Eldugott kirándulóhelyekCsaládi kiruccanásHegyek-völgyekProgramok hétvégéreRomantikus kikapcsolódás

A Szallas.hu nagy magyarországi KILÁTÓ gyűjteménye térképekkel

8 perces olvasási idő

Az országot járva, ha kilátó akad az utunkba, azt bizony rendszerint meg is másszuk. A népszerű kirándulóhelyeken nagyon sok esetben kilátótornyot is emelnek, hogy még jobban megcsodálhassuk a környék panorámáját, de léteznek olyan eldugottak is, amikről csak kevesen tudnak, pedig igazán hangulatosak. Nincs egyszerű dolgunk, de most arra teszünk kísérletet, hogy összeállítsuk a magyarországi nagy kilátó gyűjteményt. Ebben segítségünkre lesz Martin Edit, aki már legalább 200 hazai kilátót keresett fel személyesen, de a bakancslistáján még számos csodálatos hely szerepel.

Kilátók „serege” a Mátrában, különös kilátó, ami két ország határán helyezkedik el, van, ami gömb alakú, egy másik, ami buszmegálló tetején van, vagy éppen a főváros egyik kerületében magasodó torony…, hogy csak a legérdekesebbeket említsük. El sem hinnétek, mennyiféle létezik, és hazánk milyen sok kilátóval büszkélkedhet! Lássuk néhány különleges helyet és építményt!

Panoráma az Erzsébet-kilátóból

A Szallas.hu nagy magyarországi kilátó gyűjteménye térképekkel

Ha hazai kilátóról van szó, keresve sem találhatnánk Editnél rutinosabb utazót, hiszen megszámlálhatatlanul sok tornyot meghódított már. Rajongása 2014-ben kezdődött, mikor Sopronban a városnézés első programjaként megmászták a Károly-kilátót. „Ott a jegyszedő úrtól kaptam egy kiadványt a környék látnivalóiról. Köztük 8 kilátó volt. Nem tudja mit indított el ezzel a kiadvánnyal” – meséli Edit. Természetesen mindet megnézték, majd innentől már kifejezetten kereste is az ilyen helyeket. Időközben megismerkedett Madár Bélával, akivel közösen létrehozták Magyarország kilátóinak részletes térképét, melyet most nektek is megmutat:

A Szallas.hu nagy magyarországi kilátó gyűjteménye térképekkel
Ha lekattintjátok a térképet, részletesen is megnézhetitek a Google Maps-en.

Persze a szebbnél szebb kilátók mellett volt, ami kevésbé tetszett, a Tyukod környékiek például nagyon elhanyagoltak. Arra a kérdésre, melyik az a TOP 10 kilátó, amit mindenképpen ajánlana, nehéz volt választ adni, hiszen a lista lehetne akár egy 100-as felsorolás is, annyi csodás helyen járt már.

Íme Martin Edit TOP 10-es magyarországi kilátó listája:

  1. Prédikálószéki kilátó
  2. Tihanyi Őrtorony kilátó
  3. Soproni Károly-kilátó
  4. Alsómocsoládi kilátó
  5. Badacsonyi Kisfaludy-kilátó
  6. Velencei Bence-hegyi kilátó
  7. Kányavári-sziget kilátói, és a szemben lévő nagyradai kilátó
  8. Máriagyűdi Tenkes-hegyi kilátó
  9. Nagymarosi Julianus kilátó
  10. Szekszárdi Bati-kereszt kilátó

+1 különlegesség: Nyikom-bérci Gortva-Jójárt kilátó, amiben akár az éjszakát is eltölthetjük.

+ 1 személyes kedvenc Edittől: Nagyéri kilátó – kedvenc a magasság miatt és az ötlet miatt, hogy egy régi malomkéményt építettek körbe.

A Szallas.hu nagy magyarországi kilátó gyűjteménye térképekkel
Nagyéri kilátó Fotó – Martin Edit

Ha bővebben is olvasnátok róluk, a Szallas.hu alábbi nagy magyarországi kilátó gyűjteményében mindről találtok hasznos információt:

Kilátók Budapest környékén és a Budai-hegységben

Kertvárosi kilátó a XVI. kerületben

Rögtön elsőként egy igazi kuriózumot mutatunk, hiszen ki gondolná, hogy a főváros egyik kerületének szívében is magasodik egy kilátótorony. Pedig nem is akármilyen! A Reformátorok terén lévő Kertvárosi kilátóból pazar a panoráma a környékre.

A Szallas.hu nagy magyarországi kilátó gyűjteménye térképekkel
Kertvárosi kilátó Budapet 16. kerület

Erzsébet-kilátó

A Budai-hegység egyik legszebb és egyben legismertebb kilátója, melynek fából készült elődjét még 1908-ban kezdték építeni. Ha csak egy kilátót keresel fel itt, ez legyen az! A főváros legmagasabb pontja, a János-hegy tetején álló 23,5 méter magas Erzsébet-kilátó gyalogosan, tömegközlekedéssel és autóval is könnyedén megközelíthető.

Budai-hegység, Erzsébet -kilátó

Árpád-kilátó

A Látó-hegyen található Árpád-kilátó megközelítése már kicsit nehézkesebb, de megéri a sétát. Legegyszerűbb, ha az építtetőjéről elnevezett Glück Frigyes turistaúton haladva keressük fel a városra pazar kilátást nyújtó különleges kőépítményt.

Árpád-kilátó

Csergezán Pál-kilátó

A Budai-hegység legmagasabb pontján, az 559 méteres Nagy-Kopasz hegy tetején áll a Pátyhoz tartozó, 18 méter magas, különleges formájú, vörösfenyőből készült építmény, amit 2006-ban adtak át a kirándulóknak. A Hideg-völgyi erdészlaktól egy kellemes túrával közelíthető meg.

Guckler Károly-kilátó

A Hármashatár-hegyen lévő különös gömb alakú Guckler Károly-kilátó a Budai-hegység egyik legfiatalabb kilátója a maga 2016-os építésével. A közelben lehet parkolni, majd egy könnyű sétával elérhető az Országos Kéktúra útvonalát érintő kilátó.

Kaán Károly-kilátó

A Budai-hegységben a Nagy-Hárs-hegyen áll a több emeletes, körpanorámás kilátóhely. A Szépjuhászné megállótól nagyjából 50 perces sétával lehet felkapaszkodni hozzá.

Budai-hegység, Kaán Károly-kilátó a Nagy-Hárs-hegyen

Makovecz Imre-kilátó

Szintén a közelben, a Kis-Hárs-hegyen egy különleges formájú kilátót is találhatunk, aminek tervezője Makovecz Imre volt. Az akácgerendákból álló csigalépcsős építmény sorsa elég hányattatott, többször le volt zárva, de 2018-ban ismét felújították, így már a tetejéről élvezhető a környék panorámája. Megközelítése szintén a Szépjuhásznétól gyalogosan lehetséges.

Budai-hegység, Makovecz Imre-kilátó a Kis-Hárs-hegyen, a felújítás előtt

Amit még érdemes megnézni a környéken:

  • Kilátó a monori Strázsa-hegyen: Az elnevezés senkit ne tévesszen meg, a Strázsa-hegy ugyanis mindössze 190 méter magas. Azonban a kilátó tetejéről szépen belátni az alföldi tájat.
  • Etyeki kilátó: Jelenleg felújítás alatt áll, de reméljük, hamarosan ismét átadják a kirándulóknak, hiszen a tetejéről nagyszerű a kilátás az Etyeki-dombságra, és a környező szőlőültetvényekre.
  • Alcsútdobozi kilátó: A tetejéről remek kilátás nyílik a Váli-medencére.
  • Mogyoródi Szent László-kilátó: Budapesttől nem messze terül el a Gödöllői-dombság, melynek legszebb kilátója a szebb napokat is megélt Szent László-kilátó. A Makovecz Imre által tervezett mutatós épület a Somlyó-hegy tetején található, de jelenleg nem látogatható, mert felújításra vár.

A Pilis, a Visegrádi-hegység és a Dunakanyar legszebb kilátói

Pilisszentkereszti Boldog Özséb-kilátó

A 756 méter magas Pilis-tető 17 méteres kilátótornya egy geodéziai torony átépítésével jött létre a túrázók nagy örömére, hiszen a magasból még lenyűgözőbb az egyébként is csodálatos pilisi panoráma. Megközelíteni csak gyalogosan lehet, de több turistaút is vezet ide.

A Szallas.hu nagy magyarországi kilátó gyűjteménye térképekkel
Pilis-tető Boldog Özséb-kilátó Fotó – Martin Edit

Piliscsabai Dévényi Antal-kilátó

A Nagy-Kopasz-hegy 11,5 méter magas kilátójának formája igen érdekes, egy Jenga toronyra emlékeztet leginkább. Csúcsáról zavartalan körpanoráma tárul a túrázók elé a Pilis és a Budai-hegység vonulataira.

Prédikálószéki kilátó

A Prédikálószék a Visegrádi-hegység harmadik legmagasabb pontja a maga 639 méterével. A tetején emelt kilátó annak ellenére is nagyon kedvelt turistacélpont, hogy csak gyalogosan, egy körülbelül két órás sétával lehet megközelíteni.

Visegrádi Zsitvay-kilátó

A Nagyvillám tetején lévő kilátó 2005 óra műemlék. Autóval a Panoráma úton keresztül tudjuk megközelíteni, ahol egy parkoló van. Innen még körülbelül 10 perc séta vár ránk. Ennél a kilátónál belépőt kell fizetni, de a jelképes összeg megéri a csodás panorámát a várra és a környékre.

Árak:

  • Felnőtt: 400 Ft
  • Nyugdíjas: 300 Ft
  • Diák: 200 Ft

Strázsa-hegyi kilátó Esztergomban

A világítótoronyra emlékeztető kilátó eredetileg az esztergomi repülőtér irányítótornya volt. A tetején csodálatos körpanoráma tárul elénk, gyönyörködhetünk többek között Esztergom városának látképében, valamint a Pilis és a Visegrádi-hegység vonulataiban is. Egy körülbelül 1200 méteres tanösvényen közelíthető meg.

Nagymarosi Julianus barát torony

A Hegyes-tetőn magasodó Julianus barát torony a Dunakanyar egyik legszebb panorámáját nyújtja, szinte az egész környéket belátni innen. Gyalogosan közelíthető meg, de több nagyon szép túraútvonal vezet ide. A pazar látvány miatt mindenképpen megéri a néhol kicsit kaptatósabb sétát.

A Szallas.hu nagy magyarországi kilátó gyűjteménye térképekkel
Julianus barát-torony Hegyestetőn, Nagymaroshoz közel

Zebegényi Kós Károly-kilátó

Zebegény egyébként is csodálatos, és rengeteg látnivalót tartogat, amik közül érdemes felkeresni a Nagy-Kerek-hegyen található Kós Károly-kilátót is. A faépítmény tetejéről jól belátni Zebegényt, a Pilist és a Dunát is.

A Szallas.hu nagy magyarországi kilátó gyűjteménye térképekkel
Kós Károly-kilátó Zebegényben

Kilátótornyok az ország nyugati részén (Sopron és a Kőszegi-hegység)

Soproni Tűztorony

Ha már Sopronról esik szó, elsőként a város jelképét kell megemlítenünk, ahonnét egész Sopronra gyönyörű kilátás nyílik. Az 58 méter magas Tűztorony belépő ellenében látogatható.

Árak:

  • Felnőtt: 1150 Ft
  • Diák, nyugdíjas: 580 Ft
  • Gyerek: 300 Ft.

Sörházdombi kilátó

A Tűztoronyhoz hasonlóan Sopron belterületén fekszik, így főként a városra nyílik innen lélegzetelállító látkép. A 2006-ban újjáépített kilátó különlegessége a ragasztott, csavarozott faszerkezet.

Ó-Hubertus kilátó

A 15 méter magas soproni fakilátó a vadászok és erdészek védőszentjéről kapta a nevét, hiszen a térségben mindkettőnek nagy hagyománya van. Tetejéről láthatjuk a Soproni-hegységet, a Fertő-tavat, de akár még Fraknó várát is.

Soproni Károly-kilátó

A 23 méter magas kőtorony a Soproni-hegység legkedveltebb kirándulóhelyei közé tartozik. Tiszta időben elláthatunk akár a Pannonhalmi Apátságig, vagy a pozsonyi várig is. Könnyen megközelíthető, a parkolótól aszfaltozott sétaút vezet fel, így nem feltétlenül szükséges a túrabakancs. Belépődíj ellenében látogatható.

Árak:

  • Felnőtt: 400 Ft
  • Diák és nyugdíjas: 300 Ft

Soproni Várhely kilátó

Kis szerencsével egészen lenyűgöző látványban lehet részünk, ha felkapaszkodunk a Felső-várban található kilátó tetejére. Sopronon és a Fertő tájegységen kívül akár Schneeberget vagy a Kárpátok vonulatait is megcsodálhatjuk innen.

Kőszegi Szulejmán kilátó

A Szultán-tetőn álló kilátót 2012-ben építették az 1532-es csata emlékére. Erről a helyről tökéletes kilátás nyílik Kőszeg városára és a Kőszegi-hegységre is. A Királyvölgyi utcánál található kőépítmény autóval is megközelíthető.

Kőszegi Óház-kilátó

A Kőszegi-hegység másik kedvelt kilátótornya a 609 méteres Óház-tetőn magasodó Óház-kilátó. Érdekessége, hogy ennek helyén állt a város első vára, a Felsővár, vagy más néven Óvár, melynek lakótornyának helyére húzták fel a kilátót. A hely könnyen megközelíthető, de azért nem úszunk meg egy kis sétát.

A Szallas.hu nagy magyarországi kilátó gyűjteménye térképekkel
Óház-kilátó

Írott-kői kilátó

A Kőszegi-hegység egyik legkülönlegesebb kilátója Ausztria és Magyarország határán helyezkedik el. Az eredetit 1981-ben fából építették és csak később került a helyére a kis várra hasonlító kőépítmény. Megközelíteni legegyszerűbben az osztrák oldalról, Léka felől lehetséges, és ha már itt járunk, a várat se hagyjuk ki. Az autót az 56-os úton lévő Passhöhe parkolónál hagyhatjuk, innen pedig egy körülbelül 2 kilométeres minitúra vezet a kilátóhoz.

A Szallas.hu nagy magyarországi kilátó gyűjteménye térképekkel
Kőszegi-hegység Írott-kői kilátó

Krisztina-kilátó Dozmaton

Nagyon érdekes formájú kilátó, ami első ránézésre olyan, mintha kidőlt volna. Tiszta időben a Kőszegi-hegység és az Arany-patak völgye is jól látható innen.

A Szallas.hu nagy magyarországi kilátó gyűjteménye térképekkel
Krisztina-kilátó Dozmatnál Fotó – Martin Edit

Kilátók a Balaton környékén

A Kányavári-sziget kilátói

A Kis-Balaton egyik legszebb része a Kányavári-sziget, amit kizárólag gyalogosan, egy hangulatos kis fahídon lehet megközelíteni. A terület rendkívül gazdag madárvilágát, és a környéket két kilátóból is megcsodálhatjuk. A kis kilátó a sziget bejáratával szemben, míg a nagy kilátó a közepe felé helyezkedik el.

A Szallas.hu nagy magyarországi kilátó gyűjteménye térképekkel
Kis-Balaton Kányavári-szigeti nagy kilátó
Kis-Balaton Kányavári-szigeti kis kilátó

Gyenesdiási Festetics-kilátó

A 3 szintes faszerkezetes kilátót 2000-ben újították fel. Ez a Keszthely fölötti magaslatok legdélebbi kilátója, ahonnét gyönyörű a látkép a Balaton nyugati öblére és a Keszthelyi-hegységre is.

Balatonfüredi Jókai-kilátó

A Tamás-hegyen álló háromemeletes fakilátóból Balatonfüredre és a Tihanyi-félszigetre nyílik csodaszép panoráma. Aki szeretné felkeresni, az készüljön fel, hogy kissé meredekebb út és fárasztóbb séta vár rá.

Csere-hegyi kilátó Alsóörsön

A Balaton-felvidék számos kilátóban bővelkedik, amelyek közül kettő rögtön Alsóörsön van. A kőből épült Csere-hegyi külseje leginkább egy mini várra emlékeztet. Kevesen tudják róla, hogy ez volt a Balaton-felvidék első kőből készült kilátója. Több turistaút is érinti, így kiválaszthatjuk az erőnlétünknek és kedvünknek legmegfelelőbbet.

Alsóörsi Somlyó-hegyi kilátó

A 17,5 méter magas építményről lélegzetelállító a panoráma az északi partra és a Bakonyra.

Veszprémi Gizella királyné-kilátó

A Gulya-dombon álló 22 méter magas acéltornyot 2016-ban adták át a nagyközönségnek. Tetejéről egyedülálló panoráma tárul elénk Veszprémre és a környékbeli dombokra.

Extra tipp: Aki a várost is szeretné közelebbről szemügyre venni, annak érdemes felkapaszkodni a Tűztoronyba is!

Kisfaludy Sándor-kilátó Badacsonytomajban

A Badacsony legmagasabb pontján lévő 18 méteres kilátótoronyból szépen belátni a csodálatos Káli-medencét, így nem is csoda, hogy kedvelt kirándulóhely. Különlegessége, hogy az acélszerkezetet fenyővel vonták körbe, ami olyan, mintha szoknyaként takarná az építményt.

Badacsony Kisfaludy Sándor-kilátó Badacsonytomajnál (Fotó – Bene Anikó)

Balatonboglári Xantus János Gömbkilátó

A déli part legkülönlegesebb kilátója, a balatonboglári Várdombon álló gömb alakú építmény, amit nem csak nappal, hanem este is érdemes felkeresni a hangulatos kivilágítás miatt. Érdekessége, hogy ha erős szél fúj, több métert is lenghet.

Belépőjeggyel látogatható: felnőtteknek 300 Ft, gyerekeknek 250 Ft.

Balatonboglár Xantus János Gömbkilátó Fotó – Bene Anikó

Várhegyi Széplátó Fonyódon

Fonyód két kilátóval is büszkélkedhet, de a legmodernebb kétségkívül a 2011-ben megépült négyemeletes fatorony, melyhez akadálymentesített út vezet, és az első szintig korlátlifttel még kerekesszékkel is fel lehet jutni.

A felnőtt belépő 300 Ft, a diák és a nyugdíjas 150 Ft.

Fonyód, Várhegyi-Széplátó (fotó: Bene Anikó)

Fonyódi Sipos-hegyi kilátó

A Postás-kilátóként is ismert építmény tetejéről a legszebb a kilátás a Tapolcai-medencére, de nem csak emiatt kedvelt kirándulóhely, hanem azért is, mert a környéke egy szépen kiépített pihenőnek és erdei tornapályának is helyet ad.

A felnőtt belépő 300 Ft, a diák és a nyugdíjas 150 Ft.

Fonyód, Sipos-hegyi kilátó (fotó: Bene Anikó)

Siófoki Víztorony és Kávézó

A város központjában lévő 45 méter magas víztorony nyitott teraszairól csodás a kilátás a környékre, az élményt pedig csak fokozza, ha egy finom kávé mellett gyönyörködünk a tájban.

Siófoki víztorony

Amit még érdemes megnézni a környéken:

  • Nagyradai kilátó: A 16 méter magas, fából készült, háromemeletes kilátó a Szelemi-hegyen magasodik a Kis-Balaton nyugati oldalán. A környék egyik legújabb kilátója, olyannyira, hogy csak nemrégiben, 2019 őszén avatták fel. Autóval is megközelíthető.
A Szallas.hu nagy magyarországi kilátó gyűjteménye térképekkel
Nagyradai kilátó a Kis-Balatonnál Fotó – Martin Edit
  • Zalakarosi Erdészkilátó: Tetejéről jó időben a Kis-Balaton és a Balaton-felvidék is látható.
  • Nagykanizsai kilátó: A fémből és üvegből készült 48 méter magas modern kilátó már önmagában is nagyon látványos, de megéri felkapaszkodni a lépcsőkön, mert a 28 méteres alsó kilátószintről és a 43 méteres felsőről is pazar a látvány. Egységesen 500 Ft a belépő.
  • Láz-tetői kilátó: A Keszthelyi-hegység 16 méter magas kilátójából szép kilátás nyílik a környék erdeire, és a távolban felfedezhetjük a Rezi vár maradványait, vagy éppen a zalaszántói békesztúpát is.
  • Cserszegtomaji Margit kilátó: A Biked-domb tetején lévő 31 méter magas Mars-rakétára emlékeztető kilátó sajnos életveszélyes állapotba került, és lezárták, ezért jelenleg nem látogatható.
  • Kitaibel Pál-kilátó Vonyarcvashegyen: A Vas-hegy tetején magasodó kilátóhoz jelölt turistaúton lehet eljutni a vonyarci vasútállomástól.
  • Balatongyöröki Batsányi-kilátó: A Pap-hegy csúcsán, a Boncsostetőn álló kilátóból csodás panorámában lehet részünk a Balaton-felvidék irányába.
  • Mencshelyi Kossuth-kilátó: Kisgyerekes családoknak szuper program, mert a Halom-hegy tetején magasodó kilátót egy 16 állomásos földtörténeti korszakokat bemutató tanösvényen át közelíthetjük meg.
  • Csopaki Csákány-hegyi kilátó: A 18 méteres kilátót egy hangulatos panorámaösvényen érhetjük el gyalog, vagy biciklivel.
  • Tihanyi Őrtorony kilátó: Az Apáti-hegyen épült 16 méteres kilátóból fantasztikus a panoráma a Tihanyi-félszigetre.
  • Fülöp-hegyi Millenniumi kilátó Révfülöpnél: Az államalapítás évfordulójára épült torony tetejéről csodálatos panoráma nyílt a Badacsonyra, de sajnos ez csak múlt idő, mert 2020 februárjában egy tűzeset miatt a fából épült részek beomlottak. További sorsáról egyelőre nincs információnk.
  • Balatonalmádi Óvári messzelátó: Az Öreg-hegy tetején álló építményt a Balaton legszebb kilátói között tartják számon, ráadásul innen a legjobb a kilátás a Fűzfői-öbölre. Autóval akár egészen az aljáig elgurulhatunk, de hangulatos túrautak is vezetnek ide.
  • Hajózástörténeti Látogatóközpont és Kilátó Zamárdiban: A hajó alakú épület legérdekesebb része a 25 méter magas kilátótorony. A szallas.hu oldalán foglalók a belépőjegy árából 10% kedvezményt kapnak. Részletek >>
  • Kőhegyi kilátó Zamárdiban: A 219 méter magas Kőhegy tetejéhez hangulatos pincék között vezet az út. A kilátó pedig az egykori présház helyén magasodik, hogy csodálatos panorámával kápráztassa el a bor és a Balaton szerelmeseit.
  • Üvegkilátó Fonyódon: bár a gyűjtemény készítésekor még csak terv, de remélhetőleg hamarosan elkészül Fonyód üvegkilátója is, ami hazánkban az első ilyen lenne.

A Bakony környékének legszebb kilátói

Vajda Péter-kilátó Bakonybél

A Kőris-hegyi kilátó tetejéről nyílik a legszebb kilátás a Bakonyra, a távolban pedig még a Balatont és a Pannonhalmi Bencés Apátságot is észrevehetjük. 

Bodajki Károlyi-kilátó

A Gaja-völgy tetején magasodó kilátóból lélegzetelállító kilátás nyílik a Gaja-völgy szurdokára. A látogatását érdemes egy jó kis szurdoktúrával összekötni.

Amit még érdemes megnézni a környéken:

  • Nagyvázsonyi Kinizsi-kilátó: A Kab-hegyi borovi fenyőből épült kilátóból megcsodálhatjuk a Vázsonyi-medencét és a Balatont.
  • Molnár Gábor-kilátó Nagyvázsonyban: A Lugos-tető 20 méter magas kilátójából mesés panoráma nyílik a környékre.
  • Széchenyi Zsigmond-kilátó Tésen: Tésre nem csak a szélmalom miatt érdemes ellátogatni, kilátótornyából pazar látvány nyílik a Bakonyra, a közelében pedig egy geoláda is található.
  • Várpalotai Maderspach Viktor-kilátó: a lőtér egykori megfigyelőtornyából alakították ki ezt a nem szokványos kinézetű kilátót. Tipp: május elején virágzik a környéken az árvalányhaj, aki teheti, időzítse ekkorra a felkeresését.
  • Eplényi Ámos-hegyi kilátó: Tetejéről az egész Magas-Bakony belátható. Érdemes libegővel érkezni, majd a mezítlábas ösvényen keresztül felsétálni hozzá.
  • Csillaghegyi kilátó Iskaszentgyörgyön: Tetejéről kirajzolódik Székesfehérvár látképe.

A Velencei-tó környékének kilátói:

Bence-hegyi kilátó Velencén

A 20 méter magas, különleges kilátónál 196 lépcsőt kell megmásznunk, hogy a tetejéről gyönyörködhessünk a Velencei-tóban.

Belépőjegy: 500 Ft

Amit még érdemes megnézni a környéken:

  • Dinnyési Sarvaicz-kereszt és kilátó: A modern formájú kilátó tökéletes madármegfigyelő helyként funkcionál.

A Mátra legszebb kilátói:

Kékestetői tévétorony

Ha mátrai kilátóról van szó, talán ez az első, ami mindenkinek eszébe jut, hiszen a Mátra és egyben az ország ikonikus kilátója is. Belépő ellenében látogatható.

  • Felnőtt: 700 Ft
  • Gyermek: 500 Ft
A Szallas.hu nagy magyarországi kilátó gyűjteménye térképekkel
Mátra Kékestetői tévétorony

Galya-kilátó

Másik nagy mátrai kedvenc a Galyatetőn magasodó kőtorony, ami 2015-ben gyönyörűen fel lett újítva. Nem kevés lépcsőt kell megmászni, de a látvány megéri!

  • Belépő: 200 Ft
A Szallas.hu nagy magyarországi kilátó gyűjteménye térképekkel
Mátra, Galya-kilátó a Galya-tetőn

Sástó-kilátó

A Gyöngyöshöz tartozó jellegzetes formájú, sárga kilátó már messziről uralja a tájat. Nem mindenki tudja, hogy az 53 méter magas kilátó eredetileg fúrótoronynak készült Algyőre, de végül sosem helyezték üzembe, mert nem felelt meg a hazai szabványoknak. Belépőjeggyel látogatható.

  • Teljes árú: 500 Ft
  • Kedvezményes: 300 Ft
A Szallas.hu nagy magyarországi kilátó gyűjteménye térképekkel
Mátrafüred Sástói kilátó Fotó – Bene Anikó

Amit még érdemes megnézni a környéken:

  • Vörös-kő kilátó: A 2005-ben emelt kilátó csodálatos panorámát nyújt a környékre. Megközelíteni csak gyalogosan lehet.
A Szallas.hu nagy magyarországi kilátó gyűjteménye térképekkel
Mátra, Vörös-kő kilátó
  • Mátrafüredi Kozmáry-kilátó: A Dobogó-hegyen álló kőépítmény egy mini várra emlékeztet. Tetejéről jól belátható a környék.
A Szallas.hu nagy magyarországi kilátó gyűjteménye térképekkel
Mátrafüred Kozmáry-kilátó Fotó – Bene Anikó
  • Nyikom-bérci Gortva-Jójárt kilátó: Egyik érdekessége, hogy aludni is lehet benne, a másik különös ismertetőjele pedig, hogy a tetején egy nagy kereszt áll, belül pedig a legfelső szint mennyezetén egy Szent Borbálát ábrázoló freskó van. A kilátó az építtető házaspárról kapta a nevét.

Az északi országrész kilátói a Gerecsétől a Zemplénig

Ranzinger Vince -kilátó

A Turul-emlékműtől körülbelül 20 perces sétával érhető el a különleges formájú kilátó, ami eredetileg bányászati felvonóként funkcionált.

Tatai Fellner Jakab kilátó

A 40 méter magas kőtorony eredetileg sörétöntő torony volt. Ma az egyik legszebb kilátás nyújtja Tata városára.

  • Teljes árú belépőjegy: 200 Ft
  • Kedvezményes: 150 Ft

Csóványosi kilátó

A Börzsöny legmagasabb pontján álló 22 méter magas torony alapja egy régi geodéziai henger. Különlegessége, hogy e köré építettek csigalépcsőt, így lehet feljutni a tetejére. A kilátó csak túrával közelíthető meg.

A Szallas.hu nagy magyarországi kilátó gyűjteménye térképekkel
Csóványosi kilátó a Börzsönyben (fotó: Bene Anikó)

Prónay-kilátó

A Cserhát kedvelt kilátója a 421 méteres Kecske-kövön magasodik. Érdekessége, hogy a fémszerkezeten felfelé lépdelve különleges hangra lehetünk figyelmesek. A szinteken rengeteg ismertetőanyag is elérhető a környékről.

Tepke-kilátó a Kelet-cserháti Tájvédelmi Körzetben

A 22 méteres acéltoronyból belátható a Cserhát, a Visegrádi-hegység és a Mátra is. Ehhez fogható kilátást a környéken máshol nem találunk.

Karancs kilátó

A Karancs kilátója gyalogosan közelíthető meg. Nem árt felkészülni lélekben, hogy a túra vége elég kaptatós, de megéri a kitartást, mert a magyar – szlovák határon álló acélkilátóból gyönyörű körpanorámában lehet részünk mindkét országra. Bónuszként hazaérve megkereshetjük magunkat a kilátó webkamerájának felvételén is.

A Szallas.hu nagy magyarországi kilátó gyűjteménye térképekkel
Karancs-kilátó Salgótarján közelében

Millenniumi kilátó Szilvásváradon

A csúcsával együtt 36 méter magas szibériai vörösfenyőből készült bükki kilátó már önmagában is nagyon látványos, a 20 méteren lévő teraszáról pedig a panoráma is hasonlóan pazar.

Miskolci Avasi kilátó

Érdekessége, hogy először egy 9 méteres kilátó magasodott itt, ez volt a Rákóczi-torony. Miután ez teljesen leégett, 1963-ban adták át a mai vasbeton kilátót, ami szeles időben akár 45 centimétert is kilenghet.

Avasi kilátó Miskolcon Fotó – Bene Anikó

Magas-hegyi kilátó a Zemplénben

A Zempléni-hegység egyik legnépszerűbb kilátójának tetejéről gyönyörű a látvány Sátoraljaújhely városára, a Bodrogközre és Hegyaljára. Megközelíthető gyalog, vagy libegővel is.

Amit még érdemes megnézni a környéken:

  • Legéndi kilátó
  • Bogácsi Millenniumi kilátó: Bogácsot és a környék településeit tekinthetjük meg innen.
  • Mályinkai Begyeleg-kilátó: az egyik legszebb kilátás innen nyílik az Upponyi-hegységre.
  • Bükkszentkereszti Kis-Dél kilátó: Az ország egyik legmagasabban fekvő falvának kilátójából tiszta időben nem csak a Bükk, hanem még a Magas-Tátra csúcsai is kirajzolódnak.

A keleti országrész legszebb kilátói

A poroszlói Tisza-tavi Vízi Sétány kilátója

A Tisza-tó partja mentén nem a klasszikus kilátókat kell keresnünk, hanem inkább a madármegfigyelő helyeket. Poroszló környékén és a Tisza-tavi Vízi Sétányon például több ilyenre is rábukkanhatunk.

Poroszló Tisza-tavi Vízi Sétány kilátója Fotó – Martin Edit

A hortobágyi Pusztai Állatpark kilátója

A belépővel látogatható állatpark remek családi program, ráadásul a területén egy kilátó is magasodik. A Tisza-tóhoz hasonlóan a Hortobágy területén is több hasonló madárlest találhatunk.

Belépő:

  • Felnőtt: 900 Ft
  • Kedvezményes: 600 Ft

Debreceni Fancsika kilátó

Debrecen egyik legismertebb és legrégebbi kilátótornya, az erdőspusztai Fancsika kilátó gyönyörű környezetben magasodik.

Debrecen, Fancsikai-kilátó

Amit még érdemes megnézni a környéken:

  • Debreceni Erdőspusztai Arborétum kilátója
  • Debreceni Hármashegyi kilátó
  • Szamosi Élménytorony Fülpösdarócon: A pihenőhelynél kialakított kilátó felkeresése előtt érdemes telefonon érdeklődni, hogy éppen fel lehet-e menni, mert kulccsal működik és nem mindig van nyitva. Telefonszám: 06209450483
Szamosi Élménytér kilátója Fotó – Martin Edit

Hazánk déli kilátói

A Zselici Csillagpark kilátója

A 25 méteres faszerkezetű kilátó tetejéről belátható az egész Zselici Tájvédelmi Körzet.

Deseda-kilátó Kaposvárnál

Tetejéről hazánk leghosszabb mesterséges tavára, a Desedára nyílik csodálatos kilátás. A tövében játszóteret és pihenőt alakítottak ki, a gyerekek legnagyobb örömére pedig mászófal is van.

Deseda-kilátó (fotó: Martin Edit)

Alsómocsoládi kilátó

A Baranya megyei zsákfalu kilátója egy 3 szintes, beton alapú, faszerkezetű építmény. Érdekessége, hogy egy szép erdei úton, a Naprendszer bolygóit követve érhetjük el egy 2 kilométeres sétával.

Orfűi Balázs-kilátó

A Balázs-hegyi kilátó a kirándulók kedvelt célpontja, mert gyönyörű látkép nyílik innen a Pécsi-tóra. Érdekessége, hogy egy fúrótoronyból alakították ki, és egyben adótoronyként is funkcionál.

Orfűi kilátó Fotó – Martin Edit

A Csodabogyó tanösvény kilátója a Tenkes-hegyen

A kilátóhoz egy kellemes, 2,5 kilométeres sétaút vezet a Mecsekben. A nyolcszögletű fakilátóból megcsodálhatjuk Siklóst és Máriagyűdöt a kegytemplommal. A tanösvény egyébként a templomtól indul, így azt közelebbről is megnézhetjük.

Szekszárdi Bati-kereszt kilátó

A 2015-ben épült 20 méter magas kilátóból gyönyörködhetünk a Szekszárdi-dombságban, a gemenci erdőben, Szekszárd városának egy részletében és a környék szőlőültetvényeiben.

Szekszárdi Bati-kereszt kilátó Fotó – Martin Edit

Bajai Türr István-kilátó

A kőből épült, kör alakú, oszlop szerű építmény nem magas kilátó, viszont tetejéről csodás a panoráma a Dunára és a Sugovicára.

Óbányai kilátó

Óbánya egy festői zsákfalu a Mecsekben, ahol zavartalanul élvezhetjük a természet nyugalmát. Óbánya és Mecseknádasd között áll egy magaslaton a kilátó, ahonnét fentről is megcsodálhatjuk a szépséges tájat.

Óbányai kilátó Fotó – Martin Edit

Algyői kilátó

A maga 11 méterével a térség egyik legmagasabb kilátója.

Kilátó a makói Lombkorona-sétányon

Az egész sétány nagyon látványos, a kilátó pedig csak megkoronázza az élményt. Aki Makón vagy a környéken jár, semmiképpen ne hagyja ki!

Makó Lombkorona tanösvény kilátója Fotó – Martin Edit

Amit még érdemes megnézni a környéken:

  • Buszmegálló kilátó Nyugotszenterzsébeten: A magyar leleményesség legjobb példája, ugyanis a település lakói buszmegállót szerettek volna, de uniós forrást csak kilátóra lehetett kérni, ezért eleget téve a pályázati feltételeknek, egy kilátó került a buszmegálló tetejére.
Buszmegálló kilátó (fotó: Martin Edit)
Bajai Pandúr-falu Ökopark kilátója Fotó – Martin Edit
  • Gyopárosfürdő kilátója: Az orosházi világítótoronyra hasonlító kilátó a strand területén található.
  • Nagyér új kilátója: Elképesztő ötlet, egy régi malomkéményt építettek körbe lépcsővel. 2019-ben adták át a nagyközönségnek.

A legérdekesebb kilátók az ország középső területén

Magyarkert kilátója Jakabszálláson

Már önmagában nagyon érdekes hely, Magyarország Magyarországon belül miniben. Valahogy úgy kell elképzelnünk, mint egy terepasztalt. Kilátója nem kevésbé egyedi, ugyanis egy fára épült, ahonnét rálátni a mini országképre is.

Magyarkert kilátója Fotó – Martin Edit

Tőserdő kilátója

A Tisza holtága mellett áll a kilátó, közelében pedig a Kontyvirág tanösvény, amit szintén érdemes végigsétálni.

Tűztorony kilátó Ráckevén

Ráckeve régi városházi épültének tornyában található a Tűztorony kilátó, ahonnét pazar panoráma nyílik a városra, és a környező tájra.

A szallas.hu nagy magyarországi kilátó gyűjteménye térképen:

Ti hányban jártatok már közülük? Kommentben írjátok meg nekünk!

Ne feledjétek, a legtöbb helyet más miatt is érdemes felkeresni, ezért ha több napos programban gondolkoztok, a Szallas.hu oldalán találtok segítséget >>

Martin Edit szállástippje:

„Nagyon szeretek kirándulni, de a „hátamon a házam” nem az én stílusom. Maradok a kényelmes szállásoknál. Ez nem 5 csillagos hotelt jelent, hanem egy kedves panziót, hotelt vagy akár barlanglakást.”

Ilyen hangulatos panziókat a Szallas.hu kínálatában is találtok >>

(fotók: Martin Edit, Bene Marianna, Bene Anikó)



Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
50%
Imádom
Imádom
50%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%