ÍzkalandRomantikus kikapcsolódásTavaszi zsongásVárosnézések

TOP5 kávézó Szegeden, ahova érdemes betérni

1 perces olvasási idő
A2 - Gastro Caffé

Szeged leginkább a halászléről híres, de itt az ideje, hogy a város kávézóiról is szó essen. Az utóbbi években kiváló helyek nyíltak, az újhullámos kávékészítés meghódította Szegedet, de a hagyományos presszókávét kedvelők sem fognak elaludni.

Ha véletlen megéheznénk, akkor sem kell aggódni, a legtöbb helyen kézműves torták, sütemények, kekszek, croissant-ok, szendvicsek is kaphatók. Érdemes kipróbálni az alternatív kávékészítési eljárásokat, teljesen más ízvilágot tapasztalhatunk meg, mint a presszó kávénál megszokhattunk. A sorrend nem jelent nálam semmit, mindegyik hely kedvenc, és mindenütt kiváló baristák dolgoznak. Szívesen adnak tanácsot az otthoni kávékészítéssel kapcsolatban, a Kék Elefántban pedig akár home barista oktatásra is jelentkezhetünk.

Szállást keresel Szegeden?

Kék Elefánt

Szeged belvárosában a Klauzál térről nyíló kis udvarban található ez a barátságos, családias kávézó.

Kék Elefánt

A hely kicsi, viszont elvitelre is kérhetjük a kávét, amivel sétálhatunk vagy kiülhetünk figyelni a Kárász utca forgatagát. A filter kávé választéka talán itt a legszélesebb, a legérdekesebb eszköz, amit láttam náluk, a syphon.

Ha az Aradi vértanúk tere környékén járunk, akkor az onnan nyíló Szentháromság utcában betérhetünk a második Kék Elefánt kávézóba.

Hét Kávézó

A Széchenyi térről nyíló Horváth Mihály utcában található a Hét kávézó. Itt finom olasz pörkölésű kávékat is ihatunk a világosabb pörkölésű különlegességek mellett.

Hét Kávézó, Szeged

Nemcsak kávékat lehet itt kóstolni, hanem japán és kínai teákat is. A torták is finomak, változatos szokott lenni a menü, így érdemes gyakran visszatérni ide.

Antique Cafe & Tea

Emlékeim szerint ez a legrégebben nyitott kis kávézó, ahol világos pörkölésű kávéval foglalkoznak, és magas szintű minőséget adnak, aztán bővült a választék az alternatív kávékészítési eszközökkel.

Antique Cafe &Tea

A kávé mellett széles teaválaszték van. A belvárostól nem messze, a Petőfi sugárúton találjuk meg az Antique-ot, szemben a bölcsészkar épületével. Érdemes ellátogatni ide, nemcsak a kávé miatt, hanem az egyetemi épületeket is megnézhetjük.

 

A2 Gastro Caffé

Az A2 a legösszetettebb hely Szegeden, olyan szempontból, hogy itt reggelizhetünk, ebédelhetünk, sütizhetünk, emellett finom kávét is fogyaszthatunk.

A listámban szereplő helyek közül ez a legnagyobb, de mégis barátságos, családias hangulatú. Nyáron csendes, belső udvari terasz várja a vendégeket. Ha Szegedre látogatunk, érdemes itt elfogyasztani egy ebédmenüt, de a szendvicsek, torták is kiválóak.

A2 – Gastro Caffé

Szia! Coffee & Sweets

Nem elköszönök, hanem ez a neve a helynek, ami nem feltétlenül mindig ugyanott van, de általában a Mátyás király téren az alsóvárosi templom mellett parkol.

Szia! Coffee & Sweets

A kicsi kocsiban minden megtalálható, ami egy jó kávézóban előfordul. Finom croissant-ok, szendvicsek várják az éhes vendégeket. Olaszos pörkölésű, hagyományos kávét ihatunk itt. A terasz részen kényelmesen leülhetünk, és élvezhetjük a templom előtti tér békéjét.

A kávébolond turistáknak nagyon ajánlom ezeket a helyeket, de azoknak is, akiknek felkeltette az érdeklődését az újhullámos kávék világa, szeretnék megismerni ennek a keserűnek tartott ital új ízeit.

Szállást keresel Szegeden? >>

Szeged látnivalói:

  • Szecessziós épületek
  • Dóm
  • Kárász utca
  • Móra Ferenc Múzeum, Fekete Ház, Kass Galéria
  • Ferences templom és kolostor

Még több program Szegeden>>

/Fotók: Tandari Anita/

 

 


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
33%
Imádom
Imádom
67%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%