Vidéki víkendCsaládi kiruccanásRomantikus kikapcsolódásTavaszi zsongásVidéki vendégség

Hagyományőrző programok és látnivalók Hollókőn

2 perces olvasási idő

Hollókő lakossága nincs 400 fő, mégis, ez az apró, Nógrád megyei falu tele van élettel. Tradicionális építészetének és népi szokásainak köszönhetően már 1987 óta szerepel a világörökségek listáján, s a lakók ma is élénken őrzik hagyományaikat. Összegyűjtöttük, milyen programokkal és főbb látnivalókkal vár Hollókő, szállástippekkel kiegészítve!

Hagyományőrző programok és látnivalók Hollókőn
Tavasz Hollókőn

Látnivalók és programok Hollókőn

1, Hollókői vár

A sziklaerődítmény egy kiugró sziklafalon található, és már önmagában a csodás panoráma miatt érdemes meglátogatni, hiszen tökéletes kilátást nyújt Hollókőre és a környező Cserhát-hegységre. A várat a tatárjárás után kezdték el építeni, és az első említés róla a 14. századból származik, ekkor még „Castrum Hollokew” néven.

S hogy mitől holló-kő a Hollókő? A legenda szerint egy földesúr elrabolta a szomszédja feleségét és épülő várába záratta. Az asszony dajkája azonban szövetségre lépett az ördöggel, s a hollóvá varázsolt ördögfiak az éj leple alatt kőről-kőre lebontották a várat, hogy kiszabadítsák az asszonyt. A kövekből egy másik hegyen megépült az, amit ma a hollókői várként ismerünk.

Hagyományőrző programok és látnivalók Hollókőn
Hollókői vár

A vár manapság múzeumként funkcionál; a Panoptikum teremben egy 13. századi életképet csodálhatunk meg a kiállított bábuknak köszönhetően, a Fegyverteremben pedig középkori kézifegyverekkel ismerkedhetünk meg.

  • Nyitva tartás: március 1. és október 31. között: 10:00-16:30, november 1. és március 1. között: 10:00-15:30
  • Belépő: diák és nyugdíjas: 1500 Ft, felnőtt: 2500 Ft, pedagógusoknak és 6 éves korig ingyenes.

Csendes hely, nagy udvarral: Ispán Apartmanház Hollókő

Hollókői szálláshelyek széles választéka vár >>

2, Falumúzeum

Ha szeretnéd részletesebben is megismerni, hogyan éltek egykor Hollókőn az emberek és hogyan is nézett ki egy tipikus parasztház berendezése, mindenképpen térj be a Falumúzeumba.

A 19. században még lakóházként működött a mai múzeum épülete, amit az 1909-es tűzvész után renoválni kellett. A múzeum nem csak informatív, de úgy is érezheted tőle magad, mintha egy-két századot visszaugrottál volna az időben!

  • Cím: 3176 Hollókő, Kossuth u. 82.
  • Nyitva tartás: március 1-től 10:00-17:00, november 2-től 10:00-16:00
  • Belépő: felnőtt: 400 Ft, kedvezményes: 250 Ft, pedagógusoknak ingyenes.
Hagyományőrző programok és látnivalók Hollókőn
Falumúzeum, Hollókő

Gyönyörű környezetben: Castellum Hotel Hollókő ****

Magyarországi skanzenek, ahol a hagyományok tovább élnek >>

3, Húsvéti programok Hollókőn

Hollókő egyik leghíresebb programja a Húsvéti Fesztivál, mely jellemzően 4 napon keresztül várja a látogatókat. A locsolkodás mellett egyéb folklór programokkal, népi táncbemutatókkal és koncertekkel szokták ünnepeli a falusi tradíciókat.

Kifejezetten ajánlott családoknak is, hiszen több gyermekprogram közül is válogathatunk. Ha pedig napközben megéhezünk, igazi palóc gasztronómia gondoskodik a jóllakottságunkról, például szilvásgombócfőzéssel!

Hagyományőrző programok és látnivalók Hollókőn
Hagyományos húsvét Hollókőn

Szívélyes fogadtatás: Mikula Porta Hollókő

4, Ófalu és a templom

A múzeumok és rendezvények mellett egy egyszerű séta is elég lehet ahhoz, hogy felidézzük a 20. századi falusi élet mindennapjait. A központban meseszép, takaros házak sorakoznak egymás mellett a macskaköves utcán: összesen 55 parasztház tartozik a védett épületek közé, melyek mindegyike a népi építészeti stílust képviseli.

Ami igazán érdekessé és élettel telivé teszi a falut, az az, hogy ezeknek a védett épületeknek a nagyrésze manapság is lakott. A falu közepén pedig a 19. század végén épült, jó állapotban megőrzött fatornyos, zsindelytetős templom áll, mintegy Hollókő ikonjaként.

Hagyományőrző programok és látnivalók Hollókőn
A falu szimbóluma, a fatornyos templom

Modern és letisztult: Fehérház Hollókő

5, Fazekasház

Éljen az alkotás öröme és a hagyományőrzés! A Fazekasház udvarában olyan régi, népi mesterségekkel ismerkedhetünk meg, mint a nemezelés, mézeskalács készítés, csuhézás, hímzés vagy agyagozás, s ez a kicsiknek is élvezetes program lehet.

Előzetes bejelentkezés alapján egyéni és csoportos látogatókat is szeretettel várnak. Miután pedig megfigyeltük és kipróbáltuk a kézművesség csínját-bínját, a boltban magyar fazekasmesterek és iparművészek munkáit vásárolhatjuk meg.

  • Cím: 3176 Hollókő, Petőfi u. 4.
  • Telefonszám a bejelentkezéshez: +36 30 924 5052
Hagyományőrző programok és látnivalók Hollókőn
Fazekasház, Hollókő

Romantika és nyugalom: Hollóköves Vendégházak Hollókő

Még több szállás Hollókőn >>

6, Palóc Játszóház

Nem csupán gyermekek számára remek hely a játszóház! Kipróbálhatunk különféle népi ügyességi játékokat, a kiállításon pedig megismerhetjük a kézműves játékok elkészítésének folyamatát, illetve a palóc népszokásokat, társas- és közösségi játékokat is. Szuper, interaktív program, ahol játszva tanulhatnak a látogatók.

  • Cím: 3176 Hollókő, Kossuth Lajos utca 53.
  • Nyitva tartás: április 1.-november 3.: 10:00-18:00, november 4.-március 15.: szombat és vasárnap 10:00-16:00
  • Belépő: egységesen 600 Ft
Hagyományőrző programok és látnivalók Hollókőn
Palóc Játszóház 

Szaunával, tágas udvarral: Görbeország Vendégház Hollókő

7, Postamúzeum

Hogyan fejlődött a palócság postahálózata, milyen postai emlékekkel rendelkeznek? A Palócföld postája című kiállítás során választ kaphatunk ezekre a kérdésekre, valamint megtekinthetünk képeslapokat, bélyegeket, bankjegyeket, melyek palóc tájakat, embereket és viseleteket örökítenek meg.

Kis múzeum, így nem igényel hosszú órákat a látogatása, ugyanakkor érdekes tárgyi emlékei és nyugodt légköre miatt kár lenne kihagyni!

  • Cím: 3176 Hollókő, Kossuth utca 80.
  • Nyitva tartás: április 7. és október 15. között, hétfők kivételével: 10:00-18:00
  • Belépő: felnőtt: 1000 Ft, diák és nyugdíjas: 500 Ft, 70 éves kor felett és pedagógusoknak ingyenes
Hagyományőrző programok és látnivalók Hollókőn
Hollókői Postamúzeum

Wellness szolgáltatásokkal: Nefelejcs Vendégház**** Hollókő

További szálláshelyek Hollókőn >>

8, Guzsalyas Ház

A hollókői népviselet messze földön híres, ezen a kiállításon pedig közelebbről is megismerhetjük az igazi hollókői népviseletet. A kiállítás egyik értéke, hogy a bemutatott darabok mind a hollókői lakosok, asszonyok nagy becsben őrzött ruhadarabjai.

  • Cím: 3176 Hollókő, Kossuth utca 94.
  • Nyitva tartás: március 1-től 10:00-17:00, november 2-től 10:00-16:00
  • Belépő: felnőtt: 400 Ft, kedvezményes: 250 Ft
Hagyományőrző programok és látnivalók Hollókőn
Népviseleti kiállítás a Guzsalyas Házban

Otthonos és kényelmes: Szira Porta Vendégház Hollókő

9, Élményfonó Kézműves műhely

Kiss Tünde csuhé- és gyékényfonó népi iparművész 2008 óta foglalkozik oktatással, természetes anyagok fonásával, és termékek készítésével. Hangulatos műhelyében a vendégek megtudhatják többek közt, hogy tényleg van-e csomó a kákán, illetve felnőttek és gyerekek egyaránt részt vehetnek workshopokon, kézműves foglalkozásokon.

Elsajátíthatjuk a csuhé, gyékény és kákafonó mesterség fortélyait, és bevásárolhatunk a különféle lakberendezési tárgyak, táskák, övek, ékszerek, dekorációs tárgyak és kosarak széles kínálatából. Előzetes időpontfoglalás szükséges!

  • Cím: 3176 Hollókő, Béke út 12. 
  • Nyitva tartás: csütörtök 10:00-15:00, péntek és szombat 10:00-15:30
  • Telefonszám a bejelentkezéshez: +36 20 569 7525
Hagyományőrző programok és látnivalók Hollókőn
Élményfonó Kézműves műhely

Jó tudni: A Guzsalyas Házba és az Élményfonó Kézműves műhelybe 20 % kedvezményt kaptok a belépő árából, a Szallas.hu-s szállásfoglaláshoz járó kedvezménykuponnal! >>

Bájosan autentikus: Tugári Vendégház Hollókő

10, Kertek-alja tanösvény

Ha a festői ófalu mellett Hollókő gyönyörű természeti környezete is vonz, íme! A 2015-ben átadott, 6 állomásos tanösvény a Hollókői-patak völgyében, az ide lefutó kertek végében húzódik, ahová egy falépcső vezet le.

A tanösvény bemutatja a kis vizek életét, a kender termesztését, feldolgozását, a régi mosás fortélyait, illetve a patak menti gyümölcstermesztést. A túra kisgyerekkel is könnyedén teljesíthető, azonban a lépcsők miatt babakocsival és kerekesszékkel sajnos nem használható.

Hagyományőrző programok és látnivalók Hollókőn
Kertek-alja tanösvény, ősszel

Maximális felszereltség: Rákóczi12 Vendégház Hollókő

Ha szeretnétek elsőkézből megtapasztalni a palóc kultúrát, ne habozzatok, Hollókő egész évben vár! Szálláshelyet pedig itt tudtok foglalni >>

Ha autentikus, falusi szálláshelyet kerestek, nézzetek körül a Szallas.hu oldalán, vagy olvassátok el cikkünket, ahol remek vidéki programokat is ajánlunk >>

(Képek: Szallas.hu, shutterstock.com)


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
50%
Imádom
Imádom
50%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%