Őszi élményszüretCsaládi kiruccanásProgramok hétvégére

A legjobb gyerekprogramok az őszi szünetben – gyerekek ajánlásával

3 perces olvasási idő

Bizonyára nektek is minden évben fejtörést okoz, hogy az őszi szünetben milyen programot szervezzetek a gyerekeknek. Amellett, hogy jól esik ilyenkor szusszanniuk kicsit a szeptemberi iskolakezdés és óvodába indulás után, azért egy-egy izgalmas programmal kivihetjük őket a négy fal közül. De melyek a legjobb gyerekprogramok az őszi szünetben?

Ennek eldöntéséhez a leghitelesebb szakértőket, azaz a gyerekeket kértük fel, akik lelkesen segítettek is kiválasztani a legszuperebb beltéri és kültéri szabadidős lehetőségeket. Ezt az összeállítást tehát ők – Bori és Zsuzsi – küldik a többi gyerkőcnek, és nagyon jó mulatást kívánnak mindenkinek az őszi szünetre.

A legérdekesebb gyerekprogramok az őszi szünetben Budapesten

1. MiniPolisz Interaktív Gyerekváros – Budapest

Képzeljünk el egy várost fodrászattal, pizzériával, fogorvossal és szupermarkettel, csak nem valódi, hanem gyerekméretben: ez a MiniPolisz Interaktív Gyerekváros!

Itt a gyerekek eljátszhatják, milyen a vágyott nagybetűs élet, például bevásárolhatnak, lehetnek pénztárosok, fogorvosok, virágárusok és még egy sor „felnőttes” dolgot kipróbálhatnak. Élethű, izgalmas környezet, ahol a felépített világ és a kellékek mini méretűek ugyan, de az élmény hatalmas! A Minipolisz az egyik legjobb program gyerekeknek Budapesten, ha esik az eső.

  • Cím: 1061 Budapest, Király utca 8-10.
  • Nyitva tartás: hétfőtől – vasárnapig 10.00 – 19.00 (kedden zárva)
  • Jegyárak: A különféle jegytípusokról és árakról ITT tudsz tájékozódni
  • Kedvezmény: Budapesten a Szallas.hu oldalon szállást foglalók, 15 % kedvezményt kapnak a belépő árából

2. Tropicarium – Budapest

A Tropicarium, becenevén a „cápás állatkert” megnyitása óta elsőszámú kedvenc a családok körében. Termeit bejárva rendhagyó módon ismerhetjük meg a trópusi esőerdők és a tengerek, óceánok élővilágát.

Az egyik teremben nyitott rájamedencét találunk, melynek lakóit meg is lehet simogatni. A legnagyobb attrakció azonban a 11 méteres látványalagút, amelybe belépve karnyújtásnyira  úsznak el tőlünk óriási cápák, ráják és más tengeri halak.

Rajtuk kívül aligátorok, hüllők, kismajmok, kétéltűek, egzotikus madarak, színes tengeri- és édesvízi halak élnek itt, s ez a színpompás társaság mindig izgalmas élményekkel ajándékozza meg a látogatókat. A Tropicarium az egyik legjobb beltéri állatos program Budapesten.  

  • Cím: 1222 Budapest, Nagytétényi út 37-43. (Campona Bevásárlóközpont)
    Nyitva tartás: hétfőtől vasárnapig 10.00 – 20.00
  • Jegyárak:
  • Felnőtt belépőjegy (18-65 év között): 3 600 Ft
  • Gyermek, senior belépőjegy (4-18 év között és felnőtteknek 65 év felett): 2 800 Ft
  • Kedvezmény a Szallas.hu-n budapesti szállást foglalóknak: 15% engedmény a teljes árú jegyekből

3. Füvészkert – Az ELTE Botanikus Kertje – Budapest

A Füvészkert említésére elsőként Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk című klasszikus regénye jut eszünkbe, hisz ez a kert volt a Vörösingesek főhadiszállása. A kert azóta is nyitva áll, felnőttek és gyerekek számára is nagyon érdekes látnivalókat kínál.

A buja zöld facsoportok, épület magasságú bambuszbokrok és a vörös vadszőlővel borított épületek között jókat lehet szaladgálni, persze vigyázva az itt élő növényekre.

A Pálmaház egyik különlegessége a trópusi haszonfák gyűjteménye, ahol élőben látható a még fejlődő banán és kakaóbab. A húsevő növényeknek otthont adó külön épület középpontja egy gyönyörű kőmedencés tó, melyben Nemecsek Ernő szobra áll, vizes sapkáját gyűrögetve.

  • Cím: 1083 Budapest, Illés u. 25.
  • Nyitva: Október 31-ig minden nap 9-17 óráig (novembertől március végéig pedig 9-16 óra között látogatható a kert)
  • Jegytípusokról és jegyárakról ITT találsz információt >>

4. Magyar Természettudományi Múzeum – Budapest

Ha már a Füvészkertben jártok, érdemes útba ejteni a Magyar Természettudományi Múzeumot is, ahol hazánk leggazdagabb természetrajzi gyűjteménye található. Már a bejáratnál egy hatalmas bálna csontvázzal találkozhattok, beljebb érkezve pedig magával ragad majd benneteket az élővilág színe-java.

Dinók, korallok, ásványok, kőzetek, drágakövek és még megannyi más érdekesség tárul majd fel előttetek, ráadásul az interaktivitásban sem lesz hiány. Fedezzétek fel Magyarország tájait, különlegességeit és merüljetek el a pazar látnivalókban!

A legjobb gyerekprogramok az őszi szünetben - gyerekek ajánlásával
Magyar Természettudományi Múzeum
  • Cím: 1083, Budapest, Ludovika tér 2-6.
  • Nyitva tartás: hétfő – vasárnap 9-17 óra között
  • Jegyárak: Az alábbi oldalon tájékozódhattok a jegyárakról
  • Kedvezmény a Szallas.hu-n foglalóknak: 10% kedvezmény az állandó kiállítások árából

Ha Budapesten kerestek szállást a családnak, itt nézzetek körül >>

A legjobb gyerekprogramok az őszi szünetben vidéken

5. Zalakarosi Fürdő – Zalakaros

A Zalakarosi Fürdőt hagyományosan gyógyhatású termálvizes kúráiról, wellness élményeiről ismerjük, ám mára igazi gyerekparadicsommá vált. Fantasztikus családi program az őszi szünetben eltölteni egy napot a strand- és élményfürdőben, mely már babáknak is kínál játékokat.

Találtok itt családi medencét, kültéri– és beltéri gyermek vízivilágot csúszdákkal, vízijátékokkal, a játszóházban pedig gyermekanimáció és különféle vetélkedők színesítik a programot.

Nagyobb gyerekek és kamaszok számára óriási élmény lesz az extrém Adrenalin Csúszdapark, ahol több mint 400 méter hosszú csúszdaattrakció, közel 20 méter indítómagasság, vagy akár 70 km/h száguldás élménye várja őket. 

  • Cím: 8749 Zalakaros, Termál út 4.
  • Nyitva tartás:
  • beltéri egységek: hétfő-vasárnap 9-17 óra között
  • kültéri egységek:
    • III. medence, IV. medence, Sportmedence 9-19 óra között
    • Strandi Gyermekvilág (hétvégén és ünnepnapokon): 9-19 óra között
    • Családi csúszdapark (hétvégén és ünnepnapokon): 11-17 óra között
  • Jegyárak: a jegytípusokról, árakról ITT tájékozódhattok >>

Szuper szállások Zakaroson >>

6. Kutyafogat túra – Mátrafüred

Azt gondoltátok, kutyafogat túrán csak az Északi-sarkkörön lehet részt venni? Van egy fantasztikus hírünk: mindössze Mátrafüredig kell utaznotok, hogy ebben az egyedülálló élményben legyen részetek.

Hering Tamás kutyafogathajtó-bajnok jóvoltából immár a nagyközönségnek is lehetősége nyílik, hogy megtapasztalja, milyen fantasztikus érzés a száguldás a 12 csodálatos szibériai husky-ja által húzott kutyafogaton.

A különböző túrákon megismerhetitek a Mátra erdei útjait is, úgy, ahogy még sosem jártátok be. A túrák csak előzetes bejelentkezés után, minimum 2 fő részvételével indulnak. Sisakot, védőszemüveget és esőkabátot a szervezők biztosítanak.

Ez a kutyafogat túra igazi bakancslistás szabadtéri program családoknak az őszi szünetben.

  • Cím: 3232 Mátrafüred, Parádi út 23.
  • Bejelentkezés: +36 30 923 9252
  • Elérhető: hétfő-vasárnap 9-17 óra között

Részvételi díjak:

  • Standard túra: 17 490 Ft/fő (Gyerekeknek 6 éves kor alatt: 8 745 Ft)
  • Extra túra: 21 490 Ft/fő (Gyerekeknek 6 éves kor alatt: 10 745 Ft)
  • Vadregényes E-scooter barangolás: 4 990 Ft/fő

Töltsetek el több pihentető napot Mátrafüreden az őszi szünetben >>

8. Tapolcai Tavasbarlang – Tapolca

Az egyik legizgalmasabb beltéri szabadidős program az őszi szünetben gyerekeknek a Tapolcai Tavasbarlang látogatóközpontjának felkeresése. Tapolca alatt 3280 méteren keresztül húzódik egy barlangrendszer, melynek nagyobb része víz alatt van.

Ebből mindössze egy 270 méter hosszú szakasz látogatható, méghozzá – hazánkban egyedülálló módon – akár csónakkal is. Jó tudni, hogy a barlangban állandóan 20 Celsius fok körüli a hőmérséklet, így télen sem szükséges nagykabátban érkezni, egy pulcsi is elegendő. A látogatóközpontban egész évben érdekes kiállítások várják a kicsiket és a nagyokat.

  • Cím: 8300, Tapolca, Kisfaludy Sándor utca 3.
  • Nyitva tartás: hétfő-vasárnap 9.30-17 óra között (szeptember 1-október 31-ei időintervallumban)
  • A Tapolcai Tavasbarlang jegyárairól ITT találtok információt >>

Fedezzétek fel Tapolcát ősszel is >>

A legizgalmasabb gyerekprogramok az őszi szünetben országosan

9. Szabadulószobák

Nemcsak felnőttek számára szuper beltéri őszi program a szabadulószoba, gyerekek is remekül szórakoznak a furfangos feladványok megoldása közben.

Mindegyik szabadulószobába előzetes foglalás szükséges!

10. Kalandparkok

Ha olyan családi programot kerestek az őszi szünetben, ahol az örökmozgó gyerkőcök levezethetik a felgyülemlett energiáikat, s mindezt szabad levegőn tehetik meg, akkor válasszatok egyet az ország számtalan, egész évben nyitva tartó kalandparkja közül.

Ezekben a parkokban nemcsak a gyerekek, de szüleik is csúszhatnak, mászhatnak, ugrálhatnak, és mindenféle módon kipróbálhatják ügyességüket.

  • Az egyik legnépszerűbb az ország legmagasabban fekvő kalandparkja, az Oxygen Adrenalin Park Gyöngyösön, ahol szép időben csodálatos panoráma nyílik a Kékestetőre.
  • Magyarország leghosszabb bobpályája és libegője vár a Zemplén Kalandparkban Sátoraljaújhelyen, ahol minden élményelem négy évszakos, így akár a téli hónapokban is remek szórakozási lehetőséget találnak itt gyerekek és felnőttek.
  • Egyedülálló attrakciót tartogat a Szigetköz Kalandpark Mosonmagyaróváron, itt ugyanis olyan, 80 állomásos drótkötélpálya vár benneteket, melynek egyik szakasza a Duna fölött ível át. 

11. Állatkertek

Minden gyerek imádja az állatokat, így, ha az őszi szünetre állatkertes programot terveztek biztosan nem ütköztök majd ellenállásba. Hazánkban számos állatkert működik, így nem is kell hatalmas távolságot megtennetek, hogy eljussatok valamelyikbe.

  • A Nyíregyházi Állatpark kétszer is elnyerte az „Európa legjobb állatkertje” kitüntető címét, köszönhetően rendkívül különleges lakóinak. A közel 5000 állatfajt felvonultató parkban részt vehettek cápaetetésen és találkozhattok orángutánokkal is.
  • A Veszprémi Állatkert szintén hatalmas népszerűségnek örvend, a területén kialakításra került különleges Dinópark.
  • Ábrándozott már a gyerkőcötök arról, hogy egy állatkerti látogatás alkalmával megsimogathatja a kert állatait? Ha ez minden vágya, akkor vegyétek az irányt. a komlói Mini Zoo felé. A 2016-ban nyílt kis állatkert, barátságos, szelíd állatokkal várja az érdeklődőket, s többségük simogatható, sétáltatható, etethető. Felejthetetlen állatos program lehet ez gyerekeknek az őszi szünetben. 

Bízunk benne, hogy a fenti összeállítással sikerült remek ötleteket adnunk nektek az őszi szünet tartalmas eltöltésére. Ha már tudjátok mit szeretnétek idén kipróbálni, keressétek meg a közelében fekvő legjobb szálláshelyet >>

Rossz idő esetére pedig ezeket a programokat ajánljuk a családnak >>

(Fotók: Szallas.hu)


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
33%
Imádom
Imádom
67%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%
77 bejegyzés

A szerzőről
Két éve vagyok tagja a Szallas.hu blogíró csapatának. Ez idő alatt Olvasóinkat elkalauzolhattam már Magyarország és Horvátország bámulatosan szép tájaira, pompás éttermeibe és illatos cukrászdáiba. Szabadidőmet legszívesebben a családom körében töltöm, szeretünk túrázni, új tájakat felfedezni. Szívem csücske az ezerarcú Balaton, melyet második otthonomnak nevezhetek.
Bejegyzések
    Ajánlott bejegyzések
    Vidéki víkend

    Tavaszi ébredés Gyulán

    1 perces olvasási idő
    Wellness + Hotelek

    Ahol a nyuszi is szívesen megszállna - Top 15 hotel húsvétra

    2 perces olvasási idő
    Városnézések

    10+1 kihagyhatatlan látnivaló a Hírös városban, szállásajánlóval

    3 perces olvasási idő