Tavaszi zsongásCsaládi kiruccanásÉlményajánló (POI)Nyári vakációVárosnézésekVidéki vendégségVidéki víkend

Újra látogatható Békés megyében ez a mesebeli kastély

1 perces olvasási idő

Március 20-tól újra látogatható a négy év alatt felújított mesebeli Wenckheim-kastély, amely a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretén belül született újjá.

A kastélyt 1875-1879 között építették Ybl Miklós tervei alapján, neoreneszánsz stílusban. Átadásakor korának legfényesebb, legkorszerűbb kastélya volt, káprázatos belső berendezéssel. A park kialakítását az építkezéssel egy időben kezdték. A szabadkígyósi kastély már annak idején nagy tetszést aratott. A korabeli újságok és monográfiák egyaránt elismeréssel és csodálattal írtak róla.

Az 1875 és 1879 között Ybl Miklós tervei alapján épült eklektikus, neoreneszánsz stílusú kastélyt gróf Wenckheim Frigyes és felesége, gróf Wenckheim Krisztina megbízásából építették, akik koruk leggazdagabb földesurai közé tartoztak.

Az épületben kápolna, ebédlő, télikert, könyvtár, női zeneszalon és férfiszalon, dolgozószoba és több hálószoba található. Az egy emeletes főépületet a melléképülettel loggiafolyosó köti össze.

Interaktív kiállítás is várja itt az érdeklődőket. A Vendégségben Wenckheiméknél című tárlat felidézi a kastélyban tartott vendégségeket, melyek során a főúri világ ismert tagjai is megfordultak Szabadkígyóson. A Wenckheim házaspár vendégei között voltak például Erdődy, Károlyi, Draskovich, Bolza, Teleki, Dessewffy, Csekonics, Zichy, Esterházy, Szapáry és Cziráky grófok, a Trauttenberg és Vécsey bárók. A kiállítás célja, hogy azt az érzést adja át a látogatónak, mintha ő is a család vendége lett volna.

Látogatás:

Nyitva tartás

Keddtől vasárnapig 10-18 óráig.

Jegyárak

Felnőtt jegy: 3 000 Ft

Helyi lakosoknak: 500 Ft
● helyi lakos (lakcímkártyával lehet igazolni)

Kedvezményes jegy: 1 500 Ft
● 6-26 év közötti fiatal
● 62. életévét betöltött látogató
● minimum két 18 év alatti gyermeket kísérő szülő

Nagy családi jegy: 6 000 Ft
●2 felnőtt + 2 vagy több gyermek 18 éves korig

Kis családi jegy: 4 500 Ft

●1 felnőtt + 2 vagy több gyermek 18 éves korig

Csoportos jegy: 2 500 Ft/fő
● minimum 15 fő esetén

Szállások a mesebeli kastély közelében:


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
60%
Imádom
Imádom
10%
Vicces
Vicces
5%
Hűha
Hűha
20%
Nem tetszik
Nem tetszik
5%