Külföldi kalandokHegyek-völgyekŐszi élményszüretTavaszi zsongás

Ahol a folyók és a hegyek összeérnek – 4 napnyi látnivaló és kirándulás Erdélyben

3 perces olvasási idő

Erdélybe utazni, ott túrázni és a tájat felfedezni megannyi kalandot és élményt rejt magában. Ezért nem is egy, hanem rögtön négy napnyi csodát mutatunk most nektek, amely során először túracipőt húzhatunk, hogy felfedezhessük Mehádiai-hegység, és a Cserna-völgyet. Majd irány egy hajó, hogy lecsorogjunk az Al-Duna csodás helyei, sziklafalai, magaslati pontjai mellett, hogy aztán végül Herkulesfürdő meleg vizes forrásaiban pihenjük ki magunkat!

Kopár csúcsok, zöldellő párkányok és mély szurdokok: a Mehádiai-hegység – A Cserna-völgye és a Domogled

A Cserna folyó vadregényes völgyében kialakult táj már a monarchia boldog béke éveiben is az egyik legbájosabb vidéknek számított a hatalmas birodalmon belül. Nem is csoda, hiszen a Déli-Kárpátok gyöngyszemének tartott Mehádiai-hegységet zöldellő erdők borítják, amelyek fölé kopár sziklatömegek tornyosulnak csodálatos párkányokat alkotva.

Ahol a folyók és a hegyek összeérnek – 4 napnyi látnivaló és kirándulás Erdélyben
Herkulesfürdő, Cserna-völgy

Itt, az Al-Duna kanyarulatinál olyan érzésünk lehet, mintha nem is Európa közepében járnánk, hiszen látványos karsztképződményeinek, mediterrán klímájának, egzotikus flórájának és faunájának köszönhetően az 1932 óta védett terület egészen elvarázsolja az utazókat.

A Domogled-Cserna Nemzeti Parkban a Csernai és a Mehádiai földkéregdarabok szétcsúszásával alakult ki a Cserna-völgye, amelyben ezen felül a hévizek áldásait évezredek óta élvezik az emberek. Kisebb barlangok, vadregényes vízesések, látványos szorosok, lélegzetelállítóan meredek sziklafalak, tisztavízű patakok birodalma ez, ahol az egzotikus növényvilág (bánáti feketefenyő, keleti bükk, balkáni bükköny) és állatvilág (egyedülálló lepkefajok) teszik felejthetetlenné a túrákat.

Ahol a folyók és a hegyek összeérnek – 4 napnyi látnivaló és kirándulás Erdélyben

Kapd fel a túrabotod, és fedezzük fel együtt a Domogled-Cserna Nemzeti Park számos természeti csodáját!

1. nap: Az „összetört ékszerdoboz”, Herkulesfürdő

A Cserna-völgyének egyik  patinásra kopott, ódon hangulatú csodája Herkulesfürdő, amelynek termálvizes forrásait már a rómaiak is ismerték. Ha igazán szeretnétek kikapcsolódni és természetes földmedrek mélyedéseiben feltörő meleg vízben fürdeni, akkor ide feltétlenül el kell utaznotok.

A fürdőváros az 1850-es években indult fejlődésnek, amikor Ferenc József a Cserna-völgyében található forrást és környékét Európa legszebb üdülőhelyének nevezte. A békeidőket idéző paloták, a meleg vizes források táplálta gyógyfürdők a völgy hangulatát emelik. Ma már megújulóban van a Ferenc József királyi lakosztályának helyet adó József udvar is.

Ahol a folyók és a hegyek összeérnek – 4 napnyi látnivaló és kirándulás Erdélyben
Herkulesfürdő

És hogy valóban királyi helyen járunk, mi sem bizonyítja jobban, mint az Erzsébet palota bája, amelyet 1875-ben épült Sissinek. A hajdani pompás paloták közötti Herkules téren, a gyógyforrások istene, az 1847-ben ágyúacélból öntött Herkules szobor ma is szigorú tekintettel őrzi a fürdő nyugalmát.

A 168 méter tengerszint feletti magasságon fekvő Herkulesfürdőre érkező turistákat tehát szinte pillanatok alatt elbűvöli a táj. Ha pedig kirándulnánk egyet, akkor a folyó két oldalán magasodó hatalmas hegyek közé mehetünk, ahol a Cserna-hegység meredek sziklabérceivel, fehér szikláival káprázatossá teszi a Mehádiai-hegység ölelésében a völgyet.

Tipp: Herkulesfürdő gyógyvizei reuma, női betegségek, emésztési zavarok, periférikus idegrendszeri, légző- és mozgásszervi megbetegedések gyógyítására alkalmasak. 

Szállást keresel Herkulesfürdőn? Mi ezeket ajánljuk >>

2. nap: Természet és gasztronómia: Cserna hőforrás és tanösvény

A történelmi Magyarország délkeleti csücskében járunk, melynek számos magyar vonatkozása van. A gazdag történelmi örökségen túl azonban a természeti környezet szépsége és érintetlensége az, ami mindenkit elvarázsol. A Cserna-völgyében kis szervezéssel kipróbálhatjuk a híres hőforrások valamelyikét, illetve hódolhatunk a környék kulináris specialitásainak is.

A háromféle húsból álló micset és a sült pisztrángot nem szabad kihagyni! A melléjük kapott ropogós kenyeret pedig tunkoljuk füstös, padlizsános zakuszkába. Az ízorgia garantált. Ezen felül a Cserna-völgyében indulnak a legszebb gyalogtúrák, amelyek során a látványos panoráma mellett a helyiek életébe is bepillantást kaphatunk.

Ahol a folyók és a hegyek összeérnek – 4 napnyi látnivaló és kirándulás Erdélyben
Cserna-völgy

S mivel vadregényes környezetben járunk, a különböző outdoor pályákat is bejárhatjuk. A Cserna-patak fölött meredeken emelkedő ösvényen túrázhatunk, függőleges sziklafalon falétrákon kapaszkodhatunk egyre feljebb, fahidak adrenalint termelő ingatagságát próbálhatjuk ki, végül remek kilátópontokon nézhetünk szét a Cserna-völgye fölött. Innen pazar körpanoráma tárul elénk a környező erdőségekre, sziklagerincekre, sőt a távolban a Retyezát csúcsai is láthatjuk.

3. nap: A lenyűgöző szépségű Nagy- és Kis Kazán-szoros

Egy különösen egzotikus helyen járunk, hiszen a szorost északról a romániai Almás-hegység, délen a szerbiai Miroc hegység határolja, felszínét összefüggő növénytakaró borítja, erős mediterrán behatást biztosítva ezzel. Érdekes a folyó útját követni, amiről jó ha tudjuk, hogy a felső szakaszon, a Nagy Kazán-szorosnál a legkeskenyebb, mindössze 150 méter. A Kis Kazán valamivel szélesebb, a kettő között pedig a dubovai kiöblösödést találjuk, amely szemet gyönyörködtető.

Ahol a folyók és a hegyek összeérnek – 4 napnyi látnivaló és kirándulás Erdélyben
Kazán-szoros

A Kazán-szoros mindkét oldala védett terület, délen a Djerdap Nemzeti Park, északon pedig a Portile de Fier Nemzeti Park fontos természeti és kulturális értékeit – neolitikumi leletektől kezdve középkori erődítményekig – foglalja magában. A történelem folyamán a Duna ezen szakasza többször került a középpontba.

1833-ban, Vásárhelyi Pál tervei alapján és Széchenyi biztatására megindult a folyószakasz szabályozása, létrejött a „Széchényi út”, amely egyszerre szolgálta a hajóvontatást és a szárazföldi közlekedést is, egészen 1972-ig, amikor a Vaskapu-gát visszaduzzasztása miatt örökre víz alá került.

Ekkor került víz alá a titokzatos Ada Kaleh, az egzotikus sziget is. A sziget lakói évszázadokon át gyümölcs- és dohánytermesztéssel foglalkoztak, illetve a kedvező földrajzi helyzetet kihasználva csempészetből éltek. Ma a szorosokban hajózva különös hangulat uralkodik, a természet szépsége és harmóniája az évtizedek alatt összefonódott a terület történelmével. Érdemes egy hajótúrát tenni erre, ha szeretnétek magatokba szippantani régmúlt idők történeteinek emlékét.

Tudtad? A kazán szó török eredetű és egyik jelentése a fortyogás, kavarás. Valószínűleg a folyó szabályozások előtti örvényessége miatt kaphatta ezt a beszélő nevet a terület.

Szálláshelyek Orsován és környékén >>

A Vaskapu szigorú őre: Decebál szobra

A Déli-Kárpátokat, illetve a Szerb-érchegységet elválasztó, 134 kilométer hosszú Vaskapu-szoros folyami szurdokvölgye Európa egyik legvadregényesebb táját jelenti, melyet olyan látnivalók tesznek még felejthetetlenebbé, mint a régi jelzőállomások, a Veterani-barlang, Galambóc várának romja vagy a római birodalom hadiútépítésének emléket állító Traianus táblája.

Ahol a folyók és a hegyek összeérnek – 4 napnyi látnivaló és kirándulás Erdélyben
Decebál szobra

Találkozunk egy különös szoborral is, amely Románia és Szerbia határán húzódik, és ami a szoros egyik legfurcsább nevezetessége is. Ez nem más, mint a Decebál, a dák király sziklába faragott képmása, amelyről sokan azt hiszik, hogy régi időkre visszanyúló alkotás, azonban csak néhány éve látható a sziklafalon.

A 40 méter magas és 25 méter széles szobor a legnagyobb kőbe faragott szobor egész Európában. Az igen kétes hírű milliárdos, Iosif Constantin Drăgan készítette 1994 és 2004 között, 12 alpinista szobrász közreműködésével. A Decebál-szobor megtekintése ma része szinte minden Vaskapu-szorosba vezető hajóútnak.

4. nap: Leszakadt vízesés és vízimalmok: a Bigéri Természetvédelmi Terület és környéke

Utunk során útba kell ejtenünk a Bigéri Természetvédelmi Területet is. Itt volt ugyanis az ország és talán Európa legszebb zuhataga, a Bigar-vízesés. A csodálatos Bigar-zuhatagot egy föld alól előtörő patak táplálja, és a víz egy nagyjából 8 méter magas, harang alakú mészkőtufán csorogott le egészen 2021-ig, amikor ez a kupola a saját súlya alatt beszakadt.

Ahol a folyók és a hegyek összeérnek – 4 napnyi látnivaló és kirándulás Erdélyben
Vízimalom Rudaria, Eftimie Murgu

Bár a meseszerű látvány megszűnt, de a völgy csodálatos természeti környezete miatt megér egy kirándulást. A vízesés maradványaitól nem messze pedig egy különleges falut is találhattok. Ógerlistye települése Románia egyik legkülönlegesebb látnivalójával szolgál.

A faluban és a környéken összesen 22 vízimalom dolgozik, mintegy három kilométer hosszan. Ráadásul ezek a malmok nem csak muzeális darabok, hanem a legtöbbjük működés közben is megcsodálható, mert a helyiek a mai napig használják őket. 

Szállások az úti célok közelében

Ha kedvet kaptál egy fantasztikus kiránduláshoz Erdély szívébe, akkor már csak egy jó szállást kell hozzá találnod. Pakold gyorsan össze a  hátizsákod, és már mutatjuk is, hogy hol érdemes foglalnod!

1. Pensiunea Cuibul Viselor „La Johnny” Băile Herculane

Legyél Herkulesfürdő egyik legnépszerűbb panziójának a vendége!

2. Pensiunea Casa Natura Băile Herculane

Akácillatú levegő, hatalmas kert és kedves házigazdák várnak szintén Herkulesfürdőn ebben a barátságos panzióban.

3. Hotel Versay Băile Herculane

Egy gyönyörű és elegáns szálloda a híres Herkules-kút közelében Herkulesfürdőn.

4. Vila Matei Băile Herculane

Villa csodálatos környezetben.

5. Pensiunea Sun Reno Băile Herculane

Egy igényes hely túrázásban elfáradt bakancsos vándoroknak.

6. Casa Patricia Orșova

Új és modern szállás a Vaskapu és a Kazán-szorosokhoz közeli Orsován.

7. Pensiunea Casa Verde Orșova

Pihenj messze a város zajától, az orsovai Duna partján!

8. Pensiunea Doina Eșelnița

Medencés szállás Orsova közelében.

Még több kirándulóhelyet keresel? TOP 10 látnivaló Erdélyben >>

(Képek: Szallas.hu, shutterstock)


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
86%
Imádom
Imádom
14%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%