A végtelenbe szaladó Alföld tengersík vidékén van egy város, ahol csupa izgalmas kaland és meglepetés vár az egész családra! A déli határ közelében fekvő Gyula egy igazi jolly jokere az aranyfényű, őszi kiruccanásoknak. Itt kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatják a nekik tetsző kikapcsolódást a színes programkavalkádban, amit a város idén ősszel kínál. Irány Gyula, a vizek és lehetőségek városa!
Fegyvercsörgés és gyertyafény: a Gyulai vár
A város közepén magasodó, gótikus, vörös téglavár előre meghirdetett programjai szó szerint visszarepítik a látogatókat a virágzó középkorba.
A több, mint 600 éves erődítmény Reneszánsz délelőtt című programján bepillanthatunk például egy izzó kovácsműhelybe, de mindent megtudhatunk a középkori fegyverekről és büntetésekről is, és testközelből ismerkedhetünk meg a solymászattal is.
Amint leszáll az este, úgy akár fellobbanó gyertyák lángjánál is bejárhatjuk ezt a káprázatos műemléket. A sejtelmes, gyertyafényes vártúrákon mindent megtudhatunk az építmény egykori lakóinak életéről.
A vár ódon falait szeptember utolsó szombatján, Mihály napján csepűrágók, íjászok, táncosok, kézművesek veszik birtokba a Szent Mihály-napi vásár keretében. A környék autentikus ízeit és termékeit a Portéka Kézműves és Termelői Vásár termelői biztosítják.
Grófok és grófkisasszonyok fényűző élete: a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont
Gyulán a középkortól mindössze egy ugrásra találjuk a 19. századot. A várral szemben, az út túloldalán terül el ugyanis a gyönyörű, nemrégiben felújított Almásy-kastély, melyben fantasztikus interaktív kiállításokon keresztül ismerkedhetünk meg a 19. századbeli kastélylakók életével, a cselédségtől egészen a nagyurakig.
Szombatonként ruhabemutatót nézhetünk itt meg a 19. századi arisztokrata viseletekről a Női szalon című program keretében. A Pincetárlaton török kori holttestek nyomába eredhetünk, de ebben a csodás épületben sem maradhat el a gyertyafényes tárlatvezetés, amelynek a végén még gyulai finomságokat is kóstolhatunk.
A kastélyban a gyerekekre és a zenekedvelőkre is gondolnak. Az előbbiek akár Tacskó Döncivel a kezükben fedezhetik fel az épület titkait, az utóbbiak pedig az Erkel család kastélyhoz fűződő emlékeiről tudhatnak meg többet az Erkelek a kastélyban című, vasárnaponként induló tárlatvezetésen.
Őszi kulturális kavalkád: színház, múzeum, bringázás és muzsika
Az őszi levelekkel együtt remek, kulturális programok is hullanak a Gyulára látogatók ölébe. Az Erkel Ferenc Művelődési Központban októberben Az ördög nem alszik című darabon kacaghatunk.
A Múzeumok Őszi Fesztiválján számtalan gyulai kiállítóhely kínál majd változatos programot. Így az Erkel Ferenc Múzeumban, az Erkel Emlékházban, a Gyulai várban és az Almásy-kastélyban is programokkal készülnek szeptember 27. és november 11. között.
És ha mindez még nem lenne elég, akkor akár még tekerhetünk is egyet Erkel nyomában egy igazán különleges, biciklis városnéző túrán.
Szeptember 29. és október 1. között a muzsika hangjaival telik meg a gyulai Városerdő. A Muzsikál az erdő 20 éves programsorozat részeként különleges, erdei környezetben találkozhatunk a zenével és ismeretterjesztő, valamint szórakoztató családi programokkal.
Éjszakai fürdő és kolbászillat: a Várfürdő és a Csabai Kolbászfesztivál
Gyuláról nem lehet úgy hazamenni, hogy két dolgot nem próbáltunk ki: a fürdőt és a kolbászt. A Gyulai Várfürdő közkedvelt gyógyvize a vár szomszédságában tör fel, és egy csodás, 5000 négyzetméteres fürdőkomplexumban élvezhetjük jótékony hatását. Szombatonként éjszaka is kipróbálhatjuk néhány medencéjét egy hangulatos éjszakai élményfürdőzés keretében.
A környék kolbászkészítési rejtelmeibe a 26. Csabai kolbászfesztiválon pillanthatnak be idén ősszel az érdeklődők. A kolbásztöltésen túl vásár, kiállítások és koncertek is szórakoztatják majd itt a nagyérdeműt.
Családbarát programok
Megannyi izgalmas programban lehet része a legkisebbeknek és kamaszoknak is a Várkert szomszédságában található gyulai Játszóházban. A szabadidős élményközpontban játékváros, projektoros multiballpálya, belső mászófalak és a többszintes akadálylabirintus is várja a szórakozni vágyó gyerekeket.
Ha pedig időnk engedi, akkor nézzük meg Lukrécia és Szerénke kalandjait Frakk-kal, a vizslával. A Frakk, a macskák réme most a színpadon, zenés változatban köszön vissza a gyerekekre.
Ugye ti is kedvet kaptatok, hogy dél felé vegyétek az irányt? Gyulán a remek programok mellett szebbnél szebb szállások is várnak rátok! >>
Apartmanok és Vendégházak Gyulán >>
(Képek: Szallas.hu)