VárosnézésekCsaládi kiruccanásProgramok hétvégéreRomantikus kikapcsolódás

Mi fér bele egy 2 napos kalocsai látogatásba?

1 perces olvasási idő

A kalocsai fűszerpapika-őrlemény 2014 óta gyarapítja hungarikumaink listáját, ám a város nevét nem csak emiatt érdemes megjegyezni. A Bács-Kiskun megyei település nem akármilyen történelmi múlttal büszkélkedhet, hiszen már a honfoglalás óta városi ranggal rendelkezik. Jelentős történelme mellett pedig pezsgő kulturális életével egyre népszerűbb a hazai úti célok között. Bár a város kicsi, de számos látnivalóban bővelkedik. Ezért most összegyűjtöttük nektek azokat a legfontosabb kalocsai nevezetességeket, amik egy két napos kiruccanás programjába beleférhetnek, ha az érseki székhelyre látogattok.

Mi fér bele egy 2 napos kalocsai látogatásba?
Negyvennyolcas emlékmű

Mi fér bele egy két napos kalocsai látogatásba?

Szentháromság tér – Kalocsa impozáns barokk főtere

Kevés sétával viszonylag sok érdekesség érhető el a Szentháromság téren és közvetlen közelében.

A tér egyik legmeghatározóbb barokk épülete a Nagyboldogasszony Főszékesegyház, amely a 2009-ben kezdődő felújításoknak köszönhetően ismét régi pompájában tündököl. Érdekessége, hogy egy aranyozott koporsóban itt őrzik Szent Pius földi maradványait. Érdemes megnézni a pécsi Angster műhelyben készült monumentális orgonáját is, melyen még Liszt Ferenc is játszott. Azt tudni kell, hogy a katedrális csak az istentiszteletek idején van nyitva.

  • A főszékesegyház barokk templomterére a felnőtt belépő 800 Ft, a kedvezményes pedig 700 Ft.

A Kalocsai Főszékesegyházi Könyvtár, ami Magyarország legnagyobb egyházi könyvtára is egyben, az érseki palota épületében található. Akik szeretik a régi könyveket, azoknak szinte kötelező program, hiszen igazi kincsek láthatók itt a díszesen faragott polcokon. A legkülönlegesebb terme, a barokk olvasóterem előzetes bejelentkezéssel látogatható. Jelentkezni az alábbi elérhetőségeket lehet: az infokincstar@gmail.com e-mail címen, vagy a 06 30 575 0702 telefonszámon.

  • Belépők: felnőtteknek 1200 Ft, kedvezményes: 900 Ft

Szintén nagyon látványosak az ASTRICEUM Érseki Múzeum állandó és időszaki kiállításai, különösen a textil és ötvösmunkák. A felnőtt belépő ide is 1200 Ft, a kedvezményes pedig 900 Ft.

Mi fér bele egy 2 napos kalocsai látogatásba?
Érseki Palota

Spórolós tipp: a három látványosságra érdemes kombinált jegyet váltani, így felnőtteknek 2500 Ft-ba kerül, diákoknak, pedagógusoknak és nyugdíjasoknak pedig 1800 Ft-ba.

Egyéb múzeumok a városban

Rövidke sétával a Szent István király út 2. szám alatt érhető el a Paprika Múzeum, ami egy kalocsai látogatás során szinte kötelező program. (A folyamatban lévő felújítások idején a közeli Szentháromság tér 2-3. alatt található a kanonokház udvarán.)

  • Belépő felnőtteknek 900 Ft, diákoknak, nyugdíjasoknak 600 Ft.
Mi fér bele egy 2 napos kalocsai látogatásba?
Paprika Múzeum

Múzeumokból a városban nincs hiány, ha belefér az időbe, megéri felkeresni a Viski Károly Múzeumot, ami a Kalocsai Sárköz tájmúzeumaként működik. Különösen ajánljuk azoknak, akik rajongnak az ásványokért, mert igen gazdag gyűjteménnyel rendelkezik.

> (új fülön nyitja meg)”>Bővebb információ a nyitvatartásról és belépőkről >>

Mi fér bele egy 2 napos kalocsai látogatásba?
Viski Károly Múzeum

Még több múzeum:

Látogatás a Kalocsai Porcelán Manufaktúrában

A jellegzetes kalocsai motívumok nem csak a fűszerpaprika csomagolásán köszönnek vissza, napjainkban is népszerűek a kalocsai porcelángyárban készült étkészletek. Aki szeretne kicsit bekukkantani a kulisszák mögé, azoknak ajánljuk a körülbelül 40-50 perces üzemlátogatást, melynek során idegenvezető segítségével ismerkedhetünk meg a porcelánkészítés mesterségével.

Fürdőzés a város gyógyfürdőjében

A Csajda Fürdő 1927-ben nyílt meg Kalocsa város lakóinak örömére. Bár nem kifejezetten turisztikai célpont, ám aki szereti a termálvizet, annak érdemes kipróbálni ezt a családias kis gyógyfürdőt is.

Az aktuális belépőkről és nyitvatartásról az alábbi oldalon lehet tájékozódni.

A vendégértékelések alapján a TOP 5 legjobb szállás a városban:

Alexandra Apartman 

Hunyadi Apartman 

Hunyadi Apartman 

Virág Apartman 

Pilvax Hotel 

Pilvax Hotel 

Club Haus 502 

Tipp: foglalj hétköznap, és spórolhatsz a szállás árán!

Még több kalocsai szállást itt találsz >>

Ha nem szeretsz unatkozni, de szereted a kevésbé zsúfolt, hangulatos városokat, Kalocsát vedd fel a bakancslistádra, nem fogsz csalódni!

(fotók: Bene Marianna, szallas.hu)


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
0%
Imádom
Imádom
0%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%