![](https://blog.szallas.hu/wp-content/uploads/2019/08/rackeve_shutterstock_82482487.jpg)
Ráckeve több okból kifolyólag is megér egy hétvégi kirándulást, városnézést. Hangulatos Duna-menti korzóval rendelkezik, emellett kulturális programokban és egyedülálló műemlékekben is gazdag. Másrészt nem elhanyagolható szempont, hogy remekül megközelíthető; Budapesttől 1 óra alatt elérhető, így túl nagy logisztikai tervezést sem igényel a kiruccanás. Összeszedtünk néhány kihagyhatatlan látnivalót és a legjobb szállásokat Ráckevén egy wellness hétvégéhez!
![Wellness hétvége Ráckevén](https://blog.szallas.hu/wp-content/uploads/2019/08/rackeve_shutterstock_82482487.jpg)
A ráckevei Duna-part
Kihagyhatatlan látnivalók Ráckevén
Hajómalom
A legtöbb nagy dunamenti településen még a 19-20. század fordulóján is megtalálhatók voltak a hajómalmok, azonban a gőz, majd a villanymeghajtású malmok és új gépek beköszöntével a hajómalmok ideje lejárt. A ráckevei malom legjelentősebb reformja 2006-ban történt, amikor lakossági kezdeményezésre újjáépítették az egykori vízimalmot, mégpedig írásos emlékek, fotók, rajzok alapján. A város összefogása révén ez sikerült is, úgy, hogy a jelenleg látogatható hajómalom a lehető legnagyobb mértékben egyezik az eredetivel. Még tényleges őrlésre is képes, így akár üzemlátogatáson is részt vehetünk!
Belépő:
- Kedd-szombat: 300 Ft
- Vasárnap (őrlésbemutatóval): 500 Ft
Savoyai-kastély
Ha láttátok már a bécsi Belvedere palotát, akkor ismerősnek tűnhet a Savoyai-kastély felépítése, stílusa is. Ennek oka, hogy mindkettő ugyanannak az építésznek a tervei alapján készült. Az 1700-as évek elismert sztárépítésze Johann Lucas Hildebrandt volt, akinek hála ma a Savoyai-kastély egész Ráckeve legimpozánsabb épülete, és egyben Magyarország világ-barokk építészetének első emléke. Érdekesség, hogy az 1702-ben épült kastélyba került két olyan csillár is, amelyeket a korábbi Nemzeti Színház bontásakor távolítottak el.
![Wellness hétvége Ráckevén](https://blog.szallas.hu/wp-content/uploads/2019/09/savoyai_kastely_rackeve_poi.jpg)
Savoyai-kastély, Ráckeve
Sajnos a kastély belülről nem látogatható, de kívülről igen. Mindenképp érdemes egy sétát tenni; nem csak azért, hogy megcsodáljuk az épületet, hanem azért is, mert a parkban hatalmas, több száz éves tölgyfák sorakoznak, melyek természetvédelem alatt állnak. Ráadásul a kastély közvetlen a Duna-parton található, így még kellemesebb az élmény.
Ortodox templom
Az 1487-ben épült ráckevei ortodox templom több szempontból is igazán különleges. Ez az egyetlen olyan gótikus szerb templom Magyarországon, mely egyben Európa legészakibb fennmaradt ilyen temploma. A 18. században átfestették a korábbi falfestményeket, és a különálló barokk harangtornyot is csak 1758-ban éptették.
A templomban az ortodox szokásnak megfelelően nincsenek ülőhelyek, és valamivel több, mint 300 ember befogadására alkalmas. Minden év augusztus 28-án összegyűlnek a környékről a szerb görögkeletiek a templom búcsújára.
Ez egy igazi vallási, művészeti és történelmi kincs, ne hagyjátok ki, ha Ráckevén jártok!
Belépő: 500 Ft
Csónakos Piac
Minden szerdán és szombaton megrendezik a Duna-korzón a népszerű ráckevei csónakos piacot. Egy része termelői piac, a református templomtól húzódó másik szakasza pedig bolhapiac jelleggel működik. Itt aztán minden kapható! A vásárlás mellett az élmény része a nyüzsgő hangulat és a remek helyszín: ha végigsétálunk a Duna partjának ezen szakaszán, egyik oldalt az Árpád-híd, másik oldalt a Senki-sziget, szemben pedig a Vadkacsa Szabadstrand található.
Wellness hétvége Ráckevén: íme, a TOP 3 javaslatunk!
Kristály Hotel Ráckeve ****
Ha wellness hétvégét terveztek Ráckevén, ez lesz az egyik legjobb választás! Az ősfás parkkal körülvett Kristály Hotel közvetlen az Aqualand mellett található, ahol a gyógyforrás minőségi kikapcsolódást nyújt. Minden a stresszmentes pihenésünket szolgálja; a Vitál Zónában például olyan szolgáltatások várnak, mint hangterápiás vagy gyógynövényes szauna, illóolajos masszázs vagy Kneipp-taposó, hogy csak egy párat említsünk. Aztán persze ott a számos termál-, élmény-, és gyerekmedence is. A hotelben 25 stílusosan berendezett szoba kapott helyet, és 3 éves korig ingyenes a szállás. A reggelit tartalmazza az ár, de félpanziós ellátással is foglalhatunk – az étteremben nem okoz gondot a speciális étrend kérése sem!
Duna Relax & Event Hotel Ráckeve ****
Szeretnétek kettesben kimozdulni? Akkor irány a Relax & Event hotel, ami felnőttbarát szállás lévén csak 12 év fölötti vendégeket fogad. Számos aprósággal gondoskodnak róla, hogy a párok egymásra hangolódjanak; részt vehetünk páros szaunaprogramon, este gyertyafényes vacsorát kérhetünk, a szobában szabályozható hangulatvilágítás és zenei válogatás van, kérésünkre pedig rózsaszirmokkal szórják le az ágyat, illetve érkezésünkkor szerelmeseknek szóló kis üzenetekkel fogadnak. A feltöltődést segítik még a különleges masszázsok és a wellnes részlegen található csendszoba is. Itt tényleg a csendé és a romantikáé a főszerep!
![Wellness hétvége Ráckevén](https://blog.szallas.hu/wp-content/uploads/2019/09/duna_relax_rackeve.jpg)
Duna Relax & Event Hotel Ráckeve ****
Faházas Villapark Ráckeve
A Faházas Villapark is az Aqualand területén helyezkedik el, csendes, ligetes környezetben, közel a Dunához. 3 darab, 4-6 fős apartmanokban szállhatunk meg, melyek saját konyhával rendelkeznek. Ezek teljességgel felszereltek. Minden apartmanhoz tartozik légkondi, saját terasz és gépkocsibeálló is. Barátságos, hangulatos szállás, családoknak is kiváló választás!
![Wellness hétvége Ráckevén](https://blog.szallas.hu/wp-content/uploads/2019/09/fahazas_villapark_rackeve.jpg)
Faházas Villapark Ráckeve
Jártatok már Ráckevén? Ha most tervezitek, jól teszitek! Itt találtok még több szállást hozzá >>
(fotók: szallas.hu, shutterstock)