CsobbanóhelyekBarátokkalCsaládi kiruccanásNyári vakációŐszi élményszüretRomantikus kikapcsolódásTavaszi zsongásToplistákVidéki vendégségVízparti szállások

Toplistás látnivalók és 10 szuper szállás Orfűn

3 perces olvasási idő

Baranya megye egyik festői szépségű térsége az erdőkkel borított Mecsek-Hegyhát, aminek közepén fekszik az első sorban tavairól ismert község, Orfű. Az Orfűi-tó, a Pécsi-tó és a Herman Ottó-tó nyaranta turisták tömegeit vonzza, de az év többi szakában is érdemes felkeresni ezt a hangulatos kis települést, mert számtalan toplistás látnivaló vár még Orfűn.

Toplistás látnivalók Orfűn és környékén

Orfű tavai

Az orfűi tórendszert 4 mesterségesen kialakított tó alkotja, a Pécsi-tó, az Orfűi-tó, a Herman Ottó-tó és a közigazgatásilag már a szomszédos településhez tartozó Kovácsszénájai-tó.

Pécsi-tó, az orfűi tórendszer legnagyobb tava

A Pécsi-tó nyáron a település egyik legpezsgőbb hangulatú része, ahol van lehetőség strandolni, horgászni, sőt, bulizni is, hiszen 2008 óta minden évben itt rendezik meg a nagyszabású Fishing on Orfű fesztivált.

A tó partján épült fel a település ökoturisztikai központja, a Medvehagyma Ház, ami nem csak nyáron, hanem az év szinte minden napján érdekes programokkal várja a kicsiket és nagyokat. A látogatóközpont előtti részen gyakran szerveznek termelői piacot is, ahol helyi finomságokat lehet vásárolni.

A tórendszer első tava, az Orfűi-tó

A 4 tó közül elsőként az Orfűi-tó készült el, ami amellett, hogy kedvelt kirándulóhely, a sporthorgászok paradicsoma is. A déli részén egy 2 hektáros strand is található.

Toplistás látnivalók és 10 szuper szállás Orfűn
Orfű Kistó strand

A kevésbé ismert Herman Ottó-tó és a Kovácsszénájai-tó

Erről a két tóról kevesebbet hallani, de ha Orfűn jártok, mindenképpen érdemes megnézni őket. A Herman Ottó-tó különösen szép kirándulóhely ősszel, mikor a levelek már színesednek. Területét tekintve a második legnagyobb az orfűi tavak közül, de nem csak emiatt jelentős. Számos vízimadárnak és védett állatoknak is nyugodt, békés élőhelyet biztosít.

Toplistás látnivalók és 10 szuper szállás Orfűn
Herman Ottó-tó, Orfű

A legkisebb, Kovácsszénájai-tó a tórendszer záró tava, ahol egy védett hal- és madárrezervátumot őriznek.

Toplistás látnivalók és 10 szuper szállás Orfűn
Kovácsszénájai-tó, Kovácsszénája

További látnivalók Orfűn

Az orfűi Malommúzeum

Az Orfűi Malmokat egy vezetett malomtúra keretében kereshetjük fel, melynek során megtekinthetik az érdeklődők a vízimalmot, a szárazmalmot és a kifejezetten érdekes papírmalmot is. A nagyjából 60 perces séta során interaktív elemek is gazdagítják a programot, így a gyerekeknek sem unalmas a program.

Vízfő tanösvény látványos állomásokkal

Az 1 kilométer hosszú, 4 állomásos Vízfő tanösvény kiindulópontja (és egyben végállomása) a már bemutatott Malommúzeum. A rövidke távon érinti a Vízfő-forrás barlangját és a mellette lévő ipari műemléket, a Forrásházat. Onnan a séta a Barlangkutatók forrása felé folytatódik, majd az Égerliget – égeres láperdő állomás után tér vissza a kiindulóponthoz.

Orfűi Tájház és Kemencés Udvar

A tájházban az ország különböző tájainak kemencéi, edényei és más, sütés-főzéshez használatos eszközei tekinthetők meg. (Jelenleg csak csoportokat fogadnak előzetes jelentkezéssel.)

Toplistás látnivalók és 10 szuper szállás Orfűn
Orfűi Tájház és Kemencés Udvar

Csodás panoráma a Balázs-hegyi kilátóból

A 11 méteres kilátó érdekessége, hogy egy fúrótoronyból került kialakításra 2001-ben, miután elődje leégett. A legszebb kilátás a Pécsi-tóra és a Mecsek nyugati részére nyílik a tetejéről.

Toplistás látnivalók és 10 szuper szállás Orfűn
Balázs-hegyi kilátó

Kikapcsolódás az egész családnak a Rácz tanyán

A családias hangulatú tanyán akár egy teljes napot is el lehet tölteni, pláne, ha gyerekekkel érkezünk. A tanya egy 50 hektáros lovasparadicsom, ahol található étterem, játszótér, játékterem, kalandpark és kisállat simogató is.

Toplistás látnivalók és 10 szuper szállás Orfűn
Rácz-tanya

Barlangtúrák Orfűn

Az orfűi látnivalók sora nem ér véget a földfelszínen, a bevállalósoknak ajánljuk, hogy vegyenek részt egy kalandos barlangtúrán is.

A Mecsek Háza szervezésében induló extrém barlangtúrákhoz minden felszerelés biztosított, így nekünk csak a bátorságot és a kalandvágyat kell magunkkal vinnünk. Egyik legnépszerűbb túrájuk a Trió-barlang felfedezése, ami egy overálos extrém túra kiépítetlen barlangi járatokon.

A túra teljes ideje 4 óra, ebből kettőt a barlangban töltenek a látogatók. A legnehezebb szakaszokon vaslétrák segítségével lehet átjutni, de több helyen kell kúszni-mászni is. 6-99 éves korig ajánlják. A Mecsek Háza túráira ezen a linken lehet időpontot foglalni >>

Toplistás látnivalók és 10 szuper szállás Orfűn
Trio barlang, Orfű

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának szervezésében a Mészégető-források barlangjának felfedezésére nyílik lehetőség, ahol szintén egy izgalmas, overálos barlangtúra vár a bevállalós kirándulókra. A Mészégető-források barlangban a túrák minden héten kedden, csütörtökön és szombaton indulnak 14 órakor.

Toplistás látnivalók és 10 szuper szállás Orfűn
Mészégető-források barlangja

Látnivalók Orfű környékén

Orfűre és környékére nem elég egy-két nap, hiszen a környék is bővelkedik látnivalókban. Az alábbiakat semmiképpen ne hagyjátok ki!

TOP 10 szállás Orfűn

Szállások a Pécsi-tó környékén

1. Tóparti Apartman Orfű

A hangulatos, 4 férőhelyes apartman 2018-ban készült el. Nagy előnye, hogy alig 80 méternyi zöldövezet választja el a Pécsi-tótól, így akár az erkélyen ücsörögve is gyönyörködhetünk a tó látképében. A vendégek a „csend és nyugalom szigeteként” is emlegetik, ezért kifejezetten ajánljuk azoknak, akik szeretnek háborítatlanul pihenni.

Az apartman modern berendezése mellett felszereltsége is említésre méltó. Gyerekbarát hely lévén 3 éves korig a szállás ingyenes.

2. Natúra Panzió és Apartmanház

Egy nagyon különleges szállásról van szó, melynek épülete helyi védettséget élvez. A szálláshely Orfű egyik legszebb részén, Tekeresen található. Korábban lovaspanzióként működött, ám 2019-ben egy teljes körű felújítás után arculatot váltottak, így már rendelkeznek wellness részleggel is, illetve kisebb rendezvények megtartására is lehetőség nyílik náluk.

Többféle szobatípust kínálnak, így mindenki találhat náluk az igényeinek megfelelőt. A vendégek nem csak a lovakkal ismerkedhetnek meg, a kicsik nagy örömére élnek a birtokon nyuszik, kutyák, kecskék és juhok is. Ez a családias hangulat orfűi szállás nem csak gyerekbarát, szívesen fogadnak kutyát és macskát is, melynek díja 2000Ft/éj.

3. Klára Apartmanház

A festői környéken lévő házban 3 apartman található, amik 12 főnek biztosítanak kényelmes pihenést.

Egyedi berendezésű apartmanjaiknak nem csupán hangulatosak, felszereltség tekintetében is elnyerték az itt megszálló vendégek elégedettségét, de azt is meg kell említeni, milyen vendégszerető házigazdák várják a kikapcsolódni vágyókat.

Az apartmanokhoz kerthelyiség is tartozik, ahol grillezési és sütögetési lehetőség van, gyerekbarát szolgáltatásaik között pedig szerepel a saját kis játszótér is. A szálláshelyhez saját tóparti stég tartozik, amit a szállóvendégek is használhatnak.

4. Mandala Apartman

A mesebeli kis apartman 2-4 fő részére ideális. Bár az alapterülete nem nagy, de a belső tereket úgy alakították ki, hogy mégis kényelmes és praktikus legyen akár egy család számára is. 2020-ban egy teljes körű felújításon is átesett, így egy kifejezetten modern, fiatalos környezet várja a pihenni, kikapcsolódni vágyó vendégeket. A szálláshely saját terasszal, kertkapcsolattal, sütögetővel, zárt parkolóval és privát stéggel is rendelkezik.

5. D30 Prémium Ház

A 4 férőhellyel rendelkező apartman neve is sejteti, hogy a vendégeket itt prémium kategóriás kényelem várja. Az apartman letisztult berendezése amellett, hogy modern, rendkívül kényelmes is. Kiemelt figyelmet fordítottak a konyha kialakítására, így olyanoknak is bátran ajánljuk, akik az üdülés alatt nem vacsoráznak minden nap étteremben, hanem szívesen főznek is.

Az apartman 2 hálószobája a tetőtérben található, ahonnét egy nagy napozóterasz is nyílik, ami csodás panorámát nyújt a tóra.

Szállások az Orfűi-tó közelében

6. Onix-Kis-tó Apartman

Ez a szuper apartman az Orfűi-tótól 300 méterre található egy csendes üdülőövezetben.

Első sorban olyanoknak javasoljuk, akik a wellness szerelmesei, ugyanis a házhoz egy privát wellness részleg is tartozik, ahol külön térítés ellenében finn szauna, jacuzzi, sőt még kültéri dézsafürdő is használható.

Tipp: most érdemes megnézni az őszi csomagajánlatukat is >>

7. Fagoda-Fogadó Vendégház

A kistó mellett található teljeskörűen felújított házban 5 fő részére tudnak kényelmes szálláshelyet biztosítani. Az apartman jól felszerelt, de a vendégek a házigazdák kedvességét is szinte minden értékelésben kiemelik. Akik egy saját, csendes kis szállásra vágynak, amin nem kell idegenekkel osztozkodni, azoknak szuper választás lesz a Fagoda-Fogadó Vendégház.

Extraként meg kell említeni, hogy tartozik a házhoz egy csónakkikötő, ami a nagytavon van, és a vendégek az ott lévő csónakot díjtalanul használhatják.

8. Csipke Vendégház

A Csipke Vendégházban 5 barátságosan berendezett szoba található, melyekhez saját fürdőszoba tartozik. Minden szobában van hűtő, vízforraló vagy kávéfőző, de közös terek, mint például étkező is tartoznak a vendégházhoz. Amellett, hogy gyerekbarát szálláshely, térítés ellenében kutya is bevihető.

9. Vízfő Turistaház

Az udvarra néző teljes faházban összesen 8 fő fér el, így ideális nagyobb családoknak, vagy baráti társaságoknak is. Akik szeretnek kirándulni, azok nem csak az Orfűi-tavat érhetik el innen könnyen, alig 500 méterre van a Malom Múzeum és a vízfő tanösvény kiindulópontja is, vagy akár a Vízfő-forrás barlangjához is eltúrázhatunk innen. A turistaház környezete is nagyon szép, a kicsiket pedig a zárt udvarban játszótér várja fészekhintával.

10. Öreg Pajta Chalet

A végére egy különleges helyet hagytunk, ami az Orfűi-tótól délebbre található. Az Öreg Pajta Chalet elnevezés 2 cuki kis kuckót takar, két takarosan berendezett kis faházat, amik az Öreg Pajta Vendégház kertjében helyezkednek el.

Az aprócska faházakban van saját fürdőszoba, illetve egy-egy minikonyha is helyet kapott, hogy az itt megszálló vendégek minél otthonosabban érezhessék magukat.

A Chalet lakói is ingyenesen használhatják a vendégházhoz tartozó társalgónak kialakított borospincét és a szezonálisan működő kültéri medencét.

Ne csak nyáron utazzatok Orfűre, megéri minden évszakban felkeresni, mert mindig más-más arcát mutatja.

Kirándulástippek a közelben >>

TIPP: Töltsd le most a Szallas.hu mobil appot ingyenesen, találj és foglalj szállást egyszerűen! Letöltöm Androidra >> , Letöltöm iOS-re >>

(Képek: Szallas.hu)


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
100%
Imádom
Imádom
0%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%