Őszi élményszüretBarátokkalCsaládi kiruccanásProgramok hétvégéreRomantikus kikapcsolódásVárosnézések

Kulturális forgatag a szegedi Őszi Kulturális Fesztiválon

2 perces olvasási idő

Ősszel nemcsak a falevelek hullanak bőven az ember ölébe Szegeden, hanem a kulturális programok is. Október elején kezdődik ugyanis a több mint egy hónapig tartó Őszi Kulturális Fesztivál a városban, amely idén 26. alkalommal kerül megrendezésre. 

Mindenből egy kicsit

Az Őszi Kulturális Fesztivál a kezdetek óta sokszínűségéről híres. A rendezvényt annak idején ugyanis azzal a céllal hozták létre, hogy teret adjon a Szegedi Tudományegyetem berkein belül működő művészeknek, illetve művészeti csoportoknak.

Mellettük pedig lehetőség szerint neves előadó- és alkotóművészeket ismerhetnek meg az egyetem polgárai és Szeged közönsége. Így ebben a bő egy hónapban komolyzenei hangversenyek, könnyűzenei koncertek, színházi előadások, irodalmi beszélgetések, kiállítások, film- és könyvbemutatók váltogatják majd egymást a város különböző pontjain. 

Kultúra és tudomány mindenhol

A város különböző pontjait pedig szó szerint kell érteni. A fesztivál programjait számtalan partnerintézmény fogadja be városszerte. Ez az összefogás és partnerség pedig mindenképpen kiemelkedő pozitívuma a rendezvénysorozatnak.

Így történhet meg az, hogy az egyetem épületein kívül könyvtárban, múzeumban, moziban, templomban, színházakban, kávézókban vagy kocsmákban, de még egy köztéri szobor tövében is találhatunk programot a fesztivál hét hetében.

Kulturális forgatag a szegedi Őszi Kulturális Fesztiválon
Dóm tér, Szeged

A közel ötven helyszín legtöbbje ráadásul ingyen kínálja a rendezvényeket a nagyközönség számára. Arról nem is beszélve, hogy a legkisebbektől egészen a nyugdíjasokig mindenki találhat az ízlésének és korosztályának megfelelő kikapcsolódást közöttük.

Néhány izgalmas program az Őszi Kulturális Fesztivál idei kínálatából

Aki ebben októberben vagy november elején Szegeden tartózkodik, most meggyőződhet arról, hogy a város valóban a kulturális élet egyik fellegvára. Az ide érkezők ugyanis többek között szemtanúi lehetnek egy Erkel Ferenc-díjas énekesnő, Szirtes Edina Mókus és egy Junior Prima-díjas színész és költő, Vecsei H. Miklós színpadi találkozásának.

Emellett elutazhatnak a Szegedi Egyetemi Színház jóvoltából a Rejtő-kabarék világába, vagy megismerhetik általuk a híres szegedi Hamlet-előadás szerelmespárjának történetét. Ha már színház, akkor a Szegedi Nemzeti Színházban pedig ebben az időszakban műsorra tűzik Molnár Ferenc halhatatlan klasszikusát, a Játék a kastélyban című művet, illetve Weber: A bűvös vadász című operáját

Kulturális forgatag a szegedi Őszi Kulturális Fesztiválon
Szegedi Nemzeti Színház

Zene és tánc

Zenéből is jut bőven a fesztivál ideje alatt. Az Alsóvárosi Ferences templomban orgonahangversenyt hallgathatnak meg a vájtfülűek, a Rektori Épület Dísztermében pedig többek között a zongora, a fagott vagy épp a szitár hangjai varázsolják majd el a vendégeket.

Könnyűzenei fronton sem lesz hiány. Számtalan izgalmas koncertet is találhatunk a programban. Fellép többek között Caramel, a Kaláka Együttes és a Mentés Másként Együttes is.  Bősze Ádám zenetörténész előadásán pedig még azt is megtudhatjuk, hogy milyen volt a legnagyobb zeneszerzők szerelmi élete

Kulturális forgatag a szegedi Őszi Kulturális Fesztiválon
Alsóvárosi Ferences templom, Szeged

A zenéhez tánc is társul majd. A táncoslábúak megtanulhatják a világ különböző táncait a Szegedi Tudományegyetem külföldi hallgatóinak segítségével, vagy részt vehetnek egy autentikus bolgár táncházban a Nemzetiségek Házában. A házibulik kedvelőit pedig Szeged ikonikus romkocsmája, a Nyugi Kert várja majd egy táncos Halloween-bulival.

Beszélgetések és séták

Ha izgalmas közéleti és irodalmi beszélgetésekre vágyik valaki, az meghallgathatja Pokorny Lia színésznővel vagy Darvasi László íróval zajló izgalmas beszélgetéseket. Irodalomból egyébként sem lesz  hiány, hiszen rengeteg könyvbemutató, kortárs író-olvasó találkozó színesíti a rendezvénysorozatot.

Kulturális forgatag a szegedi Őszi Kulturális Fesztiválon
Dugonics tér, Szeged

A fesztivál ideje alatt sokféle városi séta is indul, amelyek nagyszerű lehetőséget biztosítanak arra, hogy megismerhessük ennek a csodás városnak az útikönyveken túli arcát. Indul séta a kortárs költők nyomában, a tisztálkodási szokások mentén, de Szeged titkos helyei sem maradnak felfedezetlenül.

Ebédidő környékén pedig érdemes Rektori Épület környékén járni, mert a Vers Délben című program keretében minden évben az egyetem vagy Szeged kiváló polgárai szavalnak. Idén októberben a Rektori Épület munkatársai mondják el kedvenc költeményeiket a Dugonics-téren.

A tudomány jegyében

A programok nagy része ráadásul nem csupán a kultúrát helyezi a középpontba, hanem tudomány-népszerűsítő jelleggel is bír. Így lesz lehetőség például az égbolt titkainak felfedezésére is a Szegedi Csillagvizsgálóban, vagy megismerni egy előadáson keresztül az Univerzum fényeit a Biológiai Intézetben.

Családoknak

A Móra Ferenc Múzeum és a Fekete Ház október 22-én, a Múzeumok Őszi Éjszakáján egész nap interaktív programokkal várja majd az érdeklődőket. Délelőtt családi matinéra hívják a családokat a fenntarthatóság jegyében, este pedig tárlatvezetés, fényfestés, könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetés teszi izgalmassá a sötétséget. 

Kulturális forgatag a szegedi Őszi Kulturális Fesztiválon
Móra Ferenc Múzeum

Az októberben száz éves Szegedi Füvészkertbe is érdemes a gyerekekkel kilátogatni. Az ország legnagyobb botanikus kertjeinek egyikében fantasztikus sétát tehetünk a gyönyörű, őszbe hajló fák között.

Családi programok Szegeden >>

TOP szállások Szegeden 

1. Art Hotel Szeged****

Az Art Hotel Szeged**** a belvárosban, közvetlenül a Dóm tér mellett várja fantasztikus étteremmel és praktikus mélygarázzsal a vendégeket.

2. Tisza Hotel Szeged***

A régi romantikus filmek díszletét idéző Tisza Hotel*** közel van a Móra Ferenc Múzeumhoz és a Színházhoz is. 

3. Mátyás Panzió Szeged

Szegeden az Alsóvárosi Ferences Templom közelében, műemléki környezetben, csendes, nyugodt helyen található a családias Mátyás Panzió.

4. Vén Diófa De Luxe Panzió Szeged****

A kellemes, modern hangulatú Vén Diófa De Luxe Panzió**** 15 igényesen berendezett szobával és udvari apartmannal várja a vendégeit.

5. Novotel Hotel Szeged****

A Novotel Hotel Szeged**** minden szobájából gyönyörű kilátás nyílik a folyóra és a városra.

6. Hotel Auris Szeged****

A 30 szobás Hotel Auris Szeged**** svédasztalos reggelivel, finn szaunával és masszázzsal igyekszik a vendégei kedvében járni.

7. Hunguest Hotel Forrás Szeged****

A Hunguest Hotel Forrás Wellness és Konferencia Szálloda**** Szeged belvárosához közel, a Tisza partján várja a kikapcsolódásra vágyókat.  A Napfényfürdő Aquapolis Szegeddel közvetlen összeköttetésben álló szálloda vendégei ingyenesen használhatják a fürdőt.

Ha kedvet kaptál egy kis kulturális kiruccanáshoz Szegedre, akkor vedd meg a vonatjegyedet vagy az autópálya-matricádat, a szegedi szállásokat pedig bízd ránk >>

Aquapark, csúszdavilág és burgerek – Extrém élmények Szegeden >>

(Képek: Szallas.hu, shutterstock.com)


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
0%
Imádom
Imádom
0%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%