Tippek utazáshoz

Több mint 200 Ukrajnából menekülő család kapott már ingyen vagy kedvezményesen szállást – így segít most a szallas.hu

1 perces olvasási idő

Meleg ágy és biztonságos körülmények – minden Ukrajnából menekülő családnak szüksége van rá, de nem mindenkinek vannak itt ismerősei és barátai, akik ebben segíteni tudnak. A szallas.hu csapata ezért összefogott az Ukrajnából érkező, szálláshelyet kereső rászorulók megsegítéséért. A szállásadók 50–99 százalékos kedvezményt biztosítanak, mi pedig ezekben az esetekben lemondunk a jutalékunkról. A Menedék lak nevű kezdeményezés keretében eddig több mint 200 családnak tudtunk segíteni. 

A szallas.hu február 25-én pénteken indított kezdeményezéshez eddig 303 szállásadó csatlakozott. Ők azok, akik minimum féláron, de akár ingyen is szeretnének szállást adni azoknak, akik kénytelenek voltak elhagyni az ukrajnai otthonaikat. 

Több mint 200 Ukrajnából menekülő család kapott már ingyen vagy kedvezményesen szállást – így segít most a szallas.hu
Folyamatosan csatlakoznak szállásadók a kezdeményezéshez

Hogyan segítünk? 

Ügyfélszolgálatos kollégáink magyar, angol, román, lengyel, német, szlovák, cseh és horvát nyelven állnak a segítségkérők rendelkezésére. 

Ha bárkinek tudomása van arról, hogy valaki nem tud hova menni, szállásra van szüksége, keresse ügyfélszolgálatunkat:

A szallas.hu ügyfélszolgálata hétvégén is elérhető az alábbi elérhetőségek bármelyikén 9.00-18.00 óra között:

  • szallas@szallas.hu vagy
  • +36-30/344-2000

Emellett a szallas.hu készített egy, a legalább 50, legfeljebb 99 százalékos kedvezményt biztosító szálláshelyekről egy listaoldalt, ahol szintén foglalhatnak az Ukrajnából menekülők. A listaoldalon jelenleg 114 szálláshely ajánlatai elérhetőek. A szállásadók folyamatosan csatlakoznak, így az oldal bővülő kínálattal napról-napra frissül. 

Aki a listaoldalon nem talál megfelelő szállást, annak ajánljuk figyelmébe a Facebook eseményünket.  

Itt folyamatosan várjuk a magánjellegű felajánlásokat is, ahol a rászorulók akár még gyorsabban találhatnak szállást maguknak.

Hány családnak tudtunk eddig segíteni? 

Eddig több mint 200 családot tudunk összekötni a szállásadókkal. Voltak köztük többgyermekes családok, épp gyermeküket várók, és olyanok is, akik újszülöttel voltak kénytelenek otthagyni az otthonaikat. 

Több mint 200 Ukrajnából menekülő család kapott már ingyen vagy kedvezményesen szállást – így segít most a szallas.hu
A családoknak fontos segítség, hogy biztonságos szálláshelyre érkezhessenek

Mire figyeljenek a szállásadók? 

A szállásadók számára javasoljuk, hogy a Helsinki Bizottság ajánlása szerint járjanak el, és az arra jogosultakat fogadják, akik ukrán útlevél, ukrán személyi igazolvány vagy anyakönyvi kivonat bemutatásával tudják igazolni személyazonosságukat a szükséges a szállás elfoglalása előtt. A menedékes eljárást kérelmezők a személyazonosságát elsősorban a humanitárius célú tartózkodási engedéllyel tudják igazolni.  

Mire figyeljenek a szálláskeresők? 

A szállásadók kérhetik azoknak a dokumentumoknak a bemutatását, amivel megbizonyosodhatnak arról, hogy valóban rászoruló igényelte az adott kedvezményes szállást. Kérjük a szálláskeresőket, hogy ezeket a dokumentumokat (ukrán útlevél vagy egyéb ukrán igazolvány) mutassák be! 

Nyomatékosan kérjük, hogy az, aki turisztikai céllal keres szállást, ne foglaljon a Menedék lak kedvezménnyel jelölt ajánlatokból! Partnereink jelenleg is rengeteg egyéb kedvezményt biztosítanak az utazók számára.  

Folyamatosan csatlakoznak új szállásadók a kezdeményezéshez

Hol van a legnagyobb igény a szállásokra? 

A legtöbb Ukrajnából menekülő Budapesten keres szállást, de egyelőre a fővárosban sokkal nagyobb a kereslet, mint a kínálat, ezért felhívjuk a figyelmet arra, hogy akinek lehetősége van, tegyen felajánlást!

A szallas.hu Menedék lak nevű kezdeményezése keretében segítséget nyújtó szállásadók az alábbi régiókat képviselik:

  • Balaton 15,23% 
  • Budapest és környéke  8,61% 
  • Dél-dunántúl  8,61% 
  • Délalföld  10,26% 
  • Észak-Alföld  13,25% 
  • Észak-Magyarország  18,21% 
  • Közép-Dunántúl  9,27% 
  • Nyugat-dunántúl  12,25% 
  • Tisza-tó  4,30% 

Hogyan segíthetsz, ha nincs szálláshelyed? 

Hoztunk néhány olyan kezdeményezést arra az esetre, ha a szallas.hu kezdeményezéséhez nem tudsz csatlakozni, de szeretnél segíteni az Ukrajnában élőknek és az országból menekülni kényszerülőknek. 

A Segítségnyújtás – Ukrajna Facebook-csoportban többek között egy magyar nyelvű térképes gyűjtést is találunk a szálláshelyekről, adománygyűjtő központokról, társállat-befogadókról. A csoport alapvető célja, hogy összekösse azokat, akiknek segítségre van szüksége azokkal, akik szeretnének tenni valamit a helyzetük megkönnyítéséért. Itt hasznos információkat találunk arra az esetre, ha magánemberként szeretnénk segíteni, de akkor is, ha a megfelelő civil szervezeteket szeretnénk elérni, akikhez eljutattnánk az adományainkat.  

Íme néhány transzparens módon segítő szervezet. Ha hozzájuk juttatod el az adományod, biztosan a megfelelő helyre kerül: 

A fenti lista természetesen nem teljes. Azzal a céllal állítottuk össze, hogy támpontot tudjunk nyújtani azok számára, akik szeretnének segíteni, de nem tudják, hol kezdjék. 

Mindenkit bíztatunk arra, hogy aki tud, segítsen! A szallas.hu csapatában mi hiszünk abban, hogy egy kis összefogással tehetünk azért, hogy jobb világban éljünk! 


Притулок для приїжджаючих з України

Наші партнери пропонують безпечне житло для нужденних.

Ми об’єдналися, щоб допомогти тим, хто потребує житла з України, знайти тепле ліжко і безпечні умови перебування у наших партнерів.

Ми об’єдналися, щоб допомогти тим, хто потребує житла з України, знайти тепле ліжко і безпечні умови перебування у наших партнерів. Шукайте ціни з позначкою»Будинок Притулок””!

  • · Ціни з позначкою „”Будинок Притулок”” можна забронювати зі знижкою (50% – 99%).
  • · Пропозиції можуть бути заброньовані без передоплати і без плати за скасування.
  • · Ми не стягуємо комісію з наших партнерів за бронювання, зроблене на порталі szallas.hu.
  • · Пропозиції можна знайти на сайті szallas.hu/menedek-ukrajnabol-erkezoknek до 31 Березня 2022 року або до скасування.
  • · Після прибуття наші партнери мають право перевірити українські документи бронюючих і документи, що засвідчують статус біженця, за допомогою яких вони можуть достовірно підтвердити своє право на проживання зі знижкою.

Якщо ви не знайшли для вас підходяще житло на сайті szallas.hu/menedek-ukrajnabol-erkezoknek, рекомендуємо нашу акцию в Facebook (Accommodation and help for Ukrainians). https://fb.me/e/28X33tlZu

Наша співробітники допоможуть вам забронювати угорською та англійською мовами, зателефонуйте якщо виникли проблеми за номером телефону: +36 20 890 3150 (з 9: 00-по 18: 00)

У розділі заходу в Facebook (Accommodation and help for Ukrainians) ми також чекаємо пропозиції приватного характера, де нужденні зможуть знайти житло ще швидше. (Посилання) https://fb.me/e/28X33tlZ

(Képek: szallas.hu, shutterstock)


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
50%
Imádom
Imádom
0%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
50%