Családi kiruccanásBudapest és környékeNyári vakációŐszi élményszüretProgramok hétvégéreTavaszi zsongás

Mesebeli kirándulás a manók és tündérek birodalmában – A törökbálinti Meseerdőben jártunk

2 perces olvasási idő

Most egy igazán különleges kirándulásra hívjuk a kisgyerekes családokat, és mindenkit, aki akár felnőtt fejjel is szeret néha kalandozni egy kicsit a képzelet világában. Nemrég egy Meseerdő nyílt Törökbálinton, aminek útvonalát az ott élő manók és tündérek után már Manóösvényként is emlegetik. Elsők között teszteltük le egy két és fél éves gyerkőccel, a tapasztalatainkat pedig most megosztjuk veletek is!

Amit a Meseerdőről tudni kell

Az ingyenesen látogatható Meseerdő a törökbálinti Anna-hegy lábánál található, melyben a Pilisi Parkerdő egy Manóösvényt alakított ki 11 darab, sok-sok kalandos feladatot tartogató állomással. Az átadó 2021. decemberben volt, azóta pedig egyre csak népszerűbb a hely a kisgyerekes családok körében.

Talán maguk a tervezők sem gondolták, hogy ilyen hatalmas érdeklődés fogja övezni ezt az új látványosságot, mert a parkolás egyelőre még igen nehézkes a környéken, legalábbis, ha hétvégén keressük fel a Meseerdőt. Nekünk az Alsóerdősor utcán sikerült megállni, de már itt is elég sok autó volt. Arra mindenki legyen tekintettel, hogy az ott lakók zavartalanul meg tudják közelíteni az ingatlanjaikat, forgalmasabb napokon pedig már nem is lehet behajtani az utcába, hanem a Munkácsy Mihály utcában kell leállni. Budapestről tömegközlekedéssel a 172-es és a 173-as buszokkal juthatunk ide, amikre a kelenföldi metróállomásnál szállhatunk fel. A buszokról a törökbálinti Munkácsy Mihály utcai megállónál kell leszállni, és innen az Alsóerdősor utcán elsétálni a törökbálinti focipályáig, ahol a piros turistajelzésű útra térve jutunk el a Manóösvény kapujáig.

Mesebeli kirándulás a manók és tündérek birodalmában – A törökbálinti Meseerdőben jártunk

A „tanösvényhez” tartozik egy kerettörténet is, amit akár az odaút során is elolvashattok, vagy meghallgathatjátok hangoskönyv formájában, Györgyi Anna előadásában. A történet pedig nem más, mint Wass Albert Erdők könyve: Bulámbuk című meséje, melynek főszereplője egy nagy fekete szarvasállat, aki különböző csínyeket követ el az erdőben megkeserítve ezzel az ott lakó állatok és manók mindennapjait. A küldetés, hogy a gyerekek mentsék meg tőle az erdőt oly módon, hogy miután a feladatok révén közelebb kerülnek a megoldásokhoz, végül megszelídítik a bajkeverőt.

Az egyes állomásokon játékos feladatok, találós kérdések várják a kicsiket, amik kissé mindig közelebb visznek a megoldáshoz, sőt, a modern technikai eszközök mellett felcseperedő gyerekek nagy örömére sok helyen QR-kódokat is kihelyeztek, amik szintén izgalmas elemeket tartogatnak. Már az első ilyennél felcsendül egy fülbemászó Gryllus Vilmos dal, és lesz még ilyen több is, mindig az adott feladathoz passzolóan.

Mesebeli kirándulás a manók és tündérek birodalmában – A törökbálinti Meseerdőben jártunk

Az ösvény oda-vissza 2 kilométer, a terep pedig viszonylag könnyű, de azért van benne szintkülönbség. Ahol meredekebb szakaszok vannak, ott lépcsőket alakítottak ki, hogy a gyerekek is biztonságosan haladhassanak. Emiatt viszont babakocsival nem ajánljuk a terepet, praktikusabb lehet a hordozó. (Ha megfogadtok egy jó tanácsot, a kismotor és a futóbicikli is maradjon otthon, mert a lépcsők és lejtősebb szakaszok miatt egyébként sem biztonságos, és szinte biztos, hogy végül a szülőknek kell cipelni.)

Mesebeli kirándulás a manók és tündérek birodalmában – A törökbálinti Meseerdőben jártunk

A Manóösvény látogatását óvodásoknak és kisiskolásoknak ajánljuk, a feladatok között mindkét korosztály talál olyat, amit meg tud oldani, de a kisebbeknek még több feladványnál szükségük lesz szülői segítségre is.

Mesebeli kirándulás a manók és tündérek birodalmában – A törökbálinti Meseerdőben jártunk

Saját kalandjaink a Meseerdőben

Óvodásunk és kisiskolásunk még nincs, így mi egy két és fél éves bölcsissel vágtunk neki az útnak egy szép, napsütéses januári napon. Aztán, mire odaértünk, még kaptunk ráadásként egy jó kis szelet is, de ez nem szegte kedvünket, miután megláttuk az első cuki kis manót a kapunál.
A feladványok még nem kötötték le a kicsit, a látvány viszont annál inkább, ezért egészen kicsikkel is bátran induljatok el! Az egész ösvény kivitelezése nagyon igényes: a fából faragott, megfestett állatok, gombák, a kis kunyhók mind-mind tökéletesen illeszkednek az erdei környezetbe.

Mesebeli kirándulás a manók és tündérek birodalmában – A törökbálinti Meseerdőben jártunk

Érdemes nyitott szemmel járni, hiszen szinte minden méteren rejtőzik valami érdekesség, hol egy fán tekergő kígyó, hol a fák között bujkáló rókák, vagy éppen egy egész kis manó falu. De ne csak a lábunk el nézzünk, hiszen a lombok között is színes kis kunyhókra lehetünk figyelmesek, amikben tündérek és manók élnek.

Mesebeli kirándulás a manók és tündérek birodalmában – A törökbálinti Meseerdőben jártunk

Minden állomásnál elidőztünk mi is, talán még többet is, mint azok, akik a feladatok megoldásával voltak elfoglalva, hiszen rengeteg érdekes látnivaló akadt. Visszafelé ugyanezt az útvonalat kell megtenni, de még ekkor sem volt unalmas, mert még mindig felfedeztünk egy-egy újabb részletet.

Mesebeli kirándulás a manók és tündérek birodalmában – A törökbálinti Meseerdőben jártunk

Programok a környéken gyerekkel

Bármennyire is izgalmas a hely, egy teljes napot a Manóösvény nem fog kitölteni. Viszont a környéken még számos klassz hely található.
Ha csak egy napra terveztek, akkor Törökbálinton található egy kis farm, a Kecskevilág, ahol van állatsimogató is. A farmtúra keretében ki lehet próbálni a kecske fejést, de még sajtkészítő programot is szerveznek.
Ha egy teljes hétvégét, vagy akár több napot is szívesen eltöltenétek a környéken, ezeket a helyeket ajánljuk még:

Szállástipp Törökbálinton

House of the Golden Horse apartmanjai

B48 Apartmanház

Lovagkirály Lovagi Szállás

Ezt az élményt ne hagyjátok ki, látogassátok meg ti is a Meseerdőt!

Mesebeli program nem csak kisgyerekes családoknak, hanem mindenkinek kiváló kikapcsolódás lehet, aki akár felnőtt fejjel is szeret néha kalandozni egy kicsit a képzelet világában.

(Képek: Szallas.hu, Bene Mariann)


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
100%
Imádom
Imádom
0%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%