VárosnézésekCsaládi kiruccanásProgramok hétvégéreTavaszi zsongásVidéki vendégségWellness + Hotelek

Hogyan töltsünk el egy hosszú hétvégét Debrecenben és környékén?

1 perces olvasási idő
Kölcsey-ház, Álmosd

Már itt is van a küszöbön október első négy napos hosszú hétvégéje, amit hol is lehetne jobban eltölteni, mint a csodálatos Debrecenben és környékén?

Piac utca, Debrecen

Bevallom őszintén, kicsit elfogult vagyok a vidékkel kapcsolatban, ugyanis én is ennek a földnek a szülöttje vagyok. Ezért is szeretnék mindenkit meginvitálni, hogy tartson velem egy kis cívis utazásra.

Szállások Debrecenben

Református Nagytemplom

Ha csak egy történelmi épület meglátogatására van időnk, javaslom, hogy az mindenképpen a Kossuth téren magasodó Református Nagytemplom legyen.

Református Nagytemplom, Debrecen

Az épületet az utóbbi években teljes körűen felújították és egy remek történeti kiállítás is helyet kapott odabent. Az ide látogatónak érdemes felmenni a toronyba, ahonnan remek kilátás nyílik a városra. Egyes híresztelések szerint igazán tiszta időben akár a Hortobágyig is el lehet látni.

Hortobágy

Ha nem sikerült volna a Nagytemplom tornyából szemügyre vennünk ezt a híres alföldi kis falut, induljunk hát útnak és fedezzük fel személyesen!

Szafari a Hortobágy területén

Hortobágy nevének hallatán valószínűleg mindenkinek felrémlik a Kilenclyukú híd, a legelésző szürkemarhák és a végtelen pusztaság képe. A gyerekkel érkezőknek különösen érdekes lehet a szafari a vadaspark területén, ahol testközelből lehet megtekinteni az ott élő nagyvadakat.

TIPP: Augusztusban, az Állatkertek éjszakájának keretében motorcsónakos csillaglesre indulhatunk a Hortobágy folyón. Ha szerencsénk van, és tiszta az égbolt, fantasztikus élményben lehet részünk.

Látnivalók a Hortobágy területén >>

Álmosd

Kevesen ismerik ezt a határmenti kis falut, azonban érdemes egy pár órára ellátogatni, hogy karnyújtásnyira kerüljünk a történelemhez.

Kölcsey-ház, Álmosd

A Kölcsey házban a saját szemünkkel láthatjuk azt a kemencét, ahol a himnuszunk íróját megvakította egy felpattanó szikra. A falu határában található emlékmű Bocskai 1604-es győztes csatájának állít méltó emléket.

TIPP: A Bocskai-csata évfordulóján újra szokták játszani az ütközetet a pár kilométerre, azonban már a határ túloldalán fekvő Nyúzó völgyben.

Hajdúszoboszló

Ha szeretnénk a kirándulásban elfáradt tagjainkat egy kis gyógyító termálvízben kényeztetni, látogassunk el Hajdúszoboszlóra, Európa legnagyobb fürdőkomplexumába.

Hajdúszoboszló

Itt kicsik és nagyok is megtalálhatják a kedvükre való szórakozási lehetőséget.

Szállást keresel Hajdúszoboszlón? >>

Mindenkinek ajánlom, hogy töltsön el egy pár napot a környéken és szívja magába az igazi vidéki életérzést. Ha pedig mást is magával ragad a város, támogassuk, hogy Debrecen lehessen 2023-ban Európa Kulturális Fővárosa.

/Fotók: Nagy Enikő, shutterstock/

 


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
100%
Imádom
Imádom
0%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%
Csatlakozz több mint 1,8 millió utazónkhozIratkozz fel hírlevelünkre!

Neked szóló szállás ajánlatok és programok.
💌 IDE SÜSS! Ajándék mézeskalács ház sütőforma a most feliratkozóknak!⬇️