Téli tájolóCsaládi kiruccanásRomantikus kikapcsolódásVárosnézések

Adventi varázslat Miskolc belvárosában

1 perces olvasási idő

Egy éneklő fenyő, illatos mézeskalács és a forralt bor ellenállhatatlan illata…Miskolc idén is megnyitja adventi vásárát, hogy programjaival és hangulatával bearanyozza a várakozás időszakát.

Nagyon szeretek minden évben ellátogatni ezekre a programokra, vagy csak végigsétálni a város főutcáján, hiszen olyan élményben lehet részem, mely felejthetetlen emlék marad. A belváros minden évben elképesztő karácsonyi pompába öltözik: több száz méter fényfüzér, hatalmas díszgömbök és egy adventi koszorú is várja a látogatókat a város szívében, a Szent István téren, november 26-tól!

Adventi Miskolcon

Éneklő fenyő

Idén először, a fesztivál keretein belül, november 26-án megépült az éneklő fenyőfa, hogy a Miskolci Nemzeti Színház Kórusa felléphessen rajta. A két méteres fa megépítéséhez közel 3 tonna fenyőágat és háromszáz méter hosszúságú fényfüzért használtak fel. A vásár további részében, munkahelyek és intézmények közösségeit várja a város karácsonyfája, hogy a kórusok tagjai a fa díszeiként, színes koreográfiával és saját dallamokkal kápráztassák el a várost. Továbbá kórusversenyt is hirdet Miskolc, hogy különböző kategóriákban elindulhassanak általános iskolák, középiskolák vagy felnőttkórusok.

Szívesen eltöltenél egy hétvégét Miskolcon? Nézz körül szállásajánlataink között >>

Szeretet Sütigyár

A programok közé került a Szeretet Sütigyár nevű kezdeményezés a Vöröskereszt jóvoltából. Olyan közösségek, vállalatok kapcsolódhatnak be a sütemény sütesbe, akik késznek érzik magukat arra, hogy rászoruló családokat segítsenek munkájukkal a vásár alatt. Ezek a közösségek önkéntesekként jelentkezhetnek a sütésre, munkájuk gyümölcse pedig ajándékként, szép csomagolásban fog eljutni a rászoruló családokhoz karácsonyra.

TIPP: A Szent István téri szeretetdoboz decemberben végig várja a rászorulóknak szánt ajándékokat, így te is segíthetsz, ha erre jársz!

Adventi villamos

Mint minden évben, most is útnak indul az adventi villamos, mely Felső-Majláth és a Tiszai pályaudvar között rója a köröket nap mint nap, 2018. december 2-től 2019. január 6-ig. Érdemes kipróbálni a megújult villamost, hiszen egy komplett jégbirodalom kapott helyet rajta.

Adventi villamos Miskolcon

A villamosról most sem maradhat le a híres látványkandalló és az ülőhelyeket felváltó kényelmes kanapék. A villamoson sem maradunk élmények nélkül, hiszen különböző fellépőket hallgathatunk utazás közben, kórusok fognak énekelni és még egy krampusz is szórakoztatja majd az utasokat!

TIPP: Miskolc Pass kártyával ingyenes az utazás!

Adventi koszorú

A sok színes program mellett érdemes meglátogatni az adventi gyertyagyújtás időpontjában is a vásárt. Minden héten közös gyertyagyújtást szervez a város vasárnaponként, az időpont általában délután 16:00 óra. Alig várom, hogy részt vegyek ezeken a programokon, hiszen ilyenkor élhetem át igazán az adventi várakozás nagyságát, emelkedett hangulatát. Mivel Miskolc a szülővárosom, mindig szívesen látogatom ezeket a közös programokat a belvárosban, de kifejezetten szeretem az adventi vásárt, hiszen ilyenkor karácsonyi fénybe burkolózik a város.

Vásár és gasztroélmények

A decemberi hónap különböző gasztro élményeket és vásárokat ígér, hiszen körülbelül 50 különböző árus fogja kínálni portékáit Miskolc belvárosában. Ezek között szerepelnek a különböző szuvenírek, könyvek, szőrmék, faragott dísztárgyak és kulináris élmények is. Mézeskalácsok, kürtőskalács, sült gesztenye és további finomságok várják a vendégeket Miskolcon egész decemberben.

Miskolc-Avas csendélet

Remélem sikerült egy kicsit felkeltenem az érdeklődéseteket Miskolc adventi vására iránt. Ti sem fogtok csalódni, ha ellátogattok ebbe a gyönyörű városba és részt vesztek a programokon!

Szállást keresel Miskolcon? Itt tudsz nézelődni a jobbnál jobb helyek között >>

 

/Fotók: Tóth Boglárka, shutterstock/

 


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
0%
Imádom
Imádom
0%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%