9.8

Erdőmélyi romantika Noszvajon – 2 fős álomkuckóval újít az Erdei Kisház

1 perces olvasási idő

Romantikus keretekbe ágyazott erdei pihenés, ahol madárcsicsergésben és wellness élményekben sincs hiány – valahogy így jellemeznénk Magyarország egyik legkülönlegesebb hangulatú szállását, az Erdei Kisházat.

A dézsákkal felszerelt álomnyaraló idén egy 2 fős apartmannal újított, hogy a családok és baráti társaságok mellett a pároknak is tökéletes kikapcsolódást nyújtson. Nézzük is gyorsan, milyen élmények várnak itt rád!

Csapj le a szabad helyekre!

Így lett az Erdei Kisház Noszvaj legsokoldalúbb szállása

4 év pörgött le azóta, hogy az Erdei Kisház megnyitotta kapuit. Akkor még szenzációnak számított, hogy egy szálláson Netflix és Nespresso gép várja a vendégeket, de persze a siker igazi kulcsa a minőség volt. A természetközeliség. A stílus.

Romantikus keretekbe ágyazott erdei pihenés, ahol madárcsicsergésben és wellness élményekben sincs hiány – ezt kínálja az Erdei Kisház.
Két külön bejáratú, saját dézsás apartman közül választhatsz

Azóta sok minden változott: a nyaraló több ezer elégedett utazót látott vendégül, kiérdemelte a patyolattiszta minősítést, a Szallas.hu-n foglalók körében pedig brutálisan jó, 9,5-ös értékelésre tett szert.

Túlzás nélkül hívhatjuk Noszvaj legsokoldalúbb szállásának is, hiszen:

  • ha akarod, akkor egy 8+2 fős családi ház, ahol az összes haverod elfér
  • de lehet egy földszinti, gyerekbarát apartman is (Kisház forFour)
  • vagy akár egy romantikus erdei menedék, kifejezetten párokra szabva (Kisház forTwo)

Tudtad? Noszvaj Magyarország egyik legtisztább levegőjű települése. Az itt töltött idő felér egy testet és lelket is kényeztető wellness pihenéssel!

Romantikus keretekbe ágyazott erdei pihenés, ahol madárcsicsergésben és wellness élményekben sincs hiány – ezt kínálja az Erdei Kisház.
A Kisház forTwo panorámás terasza

Foglalj és töltődj fel a Bükk-hegység kapujában >>

Kisház ForTwo: az Erdei Kisház legújabb apartmanja

Egy pillanatra játssz el a gondolattal, hogy egy zöldellő erdőben vagy – madárdaltól zsong a levegő, a lombok között balzsamos szél susog, te pedig egy melegvizes dézsában koccintasz a pároddal. Most talán még álomszerűnek hat ez a jelenet, de ha az Erdei Kisház emeleti apartmanját választod, egy-kettőre valósággá válik.

A Kisház ForTwo olyan, mintha Pinteresten találtál volna egy romantikus kuckót valahol a svéd erdők mélyén – csak ez Magyarországon van. A tetőtér magasan a legizgalmasabb része az élménynek: itt kapott helyet a Netflix-sarok, melyet tetszés szerint akár Playstation szobának is használhatsz.

Érdekel az ajánlat >>

Kutyabarát nyaralás: kedvenced se hagyd otthon!

Az EKH group többi szállásához hasonlóan – Mini Noszvaj, Sárga Rigó, Fekete Rigó – az Erdei Kisház is tárt karokkal várja a kutyusokat.

Romantikus keretekbe ágyazott erdei pihenés, ahol madárcsicsergésben és wellness élményekben sincs hiány – ezt kínálja az Erdei Kisház.
Hű társad díjmentesen élvezheti az erdei kalandokat

Kisház ForFour: a tökéletes gyerek- és családbarát apartman

Amennyiben gyerkőccel ugrasz neki a noszvaji üdülésnek, válaszd a földszinti, kétszobás apartmant! A Kisház ForFour különlegességét az adja, hogy egy tető alá tudja hozni az otthonosság érzetét, a kifinomult stílust és a családbarát felszereltséget. 

Persze az sem gyenge, hogy egy többszemélyes BBQ, saját szauna, meg egy 6 fős dézsa áll a rendelkezésetekre. Mindez eszméletlen zöld környezetben, ahol minden évszakban lélekringató nyugalom üdvözöl.

Tipp! A fákkal keretezett terasz sütkérezésre, csillaglesre és közös naplementézéshez is telitalálat.

Klímabarát Noszvaj – Úton egy zöldebb jövő felé

Észak-Magyarországon Noszvaj a klímatudatosság egyik zászlóshajója (2021-ben a Heves megyei Klímabarát Díjat is elnyerte). A fenntarthatóság iránti elköteleződés az Erdei Kisházban is hangsúlyos: elektromos autótöltőkkel, energiatakarékos csapokkal, illetve háztartási eszközökkel és teljesen LED-es világítással járul hozzá a zöldebb jövőhöz.

Romantikus keretekbe ágyazott erdei pihenés, ahol madárcsicsergésben és wellness élményekben sincs hiány – ezt kínálja az Erdei Kisház.
Idilli kikapcsolódás a fenntarthatóság jegyében

Még több képet szeretnék a Kisházról >>

Noszvaj látnivalók: csemegézz ezernyi élmény közül

Noszvaj és Síkfőkút igazi álom úti cél minden természetjáró és gasztromán számára. Rengeteg látnivaló verseng a figyelmedért az egykori barlanglakásoktól kezdve copf stílusban épült De La Motte Kastélyig. Arról nem is beszélve, hogy egymást érik a könnyebb-nehezebb túraútvonalak és Eger is csak egy ugrásra van.

Ha a különleges gasztroélmények gyújtják lángra a lelkesedésed, akkor ne hagyd ki a Nomád Hotel és Glamping éttermében kínált helyi finomságokat vagy Csernus Imre Csendülőjét, ahol a mennyei kávéválaszték mellett már egy szuper étlapról is mazsolázhatsz. 

Ha Noszvaj, akkor Erdei Kisház!

Noszvaj egy igazi slow life oázis, ahol behúzhatod a féket és olyan üdülésben lehet részed, ami később nem csak 1 képkocka lesz az Instagram profilodon, hanem örök élmény. Ehhez kínál tökéletes nyaralóhelyet az Erdei Kisház.

Csekkold a szabad időpontokat és foglalj Magyarország egy legkülönlegesebb szálláshelyén >>

(Fotók: Szallas.hu)


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
67%
Imádom
Imádom
33%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%

Szálláshely értékelése

9.8
Szállásszakértőnk és a vendégértékelések alapján ilyennek találjuk
10.0

Csend és nyugalom

9.5

Romantikus hangulat

10.0

Természetközeliség

Előnyök

  • +Gyönyörű panoráma
  • +Környezettudatos kialakítás
  • +Netflix-sarok

Hátrányok

  • -Nem neked ajánljuk, ha inkább egy pezsgő, nagyvárosi nyaralásra vágynál
Megnézem