Tavaszi kirándulásra csábít Kőszeg és környéke

PirosKalaposLány 2019-03-01
piros-kalapos-lany

Magyarország nyugati határvárosa, Kőszeg arra csábít minket, hogy megismerjük és felfedezzük középkori hangulatú belvárosát, ősi várát, kulturális, történelmi emlékeit és természeti adottságait. A Kőszegi-hegységben mindent megtalálunk, amire csak vágyhatunk egy tavaszi kirándulás alkalmával: alpesi friss levegőt, romantikus pincesorokat, középkori épületeket és lenyűgöző panorámát. Kőszeget látni kell!

koszeg
Kőszeg

Kőszeg, a hősök városa

A város a páratlan jó földrajzi fekvésnek köszönhetően a XII-XIII. századtól fontos katonai központ volt. A már 1248-ban meglévő vár a török időszakban jelentős katonai szerepet kapott, ugyanis 1532-ben Jurisics Miklós várkapitány az ostrom feladására kényszerítette Ibrahim nagyvezért. Ennek a sikernek az emlékére 11 órakor mai napig szólnak a harangok, abban az órában, amikor az utolsó török sereg is elvonult a vár alól. A város hírnevét pedig ma még jobban erősíti fantasztikus hangulatú főtere, ahol a középkori hangulat garantált a szinte érintetlenül megmaradt műemlék jellegű házaknak köszönhetően.

Még több látnivaló a romantikus hangulatú kisvárosban >>

koszeg
Kőszeg belvárosa

Barangolások az Írottkő Natúrparkban

A Kőszegi-hegység hazánk egyik legkedveltebb kirándulópontja, amely egyúttal az osztrák-magyar Írottkő Natúrpark része is. Fantasztikus természeti adottságaival tökéletes célpontja lehet családoknak, baráti társaságoknak, pároknak és bakancsos turistáknak egyaránt. Alpesi hangulatú hegyei, vadregényes erdei, bővizű forrásai mind kitűnően jelzett turistautakkal vannak ellátva, így nem csoda, ha minden korosztály megtalálja benne a számára tetsző elemeket. Lássuk, mit érdemes felkeresni a környéken!

1. Írottkő-kilátó

A legsikeresebb, jó hangulatú túrák célpontja lehet az Írottkő (883 méter), amelyet a határ által kettészelt kilátó koronáz meg. Ha szép és izgalmas túrát szeretnétek tenni, érdemes Velemből indulni a hegycsúcs meghódítására, ahol útba esik a Szent Vid-kápolna, és a visszaúton a hegység legérdekesebb geológiai nevezetessége, a Kalapos-kövek sziklaalakzatai is megállásra késztetnek.

2. Szent Vid-kápolna

A Szent Vid-hegy tetején megállva könnyen azt képzelhetjük, hogy nem is ezen a földön járunk. A fehérre meszelt, piros tetejű kis kápolna és környéke teljesen elvarázsolja a képzeletünket. Talán nem véletlen, hogy vonzereje ma is megmagyarázhatatlan, hiszen már a bronzkorban is település áll itt, majd a Római Birodalom idejében egy őrtorony vigyázott a nyugalomra. Az Árpád-korban is megerősített hely volt, amit állítólag Jurisics Miklós a kőszegi várral együtt védelmezett a török ellen.

koszeg
Szent Vid-kápolna

Jó tudni: Az épület kívülről egész évben látogatható, belül csak előzőleg egyeztetett időpontban. Érdeklődni a kőszegi Római Katolikus Plébániában.

3. Hétvezér forrás túra

Kevesen tudják, hogy Kőszeg legelső vára a város felett magasodó, csodálatos kilátást nyújtó Óház-tetőn állt. A Kálvária megjárásával fokozatosan kapaszkodhatunk fel a tetőre, ahol az egész városra és környékére az egyik legszebb panoráma tárul elénk. Innen leereszkedhettek a hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelyére, a Hétforráshoz, majd az egykori Vasfüggönyt szorosan követve térhettek vissza a városba. A túra hossza: 10,7 km, időtartama: 3,5 óra

Romantika a Kőszegi-hegységben

Cáki pincesor

A Kőszegi-hegység alpesi hangulatú környékének egyik üde színfoltja a Cák melletti pincesor, ahol régi időket idéző, mesebeli, zsúpfedeles pincesor gondoskodik a romantikus hangulatról. A XIX. században épült műemléki védettséget élvező pincesoron tavasztól őszig rendszeres programokkal várják a látogatókat. Részesei lehettek kézműves foglalkozásoknak, de lehetőség nyílik íjászkodásra és lovasszekerezésre is, s természetesen lehet bort is kóstolni. Cím: Cák, Gesztenyés u. 3-6.

caki pincesor, koszeg
Cáki pincesor

Bozsok – Sibrik Kastély és őspark

Ha még több romantikus élményre vágytok, akkor érdemes ellátogatni a Kőszegi-hegység lábánál fekvő Bozsokra is. A község északi végén egy nagy angol parkban a Bozsok-patak mellett találjátok meg a XVI-XVII. században épült Sibrik-kastélyt. A vizesárokkal körbevett kastélyhoz gyönyörű műemléki környezet és egy parkerdő tartozik, amely értékes fa és vadállománya miatt természetvédelmi terület. Cím: 9760 Bozsok, Rákóczi u. 1.

Szállások Kőszeg környékén

Rudolf Vendégház Velem

Velemben, Magyarország nyugati csücskében, az osztrák határ közelében ajánlunk egy csendes helyet, egy házat, amely lélegzetelállító völgyben fekszik. A nyugalom és béke szigete ez kristálytiszta levegővel, erdőkkel, hegyekkel övezve. A hely optimális kiindulópont csillagtúrákhoz, túrázáshoz, kerékpározáshoz vagy egyszerűen csak pihenéshez, kikapcsolódáshoz.

Tovább a vendégház oldalára >>

Pék Apartman Kőszeg

Egy több mint kétszáz éves ház, Kőszeg belvárosa és a Jurisics-vár látványa fogadja azt itt megszálló vendégeket. A 6 apartman és a 6 önálló lakás mindegyike a pék mesterség egy-egy szimbólumáról elnevezett, a bútorok ennek megfelelően faragottak, így a vendégek a Kenyér-, Kemence-, Kifli-, Teknő-, Liszteszsák- és Kalács-apartmanokban pihenhetnek.

Tovább az szálláshely oldalára >>

Akácos Vendégház I. Kőszeg

Kőszeg határában, egy hangulatos szőlőhegy és erdő ölelésében található az Akácos Vendégház. A szálláshely a szőlőhegy bejáratánál fekszik és olyan, mintha egy elvarázsolt birodalomban élnének a gondos házigazdák és a vendégeik. Ha a természet közelségére és harmóniára vágytok, akkor itt a helyetek!

Nézz körül a szálláhelyen! >>

Sziget Vendégház Kőszeg

Kőszeg és a környéke az a hely, ahol a történelem szinte kézzelfogható. A Sziget Vendégház is egy XVII. századi műemlék házban lett kialakítva, ahonnan a történelmi belváros 5 -6 perces sétával elérhető. Így egy karnyújtásnyira lesz tőletek a város összes mesélő szegletköve.

Tovább a szálláshely oldalára >>

Lilaakác Vendégház Cák

A cáki pincesor szomszédságában, mesés és természetes környezet várja av endégeket a Lilaakác Vendégházban. Kitűnő üdülési helyszín azoknak, akik szeretik és értékelik a természet harmóniáját, nyugalmát, a friss levegőt, és a természet nyújtotta kikapcsolódás lehetőségeit.

Még több fotó a vendégházról >>