Budapest és környékeBarátokkalProgramok hétvégére

Nem kell New Yorkig utaznod, hogy Szelfi Múzeumban pózolj

1 perces olvasási idő

Szelfi Múzeum a hivatalos megnevezése, mégsem lehet igazán múzeumnak tekinteni a budapesti Paulay Ede utcában található helyet, amely cukrászda, kávézó és kortárs alkotótér is egyben. A Museum of Sweets and Selfies-ben garantáltan Te vagy a középpontban, hiszen egy időben lehetsz alkotó és a képek szereplője is. 11 szoba, izgalmas hátterek és installációk várnak rád, sőt még egy cukrászda is található itt, ha esetleg fotózás közben lemerülnének az energiatartalékaid.

Honnan jött a budapesti Szelfi Múzeum ötlete?

A Szelfi Múzeum ötlete külföldi minta alapján született, a kivitelezésben egy magyar csapat vett részt az alapítók ötleteit követve. És hogy kinek a fejéből kipattant ez az őrült ötlet? Gangel Lilla marketinges és Koltai Balázs, a PÁNiQ-SZOBA alapítója hozta el Magyarországra a Szelfi Múzeumot, amely nagy sikernek örvend a nyitás óta. Saját bevallásuk szerint „a megvalósításban sokat segített Lilla kreatív látásmódja, lendülete, marketinges múltja, Balázst pedig mindig is vonzották a rendhagyó élményszolgáltatások.” 

Szelfi Múzeum

Izgalmas installációk a budapesti Szelfi Múzeumban

Milyen szobákat járhatunk be a Szelfi Múzeum területén?

A múzeum alapterülete 400 nm, a 11 tematikus szobában különleges installációkkal találkozhatunk. Van itt unikornis installáció, biciklis és UV szobák, rendkívül népszerű a flamingós design és a banánhinta is. Különlegesség a “tükörszoba”, ahol kb. 2000 db összetört CD alkotja a felületet (megkérdeztük, nem zenei CD-k voltak, így senkinek sem kell aggódni, hogy Michael Jackson vagy ACDC CD-ket áldoztak fel 🙂

Milyen alkalomra ajánljuk a Szelfi Múzeum felkeresését? 

Lehet családi fotózások rendhagyó helyszíne:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Museum of Sweets & Selfies (@museumofsweetsandselfies) által megosztott bejegyzés,

Ha már ott van mellettünk a gyerek, kezünkben egy telefon, nyugodtan készíthetünk rendhagyó gyerekfotókat is:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Museum of Sweets & Selfies (@museumofsweetsandselfies) által megosztott bejegyzés,

Vagy szervezhetünk ide kreatív fotózást is (jelmezben is akár) :

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Museum of Sweets & Selfies (@museumofsweetsandselfies) által megosztott bejegyzés,

De azoknak is ajánljuk, akik szívesen kimozdulnának szórakozni barátokkal, barátnőkkel, romantikus párok akár a jegyesfotózást is szervezhetik ide, ahogy a lánybúcsúk, csapatépítők és szülinapok is rendkívül népszerűek. Nem elég menő a tinédzsernek múzeumban menni? Erre a programra tuti nem mond nemet! 

TIPP: Ünnepeld a szülinapod a Szelfi Múzeumban! A VIP terem (max. 15 fős) külön foglalható lánybúcsúk, szülinapi bulik, csapatépítők részére. Az ára 7990 Ft/óra. Ételt-italt igény szerint biztosít a cukrászda és kávézó, sem saját étel, sem alkohol nem vihető be.

Ha pedig megpihennél és egy flamingós süti társaságában visszanéznéd a fotókat, irány a cukrászda! 

 

Mennyibe kerül a belépő?

  • 1 éves korig ingyenes, 99 éves korig egy belépőt válthat mindenki 
  • hétközben: 2990  Ft/ fő
  • hétvégén 3500 Ft/ fő
  • Családi jegy (2 felnőtt +1 fő 14 év alatti gyerek): 2800 Ft/ fő
  • 15 főtől csoportos kedvezmény:  2800 Ft/ fő

A megvásárolt belépő 90 percig érvényes, ezen időtartam alatt lehet fotózkodni a termekben.

Kinek ajánljuk a Szelfi Múzeumot?

Gyerekeknek és gyereklelkű felnőtteknek is ajánlott a program, a tapasztalatok szerint a 30 év alatti korosztály élvezi legjobban a szelfizést.

Figyelem! Mivel a Szelfi Múzeum nem játszóház, az okozott károkért a szülőknek kell felelősséget vállalniuk. Hiába az unikornis és a sellőmotívum, ugyanúgy kell itt viselkedni, mint egy hagyományos múzeumban, ahol a kiállított tárgyakkal, installációval nem lehet játszani.

Szelfi Múzeum

Hogyan lehet megközelíteni a Szelfi Múzeum épületét?

Parkolás: az utcán, fizetős

Parkolóházak a közelben:

  • Káldy Gyula utcai parkolóház (Bejárat: VI. ker., Káldy Gyula utca 4.; kijárat a Király utca felé) – 3 perc séta – Térkép
  • Central Passage Parkolóház (Két bejárata is van: VI. ker., Király utca 8-10. és Paulay Ede utca 5.) – 2 perc séta – Térkép

Őrzött parkoló:

  • 10 perc sétára, a Rumbach Sebestyén utcában őrzött, kavicsos parkoló – 350 forint/óra a parkolás. Térkép

Tömegközlekedéssel: A Museum of Sweets and Selfies Budapest életteli, nyüzsgő központjában található, így BKK-val is könnyedén megközelítheted. Oktogontól 5 perc séta, Deák Ferenc tértől és Erzsébet tértől 10 perc séta távolságra van.

További információk a Szelfi Múzeumról >>

Szállástippek Budapesten

Triple M Hotel Budapest ***

Triple M Hotel Budapest ***

Real Apartments Hegedű Budapest

Real Apartments Hegedű Budapest

Smart Hotel Budapest ****

Smart Hotel Budapest****

Adagio Hostel 2.0 Basilica Budapest

Adagio Hostel 2.0 Basilica Budapest

T62 Hotel Budapest

T62 Hotel Budapest

Full Moon Design Hostel Budapest

Full Moon Design Hostel Budapest

Még több szállás Budapesten >>

(fotók: szallas.hu)


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
0%
Imádom
Imádom
0%
Vicces
Vicces
100%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%