Természeti kincsek Magyarországon: a legszebb gyógyfürdők

PirosKalaposLány 2017-10-26

A Világ teremtésénél hazánk nagyon kedves lehetett a Jó Isten szemében, hiszen számtalan természeti kinccsel ajándékozott meg minket. Elég, ha csak a gyógyvizeinkre gondolunk, melyeknek élvezeti értéke és gyógyhatásai miatt előkelő helyet foglalunk el Európa térképén. Tudták már ezt a rómaiak is, később a törökök, és a ránk hagyott épített örökséget azóta is -jó magyar virtussal és kreativitással megspékelve- fejlesztjük, és előszeretettel használjuk.

Gellért Fürdő

Most gyűjtöttem néhány különleges fürdőt, ami tökéletesen tükrözi a magyar sokszínűséget, szépséget és egészséget.

Eger Termálfürdő

Magyarország egyik legszebb fürdőhelye, és a barokk Eger egyik gyöngyszeme, szinte a belváros részeként várja a pihenni és gyógyulni vágyókat az év bármely szakaszában. A gyönyörű ligetes környezetben viszont nem csak gyógyulni, hanem sportolni és szórakozni is lehet a több funkciós élménymedencékben.

A strand közvetlen szomszédságában, a Török Fürdőben a radontartalmú gyógyvíz a medencék alját borító kövek alatt tör fel három helyen, a Török-medence, a “Tükör medence” és a Pezsgő-fürdő medence alatt. A Török Fürdőben található víz gyógyhatása a benne oldott radonnak köszönhetően igen magas, csökkenti a gyulladásokat és fokozza a szervezet endorfin-termelését. A Török Fürdő elsősorban a fizioterápiás és balneoterápiás kezelésekre összpontosít.

TOP10  szállás Egerben >>

Budapesti Rudas Fürdő

A Gellért-hegy lábánál, a mai Árpád-, Rákóczi-, Musztafa-, Gül Baba-, Beatrix-, Mátyás király forrásnál alakultak ki Buda első települései. Az itt feltörő gyógyvíz hatását már évszázadok óta élvezik és őrzik az itt élők.

A Gellért-hegy környékének fejlődése azonban IV. Béla király idejében kezdett kibontakozni a tatárjárás után. A johannita lovagok ezen a környéken építettek ispotályt fürdővel együtt a mai Rudas fürdő helyén. Később Mátyás király kérésére több fürdő építésére is sor került, melyeket fedett folyosóval kötöttek össze a királyi várral. Sajnos 1541-ben Buda megszállásakor a törökök a régi épületek köveit felhasználva építettek mecseteket, fürdőket. A Rudas fürdő 1566-1572 közötti felépítése Szokoli Musztafa budai pasa nevéhez köthető, szinte az egyetlen olyan fürdő, amit a mai napig folyamatosan eredeti funkciójában használnak. A Rudas fürdő ilidzsa típusú fürdő volt, ahol a nátriumot is tartalmazó kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos és szulfátos, radioaktív hévíz ízületek degeneratív betegségei, idült és félheveny ízületi gyulladások, porckorongsérv, idegzsábák, és a csontrendszer mészhiányos állapotainak kezelésére kitűnően alkalmas.

Tiszafüredi Strand- és Gyógyfürdő

A Hortobágy szélén fekvő város életében a Tisza mindig is fontos szerepet játszott. Tiszafüred a Tisza-tavi régió legnagyobb települése és idegenforgalmi központja.

A folyó és az Eger-patak vizével is táplálkozó Tisza-tó minden évszakban remek választás a pihenésre. A számtalan turisztikai attrakció mellett város nagy kincse a termálvíz. A strand területén található úszómedence, korszerű strandmedence, a nyitott ülőpados gyógyvizes medence – valamint egy fedett termálmedence 38 °C-os alkáli-hidrogén-karbonátos vize alkalmas regenerálódásra és különböző mozgásszervi és reumatikus betegségek kezelésére.

Harkányi Gyógyfürdő

A harkányi ősparkban a több százéves fák és a Zsolnay-féle eozinos szökőkutak között található Harkányi Gyógy- és Strandfürdő, Közép-Európa egyik leghíresebb fürdőhelye.

A gyógyító vizet a 19. században fedezték fel, tudományos vizsgálatok során kiderült, hogy hatása a holttengeriéhez hasonló, de ezen felül nagy az ásványi anyag tartalma. Az ionokban gazdag termálvízben nagy mennyiségű oldott karbonyl-szulfid és kén található, mely vízben oldott és légnemű állapotban 150 000-szeresen szívódik fel, és nagymértékben hozzájárul a reumatológiai betegségek és a meddőség kezeléséhez. A fürdő környezeti adottságai is fantasztikusak, itt az évi 2100-2200 napsütéses órák száma, ami eléggé csalogató szempont.

Ajánlhatok egy szuper hotelt a gyógyfürdő szomszédságában? Dráva Thermal Hotel

Miskolctapolca

Miskolctapolca igazi kuriózum a termálfürdők palettáján. Barlangfürdője Európában egyedülálló, hiszen karsztban ilyen magas hőfokú víz nem található máshol.

Miskolctapolcai Barlangfürdő

A barlangfürdő levegője kitűnő hatású a hurutos légzőszervi bántalmak ellen. A meleg vizű források, a gyönyörű ősparkok garantálják, hogy mindenki megtalálja mindazt a szépséget, amit a természet nyújthat a tökéletes pihenéshez. Mozgásszervi, ízületek kopásos, sérülések utókezelése, gerincbántalmak, csontritkulás, idült gyulladásos mozgásszervi betegségek, ízületi és csontműtétek utáni utókezelés, Bechterew-kór, traumatológiai műtétek utókezelése, idegrendszeri, merevséggel, izomgörccsel járó neurológiai betegségek kezelésére ajánlják.

Szállások Miskolctapolcán >>

Budapesti Szent Gellért Gyógyfürdő és Uszoda

A gyógyfürdő területén feltörő forrásokról már a XV. századból is találunk feljegyzéseket. A törökök is kedvelték, mivel nagyobb és forróbb vizű volt, mint a korabeli budai fürdők. Tudtátok, hogy a XVII. században Sárosfürdőnek nevezték a medencék fenekén leülepedett, a forrásvízzel feltörő finom forrásiszap miatt?

Gellért Fürdő

A szecessziós stílusban épült Gellért Gyógyfürdő és Szálló 1918-ban nyitotta meg kapuit, majd 1927-ben a hullám strandfürdővel és 1934-ben a pezsgőfürdővel bővült. Ma a Gellért Gyógyfürdőben szinte valamennyi gyógyszolgáltatás igénybe vehető. A Gellért-hegy belsejében létesített forrásfoglalások biztosítják a fürdő vízellátását. A nátriumot is tartalmazó kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos és szulfátos-kloridos hévíz, melynek fluoridion-tartalma is jelentős ízületek betegségei, gerinc megbetegedések, idült és félheveny ízületi gyulladások, porckorong bántalmak, idegzsábák, érszűkület, keringési zavarok kezelésére alkalmas, és az inhalatóriumban asztmás, idült hörghurutos panaszokat kezelnek.