Budapest és környékeCsaládi kiruccanásProgramok hétvégéreRomantikus kikapcsolódás

Budapest környéki kirándulóhelyek – NAGY térképes GYŰJTEMÉNY

10 perces olvasási idő

Sok fővárosinak, köztük nekünk is gondot okoz, hogy sokszor szívesen kirándulnánk, de idő híján nem tudunk megtenni több száz kilométert. Ha hasonló cipőben jártok, ez a bejegyzés nektek szól, mert összeszedtük a Budapest környéki legszebb kirándulóhelyeket, sőt, térképre is gyűjtöttük őket, hogy minél könnyebb legyen a keresgélés. Budapest környéki kirándulóhelyek térképen.

Budapest környéki kirándulóhelyek, ismert és rejtett kincsek térképes gyűjteménye:

Hogy még jobban megkönnyítsük a válogatást, 10 szempont szerint igyekeztünk „beskatulyázni” a látnivalókat, de érdemes alaposan átböngészni mindet, mert fogtok találni érdekességeket. Az úti célok többsége 50 kilométeren belül van, így nem kell órákat utazni, hogy elérjük. Persze akad egy-két kivétel is, ami annyira gyönyörű, hogy megéri azt a plusz 10 kilométert.

Jelmagyarázat:

  • Piros szív: olyan városokat jelöl, ahol érdemes egy egész napot eltölteni városnézéssel.
  • Bordó virág: arborétumokat és botanikus kerteket mutat.
  • Zöld fa: a Budapest környéki legizgalmasabb tanösvényeket gyűjtöttük össze, de ennél sokkal több létezik. Aki mindre kíváncsi, az alábbi linken megtalálja >>
  • Barna tappancs: vadasparkokat jelöl.
  • Kék múzeum: itt mindenféle izgalmas kiállítás megtalálható, mint például a múzeumok, skanzenek, tájházak, pincefaluk. (A kiemelt városok múzeumait külön nem jelöltük.)
  • Lila templom: látványosabb templomok, templomromok.
  • Narancssárga túrázók: túraösvényeket, kilátókat, és nevezetesebb természeti kincseket jelöl.
  • Kék hal: strandokat, tavakat, horgásztavakat mutat, olyanokat, amiket nem csak azoknak érdemes felkeresni, akik szeretnek pecázni.
  • Szürke mozdony: főváros környéki kisvasutakat mutat.
  • Zöld zászló: olyan helyek, ahol az élményé és az adrenaliné a főszerep: van köztük kalandpark, vízipark, bobpálya, és élményfalu.

Városnézés Budapest környékén

Történelmi séta Esztergomban

Ha Budapest környéki városnézés kerül szóba, legtöbben azonnal Szentendrét és Visegrádot ajánlják, pedig Esztergom legalább annyira szép, és legalább annyi látnivalót, izgalmas programot kínál. Ha nem csak a Bazilika érdekel, akkor olvasd el a két ajánlónkat, mert nagyon klassz helyeket és szuper szállásokat mutatunk bennük:

Nagy Budapest környéki térképes kirándulóhely gyűjtemény
Esztergom Fotó – Martin Edit

A festői Zebegény, az egyik legszebb Budapest környéki kirándulóhely

A Dunakanyar egyik, ha nem a legszebb települése, ami nem véletlenül ihletett meg több művészt is. Bármikor erre járunk, egyszerűen megunhatatlan! Csendes, nyugodt, természetközeli kis község, ahol kellemes sétákat tehetünk, de nyáron akár csobbanhatunk is egyet a Duna hűs vizében.

Részletes szállás- és programajánló >>

Nagy Budapest környéki térképes kirándulóhely gyűjtemény
Zebegény

Vác, a Dunakanyar varázslatos központja

Gazdag kulturális élete, és évezredes történelme miatt bármikor jó program a város felkeresése. Feltétlenül tegyünk egy sétát a gyönyörű Duna-korzón, üljünk be egy hangulatos cukrászdába, és ne hagyjuk ki a Tragor Ignác Múzeum Memento Mori Kiállítóhelyén (Március 15. tér 9.) látható váci múmiákat sem.

Még több látnivaló a városban >>

Ezt a szállást érdemes kipróbálni: Pince Szálló Apartman Vác

A megunhatatlan Visegrád

Nem véletlenül szerepel az elsők között, ha Budapest közeli városnézés a program, hiszen Visegrádot egyszerűen nem lehet megunni. Annyi izgalmas kaland vár itt, hogy annak ellenére, hogy közel van a fővároshoz, érdemes több napban gondolkodni, mert a várlátogatás és a kihagyhatatlan bobozás mellett egy teljes napot el lehet tölteni a kalandparkjában, és a szebbnél szebb túraútvonalakról akkor még említést sem tettünk. Némelyikről még mesélünk részletesen is, de egy kis ízelítőt már itt is olvashattok arról, hogy milyen élményekkel vár a város >>

A legjobb visegrádi szállások:

Nagy Budapest környéki térképes kirándulóhely gyűjtemény
Visegrádi Királyi Palota

Az ország egyik legromantikusabb városa, Szentendre

Ha tökéletes Budapest környéki randihelyszínt kerestek, akkor Szentendre a legmegfelelőbb választás, hiszen a romantikus macskaköves utcáinak, esernyőkkel, lámpákkal díszített tereinek páratlan hangulata van. Az óváros bővelkedik a látnivalókban, de a Duna korzó is nagyon hangulatos. Az egyik kedvencünk a Karácsony Múzeum, ami még a legforróbb napokon is elhozza az igazi ünnepi hangulatot.

A város látnivalóiról részletesebben itt olvashattok >>

Nagy Budapest környéki térképes kirándulóhely gyűjtemény
Szentendre

Az ország egyik legszebb kastélya, és a leghangulatosabb parkok – Ez Gödöllő!

Ha átruccanunk Gödöllőre, az első utunk szinte kivétel nélkül a Gödöllői Királyi Kastélyhoz vezet. Ha a kiállításokat már sokszor láttátok, a kertjében akkor is érdemes egy nagyot sétálni. Budapest környéki kirándulóhelyek egyik legszebb úti célja.

Tipp: sétáljatok be a Pálmaház felől, és gyönyörködjetek a kertészet szebbnél szebb virágaiban is. (Bevallom, sokszor nem távozunk üres kézzel, mindig találunk itt valami szépséget.)

Nem kevésbé hangulatos az Erzsébet park sem, melynek hársakkal szegélyezett árnyat adó sétánya Sissi királyné szobrához vezet.

Még több látnivaló Gödöllőn >>

Nagy Budapest környéki térképes kirándulóhely gyűjtemény
Grassalkovich-kastély Gödöllőn

Szállásajánlatunk:

Amire nem is gondolnál: Ráckeve

Valljuk be őszintén, ha szóba kerülnek a Budapest környéki kirándulóhelyek, Ráckeve kevésbé él a köztudatban. Legalábbis egyelőre, pedig egy nagyon izgalmas városról van szó, ami sok látnivalót és élményt tartogat. Hogy mi mindent? Íme, egy kis ízelítő:

Ha megszállnál Ráckevén, nézd meg szálláskínálatunkat >>

A legszebb Budapest környéki kirándulóhelyek, arborétumok és botanikus kertek

Vácrátóti Nemzeti Botanikus kert, az ország legnagyobbika

A vácrátóti botanikus kert régen egy kastély parkja volt, és rendezett, parkos jellegét azóta sem veszítette el. Hatalmas üvegházának köszönhetően minden évszakban nagyon látványos, hiszen itt mindig virágzik valami. A Budapest környéki kirándulóhelyek közül az egyik kedvencünk.

  • Belépőjegyek: Felnőtteknek 1400 Ft, diákoknak és nyugdíjasoknak 1000 Ft.
Nagy Budapest környéki térképes kirándulóhely gyűjtemény
Vácrátóti Botanikus Kert

Gödöllői Erdészeti Arborétum

Már említettük, hogy Gödöllőn gyönyörű parkok találhatók, és szépen illeszkedik a sorba az arborétum is, melynek különlegessége, hogy olyan erdészeti növénygyűjtemény található itt, ahol a fafajokat a velük kialakult társulásokban, erdőszerűen, a jellemző lágyszárú szint, cserjeszint kíséretében találhatjuk meg. 

A hóvirágzásról elhíresült Alcsúti Arborétum

Alcsútdoboz arborétuma a hóvirágzás idején a legnépszerűbb, de akik a tömeget el szeretné kerülni, azoknak máskor is ajánljuk, mert olyan érdekességeket is tartogat, mint például a medveház.

Bővebben a Hóvirágünnepről, és az arborétum egyéb látványosságairól itt írtunk >>

Jegyárak:

  • Teljes árú: 1300 Ft
  • Kedvezményes: 800 Ft
Nagy Budapest környéki térképes kirándulóhely gyűjtemény
Az Alcsúti arborétum hóvirágzáskor

Komplex szórakozás a Pákozd-Sukorói Arborétum és Vadasparkban

Nem csupán egy arborétum, és nem is egy szimpla vadaspark, hanem egy olyan 96 hektáros komplexum, ahol rengeteg élmény várja az egész családot. A teljesség igénye nélkül található itt interaktív tájmúzeum, kilátó, ahonnét rálátni a Velencei-tóra, tanösvény, kalandjátszótér és a vadasparkon belül madárröpde is. Hogy a gyerekek még inkább élvezzék a látogatást, vásároljunk nekik foglalkoztatófüzetet, hogy játszva fedezhessék fel a területet. A Budapest környéki kirándulóhelyek közül az egyik kedvencünk.

További információ és Szallas.hu kedvezmény >>

Nagy Budapest környéki térképes kirándulóhely gyűjtemény
Pákozd-Sukorói Arborétum és Vadaspark Fotó – Martin Edit

Szállásajánlatunk: Szőlőskert Vendégház

A legizgalmasabb tanösvények Budapest környékén

Gyadai tanösvény az ország leghosszabb gyalogos függőhídjával Szendehely – Katalinpusztánál

  • Belépő: felnőtteknek 500 Ft, kedvezményesen 300 Ft.
Nagy Budapest környéki térképes kirándulóhely gyűjtemény
Gyadai Tanösvény Fotó – Martin Edit

Visegrádi Mogyoró-hegyi Természeti Tanösvény

A Visegrádi-hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelye rengeteg kalandot tartogat, köztük egy 10  állomásos tanösvényt.

Visegrád környékén egyébként még több tanösvény is található, amikről itt már külön meséltünk. >>

Váci Ártéri Tanösvény kalandoroknak

Ezt a Budapesthez közeli tanösvényt azoknak ajánljuk, akik bevállalósabbak, és nem riadnak vissza attól, ha egy kicsit kalandosabb az út. A tanösvény egyes részei ugyanis nincsenek túl jó állapotban, így néhol hiányosak, vagy igencsak rozogák a pallók. A látvány viszont cserébe egészen varázslatos.

Nagy Budapest környéki térképes kirándulóhely gyűjtemény
Váci Ártéri Tanösvény Fotó – Martin Edit

Jági Tanösvény Pilisszentivánnál

A Jági-tónál, vagy más néven Vadász-réti víztározónál kialakított 6 állomásos tanösvény nagyon hangulatos szabadtéri program. Érdemes összekötni egy piknikezéssel.

A csodás panorámával rendelkező Nagy-Szénás Tanösvény Nagykovácsinál

A tanösvény útvonalát a budai berkenye levele és termése jelöli. A fokozottan védett területen ne térjünk le a kijelölt útról, de erre nincs is szükség, hiszen a legszebb panorámát a környékre innen is tökéletesen élvezhetjük. A Budapest környéki kirándulóhelyek közül az egyik kedvencünk.

A kerepesi Bozótmíves Tanösvény

A rövidke tanösvényen rengeteg érdekességet olvashatunk a bozótmívességről, sőt, még túlélési praktikákat is elsajátíthatunk. Érdemes összekötni a látogatást Kerepes másik tanösvényével.

Kerepesi Bozótmíves Tanösvény

Forrásvölgy Tanösvény Kerepesen

Az út során 5 ismertető táblát lehet felfedezni, ami a környék élővilágát mutatja be. Egyik legérdekesebb rész, ahol a gyurgyalagok fészkelnek, de ezt a madarak háborítatlansága érdekében csak kellő távolságból nézzük meg!

Gyurgyalagok költőhelye a kerepesi Forrásvölgy Tanösvényen

A Merzse-mocsár Természetvédelmi Terület tanösvénye

Alig kell elhagynunk Budapestet, és a 17. kerület határában egy nagyon különleges helyre bukkanhatunk. Ha madárcsicsergésre vágyunk, ide bármikor kiugorhatunk, mindig óriási szerenádot adnak az itt fészkelő madarak. Kilátójáról jól belátni a mocsarat, és ha távcsövet is viszünk, több védett madarat is megfigyelhetünk.

Merzse-mocsár

A Szigetszentmiklósi Úszóláp

Szigetszentmiklóson több látványosság is található, de az egyik legérdekesebb Európa második legnagyobb úszólápja.

Tanösvény a Turjánban, ahol orchideák nyílnak

Ócsa két tanösvénnyel is büszkélkedhet, és érdemes is mindkettőt felkeresni. A tájházaktól induló ösvényt leginkább azért, mert a séta során egzotikus megjelenésű orchideákat is láthatunk.

Ócsai Selyem-réti Tanösvény

A sejtelmes láperdő mellett vezető tanösvény minden évszakban mutat valami különlegeset, ezért ha kicsit elszakadnánk Budapestről, érdemes erre venni az irányt. Ócsa még tanösvényein felül is tartogat érdekességeket, ezért akár egy egész napos programot is tervezhetünk ide.

Ócsai Selyem-réti Tanösvény

A dabasi Szent Jakab Sétány

A Sári nevű településrészen kialakított körülbelül 2 kilométeres sétány a Magyar Zarándokút részét képezi. Az útvonal nagyon látványos, a cölöpökön álló pallóknak és a fahidaknak köszönhetően pedig még izgalmas is. A legszebb pontja a kilátó.

Dabas Szent Jakab sétány Fotó – Martin Edit

Vadasparkok a főváros környékén

Kedvencünk, a veresegyházi Medveotthon

A medvemenhely már azóta nagy kedvencünk, mikor még csak néhány mentett maci, és farkas volt a lakója. Azóta nagyon sokan fejlődött, és talán ez az oka, hogy egyszerűen nem tudjuk megunni. A Budapest környéki kirándulóhelyek közül az egyik kedvencünk.

Tipp: a macik nagyon szeretik a jóféle házi mézet, mi mindig viszünk nekik egy kis csemegét. Az etetéshez fakanál a helyszínen található.

  • A belépő felnőtteknek 1500 Ft, nyugdíjasoknak, és gyerekeknek 14 éves korig 1000 Ft, 14 éves kor felett 1200 Ft.
Medvefarm Veresegyházán

Törökmezői Kis-Állatpark

A cuki kis állatparkban a háziállatok mellett néhány különlegesebb állat is megtalálható, mint például az emuk, vagy a szurikáták. Önálló programnak kevés, de egy túrával, vagy a kalandparkkal összekötve már egy tartalmas napot tölthetünk el a környéken.

TörökmeZOO

A legújabb „vadaspark”: Magyar Nemzeti Cirkusz Safari Szadánál

Az ország első autós szafari parkja 2020 májusában nyitott meg. Az 5 hektáros területen igazi szafari hangulat várja a látogatókat.

Bővebben itt olvashattok róla >>

Budakeszi Vadaspark extrákkal

A vadaspark alapvető célja, hogy bemutassa a Magyarországon élő vadfajokat, és mindezt a lehető legérdekesebben. Már a kapun belépve sokszor felfigyelhetünk, hogy éppen valamilyen előadás, vagy madárbemutató zajlik a kialakított kis területen. Nem csak a kicsiknek, a felnőtteknek is óriási élmény, hogy szakember felügyelete mellett az őzeket meg is lehet simogatni, sőt, olyan szelídek, hogy szívesen csemegéznek a kezünkből. (Zoocsemegét a bejáratnál lehet vásárolni)

Az aktív kikapcsolódást szolgálja a Dínó Park és a Kalandpark, a felnőtt látogatóknak pedig a MedvExit szabadulós játékot ajánljuk.

Jegyárak:

  • Felnőtt: 2100 Ft
  • Gyerek: 900 Ft
  • Diák és nyugdíjas: 1300 Ft
Budakeszi Vadaspark

Szigethalmi Vadaspark és Állatsimogató

Akik már sokszor jártak Budakeszin, azoknak ajánlunk egy alternatívát Szigethalmon. A folyamatos fejlesztés alatt álló családi vállalkozásként működő kis vadaspark is nagyon sok élményt nyújt, van itt kisállatsimogató, játszótér, halastó, lehet pónilovagolni, állatokat etetni, és piknikezni is.

Belépők:

  • Felnőtt: 1700 Ft
  • Gyerek: 900 Ft
  • Diák és nyugdíjas: 1100 Ft

Izgalmas kiállítóhelyek, amikért megéri kiruccanni Budapestről

Egy római erőd maradványai Tokodnál

Aki szereti a romokat és az erődöket, annak érdemes egy kitérőt tennie Tokod felé, ahol egy római erőd maradványai láthatók. Sajnos kissé elhanyagolt, de még így is érdekes látnivaló.

A Visegrádi Fellegvár csodaszép panorámával

Bár Visegrádról már külön is ejtettünk szót, hiszen a városban több napot is érdemes eltölteni, de ha mégsincs ennyi időnk, akkor a várat mindenképpen érdemes megnézni. Már csak azért is, mert csodálatos innen a kilátás a Dunára. A Budapest környéki kirándulóhelyek közül az egyik kedvencünk.

Belépők és nyitvatartás >>

Megelevenedő hagyományok a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban

A Skanzen Szentendrén belül akár egy külön napi programot is kitesz, főleg, ha éppen valamilyen rendezvényt is tartanak. Kifejezetten nagy hangsúlyt fektetnek rá, hogy a gyerekekhez is minél közelebb hozzák a hagyományokat.

  • A felnőtt belépő 2000 Ft, a kedvezményes 1000 Ft.
  • Aki a Szallas.hu oldalán foglalja le szentendrei szállását, még 10% kedvezményt is kap.
Szentendrei Skanzen

Mogyoródi Faluház a néprajz kedvelőinek

Akik kedvelik a néprajzi kiállításokat, azoknak érdemes felkeresni a mogyoródi Faluházat, ahol többek között bemutatják a helyi népviseletet. Ezt a rövidke programot célszerű kiegészíteni egy kis fürdőzéssel, amiről még fogunk szót ejteni.

Ócsai Tájház

A református templomnál lévő öregfaluban 6 különböző tematika szerint berendezett műemléki védelem alatt álló kis parasztház található. A mi kedvencünk a népviseletet bemutató kiállítás volt, de a többi is érdekes volt, főleg azért, mert szerencsénk volt, és csatlakozhattunk egy kisebb társasághoz, akiknek sok érdekességet elmeséltek a tájházról.

Ócsai Tájház

Látogatás a solymári várban

Solymárt nem csak a vadregényes túraútvonalai miatt érdemes felkeresni, ne mulasszuk el a várlátogatást sem. A Mátyás-dombon álló, néhány éve felújított várban gyakran valamilyen hagyományőrző programnak is részesei lehetünk.

  • A vár belépőjeggyel látogatható.
  • A környéken érdemes több napot is eltölteni.

Szállásajánlatunk: Panoráma Kert Vendégház

Solymári vár

A hangulatos töki pincesor

Önálló programnak kevés, de ha átutazóban járunk a környéken, mindenképpen álljunk meg kicsit Tök hangulatos borospincéinél.

Pátyi Pincehegy

Páty szintén büszkélkedhet saját pincesorral, és nem is akármilyennel! Itt ugyanis kétszáznál is több jellegzetes alakú borospince bújik meg a fák árnyékában, és a legtöbb már több száz éves közülük. 

A tárnoki Öreg-hegy pincesora

A Tárnokon lévő pincesoron több mint 800 mészkőbe vájt borospince található, de az innen nyíló panoráma is megér egy kis kiruccanást.

A martonvásári Brunszvik-kastély és meseszép kertje

A helyet az egyik legangolosabb magyar kastélyként emlegetik, melynek szépen lerendezett parkja csak erősíti ezt az érzés. Akár az arborétumok között is helyet kaphatott volna, hiszen kertje tele van különleges növényekkel.

A kastélyról részletesebben itt olvashattok >>

Martonvásári kastély parkja Fotó – Martin Edit

Régészeti Park Százhalombattán

A területen évtizedek óta ásatások zajlanak, és több őskori épületet rekonstruáltak is.

A belépő felnőtteknek 1200 Ft, diákoknak és nyugdíjasoknak 600 Ft, de érdemes a Matrica Múzeummal kombinált jegyet váltani, ahol a nevével ellentétben nem matricákat láthatunk, hanem az ásatások során előkerült leleteket.

Monori Strázsa-hegy és Pincefalu

A Strázsa-hegyen már hosszú ideje termesztenek szőlőt, és készítik a finom botokat. A löszbe vájt pincékből és szőlőskertekből olyan sok található itt, hogy kitesz egy kisebb falut is. A Pincefalunál alakították ki az Ezer Pince Szőlészeti és Borászati Tanösvényt, ahol a látogatók a gasztronómiai élmények mellett betekintést nyerhetnek a hazai szőlőtermesztés és borkészítés hagyományaiba.

Monori Strázsa-hegy Fotó – Martin Edit

Látványos templomok és templomromok a főváros 50 kilométeres körzetében

A kihagyhatatlan Esztergomi Bazilika

Bár Esztergomról már volt szó, hiszen egy teljes hétvégét is el lehet tölteni a városban, de a Bazilikát ki kell emelnünk, hiszen ha csak néhány óra jut a városnézésre, akkor ez kihagyhatatlan. A kincstárát feltétlenül meg kell nézni, és aki nem riad vissza a lépcsőzéstől, mindenképpen kapaszkodjon fel a kupolakilátóba, ahonnét csodálatos a panoráma. A Budapest környéki kirándulóhelyek közül az egyik kedvencünk.

Maga a templom rész ingyenesen látogatható, az altemplomba, a kupolába, a kincstárba és a panoráma terembe külön-külön jegyet kell váltani, de ha mind érdekel, megéri kombinált jegyet venni.

Dömösi prépostsági romok

A Dunakanyar nem csak gyönyörű túraútvonalakban bővelkedik, akad erre más látnivaló is. Az egyik legkülönlegesebb az 1107-ben alapított prépostság romja.

Pálos kolostorrom Pilisszentléleknél

A mohácsi csata után a törökök által lerombolt templomot és kolostort még Boldog Özséb kezdeményezésére építették az 1200-as években. A romok szabadon látogathatók, ráadásul kitűnő kilátással is rendelkezik a hely.

Zsámbéki Romtemplom

A Zsámbékon található középkori Premontrei kolostor és templom az 1763-as földrengésben sérült meg, és azóta nem építették újjá. A romtemplom azonban még így, csonkán is bámulatosan gyönyörű. Műemlékvédelem alatt áll, de szabadon látogatható.

Közeli szálláshelyek, ha több napot is eltöltenétek a környéken >>

Zsámbéki templomrom Fotó – Martin Edit

Fóti Szeplőtelen Fogantatás Temploma 

Fót egyik legnevezetesebb épületét Ybl Miklós tervei alapján építtette Gróf Károlyi István. A templom a Károlyi család temetkezési helye, és sokak szerint a családtagok szellemei ma is a templom falai között kísértenek. A magyar „Notre Dame-ként” is emlegetett épület egyik leggyönyörűbb része a hatalmas rózsaablak.

Az altemplom a kriptával csak idegenvezetéssel látogatható, ide 500 Ft a teljes árú jegy, ami a felső templomot is tartalmazza. A felső templom látogatása idegenvezetés nélkül 450 Ft.

Ócsai Református Templom

A műemléktemplom belülről idegenvezetéssel látogatható, amire előzetesen be kell jelentkezni. Forró nyári napokra (esetleg valamelyik tanösvénnyel összekötve) a legjobb program, mert belül nagyon kellemes, hűvös van.

Még több információ és elérhetőség a bejelentkezéshez az adatlapon található >>

Az ócsai templom

A csévharaszti pusztatemplom romjai

Önálló programnak kevés, de összeköthetjük a Csévharaszti Borókás Természetvédelmi Terület felkeresésével. Ma már csak a templom egyik fala áll, amit felújítottak, de a község honlapján olvasható tájékoztató szerint tervek vannak a további rekonstrukcióra is.

Bakancsot fel! – Budapest környéki túraösvények, kilátók és nevezetesebb természeti kincsek

Remetebarlangok Nagymarosnál

A Dunakanyar tele van olyan útvonalakkal, ahonnét csodálatos a panoráma a környékre, ezért nem egyszerű néhányat kiemelni. Ha mégis meg kell tennünk, akkor az egyik kedvencünk a Remetebarlangok, amit mi Zebegény felől közelítettünk meg, de több irányból elérhető. Kicsit kaptatós, de a látványért megéri.

Panoráma a Remetebarlangtól

Julianus Kilátó

Szintén Nagymaroshoz tartozik a Julianus torony, aminek tetejéről még a Visegrádi Várat is látni. Több túraútvonalon, több irányból lehet elérni, attól függően, mekkora sétát szeretnénk tenni. Mi Zebegényből indultunk a sárga jelzés mentén, és közben ejtettük útba a barlangot is. A környéken még árvalányhaj is található, de óvatosan, mert védett növény!

Magyarkút – Verőce: könnyű túra kezdőknek is

Akik könnyedebb túrázásra vágynak, vagy kisgyerekkel vágnának neki a természetnek, azoknak ajánljuk a környéket, mert itt kisebb-nagyobb sétákat lehet tenni, és tömeg sincs általában.

Tipp: kiindulópontként válasszuk az Irma-forrást.

Irma-forrás Magyarkút közelében

Rám-szakadék, amin egyszer végig kell menni!

Az ország egyik legvadregényesebb kirándulóhelye, amit legalább egyszer látni kell! A 112 méteres szintkülönbséget létrák és kapaszkodók segítségével küzdhetjük le. Fontos: a hivatalos menetirány lentről felfelé halad, hogy elkerüljük a balesetveszélyes helyzeteket! A Budapest környéki kirándulóhelyek közül az egyik kedvencünk.

Rám-szakadék

Prédikálószék a Vadálló-kövek érintésével

A Visegrádi-hegység harmadik legmagasabb hegye lenyűgöző panorámát nyújt a Dunakanyarra. Feljutni nem a legkönnyebb, de a látványért megéri! 2016 óta egy kilátó is magasodik itt.

Prédikálószék Fotó – Martin Edit

A kultikus Spartacus-ösvény

Az egykori vadászösvényt sokáig csak a vadásztársaságok használhatták, de mióta megnyitották a nagyközönség előtt, a túrázók egyik kedvencévé vált a környéken. A kiindulópont Pilisszentlászlónál van.

Apát-Kúti Völgy, a Visegrádi-hegység egyik legszebb völgye

Az Apát-Kúti Völgyet nem ok nélkül tartják a Visegrádi-hegység egyik legszebb völgyének, hiszen rengeteg látványosságot találhatunk a séta során. Található itt több forrás, pisztráng telep és útba esik a Bertényi Miklós Füvészkert is.

Apát-kúti völgy (fotó: Martin Edit)

Thirring-körút Pilisszentkeresztnél

Az útvonalat nevezik Turul-körútnak is, mert térképen úgy fest mint egy széttárt szárnyú turul madár. A keskeny, kacskaringós ösvény meredek sziklafalak és árnyat adó bükkfák között halad. A körülbelül 2 és fél kilométeres túra kiinduló- és egyben végpontja Dobogókő.

Dobogókő

Dobogókő az egyik legnépszerűbb pilisi pont a kirándulók körében ahonnét számos látványos és kalandos túraútvonal indul. A már említett Thirring-körúton kívül felsétálhatunk innen a Prédikálószékre vagy felkereshetjük a Zsivány-sziklákat is.

Nagy Budapest környéki térképes kirándulóhely gyűjtemény
Dobogókői menedékház télen

Boldog Özséb-kilátó a Dunántúli-középhegység legmagasabb pontján

A 756 méteres Pilis tetőn magasodik a káprázatos körpanorámát nyújtó, 17 méter magas kilátó, amit egy geodéziai toronyból építetek át. A Budapest környéki kirándulóhelyek közül az egyik kedvencünk.

Nagy Budapest környéki térképes kirándulóhely gyűjtemény
Boldog Özséb-kilátó Fotó – Martin Edit

Túra a hűs Dera-szurdokban

A Pilisszentkereszttől délre található szurdok útvonala igen kalandos, és nagyobb esők után lehet, hogy nem is ússzuk meg száraz lábbal. A patakon több helyen át kell kelnünk, van ahol ezt fahidak segítik, de vannak szakaszok, ahol a köveken kell átegyensúlyoznunk. Forró nyári napokra tökéletes túracélpont a hűs völgy.

Nagy Budapest környéki térképes kirándulóhely gyűjtemény
Dera-szurdok

Történelmi séta a pilisszántói Csillagösvényen

A Csillagösvény mentén 7 faragott szobrot találunk, amik történelmünk 7 meghatározó alakját ábrázolják. A látványos séta végén a pilisszántói Boldogasszony kápolnához jutunk.

Piliscsaba „Jenga” kilátója

A Nagy-Kopasz-hegy tetején magasodó Dévényi Antal-kilátót sokan nem egyedül a kilátás miatt keresik fel, hanem különleges kialakítása miatt is. A gerendákból épített kilátót ugyanis a Jenga játék alapján tervezték, így igazán egyedi a megjelenése.

MOL erdei sétány

Piliscsabától a kék kereszten érdemes megközelíteni a nagyjából 3 és fél kilométer hosszú sétányt.

Nagy Budapest környéki térképes kirándulóhely gyűjtemény
MOL erdei sétány Fotó – Martin Edit

A különleges Gomba-szikla

Kevesen tudják, hogy a Pilisben két Gomba-szikla is található, de az ismertebb a piliscsabai. A gomba formájú sziklaképződményt egy fából készült teraszról vehetjük szemügyre. A közelében található a szintén érdekes alakú Ördögoltár-szikla is.

Vízesés Dömörkapunál

A Szentendréhez tartozó Dömörkapu a környék egyik legszebb kirándulóhelye, ahol több túraútvonal is fut. Érdemes ide többször is visszatérni.

Nagy Budapest környéki térképes kirándulóhely gyűjtemény
Dömörkapu

A Vasas-szakadéktól a Kő-hegyi menedékházig

A szakadék (vagy inkább hasadék) több irányból is megközelíthető, mi a Lajos-forrástól induló sárgával jelölt útvonalat ajánljuk, amit érdemes a Kő-hegyi menedékház felé folytatni, aminek közelében található a Petőfi-pihenő, és a Pilis másik Gomba-sziklája, ami Napóleon kalapja fantázianéven is ismert.

Túra a Holdvilág-árokban

A Pomáz közelében található szurdok igazán látványos túra, főleg, ha a patakmederben víz is van. Az egyik legérdekesebb pontja a Meteor-létra, de aki itt nem mer leereszkedni, akár ki is tudja kerülni.

Nagy Budapest környéki térképes kirándulóhely gyűjtemény
Holdvilág-árok

Szentkút Csobánkánál

A Mária-út mentén található forráshoz egy nagyon szép túra vezet. Az erdei kápolnánál, ahol miséket is szoktak tartani, egy pihenőhelyet is kialakítottak, ahol lehet akár piknikezni is. A kegyhelynél állítólag egy nyájat legeltető pásztor látni vélte Szűz Máriát, és innentől a helyiek gyógyító erőt tulajdonítanak a forrás vizének.

Szentkút kápolnája Csobánkánál

Körtúra a csobánkai Oszoly-csúcsra

Csobánka felett gyönyörű panorámájú kilátóhely magasodik, az Oszoly kopár, fehér sziklás csúcsa. 

A csobánkai Oszoly-pihenőtől egy tanösvény mentén szuper körtúrát tehetünk a csúcsra és vissza.

Oszoly-csúcs Fotó – Martin Edit

Az egri vár másolata és a Teve-sziklák Pilisborosjenőnél

Az egyik legszebb túra a környéken a Nagy-Kevély lábánál található Teve-sziklák és az egri vár másolatának felkeresése, amit még az Egri csillagok film díszleteként építettek fel, de aztán meghagyták látványosságnak.

A solymári Jegenye-völgy látnivalói

Solymárra nem csak a vár miatt érdemes ellátogatni. A Paprikás-patak mentén, a Jegenye-völgyben akár kisgyerekkel is lehet túrázni, a terep egyáltalán nem nehéz. A völgy leglátványosabb pontja a vízesés és a Rózsika-forrás.

Nagy Budapest környéki térképes kirándulóhely gyűjtemény
A befagyott Paprikás-patak

A panorámás Róka-hegyi kőfejtő

A Csillaghegyen található egykori mészkőbánya ma már természetvédelmi terület, és a kirándulók kedvelt célpontja, hiszen Budapest belvárosából is könnyen elérhető.

Csergezán Pál-kilátó Pátyon

A Budai-hegység legmagasabb pontján, a Nagy-Kopasz-hegyen található a kilátó, ahonnét szép időben akár Budapest 100 kilométeres körzetét is megcsodálhatjuk.

Guckler Károly-kilátó a Hármashatár-hegyen

A környék több szép túraútvonalat is tartogat, de ha csak egyet kellene választani, akkor az a gömb alakú Guckler Károly-kilátóhoz vezetne. A Budapest környéki kirándulóhelyek közül az egyik kedvencünk.

Hármashatár-hegy Fotó – Martin Edit

Árpád-kilátó a Glück Frigyes úton

A Látó-hegyen épült kilátó a budaiak kedvelt kirándulóhelye, de Pestről is érdemes átruccanni, hiszen rengeteg szép hely van a környéken. Több turistaút is vezet ide, de az egyik legszebb talán a Hűvösvölgytől induló Glück Frigyesről elnevezett ösvény.

Nagy Budapest környéki térképes kirándulóhely gyűjtemény
Árpád-kilátó (fotó: Bene Marianna)

Apáthy-szikla kilátó, ahonnét Budapest legszebb részei megcsodálhatók

Autóval egészen közel meg lehet állni, aki viszont tömegközlekedéssel érkezik, a Nagyhíd megállónál szálljon le, és kövesse a zöld sávjelzést. Az Apáthy-szikla tetejéről meseszép a panoráma a városra, több híres épületet is felismerhetünk a távolban.

Normafa, Budapest legkedveltebb kirándulóhelye

Van, hogy hirtelen ötletként támad kedvünk kirándulni, ilyenkor az egyik legjobb választás a Normafa és környéke, ami sokrétű kikapcsolódási lehetőséget nyújt.

Sorrento sziklák – az egyik legtökéletesebb Budapest környéki túra, ha kisgyerekkel vágnánk neki

A látványos sziklákat legegyszerűbben Budaörs felől közelíthetjük meg. Az útvonal kifejezetten könnyű, gyerekekkel is jól járható. A különleges mészkőalakzatok a nevüket állítólag onnan kapták, hogy hasonlítanak az olaszországi Sorrento tengerparti szikláira. 

A budaörsi Törökugrató

A kopár tetejű, 249 méteres Törökugrató Budaörs egyik jellegzetes hegye. Található itt egy tanösvény is, ami gyerekekkel is könnyen végigjárható, de a lépcsős részeknél azért legyünk óvatosak.

Nagy Budapest környéki térképes kirándulóhely gyűjtemény
Törökugrató Fotó – Martin Edit

Kálvária-domb Budaörsön

A Törökugrató után még valószínűleg nem fáradunk el annyira, hogy ne férjen bele a programba Budaörs Kálvária-dombja. Innen még érdemes felsétálni a Kő-hegy kápolnájához is.

A biatorbágyi Nyakas-kő

A Biatorbágy déli határában található szikla nevét a jellegzetes formájáról kapta. Aki nem küzd tériszonnyal, akár ki is merészkedhet a lapos kő tetejére. A túra kiindulópontja a Sóskút felé vezető úton, Alsómajor után egy bekötőútnál van. A táv rövid, de a terep igényel egy kis tapasztalatot, mert van, ahol morzsalékosabb az ösvény, esős időben pedig csúszós. Innen folytassuk a sétát a szintén szép kilátást nyújtó Madárszirtre, majd a Százlépcsőn ereszkedjünk le.

Az érdi Fundoklia-völgy

A völgy érdekessége, hogy eredetileg szeméttelepet szerettek volna itt létesíteni, de szerencsére mégsem így történt, és ennek hála manapság jókat kirándulhatunk a környéken. A helyi jelentőségű védett terület a Natura 2000 hálózat tagja, olyan védett és ritka növények találhatók itt, mint az árvalányhaj, a tavaszi hérics, a sárga len vagy éppen a bárányüröm. Mégsem ezek miatt a legérdekesebb, hanem azért, mert egy jelentős gyurgyalag telep is található itt. Érdemes akár kisgyerekkel is nekivágni.

Pákozdi-ingókövek

A Velencei-tó mellett a Velencei-hegység is tartogat érdekességeket, melyek közül a leglátványosabbak a gránittömbök, amik Pákozdi-ingókövek néven ismertek. 

Csodás panoráma a Velencei-tóra a Bence-hegyi kilátóból

A Velencei-tó Budapesthez közelebbi végénél található a Bence-hegyi kilátó, ahonnét csodás kilátás nyílik a tóra és a környékre. A különleges formájú, 20 méter magas torony tetejére 196 lépcső vezet fel. A Budapest környéki kirándulóhelyek közül az egyik kedvencünk.

Belépő: 500 Ft.

Nagy Budapest környéki térképes kirándulóhely gyűjtemény
Velence Bence-hegyi kilátó Fotó – Martin Edit

Fóti Somlyó Természetvédelmi Terület

A terület legjobban a körülbelül 3 és fél kilométeres tanösvény bebarangolásával ismerhető meg- A jelzése egy kék lepke, ami nem véletlen, a területen több lepkefaj is megfigyelhető.

A Pótharaszti sétaerdő és a Csévharaszti Borókás Természetvédelmi Terület

A csévharaszti ősborókás és a Pótharaszti sétaerdő azoknak is tökéletes választás, akik ritkán túráznak, hiszen alföldi terület lévén jelentős szintemelkedéssel nem kell számolnunk. Utóbbinál egy turistaközpontot alakítottak ki, ahol egy aprólékosan megmunkált fafaragás is látható, ami a csodaszarvas legendáját eleveníti meg. Ezen kívül van még itt játszótér, piknikező hely, egy kis múzeum, és tanösvények, valamint turistautak is indulnak innen. A terület védett kincse az ősborókás, amihez hasonló már alig van az országban.

Hangulatos tavak Budapest közelében

A legjobb nyári választás: Velencei-tó

Budapestről „leugrani” a Balatonra elég sok idő, ezért ha nem szeretnénk hosszú órákat az autóban tölteni, válasszuk helyette a Velencei-tavat, ahol szintén élmény a strandolás.

A bányató, ahol nem tilos a fürdőzés: Rukkel-tó Waterpark Dunavarsányban

A bányatavakban tilos a fürdőzés, de nem itt! A tó partján ugyanis feltöltött aljzatú strand került kialakításra. Lehetőség van vízibiciklit, csónakot és kajakot bérelni, vagy kipróbálhatjuk a csúszdákat, az ugrótornyot és a wakeboardot is. 

Információ a nyitvatartásról és belépőkről >>

Dunavarsányi szállásajánló: Komo-sky Panzió és Élménycentrum

Gyömrői Tőzeges tó és a Gyömrői Tófürdő

Gyömrőt a vizek szerelmeseinek ajánljuk, itt ugyanis mindenki találhat kedvére való vizes programot. Aki szeret horgászni, annak kitűnő választás a csendes, hangulatos Tőzeges tó. Aki inkább strandolna egy jót, az keresse fel a 100 hektárnyi erdős területtel körülölelt kis tófürdőt, melybe benyúlik a kedvelt Lambada-körbár.

Tófürdő belépők:

  • Felnőtteknek 1200 Ft
  • Gyerekeknek és nyugdíjasoknak 800 Ft
  • 16 óra után lehetőség van kedvezményes belépésre.

A budapesti Naplás-tó

A Cinkota mellett lévő tó 1997 óta védett terület. Fürödni szigorúan tilos benne, de horgászni, és jókat sétálni itt is lehet.

Naplás-tó télen

Csömöri horgásztó

A horgászat kedvelőinek kifejezetten ajánljuk ezt a Budapesthez közeli, nagyon hangulatos kis horgásztavat. Akik csak nézelődni szeretnének, egy kellemes délutáni sétát nekik is megér, sőt, még túrázhatunk is egyet, hiszen erre halad a „Csömöri-kör” névre keresztelt túraútvonal.

Nagy Budapest környéki térképes kirándulóhely gyűjtemény
Csömöri horgásztó

Garancsi-tó, ahol az Üvegtigrist forgatták

A tinnyei kis horgásztó fürdésre nem alkalmas, de kirándulni és pihenni jókat lehet a környéken. A hírnevet az Üvegtigris című film hozta el számára, melynek ikonikus kis bódéja ma is ott áll a tó partján, sőt, a büfé működik is. A filmrajongóknak igazi zarándokhely ez, de a természetkedvelők sem fognak csalódni!

A gödi Homoksziget

A Gödi-sziget, vagy ahogy a helyiek hívják, a Homoksziget egy közkedvelt szabadstrand Budapest közelében, ahová gyakran járnak csobbanni a fővárosból is. A Duna-part ezen szakasza szép, homokos, ezért akár gyerekekkel is kilátogathatunk.

Budakalászi Omszki-tó

Omszki-tó néven is ismert Budakalász hangulatos tava, ahol a horgászat mellett az aktív kikapcsolódásra is van lehetőség. Itt található az Omszk Wakeboard Centrum, ahol szakképzett oktatók segítségével bárki megtanulhat vízisíelni, vagy wakebordozni. A tó körül egy séta és bicikliutat alakítottak ki, így aki csak nézelődni szeretne, annak is ajánljuk.

Nagy Budapest környéki térképes kirándulóhely gyűjtemény
Budakalász Omszki-tó

Kisvasutak a főváros környékén

A Széchenyi-hegyi Gyermekvasút

Budapest egyik büszkesége a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút, ami 2015-ben még a Guinness-rekordok közé is bekerül mint a világ leghosszabb olyan vasútvonala, ahol a forgalmi és kereskedelmi szolgálatot gyermekek látják el. A Budapest környéki kirándulóhelyek közül az egyik kedvencünk.

Királyréti Erdei Vasút

Magyarország egyik legidősebb erdei vasútja a Börzsöny csodás tájain robog a Morgó-patak völgyében, Kismarostól egészen Királyrétig, ahol rengeteg szép túraútvonal vár ránk.

Vál-völgyi Kisvasút

„Nosztalgia felnőtteknek, új élmény a gyerekeknek” szlogennel hirdeti magát a felcsúti kisvasút, ami a Puskás Akadémiától az arborétumig zakatol.

Budapest környéki élményprogramok

Törökmező Turistaház és Kalandpark

A Dunakanyar legnagyobb kalandparkja több mint 100 akadállyal várja az adrenalinfüggő kicsiket és nagyokat, akik gyönyörű környezetben tehetik próbára bátorságukat.

Dunakaland Kalandpark Gödön

A kalandpark rengeteg kalandprogramot szervez a dzsipes túrától a sárkányhajózásig, de ami miatt felkerült a listánkra, az a három különböző kialakítású kötélpályarendszere. A közvetlenül a Duna parton, ősfás környezetben lévő kalandpark maximális biztonság mellett, gyermek, junior és felnőtt látogatóknak kínál izgalmas feladatokat.

Az aktuális díjakról és a nyitvatartásról a honlapjukon tájékozódhattok >>

Macikaland Kalandpark – Élmény a Medveotthonnál

A kalandpark a Medveotthon területén található, ezért meg kell vásárolni a medveotthoni belépőt is, hogy látogathassuk. Éppen ezért érdemes a két programot összekötni. A mászójegy 2300 Ft, a kísérők pedig ingyenesen tartózkodhatnak a kalandpark területén.

Az ország legnagyobb víziparkja: Aquaréna Vízipark Mogyoródon

Tudtátok, hogy Magyarország legnagyobb víziparkja Mogyoródon, a Hungaroring szomszédságában található? Egész napos programnak kiváló, hiszen annyi élményelem található itt, hogy egyhamar nem lehet ráunni. A belépő nem olcsó, de a szolgáltatások és az élmény miatt megéri.

Belépő: felnőtteknek 6500 Ft, diák és senior 5500 Ft. 15 óra után kedvezmény jár.

Budakeszi Kalandpark 6 különböző pályával

A Kalandpark szlogenje: „Vissza a fára!”. Egy biztos, aki tériszonnyal küzd, annak le kell győznie a félelmeit, ha vállalkozik rá, hogy végigmegy valamelyik pályájukon. A 6 nehézségi fokozatú pálya között mindenki talál bátorságának és erőnlétének megfelelőt.

  • 1 órás belépők: felnőtteknek 3400 Ft, gyerekeknek 2600 Ft, diákoknak 3000 Ft.
  • 2 órás belépők: családi (2 felnőtt, 1 gyerek) 9800 Ft, minden további 14 éven aluli gyereknek vagy diáknak 2800 Ft.
  • Tipp: érdemes a Vadasparkkal kombinált jegyet vásárolni, úgy jobban megéri.

Az ország első canopy pályája: Fun Extreme Canopy és Kalandpark Visegrádon

A lombok felett száguldani igazi adrenalinbomba, amit csak fokoz a csodálatos látvány. Az egyes szakaszokról még a Visegrádi Fellegvár is látható. A Budapest környéki kirándulóhelyek közül az egyik kedvencünk.

A canopy pálya használatának díja: 5480 Ft

Kalandparki díjak:

  • Felnőtt: 3290 Ft
  • Diák: 2990 Ft
  • Junior: 2690 Ft
  • Gyerek: 2490 Ft
  • Sétálójegy: 500 Ft

Ha a Szallas.hu oldalán foglaljátok le visegrádi szállásotokat, 10% kedvezmény jár.

Nagy Budapest környéki térképes kirándulóhely gyűjtemény
Fun Extreme Canopy és Kalandpark – Visegrád

A nagy kedvenc: Visegrádi Bobpálya

Talán be sem kell mutatni, hiszen az egyik nagy kedvenc a Visegrádi Bobpálya, ami már 1991 óta várja a száguldásra vágyókat. Csúszás közben a látvány sem utolsó, úgyhogy érdemes több kört is menni, hogy jól kigyönyörködhessük magunkat.

Árak >>

Vadnyugati hangulat a Tordasi Élményfaluban

Amint belépünk az élményfalu területére, a westernfilmek hangulata elevenedik meg. Óriási élmény kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Itt könnyen lehet, hogy belecsöppenünk egy bankrablásba, vagy egy utcai lövöldözésbe. Nem csupán egy jegyet vásárolunk, hanem rengeteg élményt is! Ajánlott úgy időzíteni, hogy elcsípjünk egy show műsort is, hiszen olyankor még valódibb az egész hangulata.

Belépő: 2500 Ft

Ti hová tervezitek a következő Budapest környéki kiruccanást? Ha több napot is eltöltenétek a főváros környékén, nézzétek meg a Szallas.hu szálláshely kínálatát >>

(fotók: szallas.hu, Martin Edit, Bene Marianna, shutterstock)


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
50%
Imádom
Imádom
50%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%