ToplistákCsaládi kiruccanásProgramok hétvégéreRomantikus kikapcsolódásTavaszi zsongásVárosnézésekVidéki vendégség

Legyél az első tavaszi utazó! – TOP 14 szálláshely 100% pénzügyi biztonság mellett

3 perces olvasási idő

Tűkön ülve várjuk már, hogy újra megnyithassanak a szálláshelyek! Az elmúlt időszakot igyekeztünk a lehető legjobban kihasználni, így az egy napos kirándulások mellett szakítottunk időt a tervezgetésre, és egy igen szép belföldi bakancslista kerekedett azokból a helyekből, amiket feltétlenül meg szeretnénk majd nézni. Ezeket folyamatosan megmutatjuk nektek itt a blogon, most pedig még egy kis segítséget nyújtunk ahhoz, hogy velünk együtt ti is az első tavaszi utazók között legyetek, méghozzá 100% pénzügyi biztonság mellett.

Legyél az első tavaszi utazó! - TOP 14 szálláshely 100% pénzügyi biztonság

Legyél az első tavaszi utazó, foglalj szállást 100% pénzügyi biztonság mellett!

Természetesen az elsődleges az egészségünk, és mondanunk sem kell, ennek érdekében a szálláshelyek is mindent megtesznek. Az előírásoknak megfelelően rendezik át a közösségi tereket, több ponton kézfertőtlenítőt helyeznek ki, és kiemelt figyelmet fordítanak a takarítás mellett kifejezetten a fertőtlenítésre is.

De tudjuk, nem csak ez számít, hiszen a mostani bizonytalan helyzetben az is nagyon fontos, hogy 100% pénzügyi biztonság mellett tudjunk foglalni előre fizetés és lemondási díj nélkül, hogy bármi is történjen, ne érjen minket anyagi kár. A nagyobb szállások mellett egyre több kisebb vidéki szálláshely és vendégház is csatlakozik az ily módon foglalható szállások táborához.

Hogy megkönnyítsük a keresgélést, a Szallas.hu oldalán már kifejezetten ilyen paraméterek alapján is tudtok szűrni, de azért most mutatunk egy TOP-listát is a mi kedvenceinkből.

Legyetek ti is az első tavaszi utazók között, és foglaljatok szállást az április és június közötti időszakra, hiszen nincs veszíteni valótok!

TOP 14 szálláshely 100% pénzügyi biztonság mellett

Vidéki hangulat távol a város zajától az agárdi Bikavölgyi Panzióban

A Velencei-tó vize tavasszal még nem alkalmas strandolásra, de azoknak, akik szeretnek kirándulni, ez az időszak a legtökéletesebb a környék felfedezésére, hiszen ilyenkor még nincs tömeg. A hangulatos, 13 szobás panzió nagy előnye, hogy szép nagy területen helyezkedik el, ahol számos élmény vár ránk. Saját pincéjük van, ahol zamatos borokat kóstolhatunk, a gyerekek feltöltődhetnek a tavaszi nap sugaraitól a panzió játszóterén, míg a nagyobbak pingpongozhatnak, vagy próbára tehetik az ügyességüket dartsban és csocsóban. Ha az időjárás engedi, még szabadtéri sütögetésre, bográcsozásra is van lehetőség, így akár az idei év első grillezését is megejthetjük.

Természetesen nincs lemondási díj, ráadásul a SZÉP-kártyánkon megmaradt összeget is felhasználhatjuk itt.

Ha elkerülnéd a nagy wellness hoteleket, próbáld ki a pécsi Napraforgó Wellness Ház és Panzió szolgáltatásait

A teljeskörűen felújított kis családi panzió Pécs belvárosában található, így ideális választás azoknak is, akik tömegközlekedéssel érkeznek, és gyalogosan szeretnék felfedezni a város szépségeit, mert a szálláshely remek kiindulópontja lesz a kirándulásoknak. Privát wellness szolgáltatásaik azt a célt szolgálják, hogy a járvány ideje alatt egy időben csak egy társaság használja az adott szolgáltatást, hogy ezzel is csökkentsék a kockázatot.

A panzió 100% pénzügyi biztonság mellett lemondási díj és előre fizetés nélkül foglalható, és elfogadnak SZÉP-kártyát is.

Pécset sokaknak nem kell bemutatni, de az alábbi cikkünkben hátha találtok még olyan érdekes látnivalót, amiről nem hallottatok korábban:

Teljes kényelem nagycsaládosoknak Siófok – Szabadifürdőn, az Évi Nyaralóházban

Az Évi Nyaralóház egy álomszép vendégház, amit első sorban nagycsaládosoknak ajánlunk, mert 4 szobájában 10 fő is kényelmesen elfér. Nem csupán egy apartman, ahol a kirándulások után pihenhetünk egyet, hanem egy valóságos mini paradicsom, ahol minden a kényelmünkről szól. A fedett teraszán lévő jakuzziban egész évben feltöltődhetünk, április 1-től október 30-ig pedig a fűthető medencéjükben is csobbanhatunk. Külön meg kell említenünk a vendéglátók kedvességét, és segítőkészségét, hiszen a Szallas.hu oldalán olvasható vendégértékelések legtöbbjében ezt ki is emelik az elégedett utazók.

Ha már elsősorban családoknak ajánlottuk ezt a remek helyet, mutatunk néhány klassz családi programot is, amiknek a többsége nem csak nyáron jó időtöltés:

Pihenés idilli környezetben Balatonalmádi-Káptalanfüreden, a Káptalan Vendégházban

A Káptalan Vendégház külsőre olyan, mint egy főúri villa, amit szolgáltatásaikkal, a személyzet kedvességével és a fenséges reggelijükkel csak tovább erősítenek. A 11 szobás, 29 férőhelyes szállás elhelyezkedése kitűnő, és bár tavasszal még nincs strandidő, de kirándulni is jókat lehet a környéken. A Remete-forrást mindenképpen érdemes betervezni a programba, de a Szallas.hu oldalán még rengeteg jó tippet találtok, mit érdemes megnézni errefelé.

A szálláshely amellett, hogy lemondási díj nélkül foglalható, SZÉP-kártyát is elfogad.

A hely, ahová szívesen visszajárnak a vendégek: Zöldtető Panzió Balatonfüreden

A gyönyörű Balatonfüred rengeteg szállást kínál azoknak, akik itt szeretnének pihenni, de ha egy igazán családias helyre vágytok, ahol a személyzet olyan kedvesen fogad, mintha családtagok lennétek, a Zöldtető Panzió lesz az ideális választás. A szobaár magában foglalja a svédasztalos reggelit, és zárt parkoló is van az autóval érkezőknek. Itt sem kell előre fizetni, és szintén el tudjuk költeni a SZÉP-kártyán megmaradt összeget is.

Programajánlónk:

Hegypanoráma Apartman Nemesgulács-Badacsonyban a bor szerelmeseinek

Badacsonyt nem csak a Balaton miatt imádjuk, hanem a finom borok is hatalmas vonzerőt jelentenek. A Hegypanoráma Apartmanhoz tartozó 3 házikó idilli környezetben, a badacsonyi szőlők közelében található. Náluk sincs lemondási díj és elfogadnak SZÉP-kártyát is.

Modern, fiatalos szállás egy történelmi múltú városban: az egri HR Apartmanház

A HR Apartmanház külsőre tökéletesen illeszkedik a nagy történelmi múltú város összképébe, belépve azonban egy teljesen más világba csöppenünk. Azt hihetnénk, hogy egy időutazáson veszünk részt, hiszen kicsivel korábban még vitézi öltözetbe bújt várvédők kalauzoltak minket a vár falain belül, a szállásunk pedig olyan modern és fiatalos, mintha már nem is 2021-et írnánk. Az apartmanház szobáinak tematikáját világvárosok ihlették, melyek fantázia nevei: New York, London, Paris, Budapest és az Art Legends.

Fedezzétek fel ti is a megújult Eger szépségeit!

Nagycsaládosok kedvence: az egri Happy Room Apartman

Még mindig Egerben járunk, ám most egy olyan szállást mutatunk, ami leginkább a nagycsaládosok körében népszerű, mert több szempontból is nagyon praktikus. Mindjárt elsőként az elhelyezkedése, ugyanis a Happy Room Apartman a Végvári Vitézek terénél, a vár tövében található, így innen akár gyalogosan is megközelíthető a város legtöbb nevezetessége. A szépen felújított, modern apartmanban 2 hálótér van, így a gyerekek és a felnőttek is külön pihenhetnek.

A legjobb egri programok, ha gyerekkel pihenünk a városban:

Finom falatok és kényelmes pihenés: Trófea Étterem és Szállás Szálkán

Szálka neve nem feltétlenül cseng mindenkinek ismerősen, pedig nagyon szép vidéken fekszik, Szekszárdtól alig 20 kilométernyi autózásra. Az egyik leglátványosabb nevezetessége az élénk kék Mausz kápolna, és a horgászok körében igen kedvelt halastava. A tótól nem messze található a Trófea Étterem és Szállás, valamint a hozzájuk tartozó Horog Étterem. Mindkettő magyaros ételkínálata kiváló. A szobáik egyszerűek, de kényelmesek, így azoknak az utazóknak, akik szeretnek jókat enni, és jót pihenni egy-egy kirándulás után, ideális választás, hiszen minden megvan helyben.

Előre fizetés és lemondási díj nélkül foglalható, és SZÉP-kártyával is lehet fizetni.

Tökéletesen felszerelt, korszerű apartmanok Nyíregyházán, a Csa-Li Apartmanházban

A 100% pénzügyi biztonság mellett foglalható, 10 apartmanból álló vendégház nagyszerű választás akár gyerekekkel, akár kettesben szeretnénk pihenni. Mindegyik lakrész tökéletesen felszerelt, így semmiben nem fogunk hiányt szenvedni, sőt, szinte olyan, mintha otthon lennénk azzal a kis kivétellel, hogy itt nem nekünk kell takarítanunk. A szállásadók kiemelt figyelmet fordítanak a tisztaságra és a fertőtlenítésre, így bátran ajánljuk a helyet azoknak is, akik még hezitálnak, merjenek-e utazni.

A Nyíregyházi Állatpark kihagyhatatlan program, olvassátok el az ajánlónkat, és garantáltan kedvet kaptok:

Tágas terek a hajdúszoboszlói Aqua Line Apartmanházban

Akik szeretik, ha a szállás tágas, és nem csak annyi hely van a szobában, hogy éppen körbe lehet sétálni az ágyat, azoknak ideális pihenőhely lesz a hajdúszoboszlói Aqua Line Apartmanház, ahol a legkisebb apartman is 50 négyzetméter feletti. Akik kisebb házi kedvenccel utaznának, nekik is bátran ajánljuk, mert 5 kg-ig kisállatot is fogadnak felár ellenében.

A 100% pénzügyi biztonság mellett foglalható szálláshely a SZÉP-kártyák közül az OTP által kiállította fogadja el.

Annabella Vendégház Hajdúszoboszlón, ahol háborítatlanul pihenhetünk

A 3 szobás, 7 férőhelyes vendégház előnye, hogy egyszerre csak egy társaságnak adják ki, és a tulajdonos sem ott lakik, így teljesen háborítatlanul pihenhetünk. Az igényesen berendezett ház mindennel fel van szerelve, amire csak szükségünk lehet, amit az itt megszálló vendégek kiváló értékelése is alátámaszt. Akik már tavasszal szeretnék megnyitni a grillszezont, azoknak különösen jó választás lesz ez a vendégház, mert a hangulatos kertben van lehetőség bográcsozni, grillezni, majd a sok finomságot a fedett teraszon elfogyasztani.

A hely, aminek a TOP-listán a helye: a szentendrei Mathias Rex Panzió

Szentendre az egyik város, amit egyszerűen nem tudunk megunni, ezért sosem kerül le a bakancslistánkról. A város tavasszal is nagyon különleges, van valami semmihez nem fogható hangulata, aminek köszönhetően még a borúsabb, esős tavaszi napokon is vidámságot csempész a szürkeségbe. Ki tudja, talán azért, mert az ország egyik legszínesebb helye…

Ezekről itt olvashattok:

A Mathias Rex Panzió kitűnő kiindulópontja lehet a városi sétáknak, ráadásul saját, jó hírű étteremmel rendelkezik, így esténként azon sem kell törnünk a fejünket, hol érdemes vacsorázni. Amellett, hogy lemondási díj nélkül foglalható, itt is költhetünk a SZÉP-kártyánkról is.

Budapesti szállásajánlatunk gyönyörű panorámával: Butterfly Home Danube

Nem feledkezhetünk meg a fővárosról sem, hiszen Budapest rengeteg látnivalóval és programmal várja azokat, akik vidéken élnek. A Butterfly Home Danube folyóra néző szobáiból fantasztikus kilátás nyílik a Dunára, de az udvarra néző szobák is nagyon hangulatosak. A közeli Citadella szuper kirándulás, ha pedig lazítanánk egyet, szintén nagyon közel található a káprázatos Gellért Fürdő, ami szépségével még azokat is ámulatba ejti, akik nem annyira szeretik a vizes programokat.

Ti is várjátok már, hogy beköszöntsön a tavasz, és újra utazhassunk? Melyik belföldi szálláshelyen töltenétek el legszívesebbek az idei első vakációt? Válogassatok kedvetekre a szallas.hu oldalán! >>

(fotók: szallas.hu, shutterstock)


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
0%
Imádom
Imádom
0%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%