![](https://blog.szallas.hu/wp-content/uploads/2019/04/kisbalaton_shutterstock_1276192552.jpg)
A Balaton nyugati nyúlványa sokáig mellőzött terület volt, egyetlen funkciója az volt, hogy a Zala folyó lerakhassa itt hordalékát mielőtt eléri az ország legnagyobb tavát. Szerencsére jelentős élővilágának köszönhetően 1986-ban tájvédelmi körzetté alakították, és azóta fokozott figyelmet kap a Kis-Balaton környékének megóvása. Ráadásul turisztikailag is rengeteget fejlődött az utóbbi időben.
Mindezek tudatában én már nagyon kíváncsi voltam, mégis miféle látnivalókat rejteget a környék, és én magam is meglepődtem, mert sokkal többet, mint azt elsőre gondoltam volna.
![](https://blog.szallas.hu/wp-content/uploads/2019/04/kisbalaton_shutterstock_1276192552.jpg)
Látnivalók a Kis-Balaton körül
Zalakaros, a legnépszerűbb
Mondanom sem kell, Zalakaros és híres fürdőkomplexuma rengeteg pihenni vágyót vonz, és a bőséges szállásválaszték csak még népszerűbbé teszi. Az év minden szakában színes programokkal, fesztiválokkal várják az érdeklődőket, ahol az egész család jól szórakozhat.
![](https://blog.szallas.hu/wp-content/uploads/2018/11/Park-inn-zalakaros4.jpg)
Bónusz tipp: Tudtátok, hogy Zalakaros központjában termelői piac is működik? Tavasztól őszig naponta 8-tól 20 óráig lehet itt mindenféle finomságot és kézműves terméket vásárolni.
Szállást keresel Zalakaroson? >>
Nem mindennapi kalandok
A környéken rögtön két kalandpark is található. Kisebb és családiasabb hangulatú a Garaboncnál lévő 7 Vezér Történelmi Kalandpark és Garabonciás Farm, ahol a gyerekek játszva tanulhatnak, a felnőttek pedig újra gyerekké válhatnak.
Zalaszabar település Zobori Élményparkja már extrémebb igényeket is kielégít hatalmas játékparkjával, de a játék hevében ne feledkezzünk el gyönyörködni kicsit a mesebeli panorámában sem!
![](https://blog.szallas.hu/wp-content/uploads/2018/05/zobori-1024x683.jpg)
Állati programok a Kis-Balatonnál
Kápolnapuszta híres bivalyrezervátumáról, ami szinte kötelező állomás a Kis-Balatonhoz látogatóknak. Túl közel ne merészkedjünk hozzájuk, de a rezervátum kilátójáról tökéletesen megfigyelhetők.
Állatsimogatásra kicsit odébb, Fenyvespusztánál van lehetőség, és ha belefér az időbe, akár egy családi hintókirándulásra is befizethetünk.
10 falusi szálláshely, ahol állatokat lehet simogatni
![Kis-Balaton](https://blog.szallas.hu/wp-content/uploads/2019/04/fenyvespusztai-állatsimogató-1024x768.jpg)
Túrák minden mennyiségben
A Kis-Balaton sok és változatos túrát kínál, ráadásul a sík terepen nagy kihívásokkal nem kell szembenéznünk. Talán a leglátványosabbak a vízitúrák, ahol a vezetőknek köszönhetően a környék élővilágával, főként páratlan madárvilágával ismerkedhetünk meg.
![Kis-Balaton](https://blog.szallas.hu/wp-content/uploads/2019/04/Kis-Balaton_benemariann-1024x681.jpg)
Akinek nincs tériszonya, az akár egy sétarepülésre is vállalkozhat, hogy egy kicsit más szemszögből is megnézhesse ezt a csodás tájat.
Lehetőség nyílik ezek mellett segway és nordic walking túrákra, lovaskocsis kirándulásokra, a hagyományt kedvelők pedig gyalog vághatnak neki a Kis-Balaton egyes részeinek felfedezésének. Jó tudni, hogy vannak olyan fokozottan védett területek, amik csak vezetővel látogathatók. Ilyen például a Tüskevárból ismert Diás-sziget, ahol Matula bácsi kunyhója áll. Aki szabadabban barangolna a környéken, azoknak ajánlom a Kányavári-szigetet, aminek bejárata egy mesebeli kis fahíd, ami a Kis-Balaton ikonikus jelképévé is vált.
![Kis-Balaton](https://blog.szallas.hu/wp-content/uploads/2019/04/Kányavári-sziget-fahíd_benemariann-1024x681.jpg)
Az egészet kényelmesen körbe lehet járni másfél óra alatt, közben pedig új ismereteket szerezni az itt kialakított, 15 pontból álló tanösvény tábláinál.
Hasznos információ: a szigeten kilátótornyok, padok és játszótér is van, de büfé csak kívül a bejáratnál.
![Kis-Balaton](https://blog.szallas.hu/wp-content/uploads/2019/04/Kányavári-sziget-kilátó_benemariann.jpg)
![Kis-Balaton](https://blog.szallas.hu/wp-content/uploads/2019/04/Kányavári-sziget-tanösvény_benemariann-1024x681.jpg)
Bónusz túra Fekete István tiszteletére
Ha Kis-Balaton és Tüskevár, akkor meg kell említeni a Zöld 20 nevű túrát, ami Fekete István emléktúra néven él a köztudatban. Aki ezen részt szeretne venni, annak nem is kell a Kis-Balatonig utaznia, hiszen kiindulópontja a Normafa. A zöld jelzés mentén érinti a Tündér-sziklát, a Fekete István Emlékházat, az Árpád-kilátót, a Virágos-nyerget, és Solymárnál ér véget. A táv egészen pontosan 19 km és 649 m a szintemelkedés. A teljesítménytúrát minden évben a Magyarországi Kárpát Egyesület szervezi, de természetesen egyénileg is végigjárható bármikor. Érdemes, nagyon szép útvonal!
![Kis-Balaton](https://blog.szallas.hu/wp-content/uploads/2019/04/Tündér-szikla_benemariann.jpg)
Nincs más hátra, irány a Kis-Balaton, gyűjtsetek sok-sok élményt ti is!
És ha szálláshelyet kerestek a környéken, érdemes megnézni a szallas.hu kínálatát!>>
(fotók: Bene Marianna, shutterstock, szallas.hu)