Családi kiruccanásHegyek-völgyekŐszi élményszüretProgramok hétvégéreTavaszi zsongás

Zakatolás az ország leghangulatosabb kisvasútjain – Nagy magyarországi térképes kisvasút gyűjtemény

6 perces olvasási idő

Kisvasúttal bejárni az ország legszebb területeit hatalmas élmény, és nem csak akkor, ha gyerekekkel utazik az ember! Hegyeken-völgyeken zakatolva olyan rejtett zugokat is felfedezhetünk, ahová autóval egyáltalán nem lehet eljutni, gyalogosan pedig csak a gyakorlottabb túrázók merik bevállalni a táv miatt. Vonatozni jó, hiszen manapság, mikor a legtöbb ember már mindenhová autóval megy, ez egy kifejezetten izgalmas program, a kicsiknek pedig hatalmas kaland. Mióta hármasban járjuk az országot, nálunk szinte kötelező program lett, hogy ha olyan helyen kirándulunk, ahol kisvonat is jár, akkor azt kipróbáljuk, mert a kisfiunk rajong értük. Így született meg ennek az átfogó térképes gyűjteménynek az ötlete, ahol Magyarország kisvasútjait, a legjobb kerti vasútjait és még sok érdekes vonatos programot gyűjtöttünk össze nektek.

1. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút

A Széchenyi-hegyi Gyermekvasút nevét onnan kapta, hogy vonalán a közlekedési szolgálatot gyerekek látják el. Ennek köszönhetően 2015-ben még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, mint a világ leghosszabb, fiatalok által irányított vasútvonala. Nem csoda, hogy az egyik első számú kedvenc, ha magyarországi kisvasutakról van szó, de a sikeréhez az is nagyban hozzájárul, hogy a gyönyörű Budai-hegységet szeli át, ami a fővárosban élők egyik kedvenc kirándulóhelye. A kisvasút azonban nem csak a budapestiek favoritja, az ország számos pontjáról, sőt, még külföldről is érkeznek az utasok, akik ki szeretnék próbálni.

Zakatolás az ország leghangulatosabb kisvasútjain – Nagy magyarországi térképes kisvasút gyűjtemény
Széchenyi-hegyi Gyermekvasút

A Széchenyi-hegyet és Hűvösvölgyet összekötő 11 kilométeres vonalon rengeteg a látnivaló, ezért érdemes több állomáson is leszállni, és időzni kicsit.  Amit semmiképpen ne hagyjatok ki, az a méltán népszerű Normafa és a János-hegy, ahol a páratlanul szép Erzsébet-kilátó található. Akiknek az idejükbe belefér, kiránduljanak egyet a Kaán Károly-kilátó környékén is, nem fogják megbánni.

Az aktuális árakról a Gyermekvasút honlapján érdemes tájékozódni, akik pedig a történetéről is szívesen olvasnának, a hűvösvölgyi állomásnál található Gyermekvasút Múzeumban megtehetik.

Ki lehet gyermekvasutas?

A közel 500 fős csapatba 4., 5. és 6. osztályos gyerekeket várnak, akik egy tanfolyam elvégzése után teljesíthetnek szolgálatot. Megéri jól tanulni, mert a bizonyítványt is bekérik!

Budapesti szállások a Gyermekvasút közelében >>

2. Királyréti Erdei Vasút – Kismaros

A Kismarost és Királyrétet összekötő vasútvonal az ország egyik legrégebbi kisvasútja, ami 12 kilométeren keresztül kalauzolja utasait a Börzsönyben. Érdemes Királyrétig elzakatolni vele, ahol rengeteg élmény vár a családokra. Van itt játszótér, hajtánypálya, ahol emberi erővel meghajtott szerkezeteken roboghatunk a 750 méteres sínpályán, de nagyon érdekes a Királyréti tanösvény útvonala is, ahol egy zöld béka fiú és béka lány kalauzolja a gyerekeket.

Zakatolás az ország leghangulatosabb kisvasútjain – Nagy magyarországi térképes kisvasút gyűjtemény
Királyréti Erdei Vasút

Hangulatos családi szállás Kismaroson: Liliom Apartman

3. Kemencei Erdei Múzeumvasút

Az idei nyár egyik kedvence volt nálunk, annak ellenére is, hogy éppen felújították a vonalat, így a kisvonat csak a Godóvár megállóig közlekedett, ahol a strand is található. Egyébként a végállomása Feketevölgy, ahonnét egy különleges kirándulást tehetnek azok, akik bevállalják, hogy végigsétálnak a Csarna-patak mesésen szép völgyében, a kisvasút régi nyomvonala mentén. A múzeumvasút különlegessége, hogy a kemencei végállomáson látható egy kis kiállítás régi vasúti kocsikból és különböző tárgyakból, valamint van egy kicsi hajtánypályája is, amivel tehetünk egy kört az állomás területén. A legkisebbeket játszótér és homokozó is várja.

Zakatolás az ország leghangulatosabb kisvasútjain – Nagy magyarországi térképes kisvasút gyűjtemény
Kemencei Erdei Múzeumvasút

Szálláshelyek a közelben >>

4. Balatonfenyvesi Gazdasági Vasút

A Balatonfenyvesi Kisvasút, hivatalos nevén Balatonfenyvesi Gazdasági Vasút a Balaton egyetlen kisvasútja. Balatonfenyvest és Somogyszentpált, illetve Balatonfenyvest és Csisztafürdőt köti össze. Ez utóbbi vonalon hosszú évekig nem közlekedtek, de 2021. július elsejétől ismét járnak a vonatok. A Balatonfenyvesi Kisvasút érdekessége, hogy átszeli a somogyi Nagyberket, somogyszentpáli végállomása pedig a Nagyberki Fehérvíz Természetvédelmi Terület szomszédságában van. Főszezonban kerékpárszállító kocsikkal közlekedik, mert a környéken jókat lehet bringázni is.

A menetrendek és egyéb információk itt találhatók >>

Zakatolás az ország leghangulatosabb kisvasútjain – Nagy magyarországi térképes kisvasút gyűjtemény
Balatonfenyvesi kisvasút

Balatonfenyvesi szálláskínálatunk >>

5. Szilvásváradi Állami Erdei Vasút

A szilvásváradi Szalajka-völgy nem csak a családi vakációk, az osztálykirándulások kedvelt célpontja is, ezért talán nem sokan vannak, akik még nem ültek a híres Szilvásváradi Kisvasúton. Ennek fényében nem meglepő, hogy Magyarország egyik legforgalmasabb kisvasútjaként tartják számon. Az útvonala sem kispályás, a Szalajka-Fatelep állomásról induló vonat olyan látványosságokat érint, mint a Szikla-forrás, vagy a hazánkban egyedülálló Fátyol-vízesés.

A vonatozás csak egy ok, amiért érdemes Szilvásváradon tölteni néhány napot, de itt mutatunk még 4-et, hogy biztos ne unatkozzatok:

Kisvasutak az országban

Nagycenki Széchenyi Múzeumvasút

A nagycenki kastély szomszédságában található Széchenyi Múzeumvasút az ország egyik leghangulatosabb nosztalgia vonata, amit igazi, pöfögő gőzmozdony vontat. A csaknem 4 kilométeres pályán, a nagycenki Széchenyi-kastély és a fertődobozi állomások között szállítja az utasokat, de menet közben is akad látványosság. Ilyenek például a kis őrházak, vagy az Ikva-patak 3 nyílású hídja, ahol egy rövid fotószünetet is tart a kisvonat. Extraként arra is van lehetőség, hogy mi magunk vezessük a mozdonyt (persze felügyelet mellett), aminek a végén egy tanúsítványt is kapunk erről., Fertődobozon pedig a fűtőházba is bepillantást nyerhetünk. A menetrend szerint közlekedő kisvasúton hétvégente és munkaszüneti napokon gyerekek látják el a szolgálatot.

Bővebb információ a Múzeumvasútról itt >>

Szállások Nagycenk környékén >>

Csömödéri Állami Erdei Vasút

A Csömödéri Állami Erdei Vasút vonatrajongóknak kihagyhatatlan program, ugyanis a kisvasutak között igen ritka, hogy ilyen hosszú távon, mintegy 32 kilométeren keresztül szállítsanak utasokat. Lenti és Kistolmács között, a szépséges göcseji tájon zakatol a nosztalgiavonat, és kirándulási lehetőség is bőven akad a vonal mentén.

Zakatolás az ország leghangulatosabb kisvasútjain – Nagy magyarországi térképes kisvasút gyűjtemény
Nosztalgia kisvasút – Csömödér

Szállások Csömödér környékén >>

Mesztegnyői Erdei Vasút

A Mesztegnyői Erdei Vasút vonalán jelenleg korszerűsítési munkák zajlanak, ezért nem üzemel, de a honlapjukat mindenképpen érdemes követni, ahol az újraindulásról tájékoztatni fogják az érdeklődőket. A Mesztegnyői Erdei Vasút a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet területén, 9 kilométeren át szállít utasokat Mesztegnyő és Felsőkak között. Különlegessége, hogy olyan érintetlen, autóval megközelíthetetlen területeken halad végig, ahová egyébként nehézkes eljutni.

Kaszói Állami Erdei Vasút

A kaszói kisvonat egy varázslatos utazásra invitál, melynek kiindulópontja Kaszópuszta, végállomása pedig a különleges Baláta-tó természetvédelmi területe. Itt található a Kaszói Kirándulóközpont, ahol a gyönyörű természeti környezet mellett bográcsozó helyek, focipálya, sövénylabirintus, és színvonalas, tájba illő, egyedi játszótér is várja a kirándulókat.

Jegyárak és menetrend >>

Zakatolás az ország leghangulatosabb kisvasútjain – Nagy magyarországi térképes kisvasút gyűjtemény
Állami Erdei Vasút – Kaszó

Hangulatos szállás Kaszón akár nagyobb társaságoknak is: Villa Kazaw

Almamelléki Állami Erdei Vasút

Az Almamellék és Sasrét között közlekedő erdei vasút, becenevén a „zselici csühögő” az ország egyik legkeskenyebb nyomtávú vasútja. A 7 kilométeres vonalat körülbelül fél óra alatt teszi meg a kisvonat, ez idő alatt pedig gyönyörködhetünk a szépséges zselici tájban, a tavakkal és erdőkkel tűzdelt dombos vidékben. A kiinduló állomáson erdészeti és kisvasúti kiállítás tekinthető meg, a Kikerics Természetismereti Központtól pedig egy érdekes tanösvényt járhatunk végig.

Zakatolás az ország leghangulatosabb kisvasútjain – Nagy magyarországi térképes kisvasút gyűjtemény
Zselici Csühögő – Erdei kisvasút – Almamellék

Szállástippünk: Biedermann Vadászkastély

Mecseki Kisvasút

A pécsi Mecseki Kisvasút az állatkert és Dömörkapu között szállít utasokat, így egy szuper családi program kerekíthető, ha a városban járunk. Különlegessége, hogy társadalmi munkában épült meg és az átadásra 1962. augusztus 20-án került sor. Azóta többször keringtek hírek, hogy megszűnt, de szerencsére ezek valótlanok voltak, és a mai napig szállít utasokat.

Jegyárak és menetrend >>

Ha Pécsi kirándulást terveztek, itt szuper programokat és jobbnál jobb szállásokat ajánlunk:

Gemenci Állami Erdei Vasút

A Gemenci Állami Erdei Vasút Magyarország egyetlen ártéri erdészeti kisvasútja, ami 30 kilométeres pályán zakatol végig a meseszép Gemenci erdőben. Autóval és tömegközlekedéssel a Keselyűs és Pörböly állomások közelíthetők meg, ami már sejteti, hogy a kisvonat csodás, érintetlen területeken fog haladni. A mi egyik kedvenc megállónk a Gemenc-Dunapart nevű, ahonnan végigjárható a hangulatos Forgó-tavi tanösvény. Akik kisebb gyerekekkel érkeznek, ne hagyják ki a Lassi megállót, ahol a kicsiknek kialakított Molnárka tanösvény található, de van itt egy halászati kiállítás és egy játszótér is, melynek különlegessége a varsamászóka.

Tipp: A Molnárka tanösvény másik végpontja a Malomtelelő megálló, ahol egy madármegfigyelő torony is található, így egy megállót egy kellemes erdei túra keretében is teljesíthetünk.

Hasznos információk és menetrend >>

Zakatolás az ország leghangulatosabb kisvasútjain – Nagy magyarországi térképes kisvasút gyűjtemény
A gemenci kisvonat vonala

A környék felfedezéséhez kitűnő kiindulási pont Baja, melyhez program és szállásajánlót itt olvashattok:

Vál-völgyi Kisvasút

A felcsúti Vál-völgyi Kisvasút a Puskás Akadémia és az Alcsúti Arborétum között szállítja az utasokat. A kettő között mindössze egy megállója, van, de a vonal mentén a fő látványosság az arborétum, így megéri elvonatozni odáig.

Jegyárak és menetrend >>

Nagybörzsönyi Erdei Vasút és Bezina-völgyi Erdei Vasút

Akik szeretnek vonatozni, azoknak mindenképpen ajánljuk ezt a vonalat, ugyanis Nagybörzsönytől egészen Szobig elzakatolhatnak. A hangulatos Nagybörzsönyi Erdei Vasút az ország egyetlen csúcsfordítós vasútvonala, melyen Nagybörzsönyből Nagyirtáspusztáig juthatunk el, ami több túraútvonal kiindulópontja. Itt ha kedvünk tartja, átszállhatunk a Bezina-völgyi Erdei Vasút egyik járatára, melyek Márianosztra érintésével Szobig közlekednek átszelve a Börzsöny déli részét.

A nagybörzsönyi végállomáson egy hajtánypálya is található, amit érdemes kipróbálni, ha nincs nagy sor.

Zakatolás az ország leghangulatosabb kisvasútjain – Nagy magyarországi térképes kisvasút gyűjtemény
Nagybörzsönyi Erdei Vasút állomása Nagyirtáspusztánál

Szállások Nagybörzsönyben >>

Gödöllői Erdei Vasút

A Gödöllői Erdei Vasút egy különleges, sőt, mondhatnánk, cuki kisvasút, ami némileg kilóg a fenti sorból, de mégis talán itt a helye. Az aprócska vonat, melynek járművei muzeális ritkaságok, a Csemete-rétről indul és 1 kilométeren keresztül robog. Érinti a gyönyörű Gödöllői Erdészeti Arborétumot, ahol érdemes tenni egy jó nagy sétát. A kisvasút vonalát szeretnék majd bővíteni, de jelenleg csak idáig közlekedik.

Bővebb információ itt >>

Zakatolás az ország leghangulatosabb kisvasútjain – Nagy magyarországi térképes kisvasút gyűjtemény
A gödöllői kisvonat állomása

Ezt a szállást megéri kipróbálni Gödöllőn: Bed and Breakfast

Tisza-parti Kisvonat

Ha nem hallottatok még erről a kisvasútról, nem gond, hiszen Magyarország legújabb vonaláról van szó, ami 9 évig használatlan volt. A tiszakécskei kisvasút története az 1970-es évekig nyúlik vissza, de sajnos egy időre megszüntették a járatokat, mert annyira leromlott a vasútvonal állapota. Szerencsére azonban a tiszakécskeiek nem mondtak le róla, és a közelmúltban, egészen pontosan 2021. október elsején ünnepélyes keretek között ismét sínre került a tiszakécskei kisvonat.

Menetrend és jegyárak >>

Tiszakécskei szálláshelyek >>

Gyöngyösi Mátravasút

A menetrend szerinti személyszállítást végző Gyöngyösi Állami Erdei Vasutat legtöbben csak Mátravasútként ismerik. Az erdei vasút a Márta déli oldalán halad két vonalon, a 325-ös számú Gyöngyös-Mátrafüred és a 324-es számú Gyöngyös-Gyöngyössolymos-Lajosháza-Szalajkaház vonalakon. A családok egyik kedvencénél, a gyöngyösi Mátra Múzeumnál mindkettőnek van megállója, egyébként akik túrázni szeretnének, válasszák a 324-es vonalat, amivel több remek útvonal kiindulópontjához el lehet jutni.

Zakatolás az ország leghangulatosabb kisvasútjain – Nagy magyarországi térképes kisvasút gyűjtemény
Gyöngyösi Mátravasút

A helyiek úgy tartják, aki egyszer kisvonattal érkezett a Mátrába, annak a szíve máskor is visszahúz erre a csodás környékre. Mi ezt csak megerősíteni tudjuk, hiszen nagy kedvencünk ez az országrész.

Ezeket az elbűvölő vendégházakat érdemes kipróbálni a Mátrában, ha több napot is szívesen eltöltenétek itt:

Felsőtárkányi Állami Erdei Vasút

A felsőtárkányi kisvasút az egyik személyes kedvencünk, amivel már nem egyszer utaztunk. Az első alkalom nagyon emlékezetes volt, mert éppen a káprázatos Vöröskői-alsó-forrást szerettük volna megnézni, ami csak időszakosan működik. Ahhoz, hogy a forrás a legszebb oldalát mutassa, sok esőre van szükség, amiben a kirándulásunk előtt és alatt is volt részünk bőven. Őszintén szólva, nem sok kedvünk volt sárban dagonyázni, de szerencsére a felsőtárkányi kisvonattal egészen sokáig el tudtunk zakatolni, és a Stimecz-házi végállomástól már tényleg csak egy kis séta várt ránk, így végül láthattuk az abban az évben különösen látványos forrást is.

A kisvasút 2021-ben nem üzemel, de a felújított vonalon hamarosan ismét megszólalhat a vonatfütty.

Zakatolás az ország leghangulatosabb kisvasútjain – Nagy magyarországi térképes kisvasút gyűjtemény
Felsőtárkányi Kisvasút

A környéken megéri több időt is eltölteni, amihez a legjobb szállásokat itt találjátok >>

Lillafüredi Állami Erdei Vasút

Valójában a Lillafüredi Állami Erdei Vasútnak is a TOP 5-ben lenne a helye, hiszen Magyarország egyik leglátványosabb vasútvonaláról van szó. Olyan nevezetességek mellett halad el, mint a Hámori-tó, az őskohó és a Pisztrángtelep. Nekünk volt szerencsénk télen is utazni vele, ami külön élmény volt, mert előtte éppen hó esett, így még káprázatosabb volt a Garadna-völgy és környéke. A lillafüredi kisvonat télen fűthető vagonokkal jár, így senkit ne rettentsen el a hideg egy jó kis vonatozástól.

A tél egyik nagy slágere a vonalon zakatoló Mikulásvonat, érdemes figyelni a menetrendjüket, hogy mikor lehet elcsípni.

Zakatolás az ország leghangulatosabb kisvasútjain – Nagy magyarországi térképes kisvasút gyűjtemény
Lilafüredi Állami Erdei Vasút

Világhírű lillafüredi látnivalók és remek szállások:

Pálházi Állami Erdei Vasút

A Zemplénben zakatoló pálházi kisvasutat Magyarország legrégebbi kisvasútjai között tartják számon, aminek sok társához hasonlóan kezdetekben anyagmozgatási funkciója volt, majd 1958-tól ezt a feladatot felváltotta a személyszállítás. A vonat Pálházától Rostallóig közlekedik, és különlegessége, hogy áthalad egy sziklába vájt alagúton is. Akik szeretnek túrázni, végigjárhatják a Rostallótól induló 8 állomásos Páfrány erdei tanösvényt, ahol többek között a kisvasút történetével is megismerkedhetnek.

Zakatolás az ország leghangulatosabb kisvasútjain – Nagy magyarországi térképes kisvasút gyűjtemény
Pálházi Kisvasút

Nagyobb családoknak is ajánljuk a Pálházán található Levendula Lak Vendégházat.

Hortobágyi-halastavi Kisvasút

Ismét egy különleges hazai kisvasút, ami Magyarországon egyedülállóan zakatol végig halastavi környezetben 5 kilométeren keresztül. A története is egyedi, mert ez volt az egyetlen olyan kisvasút hazánkban, aminek az volt a feladata, hogy haleledelt és a kifogott halakat szállítsa. Miután már nem volt erre szükség, sajnos elkezdték felszámolni, de a Hortobágyi Nemzeti Park egy szakaszát megmentette, és átalakították, hogy alkalmas legyen turisták szállítására. A vonatozás élményét pedig egy magaslessel és vízi sétánnyal fokozzák, amit a Kondás nevű halastónál alakítottak ki.

Bővebb információ >>

Hortobágyi program- és szállásajánlónk:

Debreceni Vidámpark kisvasútja

Szuper program azoknak, akik tartalmasan szeretnének eltölteni egy teljes napot Debrecenben, de a szervezésre nincs sok idejük. Elég csak jegyet váltani a Debreceni Állatkert és Vidámparkba, ahol rengeteg élmény vár az emberre, többek között felülhet a Vidámpark kisvasútjára is.

Akik a Szallas.hu oldalán foglalják le debreceni szállásukat, ezt a szolgáltatást ingyenesen vehetik igénybe!

Ezeket a különleges szállásokat érdemes kipróbálni:

Zsuzsi Erdei Vasút

Vasútrajongóknak duplán is megéri Debrecenbe látogatni, mert a már említett vidámparki kisvonaton kívül felülhetnek a Kárpát-medence legrégebbi kisvasútjára, a Zsuzsi Erdei Vasútra is. Különböző állomásain olyan izgalmas látnivalók várnak, mint a a Természet Háza, erdei játszótér, fedett körszín és szabadtéri színpad, Erdei Iskola, tanösvény, a Kéktúra útvonalénak egy szakasza, a Hármashegyi –tó és a délceg kilátó

Zakatolás az ország leghangulatosabb kisvasútjain – Nagy magyarországi térképes kisvasút gyűjtemény
Zsuzsi Erdei Vasút

Cuki kis kerti vasutak, amikkel megéri menni egy kört

Az ország számos pontján léteznek már úgynevezett kerti vasutak, amik első sorban a legkisebbeknek jelentenek nagy élményt, de be kell valljam, felnőtt fejjel azért mi is nagyon élveztük a legutóbbi ilyen kalandot. Igyekeztünk ezek közül is összegyűjteni az általunk ismert legklasszabbakat, de a listát még lehetne bővíteni.

Kerti vasút a Magyar Vasúttörténeti Parkban

A Budapesten található Magyar Vasúttörténeti Park egyénként is remek program azoknak, akik szeretik a vonatokat, és főleg a régi darabokat, a gyerekes családoknak pedig egy extra élmény néhány kör a múzeum kerti vasútján.

Programok és jegyárak >>

Zakatolás az ország leghangulatosabb kisvasútjain – Nagy magyarországi térképes kisvasút gyűjtemény
A Magyar Vasúttörténeti Park kerti vasútjának nyomvonala

Katalinpusztai Hangyavasút

A Szendehelynél található Katalinpusztai Kirándulóközpont számos érdekességet tartogat, köztük kicsiknek és nagyoknak szóló tanösvényeket, játszóteret, vadasparkot, és a népszerű Hangyavasutat, amivel mi is tettünk egy kört, mikor ott jártunk.

Ha bővebben is olvasnátok a Kirándulóközpont attrakcióiról, itt meséltünk róla korábban:

A Szigethalmi Vadaspark és Állatsimogató mini vasútja

A Szigethalmi Vadaspark akár egy teljes napos programot is kitesz, hiszen a nagy erdős területen az állatok mellett kisebb játszóterek, piknikező helyek is várják a látogatókat, ráadásul jelképes összegért a vadaspark mini vasútján is roboghatunk egy kört.

A debreceni Vidámpark Kacsavasútja

Mivel nem a klasszikus kerti vasútról van szó, ezt valóban csak kisgyerekeknek ajánljuk, de ők garantáltam imádni fogják. A kacsát formázó kocsik a vidámpark kedvelt elemei, amik sok gyerek arcára mosolyt csalnak.

Alföldi Kerti Gazdasági Vasutak Békéscsabán

Az egyik békéscsabai magánkertben található kuriózum célja a keskeny nyomközű iparvasutak műszaki örökségeinek, ipartörténeti emlékeinek megmentése, gyűjtése és felújítása. A gyűjtemény megtekintésére a meghirdetett nyílt napokon van lehetőség, vagy előzetes időpont egyeztetés után, melyet legalább 2 héttel előre jelezni kell.

Bővebb információ a honlapjukon található >>

Szuper szállás Békéscsabán:

Városnéző kisvonatok a teljesség igénye nélkül

Városnéző kisvonatból rengeteg akad az országban, hiszen a nagyobb városok szinte kivétel nélkül üzemeltetnek ilyet. A Szallas.hu oldalán is nagyon sokat találhattok, de néhányat mi is ajánlunk:

Extra vonatos programok

Magyar Vasúttörténeti Park

A Magyar Vasúttörténeti Park Budapesten, a 14. kerületben található a Tatai út 95. szám alatt. Több mint 100 vasúti járműkuriózum parkol itt, melyek legtöbbjét testközelből is meg lehet nézni, ezért a gyerekek kifejezetten szeretik. Sokra fel lehet mászni, és belülről is szemügyre venni, akik pedig szívesen vonatoznának egyet, a múzeum kerti vasútján ezt megtehetik. A Vasúttörténeti Park népszerű látnivalói közé tartoznak az aprólékosan kidolgozott terepasztalok is, ahol hegyeken, völgyeken, alagutakon át zakatolnak a miniatűr vonatok.

Sűrűn szerveznek különféle családi programokat is, így szinte megunhatatlan a látogatása, pláne, ha a családban van vonatrajongó.

Nyitvatartás és jegyárak >>

Szabadtéri makettvasút-hálózat a szarvasi Mini Magyarország makettparkban

A Szarvasi Mini Magyarország az arborétummal együtt akár egy teljes napos programot is kitesz, főleg, ha szívesen időzünk a makettvasút körül, ahol számos érdekes szerelvény robog. Az ország legnevezetesebb épületei mellett több hazai vasútállomás makettje is megtalálható, melyek között 3 sínpálya kanyarog. A modellek minden állomásnál megállnak, a látogatók pedig egy gomb segítségével indíthatják tovább a szerelvényeket.

Szarvason érdemes több napot is eltölteni, amihez segítséget is nyújtunk egy részletes programajánló formájában:

A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum időszaki kiállítása

Nemrégiben a Közlekedési Múzeum egy nem mindennapi időszaki kiállítást nyitott a Kőbányán található Északi Járműjavító területén, a régi Dízelcsarnokban. Már maga a hely is különleges, az itt látható mozdonyok pedig csak fokozzák az élményt. Itt sem a „mindent a szemnek, semmit a kéznek” elv érvényesül, hiszen több járműre szabad, sőt, érdemes is felmászni.

Aktualitásokat és hasznos információkat a honlapjukon találtok >>

Ha szeretitek a vonatokat, a fenti programok közül bátran szemezgessetek, nem fog csalódás érni.

A könnyebbség kedvéért térképre gyűjtöttük őket, hogy egyszerűen rá lehessen keresni, éppen milyen vasutas program van a közelben: https://www.google.com/maps/d/u/0/edit?mid=1dfePMN9KaT-BYJVAyO8YZzL2fLF04tq7&usp=sharing

Kisvasúttal bejárni az ország legszebb területeit hatalmas élmény, és nem csak akkor, ha gyerekekkel utazik az ember! Hegyeken-völgyeken zakatolva olyan rejtett zugokat is felfedezhetünk, ahová autóval egyáltalán nem lehet eljutni.

(Képek: Szallas.hu, Bene Mariann)


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
78%
Imádom
Imádom
22%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%