Wellness + HotelekBudapest és környékeCsaládi kiruccanásRomantikus kikapcsolódás

Párisi Udvar Hotel Budapest – Modern meseország üvegből, rézből és luxusból

1 perces olvasási idő

A Ferenciek terén álló ikonikus Párisi Udvar évekig tartó felújítás után végre megnyitotta kapuit, hogy hosszú álma után varázslatosan szép ötcsillagos szállodaként éledjen újjá. 

A Párisi Udvar Hotel Budapest legekkel teli története

A Párisi Udvar Hotel Budapest épületének elődjében nyitotta meg kapuit 1817-ben Magyarország legelső üzletközpontja, melyet a párizsi Passage des Panoramas ihletett, tulajdonosa után pedig Brudern-háznak hívták. Közel száz évvel később a Belvárosi Takarékpénztár úgy döntött, ezen a telken építi fel új székházát irodákkal, üzletekkel, lakószintekkel. Az építkezés során hihetetlen mennyiségű, közel százezer darab Zsolnay-kerámiaelemmel díszítették az épületet, ami elkészültekor Európa legnagyobb kerámiahomlokzatával büszkélkedhetett. A négyszáz féle Zsolnay-elemen túl Róth Miksa-üvegek, Jungfer Gyula vasmunkái, rengeteg hajlított üveg, rézfoglalat, öntöttvas alkotások és csodaszép Villeroy & Boch padlóburkolatok ékesítették. A történelem viharai rányomták bélyegüket a Párisi Udvarra is, s bár régi fénye megkopott, azért nem merült feledésbe. Annál is inkább, mivel az épület aljában működött évtizedekig a legendás Jégbüfé.

Lenyűgöző üvegmennyezet a Párisi Udvar Hotel Budapest megújult épületében

A Zsolnay-csempék mellett a Párisi Udvar legfőbb ékessége mindig is a lélegzetelállító üvegtetővel fedett sétálóutca, vagyis a passzázs volt, mely szerencsére a felújítás után sem veszett el. Csak átalakult, méghozzá egészen lenyűgöző módon. A megújult passzázsban a szálloda étterme és kávézója kapott helyet, a Párisi Passage Café & Brasserie, melyek szintén szeretettel várják azokat is, akik nem a hotel vendégei. 

Párisi Udvar Hotel Budapest – Modern meseország üvegből, rézből és luxusból
A megújult passzázsban a szálloda étterme és kávézója kapott helyet

A hotel lobbija is nyitva áll az érdeklődők előtt, akkor is beléphetünk megcsodálni, ha épp nem foglaltunk itt szobát. Ha pedig beléptünk, szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik… Mert az ember csodát lát. Díszes majolika csempék, muránói üvegmozaikok, lélegzetelállító luxfer-prizma kristálykupola vonzza a szemet, s a rengeteg pálma és zöld növény még szebbé teszi az enteriőrt. A csodálkozás után pedig érdemes kipróbálni a már említett Párisi Passage Café & Brasserie éttermet, ami különleges magyar-francia ihletésű különlegességekkel várja vendégeit.

Párisi Udvar Hotel Budapest – Modern meseország üvegből, rézből és luxusból

A hotel minden munkatársa kiemelten fontosnak tartja a náluk pihenő vendégek biztonságát, így a legmesszebbmenőkig követik a járványügyi előírásokat.

Mór stílus és high-tech megoldások: a Párisi Udvar Hotel Budapest szobái

A Párisi Udvar Hotel Budapest szobáit a visszafogott, letisztult stílus jellemzi. A tágas terek és a világos bútorok nyugalmat, eleganciát sugároznak, mely kényelemmel és kimagasló minőséggel párosul, s mindezt megfűszerezi egy csipetnyi mór stílusú díszítés. A szálloda modern kialakítású szobái minden kényelmet biztosítanak az itt megszálló pároknak és családoknak egyaránt.

Párisi Udvar Hotel Budapest – Modern meseország üvegből, rézből és luxusból
A szobák nyugalmat, eleganciát sugároznak

A márvánnyal borított fürdőszobákban fantasztikus élményt jelent egy lazító fürdőzés az egész napos budapesti városnézés és ízletes vacsora után.

Párisi Udvar Hotel Budapest – Modern meseország üvegből, rézből és luxusból
Márvánnyal borított fürdőszobák

Wellness és egészségmegőrzés a Párisi Udvar Hotel Budapestben 

A szálloda vendégeit luxus minőségű spa élmények várják. A Zafír Spa-ban a sokféle szolgáltatás között megtalálható az infravörös kabin, gőzkabin, finn szauna, jégkút, hidromasszázs, test- és arckezelések, körömápolás és szépészeti szolgáltatások is. Test és lélek egyaránt meghálálja az itt töltött időt, hisz a gőzfürdő, a többféle szauna és masszázs vagy a jacuzzi mind felüdülést hoznak. A sportolni vágyók pedig 24 órában látogathatják a szálloda fitnesz termét.

Gasztronómia a Párisi Udvar Hotel Budapestben

Nemcsak azok a szerencsések részesülhetnek itt kulináris élvezetekben, akik a Párisi Udvar Hotel Budapest vendégei, hanem mindenki, aki szívesen kipróbálná az itt kapható finomságokat. A Párisi Passage Café a szemkápráztató luxfer üvegtető alatt várja vendégeit, akik hazai finomságokat és prémium minőségű kávékülönlegességeket kóstolhatnak itt, esténként pedig remek koktélokat. 

Párisi Udvar Hotel Budapest – Modern meseország üvegből, rézből és luxusból
A Párisi Passage Café luxfer üvegtető alatt várja vendégeit

A Párisi Passage Brasserie reggelivel, ebéddel és remek vacsorával várja az éhes vendégeket, akik a magyar és nemzetközi konyha finomságait is megkóstolhatják itt. 

Párisi Udvar Hotel Budapest – Modern meseország üvegből, rézből és luxusból
Párisi Passage Brasserie

Rendezvények a Párisi Udvar Hotel Budapestben

A Párisi Udvar Hotel Budapest elegáns különtermei nyitva állnak esküvőktől az igazgatósági ülésekig minden típusú rendezvény szervezői előtt. A termek egyedi stílusa, berendezése biztosan emeli minden esemény fényét. A modern, szemet gyönyörködtető dizájn mellett természetesen a legmagasabb minőségi igényeket is kiszolgáló technikai felszereltség jellemzi a helyiségeket.

A Párisi Udvar Hotel Budapest a főváros új ékszerdoboza, ahol minden vendég fényűző körülmények között pihenhet. Akár belföldi nászút, akár budapesti kiruccanás vagy üzleti út hoz a fővárosba, itt egyedülálló élmények várnak. Még több információ és foglalás a szallas.hu oldalán >>

(fotó: szallas.hu)


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
50%
Imádom
Imádom
50%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%