A húsvéti népszokásaink többsége kezd feledésbe merülni, így egyre kevésbé divat már a locsolkodásnak az a formája is, mikor a fiúk házról házra jártak és némi finom falat és hímes tojás reményében meglocsolták a család női tagjait. De nincs veszve minden, hiszen létezik az országban egy kis falu, ahol a néphagyomány ma is él, és húsvétkor egy hamisítatlan, pezsgő forgatagban találhatjuk magunkat, mintha csak visszautaznánk az időben néhány évtizedet.
Ez nem más, mint Hollókő, amit az utóbbi években már a Húsvét Fővárosaként is emlegetnek, ahol 2023-ban ismét fergeteges programokkal várják az érdeklődőket.
Hollókő, az élő falu
Hollókő egy csodálatos kis zsákfalu a Cserhát vonulatainak ölelésében. Kicsit olyan, mintha megállt volna az idő. Takaros kis fehérre meszelt házak sora határozza meg az Ófalu jellegzetes utcaképét, központjában pedig ott a fatornyos, zsindelytetős katolikus templom, ami nem csak az Ófalu, hanem Hollókő egyik emblematikus épülete is.
A településrész 67 védett háza 1987-ben felkerült az UNESCO Világörökségeinek listájára, ami egy igazán rangos elismerés és a helyeik joggal büszkék erre.
Akik még sosem jártak itt, hajlamosak azt gondolni, ez is csak egy élettelen skanzen, de nagyot tévednek! Hollókő nem véletlenül kapta az „élő falu” elnevezést, hiszen több házban még ma is élnek, mások szálláshelyként funkcionálnak, megint másokban kis kézműves manufaktúrák vagy kiállítóhelyek működnek.
Volt szerencsénk már többször is járni ebben a mesebeli palóc faluban: zsúfolt húsvéti forgatagban, vagy éppen turistáktól mentes időszakban, de mindig találtunk valami izgalmasat. Ami miatt különösen a szívünkhöz nőtt, hogy mindig van olyan porta, ahonnét vidám népzene dallama szűrődik ki, és nem tudunk úgy végigsétálni az utcán, hogy a helyiek ne kedves mosollyal az arcukon köszöntsenek.
Persze Hollókő nem csak az Ófalu miatt remek úti cél egy családi kiruccanáshoz, hiszen érdemes szót ejteni a település fölé magasodó 13. századi várról is, ami 2022. márciusában nyitotta meg újra kapuit a látogatók előtt a felújítás után. Így aki már járt itt, annak is mutat majd újat ez a látnivaló.
Ha szívesen olvasnátok még a vár történetéről, itt sok érdekességet találtok róla >>
A hollókői látnivalók sora még itt sem ér véget, hiszen a Cserhát pazar túraútvonalakat rejt, amik többsége gyerekkel is teljesíthető.
Tipp: a közelben található, rejtélyes „kéz kilátót” semmiképpen ne hagyjátok ki, remek családi kiruccanás lesz!
A Hollókői Húsvéti Fesztivál 2023-as programja
- Időpont: 2023. április 7-10.
- Helyszínek: Hollókő-Ófalu és a vár
Programok tekintetében 2023-ban sem fognak csalódni, azok, akik szeretik a hagyományőrző műsorokat, a népzenét, a táncot és a kézműveskedést. Hollókőn a család apraja-nagyja húsvétkor is fog olyan eseményt találni, ahol jól érezheti magát. Gazdag folklór program, palóc gasztronómia, koncertek, családi és gyermekprogramok sokasága és természetesen az elmaradhatatlan vödrös locsolkodás is szerepel a 2023-as repertoáron.
A legnagyobb forgatag egészen biztos, hogy idén is Pajtaárok Színpad környékén lesz, ahol olyan neves népzenészek és együttesek lépnek majd fel, mint a visszatérő vendégnek számító Kerekes Band (04.09.) és a Parno Graszt (04.10.). Húsvét vasárnap ráadásként a nagykoncert után még Locsoló Táncház is lesz, ahol egészen éjfélig rophatják a táncoslábúak.
Húsvét vasárnap és hétfőn is fellép majd a nap folyamán a nagyszínpadon a Hollókő Táncegyüttes, a Fonó Néptáncegyüttes, a Nógrád Táncegyüttes és a Dűvő zenekar is.
Az Ófaluban és a várban pedig 4 napon keresztül várja a látogatókat kirakodó vásár, kézműves foglalkozások, mesterségbemutatók, táncos-zenés mulatságok, mesemondó kuckók. Húsvét lévén egészen biztosan lesz tojásfestés is és nem maradhat el a hagyományos, vödrös locsolkodás sem, ahol „nő nem marad szárazon” – ahogy a húsvéti szlogenjükben hirdetik.
Az idei kísérő programok nagyon változatosak
Nagypénteki programok
A kirakodóvásár és a tojásfestés mellett a Látogatóházban felelevenítik a hollókői böjti szokásokat, régi filmeket vetítenek és este hatkor Nagypénteki Igeliturgia is lesz.
Nagyszombati programok
A vendégek ezen a napon bepillantást nyerhetnek a kereplőzés hagyományainak felelevenítésébe, együtt táncolhatnak a Nógrád Táncegyüttessel, a Kétbodonyi Hagyományőrzőkkel szilvásgombócot főzhetnek, mindeközben pedig az Ófalu házaiban sem áll meg az élet, hiszen szinte minden helyszínen különféle folklórprogramokkal várják az érdeklődőket. 16. órakor kezdődik a Nagyszombati Vigília, majd az Ófalu házai kicsit elcsendesülnek, hogy átadják a teret az esti nagykoncertnek.
Húsvét vasárnapi programok
A vasárnap a húsvéti Szentmisével és a feltámadás körmenettel indul az Ófaluban, majd a könnyedebb programok következnek. A nap folyamán több alkalommal és több helyszínen is lesznek táncházak, hollókői locsolkodás a templomnál és az alsó kútnál, a Guzsalyas Viselettárban pedig Bukovics János palóc mesemondó meséit hallgathatja meg a közönség.
Húsvét hétfői programok
A reggel ezen a napon is Szentmisével indul, de 10 órától már a mulatozásé a főszerep. Ekkor kezdődik a Nagy Húsvéti Locsolkodás, amikor a fiúk a nagyapjuktól örökölt, fényesre tisztogatott vödrökkel felkerekednek, és meglocsolják a falu asszonyait, lányait, és persze az óvatlan vendégeket is. Ezen a napon is zeneszótól lesz hangos Hollókő, és több ponton is táncra perdülhetünk csak úgy, mint vasárnap.
Praktikus tudnivalók, belépőjegyek
Az szinte borítékolható, hogy rengetegen lesznek, hiszen az ország egyik legpörgősebb, legkülönlegesebb húsvéti programjáról van szó. Ha a tömeget elviselitek, cserébe olyan élményben lehet részetek, ami a legkevésbé mondható hétköznapinak.
A rendezvény idején az Ófalu csak a Hollókői Húsvéti Fesztivál jegyével látogatható, ami tartalmazza a település összes programjának díját, sőt, egyes látnivalók belépődíját is. Ilyen például az egyébként külön belépős Palóc Játszóház, az Oskola, a Postamúzeum, a Falumúzeum, a Babamúzeum, a Guzsalyas Viselettár és a Kézműves Nyomdaműhely.
Napi jegyek:
Nem csak a település gazdag folklórprogramja repít minket vissza picit az időben, hiszen 2023-ban a belépőjegyárak sem változtak, a tavalyi árakon tudunk jegyet váltani az eseményre.
- Nagyszombaton: felnőtt 4000 Ft, gyerek (7-18 év) és nyugdíjas 3000 Ft
- Húsvét vasárnap és húsvét hétfőn: felnőtt 5000 Ft, gyerek és nyugdíjas 4000 Ft
- 7 éves kor alatt ingyenes.
Pénztárcabarát tipp: Akik nem szeretik a tömeget, és nem is szeretnének túl sokat költeni, de azért szívesen vennének egy kis ízelítőt, hogy milyen egy igazi palóc húsvét, azoknak ajánljuk, hogy április 7-én, nagypénteken látogassanak el Hollókőre. Ekkor az Ófalu és a kézműves vásár is szabadon látogatható, belépőt csak az egyébként is fizetős kiállítóterekben kell váltani, vagy választhatjuk az úgynevezett Faluséta jegyet, melynek megvásárlásával 8 helyszín nézhető meg. Ennek díja felnőttek részére 3000 Ft, gyerekeknek és nyugdíjasoknak 2000 Ft. A Faluséta jegyről bővebben itt olvashattok >>
Ezen a napon színpadi programok és zenés-táncos események még nem lesznek, cserébe viszont nyugodtabban meg lehet nézni minden látnivalót.
A mi tippünk: Ha szeretitek a tejtermékeket, mindenképpen nézzetek be a Gazduram Sajtboltjába (Kossuth u. 85.), ahol nem csak isteni sajtokat, hanem nagyon finom, adalékmentes ivójoghurtokat is kóstolhattok.
Szállások Hollókőn
Hollókő kis település, ezért aki húsvétkor itt szeretne megszállni, annak már hónapokkal hamarabb érdemes szállást foglalni.
Erre az időszakra a Szallas.hu kínálatában a Hollókő központjában, az Ófalu bejáratához közeli Fehérház foglalható még, ahol egy 4 fős család is kényelmesen elfér.


Szerencsére a közeli településeken azért még akadnak szabad helyek. Az alábbiakat ajánljuk:
Teleki-Degenfeld Kastélyszálló Szirákon (Távolság Hollókőtől: 19,7 km)
Húsvéti csomagjuk az egész család számára tartogat meglepetéseket, a felnőttek leginkább a wellness szolgáltatásoknak, míg a kisebbek a húsvéti tojáskeresésnek fognak örülni.


Fogadó a Táncoló Kecskékhez Galyatetőn (Távolság Hollókőtől: 25,9 km)
Konkrét húsvéti csomagot nem kínálnak, de ár-érték arányban remek választás, mert a díj tartalmazza a színvonalas félpanziós ellátást, amit a legtöbb vendégértékelésben ki is emelnek a szállóvendégek.


Doboskút Vendégház Nógrádsipeken (Távolság Hollókőtől: 6,3 km)
A 4 szobás, 16 férőhelyes vendéhház külsőre teljesen magával ragadja az embert, a palóc stílusban épült szállás tökéletes választás a hollókői húsvéti programok mellé.


Pogányvár Vendégház Kozárdon (Távolság Hollókőtől: 9,7 km)
A szépséges kis parasztház nagyobb társaságoknak is ideális, a nyüzsgő hollókői programokat itt idilli környezetben lehet kipihenni.


Ha most nem is, de máskor mindenképpen próbáljátok ki az Ófalu valamelyik kis műemlék házát, és szálljatok meg ott néhány éjszakára. A mi kedvenceink:
- Tugári Vendégház az Ófalu határában
- Szira Porta Vendégház az Ófalu határában
- Mikula Porta az Ófalu határában
- Nefelejcs Vendégház az Ófaluban
- Hollóköves Vendégház az Ófaluban



Ha részletesebben is olvasnátok Hollókő látnivalóiról, ajánljuk egy korábbi cikkünket is >>
Fergeteges húsvéti programok, sok-sok zene és tánc, kézműves kirakodó vásár és az elmaradhatatlan vödrös locsolkodás. Ez mind rátok vár, ha Húsvétkor Hollókőre látogattok.
(Képek: Szallas.hu)