Programok hétvégéreCsaládi kiruccanásŐszi élményszüret

2×5 izgalmas hétvégi program gyereknek

3 perces olvasási idő

A vakációnak vége, de azért remélhetőleg vár még ránk néhány szép, napsütéses őszi hétvége, amit kár lenne a négy fal között tölteni. Most mutatunk 2×5 izgalmas hétvégi programot gyerekeknek (és örök gyerek felnőtteknek), amit érdemes még idén kipróbálni! Öt remek időtöltést Budapesten és ötöt vidéken. Készen álltok a kalandra? Ha igen, már mutatjuk is, mi minden vár rátok, ha végigjárjátok a hétvégi bakancslistánkat.

Adrenalinlöket kicsiknek és nagyoknak

Budapesten

Orczy Kalandpark

A VIII. kerületben található Orczy kert 2018-ban újult meg, és azóta sok budapesti család kedvencévé vált, ha hétvégi programot terveznek a gyerekeknek. Nem is csoda, hiszen a hely rengeteg izgalmas kalanddal várja a kicsiket és nagyokat. A park meghatározó része a hangulatos csónakázó tó, aminek a partján található kávézó, szuper kis játszóterek és sportpályák is. Akik pedig egy kis adrenalinlöketre vágynak, próbára tehetik magukat a tavasztól őszig nyitva tartó Orczy Kalandparkban, ami minden korosztály számára tartogat kihívást. Aktív, örökmozgó gyerekekkel kihagyhatatlan hétvégi családi program.

2x5 izgalmas hétvégi program gyereknek
Orczy-kert, Budapest

Vidéken

Oxygen Adrenalin Park Gyöngyösön

A gyöngyösi Oxygen Adrenalin Park az ország legmagasabban fekvő kalandparkja, így nem csak fergeteges élmények, hanem még gyönyörű panoráma is várja azokat, akik izgalmas hétvégi programot terveznek a gyerekekkel. Felsorolni is nehéz, annyi szuper dolog vár itt ránk, és itt bizony nem csak sablon szöveg, hogy minden korosztály találhat magának megfelelő szórakozási lehetőséget. A kisebbeket erdei kalandpark, a bátrabbakat pedig canopy pálya várja, de van ezeken kívül mászófal, quadpálya 360°-os (átfordulós) hinta, valamint az országban egyedülinek mondható bobpálya, ami Magyarország leghosszabb és legmagasabban működő bobpályája. Extraként pedig említést kell tennünk a függőhídról is, ami a sástói kőbányát íveli át 18-28 méter magasságban 183 méter hosszan, és remek kilátás nyílik róla a Sástó jelképének számító kilátótoronyra.

Ha egy teljes hétvégét is szívesen eltöltenétek Gyöngyösön, akkor sem fogtok unatkozni, mert szuper kirándulóhelyekből és érdekes programokból nincs hiány a térségben.

Szállásokat itt tudtok keresgélni >>

Ha még több kalandparkot kipróbálnátok, országos térképes kalandpark gyűjteményünket itt találjátok:

Zakatolás meseszép környezetben

Budapesten

A Budai-hegység felfedezése a Gyermekvasúttal

A Széchenyi-hegyi Gyermekvasút nem csak országos, hanem világhírű is, mióta bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe mint a világ leghosszabb, gyerekek által irányított vasútvonala. Ha gyors hétvégi program kell Budapesten, vagy a főváros közelében, ezzel nem lehet melléfogni, hiszen maga a vonatozás is hatalmas élmény, itt ráadásul még a vasútvonal környezete is kivételesen szép évszaktól függetlenül. A teljes menetidő 40 perc, de érdemes egy-egy megálló erejéig leszállni olyan állomásokon, mint például a Normafa vagy a János-hegy.

2x5 izgalmas hétvégi program gyereknek
Széchenyi-hegyi Gyermekvasút

Vidéken

Nagybörzsönyi Erdei Vasút, az ország egyetlen csúcsfordítós vasútvonala

Ez a hely a mi bakancslistánkon már ki van pipálva, így még szívesebben ajánlom azoknak, akik még nem jártak itt. Vonatoztunk már párszor a gyerekkel, de talán ez volt az, amit a leginkább élvezett, és nekünk is nagyon tetszett, mert végig nagyon szép erdei környezetben halad. Különlegessége, hogy ez Magyarország egyetlen csúcsfordítós vasútvonala, amit a velünk utazó kisebb gyerekek minden fordításnál nagy ujjongással díjaztak is. A Nagybörzsönyi Kisvasút Nagybörzsönytől Nagyirtáspusztáig megy, ahol igazából nincs semmi, csak a gyönyörű Börzsöny és a nagyobb gyerekek számára érdekesebb Hosszú-völgyi tanösvény. A kicsiknek még elférne itt egy kis erdei játszótér, hátha egyszer ez is megvalósul, addig viszont jókat lehet sétálni a környéken, vagy piknikezni egyet mielőtt visszavonatoznánk Nagybörzsönybe. Akiknek ennyi zakatolás még nem elég, azok egy átszállással Nagyirtáspusztáról folytathatják útjukat Szob felé. A kisvonat csak november 1-ig jár, és az őszi időszakban csak szombaton és vasárnap üzemel.

Nagybörzsönyi Kisvasút

Börzsönyi program- és szállásajánlónk:

Állati jó kalandok

Budapesten

Izgalmas program esős hétvégékre: Tropicarium

A budapesti Tropicarium Közép-Európa legnagyobb tengeri akváriuma, ami már 2002 óta várja a látogatókat a Campona Bevásárlóközpontban. Ennek ellenére mi kifejezetten sokára jutottunk el ide, mentségünkre szolgáljon, pont a város másik felén lakunk. Mivel nagyon megtetszett, most ismét felkerült a bakancslistánkra, mert gyerekkel még nem jártunk itt. Amellett pedig, hogy remek hétvégi program, akár össze lehet kötni egy kis shoppingolással, így talán a gyerkőcök is türelmesebben kivárják, hogy anya felpróbálja azt a két felsőt. A Tropicariumban az a jó, hogy rossz időben is felkereshetjük, a trópusi esőerdős rész pedig egy rövid időre vissza is hozza a nyári hangulatunkat. A legizgalmasabb azonban csak ezután következik, ami nem más, mint a mindenki által nagyon kedvelt cápaalagút.

Vidéken

A Tisza-tó lenyűgöző állatvilágát bemutató Tisza-tavi Ökocentrum Poroszlón

Ajánlhatnánk hagyományos vidéki állatkertet is, mert abból is akad az országban jó néhány igazán különleges, de most valami sokkal izgalmasabb állatos programot hoztunk, ami az egész családnak nagy élmény lesz. A Tisza-tavi Ökocentrum egyik fő attrakciója a Közép-Európa legnagyobb édesvizű akváriumrendszere, de található itt egy terrárium rész is, a szabadidőpark területén pedig még számos más állat, például dámszarvas, vörös róka, muflon, aranysakál, és pelikánok is. Izgalmas program a kormorán bemutató, amit mi babakocsis gyerkőccel csak távolabbról tudtunk megnézni, mert mint kiderült, a bemutatón szereplő madár nem szereti a babakocsikat. Ezen jót nevettünk, és jobbnak láttuk fedezékbe húzódni.

Mindezek mellett érdemes befizetni egy hajós kirándulásra is, ahol a túravezetők a Tisza-tó élővilágát mutatják meg kicsit közelebbről.

Ha csak egy hétvégi programot terveztek a gyerekekkel a Tisza-tóhoz, ezt semmiképpen ne hagyjátok ki!

Még több élmény a Tisza-tónál:

Térképes gyűjteményünk a magyarországi állatkertekről:

Meseszép kastélyok, izgalmas várak

Budapest közelében

Gyermekek kastélya program a Gödöllői Királyi Kastélyban

Sokszor jártunk már a Gödöllői Királyi Kastélyban, de mindig találunk valami újdonságot. Most hamarosan ismét aktuális lesz egy újabb látogatás, ahol ismét teljesen új szemszögből ismerkedhetünk a hellyel, ugyanis gyerekkel még sosem voltunk. A Gyermekek kastélya program keretében sok izgalmas dologgal várják a kicsiket, melyek házigazdája herceg Egérváry Elemér. A belépőjegyek mellé kérhetünk úgynevezett családi felfedező csomagokat (+500 Ft/csomag), melyek segítségével a gyerekek is élvezni fogják a kastélylátogatást.

Akik nem a fővárosból ugranak át egy izgalmas hétvégi programra, azok ide kattintva szuper szállások közül is válogathatnak.

Vidéken

A felnőtt fejjel is megunhatatlan Egri Vár

A várak úgy általában nagy kedvencek a gyerekek körében, főleg abban a korban, mikor már szerepjátékok keretében ők is csatáznak. Azonban, ha csak egyet lehet kiemelnünk, amit egy családi hétvégi programnak jó szívvel ajánlanánk, az mindenképpen az Egri Vár. Hogy miért? Több okunk is van rá. Először is, mert sok gyerek a kötelező olvasmányból (esetleg a könyvből készült filmből) már ismeri a hozzá fűződő történetet, így eleve izgalmas bejárni azokat a helyszíneket, ahol ezek játszódnak. Még érdekesebb lesz számukra, hogy a tárlatvezetések során a kosztümös vitézek, vagy éppen a várkapitány még sok kulisszatitkot is elárul, sőt, arról is mesél, miben különbözik a valós történet a regény sztorijától. Szuper program azért is, mert ha egy teljes hétvégét szeretnénk eltölteni valahol a gyerekekkel, akkor a város még számtalan olyan programot tartogat, amit kifejezetten úgy alakítottak, hogy kicsik és nagyok is jól szórakozzanak.

2x5 izgalmas hétvégi program gyereknek
Egri Vár

Néhány tipp:

Térképen az ország legszebb kastélyai:

Izgalmas interaktív múzeumok

Budapesten

Lenyűgöző Lego építmények a KockaParkban

Talán ez volt a programajánlónk legnehezebb része, és nem azért, mert a gyerekek számára unalmasak a múzeumok. Szerencsére egyre több olyan kiállítás létezik már, ahol kimondottan a kicsiket szólítják meg, és ennek köszönhetően megkedvelik ezt a szórakozási formát is. Most még játékokat és vonatokat nézegetnek, később pedig talán szívesen ellátogatnak majd egy festménykiállításra is. Azoknak a szülőknek, akik szeretnének biztosra menni, a KockaPark Lego kiállítását ajánljuk, amit a gyereke 90%-a tuti, hogy imádni fog. Egy egész Lego birodalom tárul itt a látogatók szeme elé, ami még a felnőtteket is lenyűgözi, de akár egy kis legózásra is van mód, ha szeretnénk egy kicsit kreatívkodni. Ennél izgalmasabb múzeumélményt nehezen tudunk elképzelni.

Vidéken

RepTár Szolnoki Repülőmúzeum

A szolnoki RepTár szintén izgalmas hétvégi program gyerekkel, és ne gondoljátok, hogy csak fiúkkal. Persze tény, hogy őket sokkal jobban érdekli, de mikor ott jártunk, azt tapasztaltuk, hogy a lányok is nagyon élvezték a sok-sok harci gép látványát. A gyerekek kedvence Cápeti és Csőrike, de rajtuk kívül is sok érdekesség található itt. A kiállítás egy része a fedett hangárban tekinthető meg, a nagyobb harci gépek pedig a szabadban.

Részletes élménybeszámolónkat szállásajánlóval itt olvashatjátok:

Még több budapesti és környékbeli kirándulóhely térképen:

Egy szuper hétvégi bakancslista, ha izgalmas programot szeretnétek a gyerekkel. Öt remek időtöltés Budapesten és öt vidéken, amit érdemes betervezni valamelyik hétvégére.

(Képek: Szallas.hu)


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
100%
Imádom
Imádom
0%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%