Családi kiruccanásNyári vakációŐszi élményszüretProgramok hétvégéreTavaszi zsongásTéli tájoló

12 különleges magyarországi meseösvény

3 perces olvasási idő

A természetjárást nem lehet elég korán megszerettetni a gyerekekkel, ám ennek mikéntje is nagyon fontos. Magyarországon rengeteg szuper tanösvény található, ahol kicsik és nagyok is játszva szerezhetnek ismereteket az éppen bebarangolt vidékről, mellette pedig szebbnél szebb tájakat fedezhetnek fel. A legkisebbeket viszont hosszabb távon ezek az ismeretterjesztő táblák nem feltétlenül kötik le, hiszen még keveset értenek belőlük. Velük a legpraktikusabb, ha egy meseösvényt választotok a kalandozásotok helyszínéül, ahol garantáltan jól fogja magát érezni az egész család.

Mi is az a meseösvény?

Már országszerte találhatók meseösvények is, amik a tanösvényektől leginkább abban különböznek, hogy az ismereteket nem csupán interaktív módon igyekeznek átadni, hanem legtöbbször a látogató egy képzeletbeli kísérőt is kap maga mellé valamilyen mesehős formájában, aki egy történetet sző a látottak köré. Ennek köszönhetően pedig még a legkisebbeknek is hatalmas élmény lesz a kirándulás.

Meseösvények Budapesten, amiket megéri felkeresni

Tükörben az élővilág meseösvény – Budapest II. kerület

Mimó és Csipek nevét érdemes megjegyezni, hiszen több budai meseösvényen is találkozhatunk velük, köztük a II. kerületi Ferenc-hegyen található Tükörben az élővilág tanösvényen is.

Itt Mimó és Csipek új barátaikkal együtt kalauzolnak végig a 4 állomást tartalmazó útvonalon, ahol az ország 8. leghosszabb barlangjával, a Ferenc-hegy alatt húzódó 6500 méter hosszú barlangrendszerrel ismerkedhetnek a gyerekek és a szüleik.

  • Megközelítés: tömegközlekedéssel a 11-es vagy a 111-es busz a Móricz Zsigmond Gimnázium megállóig. (Így előbb az Érzékek ösvényét kell végigjárni, melynek végpontjánál kezdődik a Tükörben az élővilág meseösvény) Autóval a Ferenchegyi út végén található parkolóban lehet leállni, ami a 2 ösvény között található.
  • Táv: kb. 300 méter
  • Ajánlott korosztály: óvodás kortól

Saját tapasztalat: Az idő vasfoga és a vandálok keze nyoma sajnos meglátszik az ösvényen, a legtöbb satírozós játékot és több interaktív elemet is megrongáltak, de a mi 2 évesünk még így is nagyon élvezte.

12 különleges magyarországi meseösvény
Tükörben az élővilág tanösvény

Érzékek ösvénye – Budapest II. kerület

Mimó és Csipek a kísérőnk az érzékek ösvényén is, ahol nagyon izgalmas 4 állomást találunk majd, ami még a legkisebbeknek is igazi kaland. Itt játékosan ismerkedhetnek a gyerekek az erdő illatával,  de fontos szerepet kap a tapintás, a látás és a hallás is a további állomásokon.

  • Megközelítés: tömegközlekedéssel a 11-es vagy a 111-es busz a Móricz Zsigmond Gimnázium megállóig. Autóval a Ferenchegyi út végén található parkolóban lehet leállni.
  • Táv: kb. 400 méter
  • Ajánlott korosztály: bölcsődés kortól

Saját tapasztalat: Mivel szinte egyben van az előző meseösvénnyel, a fentebb leírtak itt is érvényesek, de ez a szakasz azért jobb állapotban van, és a kicsiknek tényleg tartogat izgalmas részeket. Bár a legkisebbeknek is ajánlják, de a kipróbálható játékok többsége elég magas, így meg kell őket emelni.

Záporkerti meseösvény – Budapest III. kerület

A Zápor Kert Óbuda második közösségi kertje, ahol míg a szülők kertészkednek, a gyerekek az ágyások között elhelyezett játszódoboz segítségével játékosan tanulhatják meg, miért fontos a víz a földnek és a növényeknek, illetve még a palántázás csínját-bínját is elleshetik.

  • Cím: 1032 Budapest, San Marco utca
  • Ajánlott korosztály: óvodás kortól

Határtalan sokszínűség meseösvény – Budapest III. kerület

Az érdekes tanösvényen Mimó és Csipek mellett Ficak kutyus és Pemzli patkány lesz a társunk, akik játékos feladatok sorával mutatják be, miért fontos a természetvédelem és milyen határtalanul sokszínű az állat- és növényvilág. A séta kiindulópontja a Kiscelli Múzeum, melynek parkjában összesen 4 állomást kell bebarangolnunk.

  • Cím: 1037 Budapest, Kiscelli út 108.
  • Táv: 700 méter
  • Ajánlott korosztály: óvodás kortól

Tipp: vigyetek magatokkal papírlapot és ceruzát, vagy zsírkrétát, mert lesznek az út során érdekes satírozós feladatok.

12 különleges magyarországi meseösvény
Kiscelli Múzeum

Körkörös utakon meseösvény – Budapest VII. kerület

Az Almássy tér is egy igazán izgalmas, és hasznos ismereteket nyújtó tanösvénnyel várja a gyerekeket, ahol Mimó és Csipek, valamint Mityó macska Ficak kutyus nyomait követve kideríti a gyerekekkel közösen, hogy mit tehetnek Földünk egészségéért. Az Almássy téri meseösvény játékos formában, izgalmas feladványokkal és lesatírozható rajzokkal mutatja be a klímavédelem alapjait.

  • Helyszín: Budapest VII. kerület, Almássy tér
  • Táv: 150 méter
  • Ajánlott korosztály: kisiskolás kortól

Sas-hegyi meseösvény – Budapest XI. kerület

A 7 állomásos meseösvény főszereplője Cincér Kázmér, aki azt mutatja be, milyen állatok és növények élnek a Sas-hegyen. Csatlakozik a túrához Mimó és Csipek is, akik a gyerekekkel együtt szereznek hasznos ismereteket a játékos feladatok során. A meseösvény egyik legizgalmasabb pontja a kilátó, ahonnét gyönyörű a panoráma.

  • Cím: 1112 Budapest, Tájék utca 26.
  • Táv: 850 méter
  • Ajánlott korosztály: óvodás kortól

Fontos! A tanösvény az előzőekkel ellentétben belépődíjas, és nem látogatható egész évben, illetve csak szakvezetéssel, előzetes jelentkezés után megtekinthető. Jelentkezni a Sashegyi Látogatóközpontban lehet.

12 különleges magyarországi meseösvény
Sas-hegy kilátás

Kis-Sváb-hegyi meseösvény – Budapest XII. kerület

A Kis-Sváb-hegy tanösvényén szintén Mimóval és Csipekkel fogunk találkozni, de csatlakozik hozzájuk még barátjuk, Kormos is, a holló. Mivel az élményösvény 5 állomásán fontos szerepet kapnak az érzékek is a Kis-Sváb-hegy élővilágának megismertetésében, így már egészen kicsi kortól is ajánljuk.

  • Megközelítés: a meseösvény a Kis-Sváb-hegyen, a Természetvédelmi terület Álom utca 13. számmal szembeni bejáratánál kezdődik. Tömegközlekedéssel a 21, 21A, 212 buszokról a Pethényi utca megállónál kell leszállni.
  • Táv: kb. 1000 méter
  • Ajánlott korosztály: bölcsődés kortól.

Hasznos tipp: Tudtátok, hogy Mimónak és Csipeknek saját honlapja is van? Még több hasznos információért és a letölthető mesékért, valamint térképekért látogassatok el hozzájuk >>

12 különleges magyarországi meseösvény
Kis-Sváb-hegyi meseösvény

Meseösvények vidéken, amiket ne hagyjatok ki!

Legyél te is kiserdész! tanösvény – Katalinpuszta

Az óvodás korosztálynak készült élményösvény Szendehely-Katalinpusztán van, és a Katalinpusztai Látogatóközponttól érhető el, ahol a Gyadai tanösvény is található.

A gyerekeket a hely házigazdája, Hangya Dani kalauzolja végig az izgalmas feladatok során. Nem csupán az erdei állatokkal és fákkal ismerkedhetnek itt meg a kicsik, hanem még az erdészek munkájába is bepillantást nyerhetnek.

  • Helyszín: Katalinpusztai Kirándulóközpont
  • Táv: 300 méter
  • Ajánlott korosztály: óvodás kortól

Saját tapasztalat: Valóban nagyon szépen kialakított kis tanösvény sok interaktív elemmel, ráadásul a környezete is pazar.

Látnivalók a környéken:

Mesevers tanösvény – Babarc és Liptód

A Baranya megyei Mesevers tanösvény egy viszonylag új tanösvény, ami 2 különálló szakaszból áll. Rendhagyónak mondható abból a szempontból, hogy a gyerekeknek szánt meseösvényekkel ellentétben hosszabb körökből áll és vannak kicsit nehezebb szakaszai is, valamint tematikáját illetően is nagyobb gyerekeknek ajánljuk. Az egyes körökön 8-8 kihelyezett doboz található, melyeket kinyitva a természethez köthető versek és mesék olvashatók. Érdekessége, hogy egy QR-kód leolvasó segítségével még egy-egy zenét is végighallgathatunk az állomásokon. A tanösvény útvonala nincs kitáblázva, ezért az egyéni bejáráshoz a kiindulópontnál található információs táblán lévő QR-kódot leolvasva kapunk egy térképet, vagy csatlakozhatunk a meghirdetett vezetett túrákhoz is. Ezekről a tanösvény Facebook-oldalán lehet információt kérni.

  • Ajánlott korosztály: iskolás kortól

Kiindulópontok: a Tanösvények térképgyűjteményünkön megjelölt pontok.

Szállástippünk Babarcon: Romeo és Julia Ház

Családi meseút – Noszvaj

Noszvaj egy varázslatos kis falu, ahol egy igazán különleges Családi meseutat alakítottak ki, ami 10 állomásból, azaz 10 gyönyörű, kézzel festett házikóból áll. (Ennek van egy felnőtt változata is, a Szerelmesek meseútja.) A Családi meseút házikói a településen elszórva találhatók, így nem feltétlenül kell sorban bejárni őket, sőt, autóval is elérhetők.

Szállások Noszvajon >>

Jakab-hegyi meseösvény – Kővágószőlős

Kővágószőlős és környéke rengeteg szép túraútvonalat tartogat a bakancsos turisták számára, melyek közül az itt kialakított Jakab-hegyi meseösvény többet is érint. A Császár Levente: Kő Zsongor című könyve alapján készült mesetáblák sok-sok érdekes információt nyújtanak a környék természetvédelmi értékeiről nem csak a gyerekeknek, a felnőtteknek is. A Jakab-hegy azonban még ezen kívül is számos izgalmas látnivalót tartogat, úgyhogy érdemes több napot is eltölteni a környéken.

  • Ajánlott korosztály: iskolás kortól
12 különleges magyarországi meseösvény

Szállástipp Kővágószőlősön: Cseresznyevirág Vendégházak

Égerösvény meseösvény – Zalakaros

A zalakarosi Égerösvény a Termáltó melletti éger erdőben található. Az 5 kifejezetten látványos és igényesen kialakított állomásai a környező élővilágot, köztük a Kis-Balaton természeti értékeit mutatják be. A sok-sok interaktív elemnek köszönhetően már az egészen kicsik is élvezni fogják a kirándulást, hiszen a rövidke útvonalon rengeteg tapintható, forgatható, játékos táblát helyeztek el. A séta során a kísérőnk Tőzike tündér lesz, akivel a kezdő állomáson lehet találkozni, a végén pedig Ciccegető felfedező búcsúzik a látogatóktól.

  • Táv: 250 méter
  • Ajánlott korosztály: bölcsődés kortól
12 különleges magyarországi meseösvény

Szállások Zalakaroson >>

Boszorkány meseösvény – Soproni parkerdő

A Lővér Kalandpark mellől induló 8 állomásos meseösvény egészen a Kőhalmy Vadászati Múzeumig vezet. A kiinduló állomáson egy mesebeli faházikó várja a gyerekeket, ahol térképet és pecsétgyűjtő füzetet szerezhetnek, amit ha sikeresen kitöltenek pecsétekkel, még jutalom is vár rájuk. Az Ábrahám Zsuzsa óvodapedagógus által tervezett állomásokon ügyességi és logikai feladatok várják a gyerekeket, miközben megismerhetik a Kecske-patak boszorkány meséjét is.

  • Táv: 900 méter
  • Ajánlott korosztály: óvodás kortól
12 különleges magyarországi meseösvény
Lővér Kalandpark, Sopron

Szállások Sopronban >>

Aggteleki Kincskereső játékösvény

A 6 állomásos játékösvény egy igazi kaland a kicsiknek, ahol próbára tehetik az ügyességüket, miközben vidám, játékos formában ismeretet is gyűjtenek a környék élővilágáról és természeti értékeiről. A játékösvény húsvéttól október végéig látogatható. A Tourinform Irodában tudjátok beszerezni a kincskereső felszerelést, ami 500 Ft-ba kerül és tartalmaz egy menetlevelet kincskereső térképpel, matricákat a gyűjtőfüzethez, illetve egy fatojást, aminek szerepe lesz a játék során. Akik pedig helyesen töltik ki a füzetet, a kaland végén még ajándékot is kapnak.

Aggteleki szálláskínálatunk >>

Kalandra fel, fedezzétek fel ti is a családdal ezeket a szuper meseösvényeket!

A kiindulópontokat megtaláljátok a Térképes Tanösvény GYŰJTEMÉNYÜNKÖN is:

Izgalmas kirándulások és rövid túrák várják a legkisebbeket is az ország számos pontján kialakított meseösvényeken.

(Képek: Bene Mariann, Treitz Károly, Martin Edit, Szallas.hu, termeszetjaro.hu, zoldre.hu)


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
0%
Imádom
Imádom
100%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%