Vidéki víkendCsaládi kiruccanásProgramok hétvégére

Csodaösvény vár az Őrség ölelésében – Szőce, tőzegmohás tanösvény

1 perces olvasási idő

Nem akármilyen tanösvény halad ám az őrségi Szőce-patak festői szépségű völgyében! Ez nem más, mint a híres tőzegmohás tanösvény, ami a láprétek különleges, misztikus világába kalauzol. A pallósoron sétálva megismerhettek ritka növényfajokat, valamint gyönyörködhettek a zöldellő rétekben és az ég felé nyújtózó égerfákban. Összeszedtünk minden tudnivalót erről a kellemes gyalogtúráról!

Csodaösvény vár az Őrség ölelésében - Szőce, tőzegmohás tanösvény
Tőzegmohás tanösvény, Szőce

Érdekességek a környékről, amiket valószínűleg nem is tudtatok:

  • Két fontos történelmi útvonal is elhaladt Szőce mellett; az egyik a római kori Borostyánkő út, a másik a középkori Magyarországot Itáliával összekötő Király út, mely Székesfehérvártól indult.
  • Szőce neve a szláv zelche szóból ered, jelentése „kis falu”, és először egy 1286-os oklevél említi meg.
  • A település címere is érdekes: feltűnik rajta a híres tőzegmoha, emellett két zöld domb és egy lovas, aki IV. Bélát szimbolizálja – a hagyomány szerint ugyanis a tatárok elől menekülő király itt kelt át a határon, útban a dalmát tengerpart felé.
Csodaösvény vár az Őrség ölelésében - Szőce, tőzegmohás tanösvény
Szőcei Lápok Háza bejárat

Az „aranymoha” otthona: Tőzegmohás láprét, Szőce

Az Őrség keleti részén, a fokozottan védett Szőce-patakvölgyben egy igazi természeti kincs bújik meg: az ország egyetlen tőzegkákás lápvidéke. Elképesztő belegondolni, hogy sokáig csak a helyiek ismerték ezt a völgyet – és még ők sem ismerték fel rendkívüli természeti értékét! Ennek ellenére sokat tettek azért, hogy ez a különleges hely fennmaradhasson: ugyanis a terület élővilágának megőrzéséhez nagyban hozzájárult az évszázadok óta fennálló, hagyományos paraszti gazdálkodás, azaz a kaszálásra alapozott szarvasmarhatartás.

Csodaösvény vár az Őrség ölelésében - Szőce, tőzegmohás tanösvény
Láprét

A láprét a tiszta vizű forrásokkal és zöldellő rétekkel tűzdelt patakvölgybe terül el. Az itteni tőzegmohát szokták a helyiek egyszerűen aranymohának nevezni; anno a tőzegmoha magas párnákat alkotott, és alomként használták fel. A tőzegmohás láprét manapság már fogalomnak számít a botanikusok körében, és a tanösvénynek hála egyre népszerűbb a látogatók körében is.

Ezekre a látnivalókra számíthattok a tanösvényen:

  • Különleges és védett növényfajok sokaságára, úgy mint: vidrafű, bíborszínű orchidea (tavaszal), tőzegeper, keserűfű, vagy a húsevő kereklevelű harmatfű.
  • A patak vize nagyon szép tiszta, és élővilága is rendkívül gazdag; számos szitakötő- és tegzes faj él a vízben (ez utóbbi egy mocsárvidéken élő rovarfaj).
  • A környező erdő fő faféléje az éger. A tanösvény az égererdőben is vezet, de ezen a szakaszon nincs palló.
  • Április-május környékén színes, virágos rétek kísérnek az úton, de ősszel is csodaszép látványban lesz részetek, amint a fák levelei pompás színekbe öltöznek, és a rét felett fátyolos köd dereng. 
Csodaösvény vár az Őrség ölelésében - Szőce, tőzegmohás tanösvény
Nagyrészt fapallón lehet haladni, tájékoztató táblák mellett

A tőzegmohás tanösvény útvonala és megközelítése

  • Tanösvény hossza: 1 km
  • Kiindulópont: A tőzegmohás láprét északi vége (GPS: 46.899599, 16.572713)
  • Végpont: Lápok Háza (GPS: 46.896654, 16.573792)
  • Megközelítés: Szőcén az Ady Endre úton kell végighaladni, a temetőt elhagyva földúton követni a Szőce-patakot, majd balra tartani, ahol a láprét bejárata található. 
  • Parkolni a Lápok Házánál lehet, de a tanösvény kerékpárral is megközelíthető.
Csodaösvény vár az Őrség ölelésében - Szőce, tőzegmohás tanösvény
Csodás helyen visz a tőzegmohás tanösvény 

Fontos tudnivalók a tőzegmohás tanösvény látogatásáról

  • Mivel a láprét felett megemelt pallósoron vezet az út, így a tanösvény nedves időben is látogatható, de ekkor vigyázni kell a csúszásveszély miatt.
  • A láprét fokozottan védett terület, így tilos lelépni a pallóról!
  • A tanösvény szabadon látogatható, de igény esetén a Nemzeti Park szakvezetést is biztosít, bejelentkezés alapján.
Csodaösvény vár az Őrség ölelésében - Szőce, tőzegmohás tanösvény
Védett és különleges növényekben nincs hiány

Lápok Háza a tanösvény mellett, ahol mindenre fény derül

Vagyis ahol minden információt megkaphattok a helyi növény- és állatvilágról, valamint a lápok mibenlétéről – beleértve az izgalmas lápi legendákat is! Nem egy unalmas múzeumra kell gondolni, hanem egy interaktív kiállításra, ami ráadásul nem túl nagy, így könnyedén bejárható. 

Belépő: Teljes árú 500 Ft/fő, Kedvezményes 300 Ft/fő.

Csodaösvény vár az Őrség ölelésében - Szőce, tőzegmohás tanösvény
Kiállítás a Lápok Házában

Mit lehet még csinálni a környéken? Fontosabb Szőce látnivalók és programtippek

  • Árpád-kori római katolikus templom Szőcén;
  • Kerékpárútra lehetőségek a falu körül;
  • A környék látványosságai közül kiemelkedik a hegyhátszentjakabi Vadása-tó, a pankaszi harangláb, vagy a szaknyéri Alpaka farm.  
Csodaösvény vár az Őrség ölelésében - Szőce, tőzegmohás tanösvény
Pankaszi szoknyás harangláb

Hangulatos vendégházak a közelben:

Aranymoha Vendégház Szőce

Őrségi Nádkunyhó Vendégház Hegyhátszentjakab

Tobzos-patak Vendégház Viszák  

Szőce leghíresebb látnivalója a tőzegmohás tanösvény, ami egyúttal az ország egyik legjelentősebb természeti értéke is. Kellemes túralehetőséget kínál, gyönyörű táj mellett – akár kisgyerekkel is bátran jöhettek! Ha az Őrség területén foglalnátok szállást, itt mindent megtaláltok >>

(Képek: Szallas.hu, shutterstock)


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
100%
Imádom
Imádom
0%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%