Ősszel igazán varázslatos a természet: a sárguló falevelek és a nap langyos sugarai ünneplőbe öltöztetik az erdőt. Így ha tehetitek, vegyétek a hátizsákotokat, mert igazi mesebeli élmény lesz a kirándulás gyerekkel! Most olyan kilátókat, vadasparkokat, tanösvényeket és látnivalókat gyűjtöttünk össze, amik talán ebben az évszakban a legcsodálatosabbak, és amiket a csemeték is garantáltan imádni fognak.
15 mesebeli helyszín, ahol felejthetetlen élmény lesz a kirándulás gyerekkel
1. Fényes Tanösvény – Tata
A hangulatos, lápból kiálló fatörzsek közötti, 1350 méter hosszú Fényes Tanösvény kicsiknek és nagyoknak is igazán különleges élmény.
A séta során megfigyelhettek többek között ritka növényeket és állatokat, de a túra talán legnépszerűbb része a Nagy-Égeresben található kilátótorony, ahonnan gyönyörű panoráma nyílik a láperdőre.
A gyerekek körében pedig a tündérrózsákkal borított tó a legnagyobb kedvenc, amin függőhídon keresztül vagy akár csónakkal is át lehet kelni.
Gyerekbarát szállások a közelben >>
2. Zugligeti Libegő – Budapest
A Normafától 30 perces erdei séta vezet a Zugligeti Libegő felső állomásához, így a kalandot egy kis „bemelegítő túrázással” kezdheti a család.
Ha felszálltok a libegőre, nagyjából 5-8 méterrel suhantok majd a föld felett, miközben a János-hegy meseszép panorámájában gyönyörködhettek, ami ősszel egészen káprázatos.
Gyerekbarát szállások a közelben >>
3. Égervölgy – Pécs
Az Égervölgy a Mecsek déli részén, a város hegyvidéki részének közelében található. Népszerű családi kirándulóhely rövid túraútvonallal, sok pihenővel, rengeteg forrással és kilátó pontokkal.
A völgyet egy kis patak szeli át, melynek vizét egy gáttal fogták fel, így alakult ki egy kis tavacska, melynek partján tűzrakó helyek, esőház, asztalok és padok is megbújnak.
Ez tökéletes helyszín lehet az otthon elcsomagolt elemózsia elfogyasztásához vagy szalonnasütéshez.
Gyerekbarát szállások a közelben >>
4. Csillagösvény Élménypark – Ópusztaszer
A világ harmadik legnagyobb labirintusa – ami közel másfél hektáron terül el, és több mint két méter magas fagyalok szegélyezik – nagyjából 45-60 percre a család minden tagját rabul ejti.
Az útvesztőben minden útelágazásnál van egy kis segítség, melyek általában furfangos kérdések, amik különböző témákhoz kapcsolódnak.
A témát az indulás előtt kell kiválasztani, mely szólhat mesékről, növényekről, állatokról vagy akár a retro világról is. Nektek vajon könnyedén sikerülne kijutnotok a labirintusból? >>
Tipp: Ha attól félnétek, hogy nem találtok ki, ne aggódjatok, a labirintus megnyitása óta még senki sem maradt bent.
Gyerekbarát szállások a közelben >>
5. Sümegi Vár – Sümeg
A Sümegi vár az ország egyik legnépszerűbb kirándulóhelye. A kézműves műhelyek, a középkori konyha és a belső várudvarból nyíló kínzókamra igazi középkori hangulatot teremt.
A várfalakról fantasztikus kilátás nyílik – főleg ősszel -, jól belátni az egész erődítményt és Sümeg városát. A gyerekek számára a feledhetetlen élményt pedig a történelmi játszópark biztosítja.
Gyerekbarát szállások a közelben >>
6. Fülöp-hegyi Millenniumi kilátó – Révfülöp
Révfülöp egyik legcsodálatosabb pontja a Millenium kilátó, mely a Fülöp-hegy csúcsán várja a kirándulókat. Ha megmásszátok a hegy tetejére vezető lépcsősort, elnyeritek a jól megérdemelt jutalmatokat: a kilátóból a Balaton egyik legbámulatosabb körpanorámája tárul elétek.
Tipp: Kezdő túrázóknak érdemes autóval lerövidíteni az utat, a Kilátó utca végén egy parkolót is kialakítottak erre a célra.
Gyerekbarát szállások a közelben >>
7. Budakeszi Vadaspark – Budakeszi
A Budakeszi Vadasparkban több mint 50 állatfajjal, többek között őzzel, szarvasokkal, medvékkel, farkasokkal és a hiúzzal is találkozhattok. De a kisebb állatok is várják a látogatókat, mint például a borz, nyestkutya és a mosómedve.
Az állatsimógatóban testközelből is megismerkedhettek velük: ha megcsörren a kezetekben a zoo csemege, valószínűleg néhány másodperc múlva körétek gyűlnek a dámok vagy muflonok egy kis nassolni való reményében.
Ha pedig aktív kikapcsolódásra vágytok, kalandpark is várja a vendégeket, 6 különböző nehézségű pályával.
Gyerekbarát szállások a közelben >>
8. Visegrádi Bobpálya – Visegrád
Visegrádon két pályával is – egy hagyományos nyári bobbal, és egy minden időjárási körülmény között használható alpesi bobbal – várják a látogatókat.
Így ha esik, ha fúj, nem maradtok le a bob-élményről! A pályák festői környezetben, a Nagyvillám-Kilátó mellett helyezkednek el, a középső kanyarokból gyönyörű kilátás nyílik a közeli Fellegvárra.
Ha pedig megéheznétek, a közeli büfébe beülhettek egy ebédre, vagy akár egy kávét is elkortyolhattok.
Gyerekbarát szállások a közelben >>
9. Dömörkapu – Szentendre
A Visegrádi-hegység egyik legnépszerűbb látnivalója a Dömörkapu, ami meseszép természeti értékeivel, többek között egy 7 méter magas vízeséssel várja a kirándulókat.
Főként a kerékpárosok által kedvelt területen található, de sétálva is megközelíthető. A gyerekeknek biztosan leesik majd az álluk a mesébe illő Bucsina-pataktól!
Gyerekbarát szállások a közelben >>
10. Mecsextrém Erdei Kalandpark – Pécs
Pécstől néhány percre, a Mecsek erdős részén található a Mecsextrém Park, az ország egyik legnagyobb kalandparkja, ahol kicsik és nagyok egyaránt kikapcsolódhatnak és szórakozhatnak.
Több tucat játékelem, például erdei bob, alpesi kötélpálya, mászófal és gokart pálya is biztosítja az aktív kikapcsolódást. Emellett a park mellől indul a Mókus tanösvény, ami egy 4,5 km hosszú, kényelmes sétával könnyedén bejárható a gyerekekkel.
Gyerekbarát szállások a közelben >>
11. Erzsébet liget lombkorona sétány és kilátó – Gyomaendrőd
A több mint egy kilométer hosszú tanösvény és a 15 méter magas kilátó segítségével játszva ismerhetitek meg az itt élő állatokat és növényeket.
Az izgalmakból pedig garantáltan nem lesz hiány, ugyanis földön, levegőben, sőt vízen is túrázhatnak az ide látogatók. A gyerekek imádni fogják!
Fontos: A sétány és a kilátó április és október között látogatható.
Gyerekbarát szállások a közelben >>
12. Veresegyházi Medveotthon – Veresegyház
A Veresegyházi Medveotthon több tucat barnamedvének és közel harminc farkasnak ad otthont. A mackók nagy része szelíd és barátságos, ráadásul egy kis elemózsia reményében hízelegni is hajlandóak, amit a gyerekek általában nagyon élveznek.
A menhelyen télen-nyáron interaktív előadás biztosítja a szórakoztató tudásszerzést, ami után a medvékkel közös képet is lőhettek, továbbá a gyerekeknek izgalmas kézműves foglalkozásokat is tartanak.
Gyerekbarát szállások a közelben >>
13. Katica Tanya Élményközpont – Patca
A Katica Tanya a Zselic szívében fekvő élményparadicsom a családok számára, ahol télen-nyáron egyaránt remekül szórakozhatnak a látogatók 0-110 éves kor között.
A legnépszerűbb játékok közé tartozik az óriás csúszda- és játszóház, a Szélvész, a trambulinok és az óriás ugrálópárnák, valamint a „fröcsi” játszótér.
Emellett kézműves programokkal és állatsimogatással, és néha még akár tehénfejéssel is megfűszerezhetitek a tanyán töltött időt.
Gyerekbarát szállások a közelben >>
14. Sástó Kilátó – Gyöngyös
Miután megmásztátok a négy szintes Sástó Kilátó tetejére vezető csigalépcsőt, olyan panoráma tárul elétek, amely garantáltan elfeledteti majd a fáradalmakat.
Az erdővel borított vidék minden évszakban új arcát mutatja, de kétségtelenül ősszel az egyik legszebb. A szintek között levő teraszokon egyébként érdemes elidőzni, ugyanis a Mátra jellegzetes madarainak faragott mására, több tájékozódást segítő képre, illetve távcsőre is bukkanhattok.
Gyerekbarát szállások a közelben >>
15. Istállóskői-barlang – Szilvásvárad
Az Istállós-kői-barlang tökéletes úti célja egy hétvégi családi kirándulásnak! A lehengerlő természeti képződmény a nevét onnan kapta, hogy a hegyoldalban legeltetett állatok egykor még az üregben töltötték az éjszakát.
Ma viszont már egész évben nyitva áll a túrázók számára. Az üreghez vezető tanösvény egyébként a Szalajka-forrás mellett kezdődik, és 4,2 kilométeres távon kalauzolja végig a kirándulókat, ami nagyjából 3 órát vesz igénybe.
Gyerekbarát szállások a közelben >>
Ha Budapest környékén kerestek olyan kirándulások, amit a gyerekek is élveznének, itt böngésszetek tovább! >>
(Képek: Szallas.hu)