Egynapos wellness Visegrádon, a Dunakanyar szívében

Szallas.blog.hu 2020-04-10
szallas.blog.hu

Nagyon várjuk már, hogy véget érjen ez a nehéz időszak és újra hódolhassunk az utazás iránti szenvedélyünknek, de egyelőre csak tervezgetni tudunk, azt viszont most is biztonsággal megtehetjük. Mutatunk nektek egy szuper egynapos wellness ajánlatot a Dunakanyar szívében, Visegrádon. Felkészültetek? Akkor lábakat fel a kanapéra és indulunk!

Egynapos wellness Visegrádon, a Dunakanyar szívében

Kilátás a Fellegvárból

Látnivalók Visegrádon az egynapos wellness élmények előtt

Mindegy, hogy romantikus kirándulásra vagy barátnős kiruccanásra készültök, egy könnyed testi-lelki feltöltődés mindig jól jön és hol is lehetne jobban kikapcsolódni, mint a vadregényes erdőkkel övezett Dunakanyarban, melyet vigyázó falaival a XIII. század óta óv a Visegrádon magasodó Fellegvár. Érdemes úgy tervezni a látogatást, hogy az itt található kiállításokra is jusson idő: ismerjétek meg a vár, valamint a Szent korona történetét és pillantsatok be a panoptikumba is!

Azoknak, akik szívesen barangolnak a természetben, látniuk kell a Nagyvillám tetején emelt 378 méter magas Zsitvay-kilátót, mely természetesen gépjárművel is megközelíthető az itt található parkolóig. Akárcsak a fellegvárból, innen is pazar kilátás nyílik a csodás környékre. Sőt! Szép időben a Mátrától a Pilisig és a Zsámbéki-medencéig is gyönyörködhettek a táj szépségében. 

Még több látnivaló a Dunakanyarban >>

Egynapos wellness Visegrádon, a Dunakanyar szívében

Zsitvay-kilátó

Lazítós pillanatok a medencében és a szaunában

1. A panorámakirály: Silvanus Konferencia és Sport Hotel****

Egy rövid sétára a fellegvártól található a Silvanus Konferencia és Sport Hotel****, mely gazdag wellness részleggel és egyedülálló panorámájával igazán különleges élményt kínál: a medencék megnyugtató hullámai közül tekinthettek le a csodálatos Dunakanyarra.


Lazítsatok az 1800 négyzetméteres wellness oázisban, ahol elmerülhettek az illatos aromakabinban, a gőzfürdő párájában és a jakuzzi buborékai között! A nyári hőségben a medencék melletti bárból mennyei koktélokat szürcsölgetve lazíthattok a napozóteraszon.

További információ >>

2. Ha ki se mozdulnál: Royal Club Hotel**** +superior

Egy láblógatós wellness hétvégéhez ideális választás a visegrádi Royal Club Hotel**** +superior, ahol egyszerre pihenhetitek ki magatokat és kóstolhattok mennyei finomságokat is a szálloda saját éttermében. Ejtőzzetek közösen az élménymedencében, próbáljátok ki  a sokszínű szauna kínálatot és utána vegyetek részt egy kényeztető masszázson vagy fedezzétek fel a spa élményeket is!

További információ >>

3. Stresszmentes napok: Thermal Hotel**** +superior

Egy igazi ékszerdoboz, melyet körülölel a Pilis parkerdeje, a szállodában pedig 3000 négyzetméteres wellness részleg várja a vendégeket – ez a Thermal Hotel**** +superior. A gyógyító termálmedence melegében ellazulnak a stressztől fáradt izmok, a sodrófolyó és a többi élményelem pedig garantálja a felhőtlen szórakozást. Teszteljétek le bátran a különleges szauna szeánszokat, majd utána relaxáljatok a tepidáriumban!

További információ >>

4. Egy igazán figyelmes szálláshely: Butikhotel***+superior

Nem kedvelitek a túlzsúfolt szállodákat? Akkor nektek találták ki a Butikhotel***+superior baráti hangulatú hotelét, ahol mindent megtaláltok, amit csak szeretnétek: kültéri és beltéri medencét, finn szaunát és jakuzzit is rejt a kínálat. A szálláshely saját étteremmel is rendelkezik, ahol az ételintoleranciával küzdök is fenséges falatokat kóstolhatnak. Kerüljétek el a tömeget és maxoljátok ki a kettesben töltött idő!

További információ >>

5. Távol a világ zajától: Provence Apartman

Csend és béke járja át a patakpartra épült Provence Apartmant, ahol a nyugalmas pihenéseteket semmi nem fogja megzavarni. Nektek csak annyi lesz a dolgotok, hogy átadjátok magatokat a pihentető kikapcsolódásnak: egész nap úszkálhattok, pihenőzhettek a jakuzziban és még szaunázhattok is kedvetekre! Érdemes felfedezni az itt található sókamrát és barlangot is!

További információ >>

Még több szállást keresel Visegrádon? Itt tudsz körülnézni >>

(fotók: shutterstock, szallas.hu)