Nagyon mennék már! Nem tagadom, ez a COVID időszak alatti „bezártság” még jobban rádöbbenhetett arra, hogy mennyire imádok utazni. Ez egy varázslat, amikor azt érzem, hogy igen, most útnak indulunk. Hamuba sült pogi a csomagban, puttony a hátunkon és indulás. Már a ráhangolódást is imádom, – ahogy készülünk, pakolunk, mesélünk, tervezgetünk, álmodozunk,- hogy mikor, mit fogunk megnézni, hol fogunk pihenni és mivel, fogjuk megtömni a pocakunkat, avagy hol is találunk igazi, kulináris finomságokat.
Nos..ez most ebben az időszakban, kissé nehézkes.
A fent leírtak tükrében a múlt hétvégén kitaláltam Luckóval, hogy menjünk el csavarogni és nézzük meg a hajókat, hol is szenderültek téli álomra a fagyos hidegben. Szorgos anyukaként rákerestem a kikötőkre és útnak indultunk.
Lélek Koffein-Pauer Krisztina írása.
![Téli kikötők, ahol érdemes egy pár napra kikötni](https://blog.szallas.hu/wp-content/uploads/2021/01/seagull-212447_1920-1-1024x601.jpg)
Téli kikötők, ahol érdemes kikötni
Tokaj
Amikor azt mondjuk, hogy a „kikötők-városa”, akkor nekem egyből a Balaton kikötői jutnak eszembe, de mi most más merre vettük az irányt. Meglátogattuk a tokaji Wiking kikötőt. A helyszíntől, néhány száz méterre ömlik a Tiszába hazánk egyik legvadregényesebb folyója a Bodrog. Ha őszinte szeretnék lenni több mint 2 órán keresztül sétáltunk a hajók árnyéka mentén és néztük, ahogy a lábunk alatt folyik a víz. Ami meglepő, hogy borzasztóan sok horgász volt a helyszínen. A Tiszán és a Bodrogon is ki lehet próbálni az összes folyóvízre alkalmas horgászmódszert. Csak álltunk és néztük a vizet és a ringatózó, már-már egy mesébe illő alvó hajókat.
Látnivalók Tokajban és környékén, amiért megéri útra kelni >>
![Téli kikötők, ahol érdemes egy pár napra kikötni](https://blog.szallas.hu/wp-content/uploads/2021/01/tokaj_shutterstock_1901661523-1024x391.jpg)
Ha már erre jár az ember, akkor érdemes ellátogatni a Tokaji-hegy lábánál megbújó Levendula Vendégházba. A természet lágy ölén, idilli környezetben, igazi nyugalmat és feltöltődést találhatunk. A természet és a kirándulások szerelmeseinek jó hír, hogy a vendégház közvetlen közelében számos túraútvonalra tudunk rácsatlakozni.
![Téli kikötők, ahol érdemes egy pár napra kikötni](https://blog.szallas.hu/wp-content/uploads/2021/01/Levendula-vendeghaz-Tokaj-768x1024.jpg)
Ha inkább a víz közelségére vágytok, akkor Tokaj központjában a Bodrog és a Tisza folyó torkolatától, mintegy 200 méterre található Nefelejcs Vendégházat nektek találták ki.
Szentendre
A rákövetkező hétvégén, Budapest közelében található kikötőket látogattunk meg. Az első célállomásunk Szentendre volt. Oké, el kell, hogy áruljam, hogy szerelmes vagyok a festők városába. Ahogy Vajda Lajos a Szentendrei vallomásban is írja: “A házak szorosan összebújni látszanak, minden sziluett-szerűen jelenik meg, az ég smaragdzöldben játszik, teleszórva apró gyémántokkal. Ahogy lépkedünk lassan a szűk siktorokban, egy láthatatlan fényforrás…” Hát, nem gyönyörű?!
![Téli kikötők, ahol érdemes egy pár napra kikötni](https://blog.szallas.hu/wp-content/uploads/2021/01/szentendre_shutterstock_1399415603-1024x576.jpg)
Valahogy, amikor Szentendrére látogatunk, olyan, mintha nem is Magyarországon lennénk. Mintha egy filmbe csöppennénk és igazi békebeli kosztümös dráma statisztái lennénk. A kikötő varázslatos és feltüntetett tájékoztató szerint az 50 hajó tárolására alkalmas helyszín a nagy családosok kedvence. Nem csodálom. Mivel a blog szállás ajánló is egyben, nem hagyhatom ki, hogy egy pár sort írjak a 2020 szeptemberében átadásra kerülő luxus vendégházról a NEVA–ról. Szerintem a város legszebb dunai panorámával rendelkező utcájában található.
![Téli kikötők, ahol érdemes egy pár napra kikötni](https://blog.szallas.hu/wp-content/uploads/2021/01/Neva-vendeghazak-szentendre-1024x711.jpg)
És aki nem vágyik a luxusra, csak a csendre és a nyugalomra, nekik szívből merem ajánlani a Hilltop Hideout-ot.
Sződliget
A kikötők közül a harmadik, amit meglátogattunk a kislányommal az a Sződligeti csoda volt. Pest megye északi részén, Budapesttől 30 km-re található Sződliget. Sokszor jártunk már ott, de valahogy a kikötő felé még nem sétálgattunk. A nyílt, bokros, fás, füves terület még a hidegben is csodaszép, nem beszélve a csendről, amit a Duna-part súg a fülünkbe. Rengetegen voltak, de ami még meglepőbb volt, hogy tele volt a parti szakasz nagy fogásokra váró pecásokkal. Nyugi, béke, csend, tiszta levegő. Nem több és nem is kevesebb. Ide érdemes tényleg kikötni.
![Téli kikötők, ahol érdemes egy pár napra kikötni](https://blog.szallas.hu/wp-content/uploads/2021/01/Szodliget_shutterstock_1379298062-1024x684.jpg)
Aki örömmel megszállna, de közel szeretne lenni Budapesthez, ugyanakkor távol a város zajtól, annak szívből ajánlom a Vácot található Kabóca Vendégházat.
Viszont, ha egy picit tovább vesszük az utunkat, akkor nem hagyhatjuk ki a Dunakanyar egyik kedvelt turista helyét, a Budapesttől 30 km-re található Leányfalut, és az ott felfedezhető Bolyai Házat.
Ha tovább kalandoznátok a kikötők és a vízpartok mentén, akkor ne feledkezzetek meg kis hazánk szigetvilágáról sem. Páratlan látvány és élővilág vár Titeket!
Már rég felírtad a bakancslistádra az üdülést vízpart mellett vagy a közelében? Ha igen, akkor most itt a lehetőség, hogy meg is valósítsd ezt a terved. Foglald le kedvenc vízparti szálláshelyedet néhány kattintással, s már indulhatsz is kipihenni magad a természet közelében. Különleges vízparti szálláshelyeinket itt találod >>