Érdemes megnézniBudapest és környékeVidéki víkend

Hazai miniszobrok: Kolodko Mihály rejtőzködő kincsei térképen

4 perces olvasási idő

A határon innen és túl is gombamód szaporodnak Kolodko Mihály ukrán-magyar szobrászművész alkotásai, melyekkel Ungvár után több hazai településen is találkozhattatok már. Az apró miniszobrok méretük ellenére hatalmas hatást tudnak gyakorolni a nézelődőkre, ugyanis a művész nem riad vissza a humortól és a markáns véleményformálástól sem. 

Ki is az a Kolodko Mihály?

Sokan csak úgy ismerik, mint a vadregényes Kárpátalja szülöttjét, a street art jeles képviselőjét, aki kezdetben előszeretettel dolgozott nagyméretű szobrokkal. Ám ahogy egyre inkább kiteljesedett a művészete, úgy az alkotásai zsugorodásnak indultak. Biztosat nem tudni, de állítólag praktikus szempontok is vezérelték Kolodko Mihályt abban, hogy liliputi alkotások kerüljenek ki a kezei közül. Így ugyanis bármikor meg tudta őrizni az anyagba öntött ötleteit. 

Hazai miniszobrok: Kolodko Mihály rejtőzködő kincsei
Rubik kocka miniszobor a budai rakparton

Végül a tervezőasztalnál kreált, aprólékos gonddal megformált makettekből már nem is készítette el a méretarányosan felnagyított verziót. Helyette először Ungvár, majd – Magyarországra költözése után – Vác és Budapest utcáit népesítette be csodálatos miniszobraival. Ezek ma már nem csak a főváros és a Dunakanyar szívében járva keresztezhetik az utatokat, hanem sok más hazai településen is.

Roskovics Ignác szobra a Dunakorzón

Markáns vélemény szoborba öntve

Alkotásai legtöbbször az adott ország jellegzetességeiről, identitásáról tanúskodnak, de Kolodko attól sem riad vissza, ha markáns véleményt kell megformálni. Ezt bizonyítja például a tavaly március közepén felbukkant alkotása, melynek elhelyezése már önmagában is erős üzenetet hordoz. Az Árpád hídhoz közel, a Moszkva sétányon található alkotás talpazata egy robosztus ujjat formáz, melyen olyan pecsétgyűrű van, amit az ukrán címer díszít

A hatalmas kőujj hegyén, a Kígyó-szigeteki hadihajó közepén maga Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke foglal helyet – tankja megnyugtató védelmében. Az apró bronzszobor és a hatalmas kőujj éles kontrasztot alkot egymással. Eszünkbe jutattja Dávid és Góliát történetét, ahol végül az esélytelenebb szereplő aratott győzelmet

Az Among Us című szobor pedig tavaly október 23-án került ki az Ötvenhatosok terére, amely az egykor a téren álló ledöntött Sztálin-szobor csizmáit ábrázolja kilogó csontokkal, illetve egy gördeszkát. Ez utóbbit talán a szintén a téren álló Néprajzi Múzeum formája ihlette. 

Fővárosunk mondhatni szinte tele van Kolodko-szobrokkal, hiszen mostanra a fentebb említettekkel együtt 30 alkotást találhattok az utcákon.

Merre induljatok útnak a budapesti miniszobrokhoz? 

  • A Halász utcában lelt otthonra A nagy ho-ho-horgász című rajzfilmből a Főkukac, ami a művész első magyarországi alkotása volt. Ezt pedig csakhamar követte a többi apró szobor is. 
  • A Széll Kálmán téren is érdemes nyitott szemmel járni, ugyanis itt bújik meg a gyermekkorunk ismert és kedvelt ezermestere, Mekk Elek szobra. A bábfigura ráadásul szezonhoz igazodva gyakran váltogatja a ruházatát az arra járóknak köszönhetően. 
  • Az ikonikus magyar mesevilág felelevenítése mellett az amerikai rajzfilmsorozatok egyik hőse, Lisa Simpson oszlophoz „kötözött” karakterével is összefuthattok a Jászai Mari téren elhelyezkedő, 2-es villamos megállójánál
  • Látogassatok el a Sándor palotához, ahol nem egyedül fogtok gyönyörködni a festői kilátásban, hanem a híres Kockásfülű nyúl társaságában, aki figyelő tekintetét a pesti oldalon tartja!

A nyúltól nem messze találjátok a Nincs kompót című szobrot. Az alkotás egy orosz katonát ábrázol egy üres kamra ajtajában a Várkert Bazár közelében, egy kőkerítésen.

Ha megtaláltátok a katonát, ne induljatok még tovább. Nézzétek meg a Várkert Bazárral pont szemben a Friedrich Born rakpart kövei között álldogáló Lecsót, a gasztropatkányt is. 

A csodálatos Duna-parton azonban nemcsak Lecsó az egyetlen miniszobor. Például a Bem rakpartra vezető lépcsősor egyik korlátján gurul Rubik Ernő világhíres logikai játéka, a Rubik-kocka

A kockától nem messze a Dunára néz a Kossuth-híd emlékkőnél a Szomorú tank. A picike harci jármű csöve lekonyul, így állítva emléket az 1956-os forradalomnak.

A budai oldalon azonban van egy olyan Kolodko-alkotás is, amely kivételesen nem egy gerillaakció eredménye. Az Egyszer volt Budán kutyavásár című szobrot ugyanis stílusosan maga a Budavári Önkormányzat rendelte meg. A Széna tértől néhány percre üldögélő kosárnyi eb az ismert Mátyás király-mesét eleveníti fel

Egy másik, szintén rendelésre készült alkotása pedig a Dreher Sörgyár számára készült. A Söröskocsi című szobor a legendás sörfőzde bejáratánál fedezhető fel, míg Dreher Antal miniszobra a gyár udvarán, egy korabeli söröshordón állva néz szigorúan a látogatókra. 

Kutya nemcsak a budai, hanem a pesti oldalon is feltűnik Kolodko-szobor formájában. A Lufikutya csonttal a Belgrád rakparton bukkant fel 2019-ben. Az alkotást feltételezhetően a világ egyik legdrágább szobrának kikiáltott Balloon Dog inspirálhatta.

A Lufikutya közelében egy másik híres állatot is találunk. Az egyik legbritebb figura, Mr. Bean mackója stílusosan az egykori Brit Nagykövetség falára került.

A plüssmackó mellett egy bábfigura is megihlette a közelmúltban a gerillaművészt. Így a Magyar Televízió egykori székháza mellé került Breki a Muppet Showból

Ne is menjetek Brekitől nagyon messzire, mert kb. 180 méterre tőle egy kis zöldterület díszes szegélyének tetején ott a Balta című alkotás.

Egy negyedórás sétára pedig egy igazi legendás „híresség”, a Skála Kópé reklámfigurája napozik egy virágágyás szélén. 

Az előbbi kettő között pedig valahol, alig néhány lépésre a Batthyány-örökmécsestől, egy gömb alakú térkő tetején egy icipici Holdjárót fedezhettek fel, ha elég szemfülesek vagytok.

Az I-es számú Gyermekgyógyászati Klinika kis betegeinek arcára a hátizsákos Szurikáta szobor csalhat mosolyt. A klinika kerítésén csücsülő állatkát az inzulin felfedezésének 100 éves évfordulójára kérte a művésztől egy alapítvány. 

Az V. kerületben Columbo ballonkabátos alakjának közelében, egy elektromos szekrény tövét kell kémlelnetek, ha meg akarjátok találni a Halott mókust. Ezzel a művel az olasz szobrász, Maurizio Cattelan Bidibidobidiboo elnevezésű alkotására kívánt reflektálni az alkotó. 

De  nemcsak rajzfilmfigurák vagy történelmi események inspirálják a kárpátaljai művészt. Sok egykor élt történelmi alakot öntött már valamilyen fémbe, hogy aztán a főváros különböző helyein felbukkanva mosolyt csaljanak az őket felfedezők arcára. 

Egy függőágyban ringatózik például a Szabadság-híd Fővám téri szakaszánál Ferenc József királyunk. 

Hazai miniszobrok: Kolodko Mihály rejtőzködő kincsei
Ferenc József miniszobra

Neves zeneszerzőnk, Liszt Ferenc pedig utazásra készen üldögél a bőröndjén a Liszt Ferenc Repülőtér 2A termináljánál

A zsidó származású osztrák-magyar író, Herzl Tivadar a Dohány utcai Zsinagóga környékén támasztja biciklijét. 

Hazai miniszobrok: Kolodko Mihály rejtőzködő kincsei
Herzl Tivadar miniszobor

A talán a Szomorú vasárnapot zongorázó Seress Rezsőt az Akácfa utcai Kispipa falán kell keresnetek, hiszen a zeneszerző sokat  játszott anno ebben a vendéglőben. 

A Wonder Woman kezdeményezésnek köszönhetően került az erzsébetvárosi Szenes Hanna térre Szenes Hanna apró figurája. A zsidó származású bátor ejtőernyőslányt egy végzetes küldetés juttatta börtönbe, ahol másokért az életét áldozta. 

A pasaréti virágárus házaspár, Aranka néni és Béla bácsi szobrát pedig szintén egy civil kezdeményezésre készítette el a szobrász.

A VII. kerület a történelmi személyekről készült szobrokon kívül is rejteget még Kolodko-meglepetéseket. A New York Kávéház kulcsait kezében tartó búvár figurájában az a kávéházi legenda kel életre, mely szerint a híres vendéglátó egység kulcsait az író, Molnár Ferenc dobta a Dunába, hogy az biztosan mindig nyitva maradjon. A búvár és a kulcs szobrot rögtön a kávézó mellett találjátok. 

Még mindig a VII. kerületben járva, az Állatorvostudományi Egyetem épületének szomszédságában, a játszótér sarkán ring egy kőoszlop tetején Noé bárkája. A bárka ablakain benézve állatokat ugyan nem találtok, de a színes üvegablakok gyönyörűen utalnak a bibliai szivárványra. 

Sőt, Kolodko egyik legutóbbi – idén nyári – alkotása is ebben a kerületben bújik meg. Garfielddal a Noé bárkájától pár lépésre, a Dembinszky utcában, az Állatorvostudományi Egyetem kapuján találkozhattok, amit az ikonikus mesefigura 45. születésnapja alkalmából készített a művész

Garfield szobor (Forrás: Kolodko Art Facebook oldala)

A tizennégy karátos autó pedig Rejtő Jenő egykori szülőháza közelében rója köreit a Folyamat-szobor oldalán. 

Hazai miniszobrok: Kolodko Mihály rejtőzködő kincsei
A tizennégy karátos autó miniszobor

Egy másik autó tavaly tavasz óta a budai oldalon is robog. A felhúzható Trabant a Margit-híd budai hídfőjének közelében pöfög. A szobor azért lóg ki egy kicsit a szobrász eddigi munkái közül, mert fém helyett ezúttal mészkőből készült az alkotás.

Idén februárban pedig egy harmadik autó is megjelent Budapesten, a Keleti Pályaudvarnál, ami az Előre a múltba címet kapta. A név a Vissza a jövőbe című filmsorozatra utal, ugyanis a film ikonikus autója egy időgép, amivel a szereplők a jövőbe és a múltba utazhatnak. A különbség csak annyi, hogy míg a filmbeli autó egy DeLorean, addig Kolodko alkotása egy Trabant.

Hazai miniszobrok: Kolodko Mihály rejtőzködő kincsei
Előre a múltba miniszobor (Forrás: Kolodko Art Facebook oldala)

Budán található az In vino veritas című szobor, amelyet az aquincumi katonai amfiteátrumban lehet keresni. A római légionárius magányosan, valószínűleg üres boroskancsóval a kezében támasztja a falat. De nincs egyedül a világban. A szintén Kolodko Mihály által készített párja a horvátországi Pula amfiteátrumában van.

Az idei év első szobrocskája, a Bomba névre hallgató alkotás szintén a budai oldalon, egészen pontosan a Szent Gellért rakparton, a Gellért-hegy lábánál kapott helyet. A sziklába fúródó bombába egy kis állat – sokak szerint a kis Vuk – kapaszkodik. Ti mit gondoltok, hasonlít valamelyik mesefigurára?

Hazai miniszobrok: Kolodko Mihály rejtőzködő kincsei
Mesefigura a Gellért-hegy lábánál (Forrás: Kolodko Art Facebook oldala)

A Müpa 18. születésnapja alkalmából márciusban Kolodko Mihály egy új miniszoborral lepte meg a fővárost, amely a Müpa bejárathoz vezető lépcső korlátján kapott helyet. A Füles névre keresztelt fejhallgató különlegessége, hogy folyamatosan zene szól belőle: ha közel hajoltok hozzá, 15 dalt hallgathattok meg olyan előadóktól, akik korábban felléptek a Müpa színpadán.

Hazai miniszobrok: Kolodko Mihály rejtőzködő kincsei
Füles miniszobor (Forrás: Kolodko Art Facebook oldala)

Az egyik legrejtélyesebb miniszobor kétségtelenül a Drakula, ugyanis a művész május óta nem erősítette meg, hogy ő készítette volna a Vajdahunyad vár környékén található, Lugosi Bélát ábrázoló alkotást.

A legfrappánsabb és leghumorosabb szobrocska címet nálunk az Antall József rakparton található Usánka visszatér nevű mű nyerte el, melynek története egészen 2019-re nyúlik vissza. Ekkor jelent meg a környéken egy díszpárnán pihenő usánka, amit leszereltek és a Dunába dobtak. Erre reagált idén májusban a művész, amikor is békalábakat növesztett usánkával lepte meg a járókelőket a Duna partján.

Hazai miniszobrok: Kolodko Mihály rejtőzködő kincsei
Usánka miniszobor (Forrás: Kolodko Art Facebook oldala)

A művész legutóbbi fővárosi alkotása pedig egy újabb mesefigura. A szobor Micimackót ábrázolja, aki mézes csuprába kapaszkodva lóg Karinthy Frigyes egykori szülőházán, aki a könyv magyar nyelvre fordításában segédkezett.

Hazai miniszobrok: Kolodko Mihály rejtőzködő kincsei
Micimackó miniszobor (Forrás: Kolodko Art Facebook oldala)

Kolodko-szobrokat azonban nemcsak a fővárosban találni. Külföldi nagyvárosok mellett, mint Pula és München, hazánk vidéki városaiban is találkozhattok velük. Mutatjuk, merre érdemes indulni értük. 

Hol lelhettek rá a vidéki miniszobrokra? 

  • Tihany: Gyönyörködjetek a balatoni panorámában a Pisky sétányon andalogva, ahol az utat szegélyező kőfalon a Pom Pom meséi című rajzfilmsorozatból ismert Gombóc Artúr karaktere csücsül!
  • Veszprém: A magával ragadó hangulatot árasztó LeoNóra miniszobor a Séd patak partján pihen – karnyújtásnyira a Margit romoktól és a szenzációs Fricska étteremlakástól, ahol még Mel Gibson is tiszteletét tette!
  • Erna, az őr a veszprémi vár bejáratából őrzi a királynék városát, míg Ödön, az utcazenész a város jelentős zenei múltjára és programjaira utal. 
  • Vác: A vasútállomás kapujától jobbra egy szoborba  zárt verset találtok. Petőfi Sándor mindenki által ismert verséből Morzsi és tyúkanyó figurája alkotják az Anyám tyúkja című szobor kedves párosát. Ez a város még két másik Kolodko-alkotással is büszkélkedhet. 
  • A Kőkapunál uralkodónőnk ájulását megörökítő Mária Terézia extázisa című szobrot, míg a Március 15. téren Sajdik Ferenc karikatúráját pillanthatjátok meg, ha a környéken jártok. 
  • Nyírbátor: a bajszos Sóhordó szobra a településen egykor átmenő Sóút előtt tiszteleg.
  • Hortobágy: a Kilenclyukú hídnál tűnt fel a graffitiművészként ábrázolt Csontváry Kosztka Tivadar szobra a festőművész születésének 170. évfordulóján, július 5-én, a műveit inspiráló helyszínen. Az alkotás pedig akár ismerős is lehet, ugyanis van egy „ikerpárja” is Münchenben, a Béke Angyala műemlék környékén.

Íme térképen a művész alkotásai:

Ha úgy gondolod, jól ismered Magyarország híres szobrait, akkor a nagy szoborkvízben most tesztelheted a tudásod! >>

(Képek: Szallas.hu, shutterstock.com, facebook.com)


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
71%
Imádom
Imádom
18%
Vicces
Vicces
3%
Hűha
Hűha
3%
Nem tetszik
Nem tetszik
6%