Számos olyan település van az országban, amely érdekes nevével hívja fel magára a figyelmünket, ilyen például Gomba község is. Ha nem ismered még a bájos kis falut, ideje felfedezned, hogy merre érdemes kirándulni a környéken, és milyen programok várnak. Mutatjuk az utat!

Ismerd meg közelebbről Gomba község látnivalóit!
A község neve csalóka, hiszen nem az ellenállhatatlanul gazdag gombafajairól kapta a nevét, ám ennek ellenére érdemes felkeresned, akár lelkes gombagyűjtő vagy, akár nem.
Gomba község Pest megyében, a Gödöllői-dombságnál fekszik Budapesttől 50 km-re. Bár az ősidők óta lakott hely volt, 1337-ben említik először a nevét, első ismert birtokosa Gombai László volt. Korábban a falu házai a Gombai-patak völgyében épültek, ma már a dombok felé is terjeszkedik a község.
A kastélyairól és kúriáiról ismert település egyre népszerűbb turistacélpont, az pedig már csak hab a tortán, hogy a helyi újság a Csiperke nevet viseli. Bájosan hangzik, nem igaz?
Szállások Gomba közelében >>

Mit nézz meg Gomba községben?
Ha a településen jársz, keresd fel a Puky – Perczel-kúria, és a Scitovszky vagy más néven Fáy – Kenyeres-kúria épületét. A Bárczay– – Patay – Szemere – Máriássy kastély és a Patay-kastély épületét szintén érdemes útba ejteni!
Az állapotukat tekintve nagyon vegyesek, a Puky-Perczel-kúria például nagyon szépen fel van újítva, de magántulajdonban van, ezért nem látogatható, ellenben a Scitovszky- vagy Fáy – Kennyeres-kúria a gombai polgármesteri hivatalnak ad otthont, így lehetőség van bekukkantani. (Volt a településen egy másik Fáy-kúria is, de ezt szinte teljesen átépítették és ma egy általános iskola működik benne.) A Máriássy-kastély és a Patay-kastély már nagyon rossz állapotban vannak, de még romjaikban is gyönyörűek. Az épületek előtt kis táblákon olvasható a történetük.


Ha kirándulnál a környéken, irány a tájékoztató táblákkal ellátott túraútvonalon a Nagy– és a Kis –szurdik, illetve a Várhegyen épült „Pogányvár” és a Gombai-patak felduzzasztásával kialakított horgásztó környéke!
Több helyen azt olvastuk, a Kis-szurdik a látványosabb, ezért mi ezt kerestük fel. Nevéhez hűen valóban pici, alig 10 perc alatt oda-vissza végigjárható. Ha a műemlékek is érdekelnek, praktikus a Patay-kastélynál leparkolni, és innen felsétálni.




A délebbre található Nagy-szurdik ennél hosszabb, de a helyiek is azt mondják, látványban azért elmarad a kisebbiktől. Aki mégis meglátogatja, ne vadregényes kanyonra számítson, inkább mély, löszfalak közötti erdei útra.
Ami nekünk nagyon tetszett, az a Gombai-patak víztározója, ami valójában horgásztóként működik, és autóval nem is lehet behajtani, csak annak, akinek van engedélye. A kocsit a falu határában hagytuk, így a séta alkalmával meg tudtuk nézni kívülről a Puky-Perczel-kúriát is, majd körbesétáltuk az egész tavat. A part fel van parcellázva, ezek magántulajdonok, így leülni nem lehet, de nagyon kellemes séta, és a környék is szép.




Szállástippjeink a környéken
Gyerekbarát hotel mesebeli környezetben: Nádas Tó Park Hotel Vasad****


Modern hotel gyógyhatású termálvízzel: Termál Hotel Vesta Tápiószecső****


Gyerekbarát, jól felszerelt vendégház: Mendei Vendégház Mendén


Hangulatos parasztház nagyobb családoknak, baráti társaságoknak: Cicahegy Vendégház Tápióságon


Medencés apartman Tóalmáson: Nemes Apartmanház


Kirándulj a környéken! – Látnivalók Gomba közelében
Kíváncsi vagy, merre érdemes kirándulni Gomba közelében? Az alábbi helyekre mindenképpen látogass el, ha szereted a szép kilátást, a vízparti élményeket és a természet közelségét!
Vár Monoron a Strázsahegyi-kilátó!
Monor legmagasabb pontja a Strázsahegy, amelyen 2002-ben épült a kilátó, ahonnan rálátni Monorra, a környék településeire és a budai hegyvidékre. Az építmény a helyi lakosok és a kirándulók körében is népszerű, ha Gombán jársz, feltétlenül érdemes útba ejteni.
Szállások Monoron >>

Tekintsd meg a Csévharaszti pusztatemplom maradványait!
A XII. században épült pusztatemplomnak csupán a nyugati falának egy része maradt meg, melyen egy szabálytalanul kerek ablak látható. Az egykori Pótharaszt falu temploma a török időkben pusztulhatott el, a templom rekonstrukciójára a jövőben kerül sor, addig ebben az állapotban tekinthető meg.
Foglalj szállást a környéken! >>

Ismerd meg a Merzse-mocsár kincseit!
A Merzse-mocsár Budapest 17. kerületében fekszik, amely autóval és tömegközlekedéssel egyaránt megközelíthető. A 40 hektáros természetvédelmi területen növényritkaságokkal, védett madárfajokkal, kétéltűekkel és hüllőkkel is találkozhatsz a táblákkal felszerelt tanösvényen. A kilátótoronyba is mindenképpen érdemes felmászni, hogy ráláss a mocsárra, majd utána piknikezhetsz egyet a kihelyezett padoknál és asztaloknál.
A közelben szeretnél szállást foglalni? >>

Vízisportok és kikapcsolódás a Gyömrői Tófürdő ölelésében!
Kedveled az aktív kikapcsolódást akkor is, ha vízparton vagy? Próbáld ki a wakeboardot, röplabdázz, a csemetéknek pedig feltétlenül mutasd meg a számukra kialakított játszóteret! A Gyömrői Tófürdő 100 hektáros területen fekszik, a 300 méter hosszú partszakaszt a kerekesszékkel és babakocsival érkezők is meg tudják közelíteni. Az árnyat adó fák alatt idilli lesz a kikapcsolódás, a parkolás pedig ingyenes.
A legjobb szállások Gyömrőn >>



Feltétlenül látogass el Gomba környékére, ha…
- Budapest környékén keresel kirándulóhelyet
- szívesen látogatsz régi kastélyokat és kúriákat
- számodra eddig ismeretlen tájakon kirándulnál
- a természet közelségére vágysz
- gyermekbarát helyen pihennél
Többnapos kikapcsolódáshoz foglalj szállást a szállás.hu kínálatából, és ismerd meg közelebbről Gomba környékét!

(fotók: szallas.hu, shutterstock)


