VárosnézésekCsaládi kiruccanásProgramok hétvégéreRomantikus kikapcsolódás

Kaposvári lett az Év Fája győztese

1 perces olvasási idő

Talán hallottatok már az Év Fája versenyről. Idén is megválasztották az Év Fáját Magyarországon. Ezúttal egy hatalmas kaposvári tölgy vitte el – némi képzavarral élve – a pálmát.

Év Fája verseny hogy ne fásuljunk bele a hétköznapokba

A megmérettetés lényege nem feltétlen a leg-leg-leg; a döntősöket kiválasztó zsűri nem a legnagyobb vagy legöregebb fát keresi, hanem arra kíváncsi, amelyik a „jelölőknek valamiért fontos: kapcsolódik hozzá egy helyi történet, találkozási pontot kínál – vagy bármilyen más szerepet tölt be az ott élők mindennapjaiban.” Mindez az év fája versenyt meghirdető Ökotárs Alapítvány honlapján olvasható. És ezen túl arra is felhívja a figyelmet a verseny, hogy a fák mennyire fontos szerepet töltenek be az életünkben. A nagyvárosban talán sokan nem is értik, hogy milyet, ahogy talán azt sem fogja fel minden kivitelező, hogy belvárosi mélygarázs födémje fölé telepített fákból aligha lesz hosszan árnyékot adó fa. Legfeljebb Hős Fa, ami egy, az Országos Erdészeti Egyesület által odaítélt különdíj. Apropó! 2020 elején a nyertes fa az európai versenyben is indul. Az Európai Év Fája versenyen négyszer végzett elsőként magyar fa. Tavaly a pécsi Havi-hegyi mandulafa.

Kaposvári lett az Év Fája 2019 győztese
Európai Év Fája lett a pécsi mandulafa

Az Év Fája a kaposvári Szabadságfa és a döntősök

Tavaly október 1-ig szavazhattunk a 2019-es Év Fájára.

A nyertes a kaposvári Szabadságfa, egy kocsányos tölgy lett.

1929. április 18-án, az 1848-49-es szabadságharc 80. évfordulóján ültették, a Berzsenyi Dániel Tagiskola udvarán áll. Ki gondolná, hogy a csemete a kőszegi Írottkőről került Kaposvárra. Szintén érdekesség, hogy az iskola legkitűnőbb tanulói elismerő okleveleikre erősítve a tölgyfa egy-egy préselt levelét is megkapták emlékül.

Kaposvári lett az Év Fája 2019 győztese
A kép illusztráció

Akik még a döntőbe jutottak

A következő 13 fa a közönségszavazatok száma alapján áll sorrendben.

  1. A dunakiliti Millenniumi tölgy egy 123 éves kocsányos tölgy. A falu fája, amit hat másik fával ültettek, de csak ez élte túl.
  2. Széchényiek körtefája Fertőszéplakon, amit még Széchenyi István ültetett ősei tiszteletére.
  3. Gerlai nagy platán a gerlai Wenckheim-kastély udvarán áll. Tényleg nagy!
  4. Hárskapocs-Szentendre, Alsó-Izbégen, Szentendre legrégebbi részén 180 éve áll ez a hársfa.
  5. Szentkúti Öregharcos. A fura nevű kocsányos tölgy Vasvár települést díszíti 130 éve. A kivágás elől menekült meg.
  6. Ziliz legendája az Ezeréves Tölgy. Ziliz egy 400 fős kisfalu. A tölgy alatt talán még Rákóczi urunk is hűsölt.
  7. Ácsteszér büszkesége egy fekete nyár, ami alatt már Táncsics Mihály is a világ szépségéről elmélkedett.
  8. A győrszemerei Tündér-tölgyet a Sokoró-vidékén találjátok. A fa életkora 300 évesre becsülhető!
  9. 100-150 éve ültették a tiszadobi Juharfás út juharfáit. Létét a folyószabályozásnak köszönheti.
  10. Körülbelül 140 éves az imrehegyi terebélyes eper. Igen, eperfa!
  11. 100 éves a makói Nap utca tölgyfája. Ez egy nagyon kis utca, de ez a nagy fa befér.
  12. Jákó platánja – állítják – a szeretettől gyógyul. 1900-ban ültették.
  13. Egy nagy nyárfa áll Vindornyalakon, Keszthely szomszédságában, kb. 150-200 éves.
Kaposvári lett az Év Fája 2019 győztese
Soproni fasor

Fák után elnevezett szállások

Álljon itt még bónuszként kilenc magyarországi, fáról elnevezett szállás!

Platán Várárok Vendégház, Tata

Neve nem véletlen, óriási platán tövében a csodás tatai tó partján áll ez a vendégház. 

Gesztenye Vendégház, Nagymaros

Nagymaros és környéke állítólag a római kor óta híres gesztenyéjéről. A vendégház nem ókori, de igazán remek.

Wood House, Parádóhuta

Egy kívül ’70-es éveket idéző faház, nagyon dizájn belsővel.

Ezererdő Vendégház, Egerbakta

Olyan ez a ház, mint amit a Kanári-szigetek szerintem legszebbikén, Lanzarotén látni.

Ezererdő Vendégház, Egerbakta

Bükkös Hotel Spa, Szentendre

Hangulatos hotel az egyik leghangulatosabb magyarországi városban, a Bükkös-patak mentén.

Bükkös Hotel Spa, Szentendre

Juharos Vendégház, Mád

Mád központjából kiindulva, Juharos dűlő felé találjátok ezt a vendégházat. Meghitt szállás 6 főnek.

Juharos Vendégház, Mád

Öreg Tölgy Panzió, Csongrád

Nem meglepő, a panziót egy csodás öreg tölgy őrzi.

Öreg Tölgy Panzió, Csongrád

Nyírfa Vendégház, Tarnaszentmária

Barátságos négyfős vendégház ifjú nyírfák között.

Nyírfa Vendégház, Tarnaszentmária

Nyírfa Apartmanház, Sárvár

A sárvári fürdő szomszédságában, hatalmas fák árnyékában vár rátok ez a sárvári szállás.

Nyírfa Apartmanház, Sárvár

Fára fel! Azaz nem tudom, hogy ezekre a fákra illik-e felmászni. Inkább úgy értem, látogassátok meg őket és más fákat is, és szeressétek a fákat! De ha más fákra másznátok, akkor szálljatok meg lombházban!

Belföldi szálláshelyeket találtok a szallas.hu oldalán >>

(fotó: shutterstock, facebook)


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
0%
Imádom
Imádom
0%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%