Romantikus kikapcsolódásRomantikus búvóhelyekToplisták

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!

12 perces olvasási idő

Legyen szó első randiról, vagy a sokadikról, a megfelelő program kiválasztása kulcsfontosságú. Most olyan randihelyszíneket és romantikus programokat gyűjtöttünk nektek térképre, melyek között mindenki talál majd olyat, ami felejthetetlen perceket fog okozni neki és párjának.

Hogy megkönnyítsük a választást, tematika szerint rangsoroltuk őket, az alábbi térképen pedig helyszín alapján tudtok válogatni.

Romantikus programok és kirándulások természetben

A csodás Jeli Arborétum

A Varázskertként is emlegetett kámi arborétum valóban csodás hely, ami tavasszal, a rododendron virágzás idején az egyik legromantikusabb randihelyszín, amit csak el lehet képzelni. Ilyenkor 300 féle rododendron virágzik a parkban, ami káprázatos látvány. Persze nem csak ilyenkor érdemes számításba venni, ha randit szervezünk, mert nyáron és ősszel is nagyon szép. 2019-ben egy lombkorona sétánnyal is bővült.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Jeli Arborétum, Kám

Szállások Kám közelében >>

Séta a fák fölött a pannonhalmi Lombkorona Tanösvényen

Ha egyébként is a föld felett fél méterrel jártok a nagy szerelemtől, merészkedjetek kicsit feljebb, és randizzatok a fák fölött! A Pannonhalmi Apátság tanösvénye a Pannonhalmi Tájvédelmi Körzet védett természeti területén kapott otthont. Tetejéről pazar kilátás nyílik Pannonhalma és a sokorói dombok felé.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Lombkorona Tanösvény, Pannonhalma

Szállások Pannonhalmán >>

Séta kettesben a Kányavári-szigeten

Zalakaros és a Kis-Balaton környéke sok izgalmas programot tartogat családoknak és pároknak egyaránt. Ha szerettek a természetben barangolni és egy csendes, nyugodt helyre vágytok, a Kányavári-sziget lesz a tökéletes célpont. A szigetet kizárólag gyalogosan lehet megközelíteni egy látványos kid fahídon átsétálva. Az egész kényelmesen körbejárható alig egy óra alatt, de ne siessetek, hallgassátok inkább az itt élő madarak énekét.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Kányavári sziget, Balatonmagyaród

Szállások a közelben >>

Tökéletes páros szelfik a tihanyi levendulamezőkön

A tihanyi levendulás messze földön híres, és persze nem ok nélkül. Minden év júniusában elárasztja a környéket a finom levendulaillat, a csodás látvány pedig csak fokozza a gyönyört. A hely akár egy páros fotózáshoz is kiváló helyszín lehet.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Levendulamező, Tihany

Hangulatos szállások Tihanyban >>

Romantikus kirándulás a Desedai parkerdő és arborétumban

A kaposvári Deseda-tó északi partján egy hatalmas parkerdő terül el, aminek része egy 26 hektáros arborétum is, ami félszigetként nyúlik be a tóba. Az arborétumban két útvonal közül lehet választani, az egyik a vízparton halad, a másik pedig a belső részeket járja be. A parkerdőnek olyan részei is vannak, mik akár egy kettesben eltöltött piknikhez is alkalmasak.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Desedai-parkerdő és arborétum, Kaposvár

Szállások Kaposváron >>

Páros kalandok a Gemenc vidékén

A Gemenci Erdő Magyarország legszebb ártéri erdője, ami gazdag növény- és állatvilágának köszönhetően nem hétköznapi kalandokkal várja a kirándulókat. Ha szerettek a természetben romantikázni, akkor jó helyen jártok, itt számtalan program közül válogathattok. Könnyen teljesíthető tanösvények vezetnek végig a madárdaltól hangos erdőben, de ha nem szeretnétek sokat gyalogolni, akár kisvonatra is szállhattok, ami a Gemenc legszebb részein zakatol.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Gemenci Erdő, Pörböly

Program- és szállásajánlónk a környéken >>

Kirándulás a váli Szeretet szoborhoz

Nem az a tipikus természetjárós program, de ha úgy határoztok, szeretnétek megnézni a híres váli Szeretet szobrot, akkor vár rátok egy hangulatos séta is. A monumentális szobor eredetileg a 2015-ös Burning Man fesztiválra készült, Alexander Milov alkotása. Miután egy házaspát megvásárolta, a műalkotás Válon talált új otthonra a Haraszthy család szőlőbirtokán. Az alkotás a szőlők között, a dombtetőn kapott helyet, ahonnét a kilátás sem utolsó.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Szeretet szobor, Vál

Földöntúli romantika a Gánti Bauxitföldtani Parkban

A park 13 állomásból álló geológiai tanösvénye az egyik leglátványosabb tanösvény, amit akár kettesben is felfedezhettek. Az izzó vörös táj látványa nem csak különleges, de kifejezetten romantikus is.

A részletes leírást itt olvashatjátok >>

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Gánti Bauxitföldtani Park – Gánt

Hangulatos szállások Gánton >>

Romantikus séta a tatai Fényes Tanösvényen

Nem is olyan régen eltöltöttünk néhány napot Tatán, ahol már nem először jártunk, hiszen imádjuk a környéket. A Fényes Tanösvényt azonban most először néztük meg, és menthetetlenül beleszerettünk. Remek családi program, szuper randi helyszín, amit mindenképpen érdemes beiktatni a tatai kiruccanás programjába.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Fényes Tanösvény, Tata

Részletes ismertető és szállástipp >>

Andalgás a tatai Öreg-tó körül

A szépséges tatai Öreg-tavat egy 7,5 kilométernyi sétaút veszi körül, ami a Tatai vár és az Esterházy család barokk kastélya mellett is elvezet. A tó és közvetlen környezete minden évben több rangos fesztiválnak is helyet ad, ezért ha szeretitek a nyüzsgő programokat, érdemes ekkorra időzíteni a látogatást.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Öreg-tó, Tata

Séta egy gyönyörű Angolkertben

A tatai Cseke-tó mellett egy gyönyörű Angolpark terül el hatalmas fákkal, hangulatos sétányokkal és különlegesebbnél különlegesebb látnivalókkal, melyek közül az egyik leglátványosabbak a romantikus műromok. Szánjatok elég időt a sétára, és fedezzétek fel a park minden rejtett zugát!

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Angolpark, Tata

Szállások Tatán >>

Gyönyörködjetek az ország legszebb panorámájában Prédikálószékről

A Visegrádi-hegység legmagasabb hegye, Prédikálószék nagyon kedvelt célpont a természetjárók körében. Igaz, hogy a felfelé vezető út kissé megerőltető, de a csúcsról nyíló pazar látvány minden erőfeszítésért kárpótol.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Kilátás a Prédikálószékről

Szállások a közelben >>

Kirándulás a Dera-szurdok festői ösvényein

A Pilisszentkeresztnél húzódó Dera-szurdok minden korosztály körében kedvelt kirándulóhely, mert hangulatos, fahidakkal tűzdelt útvonala nagyobb megerőltetés nélkül teljesíthető. A meredek falú szurdokvölgyet a Dera-patak alakította ki, de mostanság sajnos többször előfordul, hogy alig csordogál víz benne. Ennek ellenére is nagyon látványos és szuper romantikus program.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Dera-szurdok, Pilisszentkereszt

Szállások Pilisszentkereszten >>

Kalandos körtúra a Holdvilág-árokban

Ha egy kissé csendesebb és kevésbé felkapott helyen szeretnétek kettesben túrázni, akkor a Dera-szurdok helyett válasszátok a Pomáznál található Holdvilág-árkot. A terep kevésbé kiépített, így jóval vadregényesebb is, itt előfordul, hogy kidőlt fákon, köveken kell átmászni, hogy célt érjetek.

A túráról praktikus tudnivalókat itt találtok >>

Holdvilág-árok, Pomáz

Pomázi szállások >>

Töltsetek el pár órát a Vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertben

A hazai arborétumok közül nekünk az egyik személyes kedvencünk a Vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert, amit egyszerűen nem tudunk megunni. Jártunk már itt minden évszakban, és sosem okozott csalódást. A gyönyörű, parkos környezetben akár egy teljes napot is el lehet tölteni.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert

Szállások Vácrátótón >>

Könnyű túra a festői Jegenye-völgyben

A solymári Jegenye-völgy felfedezése remek páros program lehet, ahol látnivalókban sincs hiány. Már a túra elején érdemes lelassulni és eltölteni egy kis időt a Jegenye-völgyi vízesésnél, a séta végpontjánál pedig a Solymári vár által nyújtott csodás panoráma vár majd benneteket.

Jegenye-völgyi vízesés, Solymár

Szállások Solymáron >>

Romantikázás a Városligetben

A Városliget Budapestnek az a pontja, ahol minden évszakban romantikus programok egész tárháza vár. Csak néhány tipp: kellemes séták, piknik az árnyat adó fák alatt, nyáron csónakázás, télen pedig korcsolyázás a liget taván.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Városliget, Budapest

Szálláskínálatunk a fővárosban >>

Zugló rejtett kincse, a Japánkert

A Kövér Lajos utcai Japánkert 2020-ban nyílt meg a nagyközönség előtt, azóta pedig már nem csak a budapestiek járnak csodájára, hanem egyre távolabbról is érkeznek látogatók. Nem is csoda, hiszen Budapest olyan rejtett kincséről van szó, amiről sokáig még a környéken élők sem tudtak. A Japánkert a VM KASZK – Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakképző Iskola udvarának része, de látogatható, így remek randihelyszín.

Japánkert, Budapest

Séta a varázslatos ELTE Füvészkertben

A budapesti Füvészkert romantikus épületei, hangulatos kis tavai és növényritkaságai minden évszakban elkápráztatják az embert. Szép időben romantikus sétákat tehettek a kert ösvényein, de érdemes betérni az üvegházba is. Kifejezetten ajánljuk a Sakura Ünnep programjait, amikor a Füvészkert különösen szép oldalát mutatja.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Elte Füvészkert, Budapest

Andalgás a Szarvasi Arborétumban

A Szarvasi Arborétum árnyas ösvényei tökéletesen alkalmasak romantikus sétákhoz, olyannyira, hogy a Pepi-kert néven is ismert 82 hektáros parkban akár egy egész napot is el lehet tölteni.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Szarvasi Arborétum

Az arborétumról és más szarvasi látnivalókról itt olvashattok részletesen >>

Egy romantikus nap a Szegedi Füvészkertben

Az ország egyik legnagyobb botanikus kertje rengeteg kuriózumot tartogat a látogatók számára, köztük a Közép-Európában csak itt látható indiai lótuszt. Nincs is annál romantikusabb program, mint virágzó növények között sétálgatni, miközben gyönyörködünk a látványban.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Szegedi Füvészkert

Ha szállást kerestek Szegeden, itt böngészhettek >>

Séta a fák fölött Makón

A makói Lombkorona sétány nem egy hagyományos séta, annál sokkal izgalmasabb. Az országban már egyre több ilyen jellegű tanösvény található, de a makói talán mind közül a legszebb és legizgalmasabb.

Lombkorona sétány, Makó

Makói szállások >>

Romantikus szurdoktúra a Páris-patak szurdokvölgyében

A Nógrádszakálnál lévő Páris-patak szurdokvölgye az utóbbi években Palóc Grand Canyon néven hódította meg az országot. Ha szerettek a természetben barangolni, ezt a csodálatos tájat mindenképpen vegyétek fel a bakancslistátokra, mert álomszép az útvonal.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Páris-patak szurdokvölgye, Nógrádszakál

Szállások a közelben >>

Romantikus szabadtéri programok a Mátra Mánia szervezésében

A Mátra Mánia csapata személyre szabott erdei programokat szervez a csodálatos Mátrában. Legyen szó romantikus piknikről, gyönyörű panorámás gyalogtúráról vagy kalandos kerékpár túráról, ők mindent megszerveznek, nektek csak annyi a dolgotok, hogy élvezzétek a kalandot.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Romantikus szabadtéri programok a Mátrában

Szállások Mátraszentimrén >>

Vadregényes kirándulás az Ilona-völgyi vízeséshez

Az ország legnagyobb szintkülönbségű természetes zuhataga Parádfürdő közelében található, ám aki szeretné látni ezt a szépséget, annak egy vadregényes túrát is be kell vállalnia. Ez pedig sokkal szórakoztatóbb kettesben.

Először egy hangulatos, gesztenyefákkal szegélyezett műúton kell sétálni, vagy a Szent István-kútig még autóval is elgurulhattok, majd a zöld kör turistajelzést követve egyre vadregényesebb mátrai táj tárul a szemetek elé, aminek leglátványosabb pontja maga a vízesés. Érdemes úgy készülni, hogy itt kicsit megpihentek, esetleg egy romantikus pikniket is elköltötök.

Ilona-völgyi vízesés, Parádfürdő

Ha több napot is eltöltenétek Parádfürdőn, itt keresgélhettek szállást >>

Keressétek fel az ország legszebb vízesését Szilvásváradon

A Szalajka-völgy lebilincselő látnivalói közül a Fátyol-vízesés kiemelkedő szépsége az, ami miatt feltétlenül érdemes ide randit szervezni. A festői környezetben tett romantikus séta csúcsa lesz, mikor eléritek a vízesést, aminek közelében pihenőhelyek is találhatók. Ha elfáradtatok, visszafelé robogjatok le a kisvasúttal, ami szintén szuper program.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Fátyol-vízesés, Szilvásvárad

Szállások Szilvásváradon >>

Barangolás kettesben a Lillafüredi függőkertben

A lillafüredi függőkertet még a Palotaszálló építésekor alakították ki, néhány éve pedig felújították, hogy ismét régi pompájában tündökölhessen. Talán tavasszal és nyáron a legszebb, mikor virágok százai nyílnak, de valójában minden évszakban különös hangulata van.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Lillafüredi függőkert

Még több látnivaló és szuper szállástippek Lillafüreden >>

Romantikus séta a Tisza-tavi Vízi Sétányon

Poroszló és környéke számtalan izgalmas programot tartogat, de ha valami igazán romantikusat kerestek, akkor a Vízi Sétányt semmiképpen ne hagyjátok ki! A cölöpökre épített sétány csodás környezetben vezeti végig a látogatókat, út közben pedig kilátók, madárvárták és kis szigetek teszik változatossá a sétát.

Vízi Sétány, Poroszló

Szállások Poroszlón >>

Romantikus programok, ahol nem számít az időjárás

Bakonybéli csillagles a Pannon Csillagdában

A csillagnézés önmagában is romantikus randiprogram, de ha igazán különlegesre vágytok, akkor nézzetek ki egy közelben lévő planetáriumot, ahol rengeteg érdekesség vár rátok. Többet mutatunk majd mi is, most elsőként a festői Bakonybélnél lévő Pannon Csillagdát ajánljuk.

Az állandó kiállítások a csillagászat történetét és legfontosabb állomásait mutatják be, de ami ennél izgalmasabb és persze romantikusabb program, az a planetárium műsora, valamint a 3D-s mozi, illetve a Tűzgömb-terem, ahol a meteoritokat és a hullócsillagokat mutatják be.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Pannon Csillagda, Bakonybél

Bakonybéli szállások >>

Reneszánsz Erotikus Panoptikum, ahol felforrósodik a hangulat

A szigorúan korhatáros múzeumban nincs helye a prűdségnek. Az aprócska, körülbelül 20 viaszbábuból és mindenféle érdekes eszközből álló kiállítás alig fél óra alatt bejárható, de feldolgozni kicsit több idő lesz. A tárlat anyagát a reneszánsz erotikus irodalom könyvillusztrációi ihlették, így egészen meghökkentő dolgokkal is találkozhattok itt.

Szállástippünk Keszthelyen >>

Zselici Csillagpark, ahol lehozzák nektek a csillagokat

Zselickisfaludban épült meg 2009-ben a Zselici Tájvédelmi körzet nemzetközi hírű csillagparkja, ami érdekes ismeretterjesztő programokkal várja a látogatókat.

Mindemellett pedig a csillagok felfedezése igazán romantikus program is, úgyhogy érdemes ellátogatni az országnak erre a pontjára, ahol olyan alacsony szintű a fényszennyezés, hogy akár szabad szemmel is rengeteg csillagot láthattok.

A randi esőbiztos része a planetárium és a távcsőkupola, de az igazán romantikus csillagleshez már egy kis szerencse is kell, mert ha szép az idő, akkor éjszakai csillagnéző túrákat és távcsöves bemutatókat is szerveznek.

Zselici Csillagpark

Szállások a környéken >>

Próbáljátok a Csodák Palotája randicsomagját

A Csodák Palotájáról elsőre egészen biztos, hogy nem a romantikus randevúk ugranak be az embernek, de ha egy kicsit kreatívabb páros programra vágytok, akkor érdemes megnézni, milyen randicsomaggal várják a párokat. Többféle csomagból is lehet választani, amik extraként tartalmaznak szabadulószobás kalandot vagy mozit is. Részletek >>

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Csodák Palotája, Budapest

Sétáljatok pillangók között a Fővárosi Állat- és Növénykert Lepkeházában

Az Állatkert nem csak szép időben jó program, hiszen vannak olyan zárt részei is, ahol nagyon sok időt el lehet tölteni. Ilyen a mi új kedvencünk, a Lepkekert, ahol több mint 500 féle pillangó repdes szabadon, néha pedig megpihen az ámuldozó látogatókon. 

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Fővárosi Állat- és Növénykert Lepkeháza

Páros kényeztetés a Széchenyi Pálmaházban

A Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda egyik exkluzív programjaként vehetőek igénybe a Széchenyi Pálmaház szolgáltatásai. A Pálmaház kiegészítő jeggyel, vagy külön belépővel látogatható. Különböző csomagok közül lehet választani, amik az alapszolgáltatások mellett tartalmaznak például masszázst, koktélt és gyümölcstálat is.

Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda, Budapest

Optikai csalódások a budapesti Illúziók Múzeumában

Viszonylag új attrakciója még a fővárosnak, ezért, ha a sokadik randin töritek a fejeteket, érdemes ezt a helyszínt is felvenni a bakancslistára. Az Illúziók Múzeumában számtalan optikai csalódás vár rátok és a tömeg miatt sem kell aggódni, figyelnek rá, hogy ne alakuljon ki tumultus. Éppen emiatt ajánlott előzetesen időpontot foglalni, hogy elkerüljétek a hosszas várakozást.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Illúziók Múzeuma, Budapest

Indoor Budapest MiniGolf kettesben

Ha szeretitek a minigolfot, de kicsit többre vágytok, minthogy a hagyományos pályákon ütögessétek a labdát, próbáljátok ki az Indoor Budapest MiniGolf formabontó pályáit. A 3 tematikus szobában (Galaxis, Varázslatos erdő, Elvarázsolt kastély) 18 pálya vár rátok, melyeknek a díszlete egy egészen más világba repít titeket.

Indoor Budapest MiniGolf

Szuper páros szelfik a Budapesti Szelfimúzeumban

A hivatalos nevén Museum of Sweets and Selfies célja édesség és vidámság csempészése az emberek mindennapjaiba. 14 teremben számos installáció vár rátok, ahol jobbnál-jobb páros szelfiket készíthettek.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Szelfimúzeum, Budapest

Vaduljatok be a Fröcskölőben

Következő budapesti randihelyszínünk egy egészen őrült program, ahol a kreativitás jegyében kicsit megvadulhattok, és festékkel boríthatjátok a falakat, vagy akár egymást is. Ha az élményen túl kézzel fogható közös emléket is szeretnétek, akkor fröcskölhettek egy hazavihető vásznat is. Előzetes időpontfoglalás szükséges!

Fröcskölő, Budapest

Csillagles a kecskeméti Planetáriumban

A kecskeméti Planetárium programjai között több olyan is található, ami miatt érdemes a megszokott mozis randevút kicsit elnapolni. A műsorok alkalmával gyönyörködhettek a csillagos égboltban, részt vehettek egy képzeletbeli űrutazáson a naprendszerben, de még látványos lézershow részesei is lehettek.

A kecskeméti Planetárium csak az előadások időpontjában látogatható.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Kecskeméti Planetárium

Ha szállást is kerestek Kecskeméten, itt válogathattok >>

Közös lubickolás a Gyulai Várfürdőben

A történelmi Gyulai Vár szomszédságában található fürdő az egyik legnépszerűbb a térségben, ezért, ha éppen a környéken töltötök néhány romantikus napot, akkor mindenképpen keressétek fel a fürdőkomplexumot. A wellness részlegük rengeteg szolgáltatással várja a vendégeket, de ami miatt még kiemelendő a hasonló létesítmények közül, az az, hogy rendelkezik vízi bárral, így akár a medencében is elfogyaszthatjátok kedvenc koktélotokat.

Gyulai Várfürdő

Népszerű vendégházak és apartmanok Gyulán >>

Kalandos pillanatok a Hajdúszoboszlói Gyógyfürdőben

A Hungarospa Gyógyfürdő talán az ország legnagyobb kedvence, imádják a fiatalok, idősek, a családok és a párok is, hiszen mindenki számára tartogat valami izgalmasat. Nem az a tipikus romantikázós program, de mégis remek helyszín, ha tartalmas időt szeretnétek együtt tölteni.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő

Ezeket a népszerű szállodákat nektek ajánljuk a fürdő közelében >>

Relax a miskolctapolcai Barlangfürdőben

A miskolctapolcai Barlangfürdő Magyarország legkülönlegesebb fürdője, ahol a vendégek a természet által megalkotott járatokban fürdőzhetnek egy barlang gyomrában. A Barlangfürdő tematikus medencéi között több olyan is található, ahol a fényeknek és a környezetnek köszönhetően igazán romantikus perceket tölthettek el.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Miskolctapolca Barlangfürdő

Szállások Miskolctapolcán >>

Romantikus hangulatú várak, kastélyok

Az ország egyik legromantikusabb kastélya, a fertődi Esterházy-kastély

A magyar Versailles-nak nevezett kastélyt egyszerűen nem lehet megunni, legalábbis, ha a közelben járunk, mi mindig szakítunk időt, hogy néhány órát eltöltsünk itt. A kastély épülete csak vezetővel látogatható, de az ámulatba ejtő látványt kár lenne kihagyni!

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Fertődi Esterházy-kastély

Egy kis ízelítőt itt olvashattok a kastély csodás történetéből >>

Ezzel azonban még nem zárjuk a fertődi romantikus programunkat, mert rejtőzik itt még egy meseszép látnivaló. A kastély hatalmas parkjában ontja illatát tavasztól kora őszig több ezer tő rózsa, melyek Cziráky Margit Rózsakertjében nyílnak.

Cziráky Margit Rózsakert, Fertőd

Részletesebben itt meséltünk a helyről >>

Lovagi torna a Sümegi Várban

A Sümegi Vár az egyik legnépszerűbb hazai várunk, amit annak köszönhet, hogy nem csak élettelen kiállításokon keresztül mutatja be, milyen volt az élet a várban, hanem rengeteg izgalmas program keretében. A vár tövében álló Lovagi Aréna programjait mindenkinek ajánljuk, aki szeretne részt venni egy képzeletbeli időutazáson.

Meghatározott napokon itt Történelmi Lovasjátékokat tartanak, ahol különböző fegyverbemutatók, lovaskaszkadőr show és lovagi torna szórakoztatja a közönséget, majd egy fejedelmi lakomával zárják a programot.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Történelmi Lovasjáték a Sümegi Várban

Szállások a településen >>

A keszthelyi Festetics-kastély felfedezése

Bár maga a hatalmas kastély is gyönyörű, és az állandó kiállítások is kifejezetten látványosak, nekünk mégis a lenyűgözően szép parkja a kedvencünk, ahol hatalmas, romantikus sétákat lehet tenni. Érdemes figyelemmel kísérni az eseménynaptárukat is, mert a kastélypark gyakran ad otthont komoly- és könnyűzenei koncerteknek.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Festetics-kastély, Keszthely

TOP 10-es szállásajánlatunk Keszthelyen >>

Látogatás az ország legszebb panorámával büszkélkedő várában, a Szigligeti várban

A Balaton váraként is emlegetett Szigligeti vár számtalan programmal várja a látogatóit, de ha semmit nem szerveznének, akkor is tökéletes randihelyszín lenne, hiszen ilyen lebilincselő látvánnyal bárkit könnyű levenni a lábáról.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Panoráma a Szigligeti várból

A tökéletes látvány mellé pedig válasszátok ki a tökéletes szállást a Szallas.hu kínálatából >>

Séta a dégi Festetics-kastély parkjában

A klasszicista stílusú kastély épülete is szép, de valljuk be, romantikus programnak kissé lapos. Nem úgy a kastélyt körülölelő hatalmas angolpark, ahol akár egy teljes napon át lehet andalogni, annyi szépséget rejteget.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Festetics-kastély park, Dég

Szállások a környéken >>

A szerelemből épült Bory-vár felfedezése

A székesfehérvári Bory-várat gyakran illetik a szerelem jelképe jelzővel, mert a megépülésének apropója az egyik legromantikusabb történet, amit csak el lehet képzelni. A mesebeli várat Bory Jenő szobrászművész és építészmérnök 40 éven keresztül építette imádott feleségének.

Maga az épület is egy csodás műalkotás, ami több száz szobornak és festménynek ad otthont, köztük a művészházaspár saját alkotásainak is. Ha igazán romantikus környezetben szeretnétek eltölteni néhány órát, a vár látogatása remek program lesz.

Ha többet olvasnátok a vár történetéről, ezt is ajánljuk >>

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Bory-vár, Székesfehérvár

Szállások Székesfehérváron >>

A csodaszép parkjáról elhíresült Brunszvik-kastély megismerése

A Brunszvik-kastély az ország egyik legszebb kastélyparkjával büszkélkedhet, ahol akár egy teljes napot is elandaloghattok, ha úgy tartja kedvetek. És ha már romantikus programról van szó, a kastélyhoz is kapcsolódik egy romantikus történet.

Egy ideig a kastély lakója volt a híres zeneszerző, Beethoven is, akit Brunszvik Antal látott vendégül, hogy tanítsa meg két lányát zongorázni. Bár Beethoven nem szeretett tanítani, valamilyen okból mégis kivételt tett.

Később kiderült, nem csupán a kastély és gyönyörű környezetének szépsége ejtette rabul, feltehetően gyengéd szálak fűzték az egyik lányhoz is. Ma az épületben Beethoven emlékmúzeum működik, a parkban pedig nyaranta komolyzenei koncerteket tartanak.

Brunszvik-kastély, Martonvásár

Szállások a környéken >>

Csodás panoráma a Visegrádi Fellegvárból

A Dunakanyar rengeteg festői szépségű, romantikus helyet rejteget, köztük a Visegrádi Fellegvárat, ahonnan csodás panoráma nyílik a Dunakanyarra.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Panoráma a Visegrádi Fellegvárból

Ha több napot is eltöltenétek Visegrádon, nézzétek meg ezt a TOP 10 hangulatos szállást >>

Randevú a Gödöllői Királyi Kastélyban

Hazánk egyik legnagyobb barokk műemléke a Grassalkovich-kastély néven is ismert Gödöllői királyi Kastély, melynek nem csak az épülete, hanem a parkosított kertje is lenyűgöző. Miután bejártátok a kastély gyönyörűen berendezett termeit, szép időben érdemes eltölteni egy kis időt a kertben is. A kastélypark belépő nélkül is látogatható.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Gödöllői Királyi Kastély

Szállások Gödöllőn >>

Romantikus legendák nyomában a Siroki várban

A térség egyik legromantikusabb kirándulópontjaként tartják számon a siroki vár romjait, ami nem is csoda, hiszen nem is egy romantikus legenda és szellemtörténet kapcsolódik hozzá. Mielőtt felkeresnétek, olvassátok el ezeket, mert utána nem csak egy élettelen várként fogtok a helyre tekinteni, hanem egy igazán különleges helyként, ami a hosszú évek alatt rengeteg izgalmas történet szemtanúja lehetett.

Siroki Vár

A vár titokzatos történeteiről itt írtunk >>

Az Edelényi Kastélysziget felfedezése

Az Edelényi Kastélysziget több szempontból is különleges hely, kezdve mindjárt azzal, hogy a kastély valóban egy szigeten áll, amit a Holt-Bódva vesz körbe. Az épület belső terei tárlatvezetéssel látogathatók, a szépen karbantartott parkban pedig egyénileg is körbe lehet sétálni.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Edelényi Kastélysziget

Részletes leírás a kastélyról szállásajánlóval >>

Az egyik legfestőibb hazai várunk: Boldogkő vára

A boldogkői vár az egyik legnépszerűbb vár a Zempléni-hegységben, amit első sorban festői környezetének és ikonikus kilátópontjának köszönhet. A képeslapra illő látványért megéri átutazni az országot!

Boldogkői vár, Boldogkőváralja

Hangulatos szállások Boldogkőváralján >>

Mesekastély Tiszadobon

A tiszadobi Andrássy-kastély már külsőre is olyan gyönyörű, mintha egy tündérmese díszlete elevenedne meg az ember szeme előtt. Bár 2021-től az épületet felújítják és ez idő alatt zárva tart, a parkja ingyenesen látogatható, ezért ha a környéken jártok, mindenképpen érdemes útba ejteni. Az épület a Loire folyó menti középkori lovagi várkastélyok mintájára épült Erzsébet királyné tiszteletére.

Érdekessége, hogy az évszakok számával megegyezően 4 bejárata van, 12 tornya, mint a hónapok száma, 52 szoba található benne, mint ahány hét van egy évben, és 365 ablakszeme van. Romantikus külsejéhez csodás angolparkja is sokat hozzátesz az illatozó rózsalugassal és a különleges sövénylabirintussal.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Andrássy-kastély, Tiszadob

Tiszadob legjobb szállásai >>

Csodás kis kastély, ahol még biztosan nem jártatok: Luby-kastély Nagyaron

A kastélylátogatásnak mindig van egy romantikája, úgyhogy szinte az összes hazai kastélyt felsorolhatnánk, de a végére egy olyat tartogatunk, ahol még biztosan nem jártatok akkor sem, ha szenvedélyes kastélylátogatók vagytok.

Nagyaron áll a Luby-család kastélya, ami 2013-ban nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. A kastély ódon falai között modern, interaktív múzeumot rendeztek be, de ami miatt igazán különleges, az a pompás rózsakertje.

Luby Kastély, Nagyar

Romantikus városnézések

Romantikus kőszegi hétvége

Kőszeget nem ok nélkül nevezik az ország ékszerdobozának, hiszen az alpokaljai kisvárosban minden megvan, ami egy romantikus városnézéshez kell: hangulatos óváros sok érdekes látnivalóval, látványos és nem túl megerőltető túrák a várost körülvevő erdőkben és finom ételek, italok a helyi vendéglátóhelyeken.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Kőszeg főtere

Kőszegi program- és szállásajánlónk >>

Romantikus pihenés Sopronban

A leghűségesebb magyar város nem csak kiemelkedő történelmi szerepe miatt izgalmas úti cél, látnivalókban sincs itt hiány. Legyen szó romantikus sétáról az óvárosban, vagy kalandosabb kirándulásról a Lővérekben, egy biztos, felejthetetlen randiprogram lesz.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Tűztorony, Sopron

Szállástippjeink >>

Andalgás a balatonfüredi Tagore sétányon

Nem túlzás azt állítani, hogy a Tagore sétány az ország legszebb sétánya, ami már rengeteg romantikus szerelmi vallomás és lánykérés tanúja volt. Tavasszal és nyaranta árnyat adó fák és színpompás virágszigetek tarkítják, ezért ilyenkor a leglátványosabb, de minden évszakban megvan a maga szépsége.

Tagore sétány, Balatonfüred

TOP 10 balatonfüredi szállástippünket itt találjátok >>

Romantikus pécsi vakáció

Pécsről lehetetlen, de legalábbis nagyon nehéz néhány mondatban elmondani, miért is kitűnő célpontja egy romantikus vakációnak. A város annyi remek programot tartogat, hogy akik már százszor jártak itt, még azok sem tudják megunni.

Nézzétek meg ajánlónkat, és garantáltan kedvet kaptok hozzá, hogy eltöltsetek itt néhány napot >>

Zebegényi romantikázás

Ha Magyarország legromantikusabb települését kellene megnevezni, nálunk Zebegény egészen biztosan dobogós helyen végezne, hiszen az ország egyik legfestőibb települése. A gyönyörű Duna-parti naplementék, a nagy séták a környező erdőkben, vagy egy finom kávé valamelyik hangulatos kis éttermében mind garancia egy emlékezetes randevúra.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Sárkánydomb, Zebegény

A település számtalan romantikus hangulatú kis vendégházzal és szállással várja a vendégeket, melyek közül itt válogathattok >>

Séta a váci Duna korzón

A váci Erzsébet sétány, vagy ahogy sokan ismerik, Duna korzó a város egyik leghangulatosabb része, ahol egyaránt találni nyüzsgőbb és eldugottabb, csendesebb helyeket is. A sétány kialakítása Mária Terézia 1764-es látogatásához köthető, ekkor épült meg a híres diadalív és a korzó kőfala.

Szintén különlegessé teszi a Duna korzót az ott látható díszes vasrács is, ami az Országház építésekor feleslegessé vált elemekből való. A sétány minden évszakban meseszép, ezért bármikor tökéletes randihelyszín.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Erzsébet sétány, Vác

Szállások a városban >>

Séta hazánk leghangulatosabb városában, Szentendrén

Kevés olyan hangulatos város van Magyarországon, mint Szentendre, nem is csoda, hogy számos képzőművészt megihletett már a Dunakanyar romantikát árasztó kisvárosa. A belváros macskaköves utcái a színes házakkal a legborongósabb napokat is képesek vidámmá varázsolni, szép időben pedig érdemes kiülni valamelyik hangulatos étterem vagy kávézó teraszára, és kicsit lelassulni, élvezni a kettesben töltött pillanatot.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Szentendre

Szentendrei szállások >>

Látogassatok el a Margit-szigetre

A budapesti szabadtéri programok között romantika terén még mindig a Margit-sziget a nagy kedvenc, ahol rengeteg közös élmény vár rátok: bringóhintó, hangulatos sétautak, illatozó rózsakert és persze a zenélő szökőkút, hogy csak a legnépszerűbbeket említsük.

Margitszigeti Zenélő Szökőkút

Ha szeretnétek a szigeten megszállni, ezeket a szállásokat ajánljuk:

Szolnoki városnézés és séta a meseszép Rozáriumban

Kissé elfogultan írom, de Szolnok parkjai gyönyörűek, ezért a szolnoki városnézés nem maradhat ki az ajánlóból. Nem csak a parkok hangulatos randihelyszínek, a Tiszavirág-híd környékén is nagyon jókat lehet sétálni, de most mutatunk egy kevésbé ismert helyet is, ami már önmagában is megér egy szolnoki kiruccanást.

Ez nem más, mint a Rozárium (Magyar rózsák kertje) néven ismertté vált tér, ami a Verseghy parkban található, a Megyeháza mögött. Tavasztól rózsák százai ontják itt az illatukat, csaknem az összes őshonos fajta megtalálható közöttük.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Rozárium – Magyar rózsák kertje, Szolnok

Szállások a városban >>

Romantikus hétvége Egerben

Egyet már az elején leszögezünk, Egerbe nem érdemes egy napra érkezni, de talán még egy hétvége is kevés, hiszen annyi remek programlehetőséget kínál a város. Romantikus séta a csodás Érsekkertben, különleges múzeumok, finom borok és ízletes ételek várnak itt rátok, sőt, a szállások terén is igazán pazar a kínálat.

Fedezzétek fel kettesben Eger rejtett látnivalóit a katakombák mélyétől a csillagokig >>

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Az egri Érsekkert szökőkútja

TOP 10 szálláshely Egerben >>

Varázslatos vendégházak Egerben >>

Távol a városi nyüzsgéstől Noszvajon

Ha szívesen elvonulnátok kicsit a nyüzsgő várostól, akkor Noszvajon a helyetek, ahol a meseszép környezet mellett az elképesztő nyugalmat is élvezhetitek. Persze látnivaló azért itt is akad bőven, úgyhogy unatkozni semmiképpen nem fogtok.

Romantikázáshoz tökéletesen alkalmas helyszín Síkfőkút, vagy a De La Motte Kastély. A kastélyhoz tartozik egy hotel is, ami közvetlenül a szomszédságában található, így akár helyben is megtudtok szállni, ha a Tündérkert Hotelt választjátok.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
De La Motte Kastély, Noszvaj

Látnivalók és szállások Noszvajon >>

Romantikus gasztroprogramok

Vadregényes Kávézó és Ajándékbolt – Szaknyér

A Vadregényes híres arról, hogy nem csak a habos kávéjuk finom, de csodás kézműves tárgyakat és ékszereket szerezhetünk be náluk. Ha szeretitek az Őrség vendégszeretetét, ezt a kis kávézót is imádni fogjátok.

Vadregényes Kávázó és Ajándékbolt, Szaknyér

Ha szállást kerestek a környéken, ezeket a bekuckózós faházakat mindenképpen nézzétek meg, hátha éppen köztük van az álomnyaraló >>

Látogatás a Villányi pincesoron

Ha nem csak egymásért bolondultok, hanem a jó borokért is, akkor keressétek fel Villány híres pincesorát, ami a város fő utcája mellett húzódik. Itt található számos híres borászat központja, de érdemes betérni a kis családi borászatokba is egy kóstolóra.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Villányi Pincesor

Szállások Villányban >>

Vacsorázzatok a Michelin-csillagos Rumourban

Ha szeretitek a romantikus vacsorákat, és szívesen kipróbálnátok valami újat, akkor foglaljatok asztalt Rácz Jenő séf Michelin-csillagos éttermében, a Rumoutban. 2 féle menüsor közül választhattok, az egyik egy korai vacsora, ahol 6 fogást tálalnak, a másik a 20 órától foglalható Chef’s table, ahol egy 11 fogásos menüsort kóstolhattok végig.

Rumour by Rácz Jenő, Budapest

Dunai élményhajózás zongoraesttel és vacsorával

A gyertyafényes vacsora és az élőzene mellett a Silverline Cruises városnéző hajó esti programján egy rendhagyó városnézés vár rátok, ahol Budapest éjjeli arcát ismerhetitek meg. A sétahajózás körülbelül 3 órás.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Dunai élményhajózás

Koktélozás naplementében a Silverline városnéző koktélhajón

Ha felkeltette az érdeklődéseteket a hajókázás, de csak egy rövidebb randiest fér bele a programotokba, akkor válasszátok a Silverline városnéző koktélhajóját, ami 70 percen át úszik a vízen a csodás dunai naplementében, miközben ti a tájban gyönyörködve finom koktélokat kortyolgattok.

Naplementés koktélhajó, Budapest

Teakóstolás Nyíregyházán

A nyíregyházi Luther Teaház kínálatában közel 100 féle tea közül választhattok, de sok más finomsággal is várják a vendégeiket. Egy eseménydús nap után kiváló levezetése a programoknak, ha beültök erre a romantikus hangulatú helyre.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Luther Teaház és Ajándékbolt, Nyíregyháza

Szállások a városban >>

Különleges és extrém romantikus programok

Hőlégballonos sétarepülés a Balaton felett

Cserszegtomajnál található a Balaton Ballooning bázisa, akiknek köszönhetően egy egészen különleges perspektívából tekinthetik meg a Balatont azok, akik bevállalják ezt az extrém programot. A romantikáját az adja, hogy a ballon késő délután száll fel, és napnyugta előtt landol, így gyönyörködhettek majd a csodás balatoni naplementében. (A hőlégballonok Keszthelyen szállnak fel április 1. és október 31. között az időjárástól függően.)

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Hőlégballonozás a Balatonnál – Balaton Ballooning, Cserszegtomaj

Csónakázás a Tapolcai-Tavasbarlangban

A Tapolca alatt húzódó barlangrendszer nagy része víz alatt van, kisebb része azonban a látogatók számára is biztonságosan bejárható. Ha csak egy rövidke romantikázás fér bele a tapolcai programotokba, akkor ez legyen az, mert a megvilágított barlangban való csónakázás nagyon hangulatos program.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Tapolcai-Tavasbarlang 

Tapolcai szálláshelyek >>

Talizmán naplemente túra a Balatonon

Nem extrém, de mindenképpen különleges programban lesz részetek, ha befizettek egy naplemente túrára a Talizmán fedélzetén. A siófoki Krúdy sétány melletti hajóállomásról induló hajó egy látványos kört tesz a balatoni naplementében, ami garantáltan emlékezetes randiprogram lesz.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Talizmán Naplemente Túra és Diszkóhajó, Siófok

Siófokon nem nehéz nívós szállást találni, de hogy megkönnyítsük a keresgélést, ajánlunk néhányat >>

Középkori romantika a bikali Élménybirtokon

Vegyetek részt egy időutazáson, és nézzétek meg, milyen lehetett az élet egy középkori településen. Ha teljesen átadnátok magatokat az élménynek, béreljetek kosztümöt, és vegyüljetek el „nép” között.

Élménybirtok, Bikal

Részletes program és szállásajánlónkat itt találjátok >>

Száguldás a lombok között a Fun Extreme Canopy és Kalandparkban

Az ország első canopy pályáját bevállalós pároknak ajánljuk, akik szeretik az extrém, adrenalindús programokat. Nem az a tipikus romantikus randiprogram, de mindenképpen szuper közös időtöltés. Fontos tudnivaló, hogy előzetesen időpontot kell foglalni!

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Fun Extreme Canopy és Kalandpark, Visegrád

Libegőzés Budapesten

A Zudligeti Libegő egy kifejezetten látványos randiprogram. Budapest egyik legkülönlegesebb közlekedési eszköze már 1970 óta működik, és egészen biztos, hogy számtalan romantikus pillanat tanúja volt az évek során. Érdemes oda-vissza felszállni rá, mert mindkét irányba csodálatos panoráma tárul a szemünk elé.

Zugligeti Libegő, Budapest

Nyomozzatok együtt a Budai Várban

A Nyomozz velünk városfelfedező játék a Budai várban játék keretében meg kell mentenetek Erzsébet királynét, miközben a vár legszebb részeit is bebarangoljátok. Igazi közös kaland vár rátok, melynek nincs időkorlátja, így közben nyugodtan elidőzhettek a kedvenc helyeiteken is.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Nyomozás a Budai Várban

Aktív páros program a Superfly Extrém trambulinparkban

Ha imádjátok az aktív programokat, nem is kérdés, hogy ki kell próbálnotok ezt a trambulinparkot, ahol 2200 négyzetméteren, ultramodern környezetben próbálhatjátok ki magatokat a különféle pályákon. Egy biztos, ez nem egy unalmas randi lesz!

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Superfly Extrém trambulinpark, Budapest

Randevú a virtuális világban: VR Vidámpark

Ha extrém helyszínt kerestek, ahol nem a hagyományos, romantikus program vár rátok, hanem annál jóval kalandosabb, akkor a budapesti VR Vidámparkban a helyetek! Ha az Aréna jegyet választjátok, akkor akár egy páros randit is szervezhettek ide, mert ezt 4 fő játszhatja egyszerre.

VR Vidámpark, Budapest

Különleges színházélmény Szarvason

Ha szerettek színházba járni, akkor a Szarvasi Vízi Színház valamelyik nyári előadását feltétlenül látnotok kell! Az ország leglátványosabb szabadtéri színházának pódiuma a Holt-Körös partjánál, a víz fölött, cölöpökön kapott helyet. Nem csak a színpad, a nézőtér környezete is különleges, egy várkastély díszleteit idézi.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Szarvasi Vízi Színház

Libegőzés Lillafüreden

Ajánlottunk már libegős programot Budapesten, de ha hasonló látványos élményre vágytok, akkor érdemes kipróbálni a Lillafüredi Libegőparkot is. A libegő körülbelül negyed óra alatt ér fel a Szinva völgyétől a Jávorhegyi rétre, ami több túraútvonal kiindulópontja is.

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!
Lillafüredi Libegőpark

Romantikus szállások

Pihenés a szív alakú tó partján: Pro Village – Franciska Major Vendégház Sopronkövesden

A Pro Village vendégházai Soprontól 19 kilométerre, Sopronkövesden helyezkednek el egy mesterségesen kialakított, szív alakot formázó tó körül. A festői környezet romantikus hangulatát csak fokozza a hely csendessége, itt tényleg nem kell semmi másra koncentrálni, csak egymásra. Ha mégis vágynátok egy kis extra kalandra, próbáljátok ki a hely saját szabadulószobáját, vagy relaxáljatok a finn- és infra szaunában.

Hotel Kapitány Wellness Sümeg****+superior

Ajánlottunk sümegi programot, így ezt a szállást semmiképpen nem hagyhatjuk ki! A gyönyörű hotel a Sümegi Vár szomszédságában helyezkedik el, így ha a lovagi torna miatt utaztok Sümegre, kézenfekvő megoldás, hogy itt szálljatok meg.

A romantikus pihenéshez itt minden adott, a különlegesen berendezett hotelben valóságos várúrnak és várúrnőnek érezhetitek majd magatokat. Finom ételek és saját termálvízzel rendelkező, korszerű wellness is vár itt rátok. Ha a romantikus kiruccanást igazán luxus környezetben töltenétek, ajánljuk a Romantik Exclusive 2 fős lakosztályt.

Romantika a zselickisfaludi Hotel Kardosfában

A 3 csillagos kis hotel káprázatos környezetben épült fel a Zselici Tájvédelmi körzet egykori vadászterületén, Kardosfapusztán. A pazar szállás a párok nagy kedvence, mert kis hotel lévén lehetőséget biztosít a meghitt, csendes pihenésre. Wellness részlegük jól felszerelt, foglalható csomagjaik mellé pedig ingyenes belépőket biztosítanak a Zselici Csillagpark programjaira.

Pihenés főúri környezetben a szekszárdi Takler Kúriában

A különleges szálláshelyet azoknak a pároknak ajánljuk, akik szeretik a rusztikus berendezésű helyeket, de nem vetik meg a minden igényt kielégítő wellnesst sem. Itt még a legegyszerűbb, standard szobák berendezése is olyan romantikát áraszt, amit csak a kosztümös filmekben látni.

A látvány mellett pedig a tartalom is fontos, a modern wellness részlegük mellett mindenképpen ki kell emelni éttermüket is, amiről a vendégek mindig elismerően nyilatkoznak.

Édeskettes a zebegényi Mandragóra Vendégházban

A Mandragóra Vendégház a tökéletes szállás, ha szeretnétek egy kicsit elvonulni a világ zajától és kettesben romantikázni. A házból csodálatos dunai panoráma nyílik, amit akár az ingyenesen használható jakuzziból is élvezhettek. Kell ennél romantikusabb?!

Hilltop Hideout, egy igazán különleges szállás Szentendrén

Ha csak egy rövidke időre is, de szívesen elbújnátok a világ elől, hogy csak egymásra figyelhessetek, ezt a romantikus kis faházat nektek találták ki! Gyönyörű erdei környezet, madárdalos reggelek, finnszauna és jacuzzi vár itt rátok, így a kikapcsolódás garantált!

Forró hangulatú szobák a Corvin Hotel Gyulában

A Corvin Hotel Gyula*** egy merész újításnak köszönhetően Káma-szútra szobát is kínál azoknak a pároknak, akik valami extrára vágynak. A szoba hangulata fülledt erotikát sugároz, de berendezése mégis ízléses. Ha kipróbálnátok valami újat, akkor szálljatok meg itt gyulai vakációtok során!

Egy különleges hangulatú szállás Debrecenben: Régi Posta Fogadó

A város egyik legrégebbi épülete ma egy különleges szállásnak és egy jó hírű étteremnek ad otthont. A szobák berendezése egyedi és különleges, így nem lesz egyszerű a választásotok, ha itt szeretnétek megszállni. Vegyetek részt egy romantikus időutazáson, a debreceni Régi Posta Fogadó ennek tökéletes helyszíne lesz.

Hotel Narád & Park**** Mátraszentimrén

Ajánlottunk már egy romantikus programot a településen, most pedig mutatunk egy olyan hotelt, ahol igazán meghitt édeskettes vár rátok. A négycsillagos Hotel Narád & Park kényelmes szobái, széleskörű wellness szolgáltatásai és páratlanul szép környezete mind garancia arra, hogy az együtt töltött idő emlékezetes maradjon.

Pihenés a noszvaji Tündérkertben

Élvezzétek a kikapcsolódást Noszvajon, tündérszép környezetben, Magyarország kedvenc kiránduló régiójában, Eger mellett.

A hotel tökéletes választás a romantikára vágyó pároknak, páratlan szépségű, buja zöld arborétummal, kellemes felfrissülést nyújtó fürdőházzal, és számtalan színes turisztikai programlehetőséggel csalogat. 

Romantikus édeskettes a Luby Rózsaházakban Nagyaron

A Rózsakirály kastélyaként is emlegetett Luby-kastélyban már szállást is foglalhattok, a főépület mellett, a rózsakert szomszédságában ugyanis kényelmes vendégházakat alakítottak ki. A vendégházak tágasak, akár nagyobb családoknak is kiválóak, de alkalmasak romantikus elvonuláshoz is. A szomszédos rózsakert lugasai között folyamatosan lágy zene szól, így a romantikus hangulat adott, a többi csak rajtatok múlik.

Top 20 eldugott búvóhely, ha izgalmas romantikus kikapcsolódást tervezel! >>

Legyen szó valamilyen alkalomról, vagy csak egy kis hétköznapi romantikázásról, reméljük, a Nagy romantikatérképünk hasznos segítség lesz a felejthetetlen közös élményhez!

(Képek: Szallas.hu, shutterstock.com, Bene Marianna, Bene Anikó)


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
0%
Imádom
Imádom
100%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%