9.6
Wellness + HotelekVárosnézések

Családbarát paradicsom a Viharsarok szívében

2 perces olvasási idő

Mit szólnátok egy olyan hétvégéhez, amikor a bőséges reggeli után nem lenne más dolgotok, mint egy galériás jakuzziból figyelni a puha hóesést vagy épp a sarjadzó zöld fákat, miközben a gyerekek remekül szórakoznak egy óriási játszóházban? Jól hangzik, ugye? Ha tetszik az ötlet, akkor irány Gyula és a város családbarát superior szállodája, a Wellness Hotel Gyula.

Gyula kihagyhatatlan látnivalói

Az ország délkeleti csücskében található bájos városba, Gyulára nemcsak a fürdőzés miatt érdemes ellátogatni, hanem az egész évet felölelő színes programkavalkádjáért és izgalmas, történelmi látnivalóiért is.

Itt járva egyszerre ugorhattok vissza a századforduló főúri forgatagába és a páncéloktól csörgő középkor világába. Ráadásul mindezt karnyújtásnyira egymástól, hiszen a város két legfőbb nevezetessége – az Almásy-kastély és a Gyulai vár – szinte egymással szemben vár rátok. A sárga színben tündöklő, barokk kastélyban bepillanthattok a hajdanvolt arisztokrácia hétköznapjaiba, sőt a túrát a gyerekek legnagyobb örömére akár Tacskó Döncivel a kezetekben is végigjárhatjátok. 

A szemben magasodó, káprázatos téglavörös vár úgynevezett Reneszánsz délelőttjén pedig bekukkanthattok egy működő kovácsműhelybe, vagy megnézhettek egy solymászbemutatót is. De a vár és a kastély nemcsak nappal kínál programot. Ha leszáll az éj, akkor akár sejtelmes gyertyafényben is bebarangolhatjátok mindkét műemlék ódon falait. 

Családbarát paradicsom a Viharsarok szívében
Gyulai vár

A két, szinte kötelező látványosság után pedig pattanjatok kisvonatra, és zakatoljátok körbe ezt a mesebeli kisvárost. A túra végén térjetek be Magyarország második legrégebbi cukrászdájába, ahol a sütemények és fagyi mellett még csodálatos bonbonokat is kóstolhattok.  

A város teljes felfedezéséhez válasszatok olyan szállást, ahol a család apraja-nagyja remekül szórakozhat. A minden látnivalótól csupán egy ugrásnyira fekvő Wellness Hotel Gyula családbarát négycsillagos, superior wellness szállodája erről biztosan gondoskodik majd, sőt a város felfedezéséhez még egy turisztikai kedvezménykártyát vagy akár bicikliket is biztosít majd nektek.

Gyerekbarát élménykomplexum

Wellness Hotel Gyula nem csupán Gyula egyik legszínvonalasabb wellness-szállodája, hanem igazi családbarát élménykomplexum is.  Ha itt foglaltok szállást, biztosak lehettek benne, hogy családotok minden tagja, a legkisebbtől a legnagyobbig,  remekül fog szórakozni. 

A szállodában a gyerekek abszolút kedvence szinte biztos, hogy a Csigakert játszóház lesz. A térség egyik legnagyobb játékos gyerekbirodalma közel 300 m2-es csodavilágot jelent, ahol az unalom ismeretlen fogalom. 

Családbarát paradicsom a Viharsarok szívében
Csigakert játszóház, Wellness Hotel Gyula

Az egészen piciket csupa szivacs bababirodalom várja színes labdatengerrel, ahol biztonságban fedezhetik fel a világot. A bölcsiseket, ovisokat, kisiskolásokat pedig ugrálóvár, többszintes labirintus és természetesen rengeteg játék hívja itt izgalmasabbnál izgalmasabb kalandra.

Ráadásul Momó mókus, a játszóház kabalafigurája is szinte minden nap bekukkant hozzájuk egy kis közös játékra. Hétfőn, szerdán pénteken és szombatonként este pedig a diszkógömb is forogni kezd a játszóházban,  és beindul a minidiszkó, amikor mindenkinek a parketten a helye.

Családbarát paradicsom a Viharsarok szívében
Csigakert játszóház, Wellness Hotel Gyula

A játszóházban ráadásul nemcsak a kis vendégek szórakoztatására ügyelnek, hanem a biztonságukra is odafigyelnek. Egyrészről a szakszerű, gyermekbarát kialakításnak, másrészről a napi szintű fertőtlenítésnek és a szakképzett animátoroknak köszönhetően teljes biztonságban tudhatod itt a gyermeked. Az animátorok pedig jobbnál jobb kézműves vagy mozgásos foglalkozásokkal kötik le őket, így szülőként száz százalékosan élvezheted a hotel kényeztető szolgáltatásait. 

Ha kiskamasszal érkeznétek, akkor sem kell aggódnotok! A Game Zone Játékteremben egészen biztos, hogy ők is szórakozva tudják elütni az időt léghokival, autóverseny-szimulátorral, motoros szimulátorral, Virtual Cop, illetve Galaxy Garrison játékkal vagy speedballal. 

Game Zone Játékterem, Wellness Hotel Gyula

Gyerekbarát szolgáltatások

Ha a Wellness Hotel Gyulát választjátok, nem lesz szükségetek extra tervezésre. Itt ugyanis tényleg mindenre gondolnak: a babakocsi-, futóbicikli- vagy kismotorbérléstől kezdve a babaágyon, wc-szűkítőn, fejvédőn át a fellépőig mindent biztosítani tudnak, amire kisgyerekes családként szükségetek lehet

A szálloda konyhája mindig figyel arra, hogy kínálatában csupa friss, egészséges alapanyagból álló gyerekmenü is szerepeljen. Az etetőszék vagy a partedli pedig természetesen alapszolgáltatás étkezésnél. A különleges 0-24 órás baba-mama konyhának köszönhetően pedig még az éjjeli tápszermelegítés sem okozhat majd gondot.

Családbarát paradicsom a Viharsarok szívében

Csobbanás egy wellnessoázisban

A Wellness Hotel Gyula wellnessrészlege szinte eggyé olvad a természettel a hatalmas üvegfalaknak köszönhetően.  Amíg a gyerekek épp a fürdő várát hódítják meg, addig ti üljetek fel a galériás jakuzziba, ahonnan nemcsak rájuk, hanem Gyula legszebb parkjára, a Csigakertre is ráláthattok. Ráadásul a csodaszép fürdőrészleg hamarosan kültéri egységekkel is bővülni fog

Családbarát paradicsom a Viharsarok szívében

A csobbanás után próbáljátok ki a pazar szaunateret is, ahol finn szauna és gőzkabin közül is választhattok, vagy vegyetek részt egy félórás, könnyed Aqua Fitness foglalkozáson. A Vitamin Bárban pedig töltsétek fel az esti vacsoráig a szervezeteteket egy frissen facsart gyümölcs- vagy zöldséglével, esetleg egy salátával.

A pazar büfévacsora előtt pedig vonuljatok vissza egy kicsit a hotel valamelyik kényelmes szobájába. Az otthonosan berendezett 68 darab szoba közül választhattok olyat, amely összenyitható, ahol akár négyen is kényelmesen elfértek. Ha szeretitek a kalandokat, akkor emeletes ágyas superior szobát is foglalhattok, míg hosszabb tartózkodás esetén a Junior vagy Deluxe lakosztály lehet a szerencsés választás. 

Foglaljatok szállást a Wellness Hotel Gyula bámulatos szállodájában, és élvezzétek a családbarát szolgáltatásaik kényelmét!

(Képek: Szallas.hu, wellnesshotelgyula.hu)


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
100%
Imádom
Imádom
0%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%

Szálláshely értékelése

9.6
Szállásszakértőnk és a vendégértékelések alapján ilyennek találjuk
9.8

Tisztaság

9.6

Szolgáltatások

9.5

Étterem

Előnyök

  • +Tisztaság
  • +Szolgáltatások
  • +Étterem

Hátrányok

  • -Nem ajánljuk, ha nem olyan családbarát szállást keresel, amely minden igényt kielégít
Megnézem