Tippek utazáshozNyári vakáció

Vasárnapi érkezés a nyaralásra? Ezért lehet jó ötlet!

1 perces olvasási idő

Ha egyhetes nyaralásra indulunk, legtöbbször hétfőn érkezünk és vasárnap távozunk a szálláshelyről. De gondoltál már arra, mennyi előnye lehet, ha hétfő helyett vasárnapi érkezéssel foglalsz szállást? Most elmondjuk, miért éri meg ezt választanod.

1. Kisebb tömeg az utakon 

Bizonyára te is ültél már dugóban egy-egy nyári hétfőn, amikor egyszerre indult útnak rengeteg nyaraló. Ha csak araszolva tudunk haladni vagy hosszú sort kell kivárnunk a fizetőkapuknál, az jócskán megnöveli az utazásra fordítandó időt, és ha még kánikula is van, bizony kitikkadva, nyűgösen szállunk majd ki az autóból, amikor végre megérkezünk a szálláshelyünkre. 

Ezt úszhatod meg, ha vasárnap utazol, hiszen ekkor a legtöbben már hazafelé tartanak, így a szembeforgalom lesz erős, míg ti lendületesen haladhattok

Vasárnapi érkezés a nyaralásra? Ezért lehet jó ötlet!
Nincs tömeg az utakon

2. Kisebb tömeg egyenlő kisebb balesetveszély

Főként az M7-es autópályán a Balaton, illetve Horvátország felé rendszeresek a balesetek meleg nyári napokon, hiszen a feltorlódó kocsisorban, a vízpartra siető nyaralók között szinte mindig akad egy türelmetlen sofőr, aki szabálytalanul próbál előnyhöz jutni. Ha vasárnap indulsz útnak, jó eséllyel őket is elkerülheted.

3. Nincs teherforgalom

Hétköznap az autópályán nem csak a személygépkocsikra kell nagyon figyelnünk, hanem a kamionokra is, amelyek sokszor a megfelelő távolba látást is nehezítik, így lassabban tudunk reagálni a kialakuló közlekedési helyzetekre. Vasárnap azonban nincs, vagy alig van teherforgalom az autópályákon – még egy jó indok, miért ne várj hétfőig

Vasárnapi érkezés a nyaralásra? Ezért lehet jó ötlet!
Nincs ilyen teherforgalom

4. Délután tiétek az egész strand 

Miután a legtöbb szálláshelyet a délelőtti órákban el kell hagyni, a nyaralók legtöbbje déltájban már hazafelé tart, nem a strandra készül. Ha vasárnap a kora délutáni órákban már megérkezel a szállodába, apartmanba, számíthatsz rá, hogy sokkal kevesebben lesznek a strandokon, így a gyerekek is önfeledtebben pancsolhatnak, fröcskölhetnek, a felnőttek pedig élvezhetik a csendet, nyugalmat.

Vasárnapi érkezés a nyaralásra? Ezért lehet jó ötlet!
Városi Strand, Keszthely

5. Nincs várakozás az éttermekben, büféknél

Nemcsak a fürdőzés és a napozás kellemesebb, ha nincs tömeg. Ha megéheztél, az éttermekben sem kell fél órát sorban állnod, hogy asztalt kapj vagy leadd a rendelésed. A lángos ugyanolyan finom vasárnap délután is, ráadásul sokkal rövidebb sort kell kiállnod érte, a fagyis pedig sosem mondja, hogy a pisztácia elfogyott, csokoládé nem is volt.

Vasárnapi érkezés a nyaralásra? Ezért lehet jó ötlet!
Il Mercato Ristorante e Gelateria, Balatonakarattya

6. Gyors parkolás a népszerű célpontok közelében

Ha autósként igazán időrabló elfoglaltságot kellene megnevezned, biztosan a parkolóhely keresését mondanád. Nem is csoda, hiszen egy – egy népszerű strand vagy látványosság közelében néha esélytelennek tűnik a parkolás a tömeg miatt. Ám ha vasárnap érkezel a nyaralásra, amikor a legtöbb autós már hazafelé tart, bízhatsz abban, hogy még válogathatsz is a parkolóhelyek között

Vasárnapi érkezés a nyaralásra? Ezért lehet jó ötlet!
Egri Vár, Eger

7. Mindig van belépőjegy és ülőhely

Nyáron nemcsak a kellemes vízhőmérséklet, a simogató napsugarak, és az enyhe, balzsamos illatú esték vonzóak, hanem a számtalan szabadtéri programlehetőség is, amellyel a nyaralóhelyek, városok, falvak várják a hozzájuk érkezőket.

Akár egy kalandparkot vennétek birtokba, akár egy szabadtéri koncertet vagy egy filmet néznétek meg a kertmoziban, vasárnap délután és este biztosan kevesebb látogatóval, nézővel kell megküzdenetek a jó ülő- és állóhelyekért, illetve belépőjegyekért.

Vasárnapi érkezés a nyaralásra? Ezért lehet jó ötlet!
Tündérkert – Kertmozi, Miskolc

Ha például Balatonfüred az úti célotok, nem győztök majd válogatni a bőséges programkínálatból. A híres Tagore sétányon rengeteg koncertet és családi programot tartanak vasárnaponként is. Hallgathattok jazz- vagy latinzenei koncerteket, a gyerekek horgászversenyen vehetnek részt, de válthattok jegyet sétahajózásra is. Kulturális és gasztronómiai fesztiválok egyaránt gazdagítják a kínálatot.

Szállások, ahová megéri vasárnap érkezni

1. Danubius Hotel Marina Balatonfüred***+superior

2. Danubius Hotel Annabella Balatonfüred***+superior

3. SunGarden Wellness & Conference Hotel Siófok**** +superior

Láthatod, hogy vasárnap sokkal kényelmesebben utazhatsz, és élvezheted a nyaralást az érkezés percétől kezdve, mintha a többi nyaralóval egyszerre gördülnél be a szálláshely parkolójába hétfőn. Lehetséges, hogy egy nappal több szabadságot kell kivenned ennek érdekében, de abszolút megérheti, hiszen felhőtlenül indulhat a várva – várt családi vakáció. Ha úgy döntesz, hogy kipróbálod a vasárnapi érkezést, foglalj szállást oldalainkon

Mutatunk néhány tippet a stresszmentes készülődéshez és utazáshoz >>

(Képek: Szallas.hu, pixabay.com)


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
100%
Imádom
Imádom
0%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%
93 bejegyzés

A szerzőről
Két éve vagyok tagja a Szallas.hu blogíró csapatának. Ez idő alatt Olvasóinkat elkalauzolhattam már Magyarország és Horvátország bámulatosan szép tájaira, pompás éttermeibe és illatos cukrászdáiba. Szabadidőmet legszívesebben a családom körében töltöm, szeretünk túrázni, új tájakat felfedezni. Szívem csücske az ezerarcú Balaton, melyet második otthonomnak nevezhetek.
Bejegyzések
    Ajánlott bejegyzések
    Toplisták

    TOP 35 természeti látnivaló Magyarországon

    4 perces olvasási idő
    Programok hétvégére

    Ezek lesznek a 2025-ös hosszú hétvégék – ide utazz alattuk!

    2 perces olvasási idő
    Hű! - A Szallas.hu új hűségprogramja

    Csapj le akár 20% szálláskedvezményre az Országos Kéktúra 2-3. szakaszával!

    1 perces olvasási idő