy-sziklára és Remetekertvárosra is.

Könnyen megközelíthető, rejtett kincsek Budapest környékén

Veresegyházi-tavak tanösvény

A Veresegyházi-tavak tanösvény nem csak könnyen megközelíthető, de nagyon könnyen teljesíthető túra is, hiszen szintkülönbség nincs, és a terep sem tartogat kihívásokat.

A veresegyházi tórendszer 3 különálló tóból áll, melyeket télen kifejezetten érdemes felkeresni, mert ilyenkor sokkal nyugodtabbak, mint a tavasztól őszig tartó időszakban. A Malom-tó nyáron kedvelt fürdőhely, télen viszont teljesen új arcát mutatja, csakúgy, mint a horgászok által kedvelt Ivacsi-tó. A harmadik tó, a Pamut-tó az előző kettővel ellentétben egy rejtett kincs, ami első sorban az orchideás rétjéről híres, de minden évszakban festői a szépsége.

A három tavat egy nagyjából 5 kilométer hosszú tanösvény köti össze, ami tempótól függően 2-3 óra alatt járható végig.

Kiindulópontnak érdemes a Malom Tóstrand előtti parkolót választani.

Szállások Veresegyházán >>

Séta a Gödöllői Erdészeti Arborétumban

Nekünk az idei év nagy felfedezése volt, pedig már számtalanszor jártunk Gödöllőn, de a látogatás általában kimerült egy kis városnézéssel és kastélylátogatással.

Az ingyenesen látogatható arborétum telepítését 1902-ben kezdték meg, főként fenyők honosítása volt a cél, de számos lombhullató faj is helyet kapott. Éppen emiatt az arborétum még télen is üdítő kirándulás, hiszen nem csak csupasz fákat lát az ember.

Rejtett kincsek Budapest környékén - Kirándulóhelyek, látnivalók, amik télen is megközelíthetőek

A területén több ajánlott útvonalat alakítottal ki, amik akár babakocsival vagy kerekesszékkel is járhatóak.

Szállások Gödöllőn >>

Az ócsai mocsárvilág felfedezése a Selyem-réti tanösvény mentén

Nekünk ez az idei tél egyik bakancslistás programja, már csak arra várunk, hogy kicsit fagyosabbra forduljon az idő, esetleg még egy kis hó is essen. Tavasszal már jártunk erre, és már akkor is magával ragadott a hely különleges hangulata, és elhatároztuk, ezt mindenképpen látnunk kell télen is, mikor a mocsárvilágot a fagy uralja.

A Selyem-réti tanösvény hossza másfél kilométer, de mivel oda-vissza kell megjárni, valójában 3. Végig egy széles, jó minőségű földúton haladunk, így akár még babakocsival is megtehető a táv. A névadó Selyem-réten van egy piknikező hely is. Termoszban érdemes forró teát, vagy forrócsokit vinni, a gyerekeket pedig egy kis játszótér várja.

Ami pedig a nagy előnye egy téli felfedezőtúrának az ócsai lépvilágban, az az, hogy ilyenkor nincsenek szúnyogok, amik egyébként kissé megkeserítik a kirándulók életét.

A hely autóval könnyen megközelíthető, Ócsát elhagyva, Bugyi felé tartva a település végét jelző táblától körülbelül 2 kilométerre az út bal oldalán található egy parkoló, és egy tábla, ami a tanösvény kiindulópontját jelzi.

Ha a közelben szeretnétek megszállni néhány éjszakára, a Bugyi településen található Forster Vadászkastély és Szálloda kitűnő választás lesz.

Ne zárkózzatok be a négy fal közé télen is, vegyétek elő a bakancsot és a meleg kabátot, majd irány a természet, fedezzétek fel ti is Budapest környékének rejtett kincseit! Ha nem tudjátok, merre induljatok, most adunk néhány tippet!

(Képek: instagram, Szallas.hu)


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
80%
Imádom
Imádom
20%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%