Toplisták

2022-ben is gazdára találtak az Év Szállása elismerések – Nézzétek meg a díjazottakat!

1 perces olvasási idő

Közel 15 ezer szálláshely, 7300 izgalmas attrakció és 500 csodás település mérkőzött meg idén is a szakmai zsűri, valamint a közönség kegyeiért a jubileumi Év Szállása és Turizmus Kiválóságai Gálán. Böngésszétek át a győztesek listáját és tudjátok meg, kihez vándorolt az Év Szállása 2022 fődíja, melyik szálloda nyerte el a Szallas.hu foglalóinak szívét, és azt is, hol rejtőznek – a vendégek szerint – a legjobb programok és fürdők! 

November 24-én már 10. alkalommal rendezték meg az Év Szállása és Turizmus Kiválóságai Gálát, ahol 1,6 millió vendégértékelés és 6000 foglaló szavazata támogatta meg a szakmai zsűri döntését, akiknek így sem volt könnyű dolguk a díjak kiosztásánál. 

Mórahalmi hotel diadalmaskodott

Az összesített eredmények alapján, szoros versenyen az Év Szállása 2022 fődíjat a Colosseum Hotel Mórahalom ****+superior érdemelte ki, ami ezen kívül több kategóriában is sikerrel szállt szembe a riválisokkal. 

A győztesek csatája

A jubileumi gála apropóján ezúttal különleges kategóriában mérettették meg magukat az Év Szállása díj korábbi nyertesei is, akik közül a Hotel Kapitány Wellness Sümeg****+superior diadalmaskodott. A képzeletbeli dobogó második fokára a Hotel Ózon & Luxury Villas Mátraháza ****superior, a harmadikra pedig a Hotel Európa Fit Hévíz****superior állhatott fel a Szallas.hu foglalóinak szavazatai alapján. 

Városokat és példaképet is jutalmaztak

A szakmai zsűri döntése nyomán Az Év Turisztikai Települése 2022 cím díjazottjainak első helyezettje a Cívisvárosként is elhíresült Debrecen, melyet szorosan követ Szeged és Zalakaros.

A kiváló települések, szálláshelyek és attrakciók mellett a Hotel Szárcsa Székesfehérvár*** ügyvezető igazgatója, Ritter Juditot is gazdagabb lett egy kitüntetéssel: ő – a szakma ítészeinek hála – a Turizmus Szakma Példaképe 2022 – ifj. Papp Imre-emlékdíjat vihette haza.

Lássuk, kik nyerték el idén az Év Szállása és turizmus kiválóságai gála további díjait!

Év Turisztikai Attrakciója 2022 – vendégértékelések alapján:

1. Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő

2. Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont

3. Hungarospa Hajdúszoboszló

Év Turisztikai Attrakciója 2022 – szakmai zsűri döntése alapján:

1. Magyar Zene Háza

2. Bükki csillagda

3. Szabadtéri Néprajzi Múzeum (Szentendrei Skanzen)

MINŐSÉGI DÍJ (1-3 HELYEZETT) – VENDÉGÉRTÉKELÉSEK ALAPJÁN

4-5 csillagos hotelek (70 szoba felett):

1. Colosseum Hotel Mórahalom****+superior

2. Ensana Thermal Sárvár

3. Hotel Délibáb Hajdúszoboszló****

4-5 csillagos hotelek (70 szoba alatt):

1. Hotel Bodrog Wellness & Elix Spa Sárospatak ****+superior

2. Calimbra Wellness és Konferencia Hotel Miskolctapolca ****+superior

3. Szidónia Kastélyszálloda Röjtökmuzsaj ****

1-3 csillagos hotelek:

1. Hotel Harka Harkány**

2. Hotel Mayer Alsóörs***+superior

3. Hotel Honti Wellness és Konferencia Szálloda Visegrád***

Panzió, Apartman, Vendégház:

1. Kék Laguna Wellness Apartman Egerszalók

2. Holiday Apartman Sárvár

3. Boksay Apartman Balatonudvari

SZAKMAI DÍJ (1-3 HELYEZETT) – SZAKMAI ZSŰRI DÖNTÉSE ALAPJÁN

4-5 csillagos hotelek (70 szoba felett):

1. Avar Hotel Mátrafüred ****+superior

2. Portobello Wellness & Yacht Hotel Esztergom****

3. Colosseum Hotel Mórahalom****+superior

4-5 csillagos hotelek (70 szoba alatt):

1. Sziget Hotel Nyíregyháza ****

2. Pangea Hotel Nyíregyháza ****

3. Wellness Hotel Gyula ****+superior

1-3 csillagos hotelek:

1. Hotel Szárcsa Székesfehérvár***

2. Hotel Barbakán Pécs***

3. Hotel Adalbert-Szent Tamás Ház Esztergom ***

Panzió, Apartman, Vendégház:

1. Basaltina Panzió Balatonederics

2. Főnix Panzió Badacsony

3. Piramis Fürdő és Üdülőpark Demjén

Még több kiválló szálláshely között itt böngészhetsz:

(Képek: Szallas.hu)


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
0%
Imádom
Imádom
0%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%
87 bejegyzés

A szerzőről
Több mint 10 éve foglalkozom újság- és szövegírással, -szerkesztéssel, valamint kiadványok tördelésével. A szüntelen kíváncsiságom vitt előre, amikor 2019-ben szabadúszóként csatlakoztam a Szallas.hu csapatához. Azóta együtt hódolunk közös szenvedélyünknek, az utazásnak. Az évek alatt 200-nál is több cikket írtam élményekről, valamint szállásokról. Fedezzük fel együtt hazánk kincseit!
Bejegyzések
    Ajánlott bejegyzések
    Romantikus kikapcsolódás

    Bakancslista: TOP 30 romantikus program és szállás őszre és télre

    2 perces olvasási idő
    Programok hétvégére

    10 új hely, ami azonnal felkerült a bakancslistánkra

    2 perces olvasási idő
    Őszi élményszüret

    Őszi bakancslista: 15 kihagyhatatlan program szállásajánlóval

    2 perces olvasási idő