Eldugott kirándulóhelyekCsaládi kiruccanásProgramok hétvégére

Nagy hazai botanikus kert és arborétum gyűjtemény – TÉRKÉPPEL

8 perces olvasási idő
Jeli Arborétum

Martin Edit segítségével ismét egy átfogó gyűjteményt készítettünk. Most a hazai botanikus kertek és arborétumok kerültek térképre. Magyarországon több mint 70 ilyen különleges növénygyűjtemény létezik, melyek közül a legtöbb az év minden időszakában gyönyörű, de van néhány, amit kifejezetten virágzás idején érdemes felkeresni. Már mutatjuk is, melyek a legszebbek, és mikor ajánljuk a látogatásukat. Íme a nagy hazai botanikus kert és arborétum gyűjtemény!

Nagy hazai botanikus kert és arborétum gyűjtemény - TÉRKÉPPEL
Jeli Arborétum

Botanikus kert, füvészkert, arborétum. Mi a különbség?

A botanikus kert magyar megfelelője a füvészkert, így bármelyiket látjuk, a koncepció ugyanaz. A botanikus kertek fő jellemzője, hogy rendelkeznek olyan szabadtéri és nem ritkán üvegházi növénygyűjteménnyel is, melyek az ismeretterjesztésen túl tudományos és oktatási célt is szolgálnak.

Az arborétumok ezzel szemben „csak” a fás szárú növények bemutatására szolgálnak, és a botanikus kertekkel szemben sokkal inkább hasonlítanak erdőre, mint rendezett kertre, de némelyek gyönyörűen parkosítottak.

Az azonban mindkettőben közös, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a biológiai sokszínűség megőrzésére és a veszélyeztetett, ritka fajok óvására, szaporítására.

Magyarország botanikus kertjeinek és arborétumainak térképe:

Hazai botanikus kertek, amiket mindenképpen érdemes felkeresni

Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kar Egyetemi Élő Növénygyűjtemény

  • Ekkor érdemes látogatni: szinte minden hónapban virágzik valami a Soproni Egyetem botanikus kertjében, de a legszebb talán márciusban, mikor többek között a sáfrány nyílik, vagy májusban és júniusban, mikor virágzik a lonc.

A 17 hektáros kert kiemelt látnivalói közé tartozik az óriás mamutfenyő, az örökzöld mamutfenyő és a kínai mamutfenyő.

Ingyenes!

Mélius Gyógynövénykert Pécsen 

  • Ekkor érdemes látogatni: tavasztól őszig.

A hivatalos nevén EGSC-Melius Gyógynövénykert a Pécsi Tudományegyetem gyógyszerész hallgatóinak oktatását segíti. Megtalálhatók itt a mecseki gyógynövényfajok, de van fűszernövény és mediterrán kertrész is.

Pécsi Tudományegyetem Botanikus Kertje

  • Ekkor érdemes látogatni: az üvegház és a télálló kaktuszokkal beültetett sziklakert miatt egész évben jó program.

A mai botanikus kert elődjét 1912-ben hozták létre a jezsuita gimnázium szakemberei. A park végül 1952-ben botanikus kertté bővült, és a mai napig a város egyik legszebb látnivalója (a sok közül). A 6,8 hektáros gyűjteményt a Pécsi Tudományegyetem üzemelteti. Kifejezetten említésre méltó az üvegháza és a télálló kaktuszokkal beültetett sziklakertje, melyek közül nyaranta sok virágokkal is megörvendezteti a látogatókat.

A belépő felnőtteknek 700 Ft, diákoknak és nyugdíjasoknak 400 Ft, gyerekeknek 6 éves korig pedig 200 Ft.

Soroksári Botanikus Kert

  • Ekkor érdemes látogatni: egész évben, de ajánljuk a júniusi Szentjánosbogár-sétákat.

A Soroksári Botanikus Kert mindig jó program, ráadásul gyakran szerveznek valamilyen közönségcsalogató sétát, vagy egyéb programot is, aminek köszönhetően a látogatók még több érdekességet megtudhatnak a botanikus kertről. Egyik kiemelkedő rendezvényük a júniusi Szentjánosbogár-séták.

A teljes árú belépő 800 Ft, a kedvezményes 500 Ft, és 400 Ft-ért fotójegy váltható.

ELTE Füvészkert

  • Ekkor érdemes látogatni: áprilisban tartják a japán cseresznyefa virágzás alkalmából a népszerű Sakura ünnepet, de máskor is nagyon látványos a botanikus kert.

A gyönyörű Füvészkerttel nem lehet betelni, bármikor ott járunk, mindig akad valamilyen különleges növény, amire rácsodálkozhatunk. Nem csak a cseresznyevirágzás miatt érdemes felkeresni, aki szeretné elkerülni a tömeget, és nyugodtabban szétnézni, az inkább más időpontban látogasson ide. Nem szabad kihagyni az üvegházban látható, igazi ritkaságnak számító Victoria amazonica tündérrózsát!

A felnőtt belépőjegy 1200 Ft, a diák 600 Ft, nyugdíjas 900 Ft.

Budakalászi Kemotaxonómiai Botanikus Kert

  • Ekkor érdemes látogatni: előzetes bejelentkezéssel, szakvezetés keretében látogatható.

A védett terület a Gyógynövény Kutató Intézet kertje. Érdekessége, hogy a rendszertani egységek megállapításánál fő szempont a kémiai tulajdonság, vagyis a hatóanyag volt, ami a világon egyedülállónak számított az 1984-es megnyitáskor.

Bejelentkezés a latogato@gynki.hu címen lehetséges.

SZIE Gödöllői Botanikus Kert

  • Ekkor érdemes látogatni: legszebb tavasszal, mikor a magnóliák mellett több virág is nyílik, vagy júniusban a levendulavirágzás idején.

A Szent István Egyetem Gödöllői Botanikus Kertje több mint 50 éves múlttal büszkélkedhet. Különlegessége, hogy nem egy hétköznapi füvészkert, hanem az ország első agrobotanikus kertje, ahol jelentős a gazdasági haszonnövények száma is. Vén Vadkörtefája 2013-ban elnyerte az ÉV Fája Verseny első helyét, 2014-ben pedig az európai fordulóban ezüstérmes lett. 

A felnőtt belépőjegy 800 Ft, a diák és nyugdíjas 600 Ft.

Vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert

  • Ekkor érdemes látogatni: egész évben, az üvegháza még télen is bámulatos. Júniusban Szentjánosbogár-sétákat tartanak.

Az ország legnagyobb botanikus kertjében található hazánk leggazdagabb élőnövény gyűjteménye. Talán elfogultság, de az egyik kedvencünk, amit minden évszakban érdemes legalább egyszer megnézni. Tavasszal a virágágyásokban hagymás virágok százai nyílnak, nyáron a rózsák illatoznak, ősszel az egész kert színpompás őszi köntösbe bújik, télen pedig az üvegház virágai kápráztatnak el.

Belépőjegyek: felnőtteknek 1400 Ft, diákoknak és nyugdíjasoknak 1000 Ft. Emellett csoportos és családi kedvezményekkel várják a látogatókat. 

Visegrádi Bertényi Miklós Füvészkert

  • Ekkor érdemes látogatni: egész évben.

Visegrádra legtöbben a vár miatt látogatnak, és a füvészkertről már sokkal kevesebben tudnak, pedig megér egy pár órás programot. Ráadásul kutyával is látogatható. Érdekessége, hogy a területén egy madártani tanösvény is található.

A felnőtt belépő 1000 Ft, a kedvezményes 500 Ft.

Tuzson János Botanikus Kert

  • Ekkor érdemes látogatni: minden évszakban tartogat valamilyen érdekességet.

A sóstói erdő szomszédságában található 5,6 hektáros kert a Nyíregyházi Főiskolához tartozik. Fő célja, hogy az általános-, közép- és felsőoktatás biológiai anyagát mutassa be, de több különlegességet is felfedezhetünk.

A belépőjegy igen jelképes összeg: felnőtteknek 500 Ft, diákoknak és nyugdíjasoknak 300 Ft, 6 éves kor alatt pedig 50 Ft.

Diószegi Sámuel Botanikus Kert Debrecenben

  • Ekkor érdemes látogatni: április 1-től november 30-ig tart nyitva, és előzetes bejelentkezéssel látogatható.

A Kós Károly Művészeti Szakközépiskola egyik büszkesége a kis botanikus kert, aminek különlegessége a hazai viszonylatban egyedülálló hidegtűrő bambuszgyűjtemény.

Információ a belépőjegyekről és a bejelentkezésről ITT.

Botanikus Kert – Debreceni Egyetem Természettudományi Kar

  • Ekkor érdemes látogatni: egész évben nagyon látványos.

Az európai szinten elismert gyűjtemény mintegy 5000 különböző növényfajból áll. A kert egyik legszebb része a tó, ahol nyáron tündérrózsa és vízitök virágzik. Sétánk során a szebbnél szebb növények mellett megnézhetjük a két híres botanikus, Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály szobrát is.

A felnőtt belépő 550 Ft, a kedvezményes 350 Ft.

Kis-Magyarország Botanikus Kert Jakabszálláson

  • Ekkor érdemes látogatni: egész évben igazi kuriózum. Látogatható: március 15-től október 31-ig.

A Kis-Magyarország Botanikus Kert, egyedülálló módon Európa legnagyobb méretarányos domborzati és vízrajzi makettje, melyet Magyarország „élő terepasztalaként” is szoktak emlegetni. Senki ne a klasszikus botanikus kertet keresse, a hely inkább csak nevében az, de több őshonos növény is felfedezhető a területen. Itt Magyarország pár óra alatt bejárható, az élmény pedig óriási!

Belépő felnőtteknek 1400 Ft, kedvezményesen 940 Ft, kutyáknak pedig 500 Ft.

Szegedi Füvészkert

  • Ekkor érdemes látogatni: egész évben, de aki lótuszvirágzást szeretne látni, júliusra időzítse.

A Szegedi Füvészkert botanikai különlegességek valódi tárháza. A Szegedi Tudományegyetemhez tartozó kert fő célja a veszélyeztetett fajok megóvása, több mint 40 védett fajt mutat be. Rengeteg programot szerveznek, ahol a szórakozás mellett az ismeretterjesztés is nagy hangsúlyt kap. Az egyik legnépszerűbb rendezvényük a minden évben megrendezésre kerülő Lótusz Napok.

További információ és belépők >>

Nagy hazai botanikus kert és arborétum gyűjtemény - TÉRKÉPPEL
Szegedi Füvészkert

Magyarországi arborétumok

Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpont és Chernel-kert

  • Ekkor érdemes látogatni: egész évben.

Az arborétum Chernel István természettudósról kapta a nevét. Hangulatos ösvényein sétálva olyan ritkaságokra bukkanhatunk, mint a kínai vörösfenyő és a kaukázusi jegenyefenyő. Ez utóbbi érdekessége, hogy törzsén villámcsapás nyomai láthatók. 

Belépő: felnőtteknek 850 Ft, diákoknak és nyugdíjasoknak 600 Ft. Csoportos és családi kedvezményt is adnak.

Szelestei Arborétum

  • Ekkor érdemes látogatni: március és június között, mikor a legtöbb virág nyílik.

16 hektáron hangulatos fenyvesek, tiszafa-sorral szegélyezett utak, szelídgesztenye liget, borostyánnal befutott erdőrészletek között sétálhat a látogató. Az arborétum ritkaságai között tartják számon a sárga- és kockás liliomot.

Sárvári Arborétum

  • Ekkor érdemes látogatni: egész évben. Leglátványosabb a liliomfa, a rododendron és az azáleák virágzása idején.

Az arborétum két fő területre bontható, az egyik egy hangulatos ligeterdő, mely egy tavat ölel körül, a másik rész pedig egy hagyományos értelemben vett arborétum. Legkülönlegesebb fái a 200 éves platánok, japánakácok, tiszafák és fekete fenyők, valamint egy hatalmas egylevelű magas kőris.

Belépő: felnőtteknek 500 Ft, a kedvezményes 300 Ft.

Nagy hazai botanikus kert és arborétum gyűjtemény - TÉRKÉPPEL
Sárvári Arborétum

Vépi kastélypark, arborétum

  • Ekkor érdemes látogatni: egész évben.

Az Erdődy-kastély parkja leginkább a fenyői miatt különleges, ezért egész évben bátran felkereshetjük. Kevesen tudják, hogy Vép számított a környék leggazdagabb gyűjteményes kertjének, de egykori tölgygyűjteményének megmaradt példányai még ma is jelentősek. A kastély jelenleg sajnos zárva van, de a Nemzeti Kastélyprogram keretében remélhetőleg hamarosan megújul, és ismét teljes pompájában fogadhat vendégeket.

Előzetes időpont-egyeztetéssel a kastély néhány épen maradt része és az arborétum ingyenesen megtekinthető. (E-mail-cím: titk@mezgazd-vep.sulinet.hu Telefonszám: +36 94 543 200)

Kámoni Arborétum

  • Ekkor érdemes látogatni: aki kifejezetten a rododendronokat szeretné megcsodálni, tavasz végére időzítse a látogatást.

Szombathely 72 hektáros arborétumát sokaknak nem kell bemutatni, hiszen a csodálatos látványt nyújtó rododendron virágzás országos hírnevet hozott neki. Azonban ezeken kívül is rengetegféle díszfa és díszcserje kapott helyet a kertben, ezért minden évszakban megvan a maga szépsége.

Belépő: felnőtteknek 800 Ft, kedvezményesen 600 Ft.

Jeli Varázskert

  • Ekkor érdemes látogatni: késő tavasszal, kora nyáron, mikor a rododendron nyílik.

Aki színpompás rododendronokban szeretne gyönyörködni, az ezt az arborétumot sem hagyhatja ki. A Kám külterületén található varázskert nem csak a nevében varázslatos, a látvány garantáltan elbűvöl majd! Nem véletlen, hogy még külföldről is csodájára járnak.

Belépő: felnőtteknek 1000 Ft, kedvezményesen 700 Ft.

Csácsbozsoki Arborétum

  • Ekkor érdemes látogatni: egész évben, de tavasz végétől itt is nyílik rododendron.

A kert növényvilága igen változatos, a lápos területein mocsárciprusok és mocsártölgyek élnek, míg a dombosabb részeket a tölgyesek és bükkösök uralják.

A csácsi arborétumba a belépés díjtalan, de a nyitvatartásról és a látogatásról az alábbi oldalon érdemes tájékozódni.

Budafai Arborétum

  • Ekkor érdemes látogatni: egész évben. Tavasszal azáleák nyílnak.

A budafapusztai arborétum területét alkotó erdők, melyek egy kis kastélyt és egy tavat ölelnek körbe, régen a Zichy család birtokában voltak. Az utóbbi években az üzemeltető Zalaerdő Zrt. felújította a vadászkastélyt, kialakítottak egy kis játszóteret, és szobrok, emlékhelyek is helyet kaptak a parkban. Az aktuális nyitvatartásról a Zalaerdő Zrt. honlapján lehet tájékozódni.

Belépő: felnőtteknek 500 Ft, gyerekeknek 200 Ft.

Nagy hazai botanikus kert és arborétum gyűjtemény - TÉRKÉPPEL
Budafai Arborétum

Ágneslaki Arborétum Csurgónagymarton

  • Ekkor érdemes látogatni: egész évben.

Az Ágneslaki Vadászház és Ökoturisztikai Centrumhoz tartozó arborétum gyűjteményének jelentős részét az 52 fenyő és 26 lombos fafaj alkotja.

Kadarkúti Magánarborétum

  • Ekkor érdemes látogatni: szinte egész évben, mindig virágzik valami.

Szabadkai Tibor magánarborétuma viszonylag kis területen nagyon sokféle növényt sorakoztat fel. Az örökzöldek, díszfák és mediterrán növények mellett a kaktuszgyűjteménye is figyelemre méltó. Ez utóbbiak között találhatók kifejezetten érdekes, óriásra nőtt télálló kaktuszok is, melyek gyakran virágba is borulnak. További információ >>

Desedai parkerdő és arborétum

  • Ekkor érdemes látogatni: egész évben.

A kaposvári Desedai-víztározó északi oldalán található parkerdő egyben egy 26 hektáros arborétum is, melyet az év minden szakában érdemes felkeresni, mert mindig más arcát mutatja. Érdekessége, hogy félszigetként nyúlik be a tóba, melyen két sétaút került kialakításra. Az egyik a vízpart mellett halad, a másik a facsoportok között kanyarog.

A tó és környéke nagyszerű családi program, érdemes akár több napot is itt tölteni.

Szállások Kaposváron >>

Nagy hazai botanikus kert és arborétum gyűjtemény - TÉRKÉPPEL
Desedai Parkerdő

Szigligeti Arborétum 

  • Ekkor érdemes látogatni: jelenleg nem látogatható.

A szigligeti Esterházy-kastély parkja egy hangulatos arborétumnak ad otthont. Jelenleg nem látogatható, az aktualitásokat az alábbi honlapon lehet nyomon követni.

Folly Arborétum és Borászat

  • Ekkor érdemes látogatni: egész évben.

A badacsonyörsi arborétum a Folly család büszkesége, dr. Folly Gyula az 1900-as években ültette a többnyire fenyőkből álló gyűjtemény első példányait. Nem csupán egy arborétum, hanem kitűnő helyszíne egy komplett családi programnak: a különleges cédrusok és ciprusok árnyékában a gyerekek önfeledten játszhatnak az egyedi játszótéren, majd finom borok kíséretében megebédelhet a család az arborétum éttermében.

Belépő: felnőtteknek 1500 Ft, gyermekeknek és nyugdíjasoknak 900 Ft.

Ha a Szallas.hu oldalán foglalod le szállásod, kedvezmény jár a belépőjegy árából. Részletek >>

Alsóperei Parkerdő és Arborétum

  • Ekkor érdemes látogatni: minden évszakban megvan a maga szépsége.

A 10 hektáros arborétum egy vadászkúriát ölel körbe, amit még a Nádasdy család építtetett. Legszebbek a 100 évnél is idősebb jegenyefenyők. A helyet még hangulatosabbá teszi a parkerdőben található tó, és a kialakított pihenőhelyek.

Nagy hazai botanikus kert és arborétum gyűjtemény - TÉRKÉPPEL
Alsóperei Arborétum

Zirci Ciszterci Apátság Arborétum

  • Ekkor érdemes látogatni: a legszebb tavasszal, mikor a tó körüli ágyásokban színpompás virágok nyílnak, és ősszel, mikor a fák levelei zöldből a vörös, a barna és a sárga árnyalataiba váltanak.

Itt található az ország legmagasabban fekvő élőfagyűjteménye 400 méter tengerszint feletti magasságban, melyet 1882-ben hozott létre a Ciszterci rend. Az arborétum egy csodálatos, parkosított kert műemléki környezetben, ahol szép időben kellemes sétákat lehet tenni.

Belépő: felnőtteknek 800 Ft, kedvezményesen 700 Ft.

Pannonhalmi Arborétum és Gyógynövénykert

  • Ekkor érdemes látogatni: egész évben látogatható, nyáron levendula is nyílik a kertben.

Az arborétum és a gyógynövénykert csak egy a Pannonhalmi Főapátság látnivalói közül, ezért a látogatásra egy teljes napot érdemes rászánni.

Részletek és programajánló >>

levendulaszüret
Levendulamező Pannonhalmán

Bábolnai Arborétum és Állatpark

  • Ekkor érdemes látogatni: egész évben.

A bábolnai arborétum leglátványosabb része a két kis tó, melyek két pontban összeköttetésben állnak, így egy szigetet ölelnek körbe. Másik érdekessége a Híres Lovak Emlékparkja, ahol kopjafákkal állítanak emléket a lovaknak.

Ingyenesen látogatható!

Gerenday-kert

  • Ekkor érdemes látogatni: nagyrészt örökzöldek, ezért egész évben.

Lábatlan település arborétuma akkor szerzett hírnevet, mikor a Gerenday család által alapított fenyőkertészet egyik egyede aranyérmet nyert a párizsi világkiállításon. A parkot 2003-ban teljesen felújították és egy szabadtéri színpaddal is bővült.

Neszmélyi Arborétum

  • Ekkor érdemes látogatni: egész évben.

A Gerecse Tájvédelmi Körzet részét képező kísérleti erdő nem tartozik a legismertebb arborétumaink közé, de aki Neszmély környékén jár, annak érdemes útba ejteni. Uralkodó növényei a cédrusok, tuják és ciprusok, melyeknek köszönhetően különleges fenyőillat lengi be az erdőt.

Tatai Agostyáni Arborétum

  • Ekkor érdemes látogatni: minden évszakban különleges, de a legszebb tavasztól őszig, mikor madárdaltól hangos.

A környék legszebb erdejét a „Gerecse gyöngyszemeként” vagy Madárdalos Agostyáni Arborétumként is emlegetik, hiszen több mint 100 madárfajnak ad otthont a gyönyörű park. Bejárata egy szépen kidolgozott székelykapu, de az arborétum területe is hasonlóan hangulatos. Sok paddal és piknikezésre alkalmas hellyel várja az idelátogatókat, akik akár egy teljes napot is eltölthetnek a meseszép környezetben.

Belépőjegyek: a teljes árú 600 Ft, a kedvezményes 400 Ft, de a Szallas.hu oldalán foglalóknak kedvezmény is jár. Részletek >>

Alcsúti Arborétum

  • Ekkor érdemes látogatni: legfőbb vonzereje a tömegével nyíló hóvirág, amik időjárástól függően februártól virágzanak.

Az alcsútdobozi arborétum rengeteg érdekességet tartogat, ezért aki lemaradna a hóvirágokról, az se essen kétségbe, mert azon kívül is érdemes körbesétálni a 40 hektáros angolpark jellegű kert legszebb részeit.

Részletes ajánló >>

A kastély maradványai

Pákozd-Sukorói Arborétum és Vadaspark

  • Ekkor érdemes látogatni: egész évben.

Akit nem elégít ki egy szimpla arborétum, és valami extrábbra vágyik, annak tökéletes kikapcsolódást ígér a Pákozd-Sukorói Arborétum és Vadaspark. Szuper családi program, ahol egy teljes napot is el lehet tölteni, hiszen az arborétum mellett van vadasparkja, erdészeti tanösvénye, múzeuma, madárröpdéje és kalandjátszótere is. És ne feledkezzünk meg a Velencei-tóról sem, amivel akár már egy teljes nyaralássá is kibővíthetjük az arborétum felkeresését. 

Látnivalók a Velencei-tó környékén >>

Belépő az arborétumba: felnőtteknek 1600 Ft, gyermekeknek és nyugdíjasoknak 1100 Ft. Ha a Szallas.hu oldalán foglalod le szállásod, 10% kedvezmény jár a belépőből.

Nagy hazai botanikus kert és arborétum gyűjtemény - TÉRKÉPPEL
Pákozd-Sukorói Arborétum

Szabadbattyáni Cifrakert

  • Ekkor érdemes látogatni: egész évben.

A Batthyány család kastélya köré épített angolpark számos növényritkaságnak ad otthont, ami miatt ráragadt a cifrakert elnevezés. A II. világháborúban megrongálódott kastélyt lebontották, de a parkot a 2000-es években elkezdték rehabilitálni. Legértékesebb növényei a 42 darab hatalmas öreg platán.

Szabadegyháza község arborétuma

  • Ekkor érdemes látogatni: egész évben.

Fiatal arborétum, az első fákat 1993-ban ültették a község iskolájának udvarán. Ma 5 helyszínen, 2,5 hektáron található.

Dunaújvárosi Baracsi úti Arborétum (Kádár-völgyi Arborétum)

  • Ekkor érdemes látogatni: egész évben.

Az arborétum forró nyári napokon kifejezetten üdítő program, mert az árnyas völgyben még a hőség is elviselhetőbb. Jellemzően örökzöldek teszik ki a fák nagy részét, de lombhullatók és cserjék is színesítik a gyűjteményt.

Megtekintése ingyenes!

Komlói Arborétum

  • Ekkor érdemes látogatni: az élményelemek miatt legideálisabb tavasztól őszig, esőmentes napokon.

A Mecsek közepén fekvő Komlói Arborétumot kevesen ismerik, pedig igazi gyöngyszem. Az arborétum területén található a Kincses Park, ami kicsiknek és nagyoknak is tartalmas időtöltést ígér csodaszép környezetben. Míg a felnőttek az arborétum növényeiben gyönyörködnek, a gyerekek kötélpályán, csúszdán, vagy favárban szórakozhatnak.

Hosszúhetényi Arborétum (Püspökszentlászlói kastély és arborétum)

  • Ekkor érdemes látogatni: egész évben.

A hangulatos arborétum része a felújított kastély, amit 2015-ben adtak át.

Pécsi Pintér-kert

  • Ekkor érdemes látogatni: egész évben megvan a maga szépsége, és az innen nyíló panoráma is mindig tud újat mutatni.

A pécsi Tettye városrész egyik üde színfoltja a Pintér-villát és a hozzá tartozó mesterséges kis tavat körülvevő arborétum, ahol a villa korábbi tulajdonosa, Pintér János elsőként egy örökzöld gyűjteményes kertet alakított ki. Ez később bővült lombhullatókkal, cserjékkel, és a fokozottan védett bánáti bazsarózsákkal. A villában ma a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának központja található.

Belépőjegy egységesen 400 Ft.

A városban érdemes több napot is eltölteni, amihez program- és szállásajánlót itt találtok >>

Pintér-kert Arborétum

Martonvásári kastélypark és arborétum (Brunszvik-kastély parkja)

  • Ekkor érdemes látogatni: egész évben, de nyaranta komolyzenei programokat is tartanak a kerti tónál.

Egy csipet Anglia Magyarországon. Az angol-neogót stílusban épült Brunszvik-kastély és káprázatos parkja olyan, mintha egy angliai kastélyban járnánk. Az egyik legszebb része a kertnek a tó, melyen egy sziget is található, aminek színpadán nyaranta Beethoven művei csendülnek fel. A zeneszerző barátságot ápolt a Brunszvik családdal, ezért a kastélyban egy emlékkiállítást rendeztek be a tiszteletére. Az épület mellett az arborétum is gyönyörű, hatalmas páfrányfenyők, platánok és juharfák között sétálhatunk.

A felnőtt belépőjegy 800 Ft, a kedvezményes 400 Ft.

Budai Arborétum

  • Ekkor érdemes látogatni: egész évben.

Óbuda arborétuma az ország egyik leggazdagabb gyűjteménye. Az arborétum a Gellért-hegy lábánál fekszik, gyönyörű környezetben a Szent István Egyetem épületeivel körülvéve. A 7,5 hektáron rengeteg fás- és lágyszárú évelő dísznövényt és hagymás virágot csodálhatunk meg.

A látogatása ingyenes!

Budakeszi Arborétum

  • Ekkor érdemes látogatni: a legszebb tavasszal, mikor virágzik a hóvirág, krókusz, nárcisz és később a gyöngyvirág.

A gyönyörű természeti környezet mellett egy fedett pihenőhely is várja a látogatókat, de számos programot is szerveznek, amivel még színesebbé teszik az itt töltött időt. Az arborétum egyik gyöngyszeme a kerti dísztó, melyen tavirózsák nyílnak.

Teljes árú belépő 1000 Ft, a kedvezményes 700 Ft. És ne feledkezzetek meg érvényesíteni a Szallas.hu kedvezményt sem, ha itt foglaltok szállást >>

Budakeszi arborétum

Gödöllői Erdészeti Arborétum

  • Ekkor érdemes látogatni: egész évben.

Igazán vadregényes arborétum, aminek minden évszakban megvan a maga szépsége. Sajátossága, hogy olyan erdészeti növénygyűjtemény, ahol a fafajokat erdőszerűen, a velük kialakult társulásokban láthatjuk.

A belépés ingyenes!

Gödöllői Erdészeti Arborétum

Mesterházy Fenyőgyűjtemény Erdőtarcsán

  • Ekkor érdemes látogatni: egész évben, de csak előzetes bejelentkezéssel!

A páratlan magángyűjtemény tulajdonosa, Mesterházy Zsolt, aki igyekezett a legkülönlegesebb fenyőféléket meghonosítani kertjében. A sok kuriózum mellett a gyűjtemény büszkeségei a zord éghajlatról érkező fenyők.

Bejelentkezés: a 06 1 303 7269 telefonszámon lehetséges.

Fenyvespusztai Tuzson Arborétum

  • Ekkor érdemes látogatni: egész évben.

A gyűjteményt dr. Tuzson János egyetemi tanár hozta létre a Szalajka-patak mentén kísérleti céllal. Többségben fenyőféléket és ciprusokat láthatunk itt, de gyönyörűek a japán juharok is.

A belépés ingyenes!

Jámbor Vilmos Arborétum

  • Ekkor érdemes látogatni: egész évben.

Heves megye legjelentősebb erdei arborétuma kissé el van dugva, Recsktől délre, körülbelül 2,5 kilométerre fekszik. Ha így nem találnánk, a helyeiktől kérhetünk útba igazítást, de lehetséges, hogy más néven ismerik, ezért említsük meg a Györke-tanya, Jámbor-tanya vagy Bojtos-kert elnevezéseket is. A főként örökzöld fajokból álló gyűjtemény létrehozása Jámbor Vilmos főhercegi kertésznek köszönhető. Kifejezetten erdei terep, nincsenek kiépített sétautak. Ennek megfelelően a látogatása ingyenes.

Eszterházy Károly Egyetem Erdőtelki Arborétum

  • Ekkor érdemes látogatni: az év minden időszakában nagyon hangulatos.

Az erdőtelki arborétum több dologgal is híressé vált. Egyik legérdekesebb növénye az ország legnagyobb, 3,5 méter magas cukorsüveg fenyője. A hely szépsége Mikszáth Kálmánt is megihlette, ugyanis híres regénye, a Különös házasság az erdőtelki kastélyban és az arborétum részét képező kertben játszódik. A látogatók a fokozottan védett 25 hektáros területből 6 hektárt barangolhatnak be.

Belépő: felnőtteknek 600 Ft, diákoknak és nyugdíjasoknak 350 Ft, gyerekeknek 150 Ft.

Nagy hazai botanikus kert és arborétum gyűjtemény - TÉRKÉPPEL
Erdőtelki Arborétum

Avasi Arborétum

  • Ekkor érdemes látogatni: fenyő és örökzöld gyűjteménye miatt egész évben. Esős időben a látogatás szünetel.

A miskolci arborétumban található az ország egyik leggazdagabb tűlevelű gyűjteménye, melyek közül kiemelkednek a magyar nemesítésű fenyők.

A belépés díjtalan!

Tiszalöki Arborétum 

  • Ekkor érdemes látogatni: egész évben.

A Tiszalöki Arborétum valójában egy hatalmas parkerdő, mely miden időszakban díjtalanul látogatható. A területén hangulatos pihenőhelyek sora található, ahol akár piknikre is van lehetőség.

Nyíri Arborétum

  • Ekkor érdemes látogatni: előzetes bejelentkezés és időpont egyeztetés után látogatható.

A népi nevén Sártelken található gyűjtemény igen változatos kirándulási lehetőségeket tartogat. A terület néhol dimbes-dombos, homokbuckás, de vannak mocsaras részei is, ahol még kócsagokat is megfigyelhetünk. Változatossága nem csak ebben rejlik: akácosok, ligeterdők, rétek, mezők és nádasok váltakoznak az arborétumterületén.

Bejelentkezés és árak ITT.

Erdőspusztai Bemutatóház és Arborétum 

  • Ekkor érdemes látogatni: egész évben.

Debrecen két botanikus kertje mellett egy arborétummal is büszkélkedhet, mely Erdőspusztánál került kialakításra. A 15 hektáros arborétum akár egy egész napos programot is kitesz, mert van itt tanösvény, kilátó, és erdei játszótér is.

A felnőtt belépőjegy 500 Ft, a diák és nyugdíjas 200 Ft.

Irinyi Arborétum Létavértesen

  • Ekkor érdemes látogatni: egész évben.

Kevésbé ismert, de nagyon hangulatos kis arborétum a keleti országhatárnál gyönyörű sétaösvénnyel és egy kis tóval.

Az Irinyi János Kiállítóterembe szóló belépőjegy megvásárlásával az arborétum ingyenesen látogatható. (Felnőtt belépő 400 Ft, kedvezményes 200 Ft.)

Tiszaigari Arborétum

  • Ekkor érdemes látogatni: érdemes összekötni egy Tisza-tavi nyaralással.

A Tisza-tó közelében található 20 hektáros arborétum újra régi fényében tündököl, ugyanis 2016-ban és 2017-ben jelentős felújítások történtek, és a növényállományt is fejlesztették. Mielőtt belépnénk az arborétumba, érdemes megcsodálni a bejáratot is, ami egy szépen kialakított úgynevezett „kunkapu”. 

Belépőjegy: 400 Ft.

Még több fantasztikus program a Tisza-tónál >>

Püspökladány – Farkasszigeti Arborétum 

  • Ekkor érdemes látogatni: tavasszal a leglátványosabb, mikor nyílik az aranyvessző, a díszalma és az orgonák.

A püspökladányi arborétum egy szikkísérleti telepből jött létre, melynek kialakítását Kaán Károly kezdeményezte. A területén egy 16 méter magas kilátó is található, ahonnét jól belátni az egész arborétumot.

A belépés díjtalan!

Nagy hazai botanikus kert és arborétum gyűjtemény - TÉRKÉPPEL
Farkasszigeti Arborétum

Karcagi Kutatóintézet Arborétuma

  • Ekkor érdemes látogatni: nincs információ.

Kissé kakukktojás, mert a Debreceni Egyetem Karcagi Kutatóintézetének Arborétumáról nem sok aktualitás kering a neten. Látogatása előtt érdemes érdeklődni a Karcag város honlapján megadott telefonszámon: 06 59 500-360

Kecskeméti Arborétum

  • Ekkor érdemes látogatni: egész évben kitűnő program az egész családnak.

A Kecskeméti Arborétum egy komplex terület, ahol a gyönyörű növények csodálása mellett aktív kikapcsolódásra is lehetőség nyílik. A kicsit játszótéren, a nagyobbak pedig egy erdei tornapályán vezethetik le a fölösleges energiájukat. Érdekessége továbbá, hogy az arborétumon belül egy 2 hektáros egyházi terület is található, melynek tűzzománcos kálváriája és kápolnája szintén megér egy sétát.

A belépés ingyenes!

Nagy hazai botanikus kert és arborétum gyűjtemény - TÉRKÉPPEL
Kecskeméti Arborétum

Tiszakürti Arborétum

  • Ekkor érdemes látogatni: márciustól novemberig. A téli hónapokban csak korlátozottan tart nyitva.

Az arborétum létrejötte a Tige családnak köszönhető, akik egy hasznosíthatatlan, mocsaras területből alakították ki ezt a csodálatos környezetet. Májusban rododendronok is virágoznak a kertben, de ősszel a színpompás leveleknek köszönhetően is gyönyörű a látvány, amit érdemes megcsodálni az arborétum csigalépcsős kilátójából is.

Belépő felnőtteknek 800 Ft, diákoknak és nyugdíjasoknak 650 Ft, gyerekeknek 400 Ft.

Nagy hazai botanikus kert és arborétum gyűjtemény - TÉRKÉPPEL
Tiszakürti arborétum

Szarvasi Arborétum

  • Ekkor érdemes látogatni: esőmentes időben bármikor jó program, amit érdemes kiegészíteni a mellette lévő Mini Magyarország látogatásával.

Az ország egyik legnagyobb arborétuma 5 növénygyűjteményből áll: Pepikert, Törzsültetvény és faiskola, Parkerdő, Mitrowssky-kert és Konyhakert. Az idelátogatóknak komplex élményekben lehet részük, mert az arborétum csodás növényei mellett számos izgalmas program is várja őket. A kalandozóknak van itt vízi tanösvény vagy szárazföldi Csodaösvény, a felfedezőknek geocaching, de még szabadulós játékban is részt lehet venni. Az arborétum érdekessége a „Tündöklő” kövek kiállítás, egyik legritkább fája a Kaliforniában őshonos óriás hegyi mamutfenyő, és még kék pávákkal is szembetalálkozhatunk sétánk során. A többit nem is soroljuk, nézzétek meg inkább saját szemmel.

Információ a belépőkről és a nyitvatartásról >>

Nagy hazai botanikus kert és arborétum gyűjtemény - TÉRKÉPPEL
Szarvasi arborétum

Bihari Díszfaiskola és Arborétum Magyarhomorogon

  • Ekkor érdemes látogatni: egész évben, de inkább azoknak fog tetszeni, akik vásárolni is szeretnének. 

Az arborétum eredetileg a faiskolai szaporítás alapjául szolgáló törzskönyvezett génállomány volt, később ezekből alakították ki a 2 hektáros parkos területet. Minden évszakban szép sétákat lehet itt tenni, aki pedig vásárolni szeretne, a díszfaiskolában ezt is megteheti.

Ezeket a virágos kerteket se hagyjátok ki!

Cziráky Margit Rózsakert

  • Ekkor érdemes látogatni: május közepétől szeptemberig illatoznak a szebbnél szebb rózsák a fertődi Esterházy-kastély kertjében, de teljes pompájukban júniusban és júliusban láthatók.

Részletek és belépők >>

Nagy hazai botanikus kert és arborétum gyűjtemény - TÉRKÉPPEL
Cziráky Margit Rózsakert

Szent Balázs-hegyi levendulás

  • Ekkor érdemes látogatni: júniustól, ahogy a levendulák nyílni kezdenek.

Akik csodás környezetben szeretnének levendulát szüretelni, azok ne hagyják ki a Szentantalfánál lévő Szent Balázs-hegyi levendulást. Érdemes egy balatoni pihenéssel összekötni, és több napra foglalni.

Szállások a környéken >>

Tihanyi Őslevendulás és a Tihanyi Levendulás

  • Ekkor érdemes látogatni: júniustól, ahogy a levendulák nyílni kezdenek.

A tihanyi levendulás a település egyik szimbóluma, amiért sokan képesek akár az országot is átutazni. Júniusi „szedd magad” akciójuk, és a Levendulafesztivál már évek óta óriási siker, de aki máskor látogat el Tihanyba, annak sem kell bánkódni, mert levendulás termékeket egészen biztosan fog találni.

Tipp: a levendulás fagyit érdemes megkóstolni, de nagyon különleges a levendulaszörp is!

Nagy hazai botanikus kert és arborétum gyűjtemény - TÉRKÉPPEL
Tihanyi levendulás

Lillafüredi Függőkert

  • Ekkor érdemes látogatni: minden évszakban páratlan látványt nyújt.

Nem klasszikus botanikus kert, de mégis helye van a rangos listán, hiszen páratlan kertészeti és tájépítészeti örökséget hordoz. Virággal borított teraszait eltérő tematikák szerint alakították ki, így igazán változatos a látvány. Teraszain helyet kapott játszótér, a vízesésre nyíló kilátó, koncertek színhelyéül szolgáló színpad és képzőművészeti alkotások is, köztük József Attila szobrával.

Lillafüredi Függőkert

Szolnoki Rozárium – Magyar Rózsák Kertje

  • Ekkor érdemes látogatni: május közepétől szeptemberig varázslatos látványban és illatokban lehet része a látogatóknak.

A Megyeháza mögötti Verseghy park rózsakertjében szinte az összes magyarországi őshonos rózsafajta megtalálható, köztük igazi ritkaságok is.

Közterület lévén ingyenesen látogatható.

Magyar Rózsák Kertje, Szolnok

Szálljatok meg egy botanikus kertben!

Balatonalmádi Egzotikus Kert Bungalók

Ha szeretitek a különleges szállásokat és a botanikus kerteket, akkor miért ne próbálnátok ki a kettőt együtt? A balatonalmádi Egzotikus Kertben egy csodálatos, az országban egyedülálló botanikus kertben nyaralhattok külön medencével rendelkező óriáshordó bungalókban. Ugye, milyen jól hangzik?!

Balatonalmádi Egzotikus Kert Bungalók

Harkányi Arborétum hotellel a közepén

  • Ekkor érdemes látogatni: a hotel egész évben fogad vendégeket.

Igazi különlegessége a városnak az arborétum közepén álló hotel, mely az év minden szakában csendes, idilli környezetben várja a látogatókat. Itt garantáltan madárcsicsergésre ébredsz, és élvezheted a természet varázsát.

Arborétum Hotel Harkány

Nektek van kedvencetek? Melyiket keresitek fel legközelebb?

Szállásért nézzetek körül a szallas.hu oldalán! >>

(fotók: Martin Edit, Bene Marianna, szallas.hu, shutterstock)


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
14%
Imádom
Imádom
86%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%