Időről időre igyekszünk olyan hasznos listákat és gyűjteményeket összeállítani, amik segítik mind a programtervezést, mind a tökéletes szállás kiválasztását. Most pedig összegyűjtöttük nektek ezeket a szuper listákat, így ezentúl egy helyen is megtaláltok minden hasznos információt, ami csak kellhet egy fergeteges kiruccanáshoz.

Kalandok gyűjteménye a természetjáróknak

Nagy hazai botanikus kert és arborétum gyűjtemény – TÉRKÉPPEL

Tudtátok, hogy országszerte több mint 70 olyan különleges növénygyűjtemény létezik, ami a nagyközönség számára is nyitva áll? Ebben a gyűjteményben a legnagyobb és egyben legismertebb botanikus kertek és arborétumok mellett rengeteg kisebb gyűjteményt is bemutatunk, amik mind tartogatnak valamilyen különlegességet, ami miatt érdemes felkeresni őket. 

Színpompás azálea virágzás, illatozó levendulakertek, romantikus rózsalugasok, szemet gyönyörködtető hóvirág mezők vagy éppen óriás mamutfenyők – ez mind rátok vár, ha velünk tartotok, és bebarangoljátok Magyarország legszebb botanikus kertjeit és arborétumait. A sok hasznos tudnivaló mellett készítettünk egy térképet is, hogy megkönnyítsük a keresgélést.

Kaland-, élmény-, gasztro- és szálláslista —  íme a legjobb toplisták egy helyen
Jeli Arborétum, Kám

A Szalla.hu nagy magyarországi KILÁTÓ gyűjteménye térképekkel

Magyarországon több száz kilátó létezik, vannak köztük olyanok, amik a szó szoros értelmében vett kilátóként funkcionálnak, de olyanok is akadnak, amiknek egészen meghökkentő történetük van, és valójában nem is azért épültek, hogy az ott megfordulók a csodás panorámában gyönyörködjenek. 

Ha érdekel, hol található az ország első és ez idáig egyetlen buszmegálló kilátója, ha szeretnétek tudni, merre vannak Magyarország legmagasabb kilátótornyai, vagy szívesen felkeresnétek a legkülönlegesebb hazai kilátókat, akkor nem is kell tovább keresgélni, hiszen ebben a térképes listában szinte az összes ilyen építményt megtaláljátok.

Kaland-, élmény-, gasztro- és szálláslista —  íme a legjobb toplisták egy helyen
Strázsa hegyi kilátó, Esztergom

Magyarország ismert és rejtett tanösvényeinek NAGY térképes gyűjteménye

Mikor elkészítettük ezt a gyűjteményt, mi magunk is meglepődtünk rajta, hogy mennyire sok és milyen változatos tanösvény található Magyarországon. Már akkor igyekeztünk, hogy a bemutatottak közül a lehető legtöbbet személyesen is bejárjuk, és azóta egyfajta küldetésnek tekintjük, hogy megismerjük, illetve be is mutassuk őket. 

Az ismertetőhöz készített térképet azóta is folyamatosan frissítjük, ha tudomást szerzünk újonnan kialakított tanösvényekről, sőt, ezeket a legtöbbször személyesen is felkeressük. A tanösvények látogatása azoknak is nagyszerű szabadtéri program lesz, akik kevésbé gyakorlott túrázók, mert általában jól jelzett, és könnyen járható ösvényekről van szó.

Kaland-, élmény-, gasztro- és szálláslista —  íme a legjobb toplisták egy helyen
Tatai fényes tanösvény

Legszebb magyarországi TAVAK GYŰJTEMÉNYE térképpel, leírással, képekkel

Ebben az átfogó gyűjteményben nem csupán felsoroljuk és bemutatjuk Magyarország legkülönlegesebb tavait, hanem tematikus listákat alakítottunk ki, hogy mindenki könnyen megtalálja a kedvére valót. 

A TOP 3 legnépszerűbb hazai tó mellett bemutatjuk a magyarországi tengerszemeket, azokat a tavakat és tófürdőket, amikben lehet, sőt érdemes fürödni, külön bekezdést szenteltünk a leghangulatosabb csónakázótavaknak, a bányatavaknak és bemutatjuk az ország legnépszerűbb horgásztavait is. 

Ezzel azonban nincs vége a listának, mert akad szép számmal olyan tó is kis hazákban, amik kedvelt kirándulóhelyek és festői szépségük miatt mindenképpen érdemes felkeresni őket.

Kaland-, élmény-, gasztro- és szálláslista —  íme a legjobb toplisták egy helyen
Rudabányai tó

Te ismered a 20 legszebb hazai szurdokvölgyet?

Ha a kérdésre a válaszod nem, vagy esetleg csak néhányat közülük, ez az év éppen tökéletes lesz, hogy felfedezd mindet.

Ajánlónkban többek között szerepel a legendás Rám-szakadék, a festői Dera-szurdok, az Ilona-völgy, a Cuha-völgy, a Szalajka-völgy, a Páris-patak szurdokvölgye, de olyan rejtett kincseket is mutatunk, mint a Vasas-hasadék, a Zsólyomka-völgy, vagy a Kőszikla-szurdok. Hogy könnyebben megtaláljátok, mi esik éppen útba, természetesen térképet is készítettünk hozzá.

Kaland-, élmény-, gasztro- és szálláslista —  íme a legjobb toplisták egy helyen
Cuha-szurdok

10 káprázatos szépségű vízesés Magyarországon programajánlóval a közelben

Nem hosszú lista, de mégis a listák listáján a helye, hiszen ajánlónk felsorakoztatja a legtöbb hazai vízesést. Magyarország nem büszkélkedhet gigantikus méretű zuhatagokkal, de akad azért nem egy, ami kifejezetten különlegesnek mondható. Ti láttátok már mindet?

Kaland-, élmény-, gasztro- és szálláslista —  íme a legjobb toplisták egy helyen
Fátyol-vízesés, Szilvásvárad

TOP 35 természeti látnivaló Magyarországon

Csodálatos természeti látnivalókban Magyarország is bővelkedik, sőt, nem egy olyan is akad közöttük, ami európai viszonylatban is ritkaság

TOP 35-ös listánkon különleges barlangokat, az ország legszebb tavait, meseszép vízeséseket, festői szurdokokat és kanyonokat, valamint különleges tanösvényeket és túraútvonalakat is mutatunk, köztük több olyat, amiről általában keveset olvasni. Érdemes mindegyiket bakancslistára tűzni, hiszen egyik szebb, mint a másik!

Kaland-, élmény-, gasztro- és szálláslista —  íme a legjobb toplisták egy helyen
Egerszalóki sódomb

Illatos medvehagyma csokrok – Itt a medvehagymaszezon, mutatjuk a legjobb tavaszi gyűjtőhelyeket

A medvehagyma már régóta ismert gyógynövény, az utóbbi években pedig újra meghódította az országot, és a tavasz beköszöntével egyre többen veszik nyakukba az erdőket, hogy saját kezűleg gyűjthessenek a finomságból. Cikkünkben nem csak a legjobb medvehagyma lelőhelyeket mutatjuk meg, hanem egy kisokost is összeállítottunk erről a finom és egészséges növényről.

Kaland-, élmény-, gasztro- és szálláslista —  íme a legjobb toplisták egy helyen
Medvehagyma gyűjtés

A legjobb programok

Fedezd fel az ország leggyönyörűbb kastélyait a Szallas.hu NAGY TÉRKÉPES KASTÉLY GYŰJTEMÉNYÉNEK segítségével!

Ezen a hatalmas térképes listán több mint 700 műemléket találtok 6 téma szerint csoportosítva. A gyűjteményben található egy TOP 10-es lista, ami a legnépszerűbb és egyben leglátványosabb magyarországi kastélyokat rangsorolja, de csoportosítási szempont volt az is, hogy mely kastélyok működnek ma múzeumként és látogathatók, vagy éppen melyek vannak magántulajdonban. 

Külön jelölést kaptak a vadászkastélyok és azok az épületek, amik ma impozáns kastélyhotelként funkcionálnak, így akár meg is lehet szállni bennük. A teljesség kedvéért még azokat a kastélyokat is térképre gyűjtöttük, amik ma már romosan omladoznak, és legfeljebb kívülről tekinthetők meg biztonságosan.

Kaland-, élmény-, gasztro- és szálláslista —  íme a legjobb toplisták egy helyen
Bory-vár, Székesfehérvár

Budapest környéki kirándulóhelyek – NAGY térképes GYŰJTEMÉNY

Annak ellenére, hogy ez a gyűjtemény első sorban azon fővárosban élők kedvéért készült, akik szeretnek kirándulni, de gyakran nincs idejük, hogy órákat töltsenek a megfelelő program kiválasztásával, olyanoknak is nagyon hasznos, akik távolabb élnek, de éppen a környéken szeretnének kicsit kikapcsolódni.

Térképes gyűjteményünkön 10 kategóriában külön jelöltük az egész napos városnézéseket, a tanösvényeket, az arborétumokat, a vadasparkokat és állatkerteket, a múzeumokat, a látványosabb templomokat és templomromokat, a főváros környéki kisvasutakat, a leglátványosabb túraútvonalakat, a tavakat és fürdőket, illetve azokat a helyeket, ahol extrémebb kalandok várnak rátok. Kizárt, hogy ne találjatok nektek tetsző programot!

Kaland-, élmény-, gasztro- és szálláslista —  íme a legjobb toplisták egy helyen
Dobogókői kilátó

Ismert és rejtett magyarországi látnivalók gyűjteménye – 30 kedvelt és felfedezésre váró hely az egész országból

Az ehhez hasonló gyűjtemények mindig nagyon népszerűek, és nem csak azért, mert olyan különleges, felfedezésre váró helyeket mutatunk bennük, amikről sokan még nem hallottak. Mi az ismertebb helyeknek is igyekszünk megmutatni azt az arcát, ami még azoknak is érdekes lehet, akik már sokadszorra járnak például egy adott városban. 

Mindemellett persze helyet kaptak olyan látnivalók is a cikkben, mint a Petesmalmi Vidrapark, a bőszénfai Szarvasfarm, vagy a Henryx Western city. A teljes listát a cikkre kattintva találjátok, akad még pár igazán izgalmas program a felsorolásban.

Kaland-, élmény-, gasztro- és szálláslista —  íme a legjobb toplisták egy helyen
Hársas-tó, Szentgotthárd

Változatos programok, rejtett kincsek a Zempléni-hegységben Füzértől Tokajig

Magyarország északkeleti csücske sokaknak ismeretlen terep, pedig annyi látnivalót és változatos programot tartogat a látogatók számára, hogy azt még felsorolni is nehéz. Zamatos borok, hangulatos pincesorok, ódon várak, csodálatos, kalandokkal teli túraútvonalak és a hungarikum hollóházi porcelán, hogy csak legismertebbeket említsük. Térképes gyűjteményünk segítségével Füzértől Tokajig barangolhatjátok be ezt a csodás tájat, miközben olyan rejtett kincsekre bukkantok, amikről talán még sosem hallottatok.

Füzér vára

Barangolás a festői Alpokalján

Ha megmutattuk az ország keleti felének legszebb területét, nem maradhat ki a nyugat sem, hiszen a festői Alpokalja egy valóságos kincsesbánya nem csak a természetkedvelők számára, hanem azoknak is, akik a városnézést részesítik előnyben az utazásaik során. 

Térképes gyűjteményünk segítségével megismerhetitek a Fertőmelléki-dombság, a Soproni-medence és a Soproni-hegység, a Kőszegi-hegység és Kőszeghegyalja, valamint a Vas-hegy, a Pinka-sík, a Felső-Őrség és a Vasi-Hegyhát legérdekesebb látnivalóit.

Kaland-, élmény-, gasztro- és szálláslista —  íme a legjobb toplisták egy helyen
Cáki pincesor – Szabadtéri Néprajzi Múzeum

Várak, borok, présházak – Tolna megyei kirándulás bakancslistás élményekkel (+szállásajánló)

Ebben a gyűjteményben Tolna megye legizgalmasabb látnivalóit, kirándulóhelyeit, történelmi és természeti kincseit mutatjuk be köztük sok-sok olyan látnivalóval, amikről nagyon kevés helyen lehet olvasni. Ha szívesen pihennétek olyan helyen, ahol nem nyüzsögnek a turisták százával, de mégis sok izgalmas program akad, ez a környék tökéletes úti cél lesz.

Kaland-, élmény-, gasztro- és szálláslista —  íme a legjobb toplisták egy helyen
Molyhos Tölgy Ország Fája, Bátaszék

Magyarországi állatkert gyűjtemény – „Állati jó” helyek térképpel

Ebben a térképes állatkert és vadaspark gyűjteményben nem csak a legjobb hazai állatkerteket és vadasparkokat mutatjuk be, hanem kiegészítettük állatsimogatókkal, állatos programokkal, állatos kávézókkal és olyan szálláshelyekkel, ahol szintén találkozhattok állatokkal. 

A listánkon olyan helyek szerepelnek, ahol az állatokat megfelelő körülmények között tartják, és semmiben nem szenvednek hiányt. Böngésszétek át a térképünket, és nézzétek meg, mi esik útba a legközelebbi kiruccanáskor.

Bella Állatpark, Siófok

Csaták nyomában – a leglátványosabb hazai emlékhelyek és erődök

A történelem kedvelőit most egy különleges időutazásra hívjuk, melynek során nagy csaták helyszíneit járjuk be

Persze, akik kevésbé fanatikusak, azok is bártan tartsanak velünk, mert olyan látványos hazai emlékhelyeket és erődöket gyűjtöttünk össze, amik azok számára is érdekesek lesznek, akik kevésbé mozognak otthonosan a csaták világában.

A híres emlékhelyeket az általunk készített térképen is megtaláljátok.

Zakatolás az ország leghangulatosabb kisvasútjain – Nagy térképes kisvasút gyűjtemény

Kisvasúttal bejárni az ország legszebb területeit hatalmas élmény, és nem csak akkor, ha gyerekekkel utazik az ember! 

Hegyeken-völgyeken zakatolva olyan rejtett zugokat is felfedezhetünk, ahová autóval egyáltalán nem lehet eljutni, gyalogosan pedig csak a gyakorlottabb túrázók merik bevállalni a táv miatt. Nem is hinnétek, mennyi ilyen kisvasút létezik az országban! Térképes gyűjteményünkön megmutatjuk mindet, sőt, gyűjtöttünk mellé kerti vasutakat és érdekes vonatos programokat is.

Kaland-, élmény-, gasztro- és szálláslista —  íme a legjobb toplisták egy helyen
Pálházi Kisvasút

Hazai miniszobrok: Kolodko Mihály rejtőzködő kincsei térképen

Kolodko Mihály ukrán-magyar szobrászművész miniatűr műalkotásai már az egész országot behálózzák, de méretükből adódóan némelyiket nem is olyan egyszerű felfedezni. A fővárosban már 30 ilyen kis szobor látható, de könnyen megeshet, hogy csak úgy elsétál mellettük az ember, hiszen egyesek a környezetükbe beleolvadva rejtőzködnek. 

Térképünk segítségével egy kalandos Kolodko-szobor vadászatra indulhattok, találjatok meg minél többet közülük. Akik teljesítették a budapesti kört, tovább léphetnek a haladó szintre, irány az ország és keressétek meg Gombóc Artúrt és vidéki társait is!

Kaland-, élmény-, gasztro- és szálláslista —  íme a legjobb toplisták egy helyen
Főkukac miniszobor a budai rakparton

Nagy romantikatérkép – Ezeket a randihelyszíneket ne hagyd ki idén a pároddal!

A romantikus programok nem csak Valentin-napon menők! Ha felejthetetlen közös élményeket szeretnétek gyűjteni, akkor a nagy romantikatérképet érdemes elmenteni, mert olyan különleges programokat gyűjtöttünk csokorba, amik tuti befutók lesznek az első randin, de a sokadikon is megállják majd a helyüket. 

Romantikus séták a természetben, szerelmi történetek titkait őrző kastélyok, romantikus hangulatú városok, vagy páros adrenalinbombák is akadnak a listánkon, csak rajtatok múlik, mit vállaltok be!

Kaland-, élmény-, gasztro- és szálláslista —  íme a legjobb toplisták egy helyen
Szeretet szobor, Vál

Tavaszi-nyári bakancslista – 30+ szuper látnivaló, amit muszáj megnézned

Bár ez az összeállítás 2022-ben készült, csupa olyan programtippet tartogat, ami bármikor kipróbálható. Legyen szó eldugott kirándulóhelyekről, kevésbé ismert látnivalókról, csodás természeti szépségekről, toplistás élményekről, extrém kalandokról, vagy hagyományosabb programokról, mi mindenre mutatunk néhány ötletet. Természetesen a szállásajánló sem hiányozhat a lista végéről!

Faragott falu, Kisgyőr

Nagy térképes kalandpark gyűjtemény a legjobb játszóterekkel, gokart és bobpályákkal kiegészítve

Ha szeretitek a pörgős, aktív programokat, akkor ez a gyűjtemény nektek készült! Felsorakoztatja az ország csaknem összes kalandparkját a legnagyobbaktól az egészen kicsikig, de ingyenes alternatívákat is mutatunk olyan játszóterek formájában, amik valami miatt különlegesek, és többet adnak, mint egy egyszerű homokozóval, mászókával, csúszdával ellátott játszó. 

Mindezek mellett a száguldás szerelmeseinek összegyűjtöttük az ország legjobb gokart és bobpályáit is. Hogy könnyen megtaláljátok, mi esik éppen útba, térképen is megnézhetitek őket.

Kaland-, élmény-, gasztro- és szálláslista —  íme a legjobb toplisták egy helyen
Sárvári Kalandpark

Festői kápolnák, mesés kilátások és különleges látnivalók – 23 varázslatos hely a Balatonnál

Bár a Balaton látnivalóiról rengeteget lehet olvasni, sokszor pont ezért nehéz a választás, hogy milyen program férjen bele abba a néhány napba, amit ott tölt az ember. Bakancslistánk kissé szubjektív, de egytől-egyig olyan helyeket sorakoztat fel, amiket feltétlenül érdemes megnézni egy balatoni vakáció alkalmával.

Kaland-, élmény-, gasztro- és szálláslista —  íme a legjobb toplisták egy helyen
Kék kápolna, Balatonboglár

A legjobb gyerekbarát korcsolyapályák Budapesten és vidéken – Vidd jégre a családot!

Hogy télen az ország szinte összes nagyobb városában van már lehetőség korcsolyázni, az szinte természetes, de olyan pályát találni, ami valóban gyerekbarát és bátran felengedhetik a szülők a kisebbeket is, az már nem olyan egyszerű. Ez a gyűjteményünk egy térkép segítségével mutatja be azokat a helyeket, ahol gyerekbarát jégpályákat találhattok szerte az országban.

Csigalépcső, macskaút, irodalmi alakok nyoma – 10 különleges lépcső Magyarországon, ahová érdemes ellátogatni

Kicsi lista, de mégis különleges, ezért nem maradhat le a listák listájáról. Ez a nem mindennapi lépcsőgyűjtemény nem csak azoknak lehet érdekes, akik imádnak lépcsőzni, hiszen a lépcsők mindig vezetnek is valahova, így bár ezek önmagukban is különlegesek, de a végén még vár rátok néhány csodaszép látnivaló is.

Kaland-, élmény-, gasztro- és szálláslista —  íme a legjobb toplisták egy helyen
Halas lépcső, Tapolca

12 mesés úti cél – Egynapos autós kirándulások 1 órára Budapesttől

Sokan irigylik a fővárosban élőket, hogy mennyi programlehetőség közül válogathatnak, de akik születésük óta Budapesten élnek, azoknak néha valóságos felüdülés elszakadni kicsit a zajos várostól. Nekik készült ez az összeállítás, ami olyan úti célokat mutat be, amik akár 1 óra alatt elérhetők Budapestről. Listánkon találtok szuper programokkal csalogató városokat és páratlan természeti kincseket egyaránt.

Fő tér, Szentendre

Csobbanj és gyógyulj tavasszal is! – 18 híres és kevésbé ismert gyógyfürdő Magyarországon

Magyarország szerencsés adottságainak köszönhetően rengeteg termál- és gyógyfürdővel büszkélkedhet, melyek közül 18-at mutatunk be ebben a gyűjteményben. Az olyan nagyágyúk, mint Hévíz, Zalakaros vagy például Hajdúszoboszló mellett kevésbé ismert, ám nagyon színvonalas gyógyfürdőket is találhattok a bejegyzésben. Ilyen például Celldömölk, Harkány, Igal, Nagykáta, vagy Cserkeszőlő gyógyfürdője, hogy csak néhányat említsünk közülük.

Kaland-, élmény-, gasztro- és szálláslista —  íme a legjobb toplisták egy helyen
Bocskai Strand és Gyógyfürdő, Hajdúböszörmény

Különleges gasztrolisták

Fagyizók, ahol nem érjük be egy gombóccal! – Az ország legjobb fagyizóinak NAGY TÉRKÉPES GYŰJTEMÉNYE

Korábban feltettük a kérdést, vajon melyik lehet az ország legjobb fagyizója. Rengeteg javaslat érkezett, így ez a hatalmas gyűjtemény első sorban a ti ajánlásaitok alapján készült. Érdemes minden évben rápillantani, mert évente frissítjük a listát, kerülnek fel újdonságok, illetve, az Év Fagylatja és a Balaton Fagyija nyerteseit is bemutatjuk.

A gyűjtemény egy TOP 20-as ajánlóval indul, ahol a legeket mutatjuk be, de végigjárjuk az országot, és a budapestiek mellett a legjobb vidéki fagylaltozókat is felsorakoztatjuk. Gondoltunk az ételallergiásokra is, ahol mentes finomságok is kaphatók, azt külön jelöltük.

Kaland-, élmény-, gasztro- és szálláslista —  íme a legjobb toplisták egy helyen
Tejvirág Fagylaltozó, Balatonboglár

88 hazai borászat és különleges boros szálláshely a Szallas.hu nagy térképes gyűjteményében

Ebben a gyűjteményben a hazai borvidékek legjobb borászatait mutatjuk be, persze azt hozzá kell tennünk, hogy a lista korántsem teljes. A térképes gyűjtemény attól igazán különleges, hogy olyan boros szálláshelyeket is felsorakoztat, ahol helyben található pincészet, így nem okozhat gondot az „iszik vagy vezet” dilemma sem.

Kaland-, élmény-, gasztro- és szálláslista —  íme a legjobb toplisták egy helyen
Sipos Borház & Vendégház, Badacsonyörs

Balatoni gasztrolisták

Az ország egyik legfelkapottabb turisztikai desztinációja a Balaton, ahol programot nem nehéz találni, és vendéglátóhelyekből is van szép számmal. Sokszor éppen az okoz gondot, melyiket is válasszuk a sokból. Mutatunk néhány olyan tematikus listát, ami meg fogja könnyíteni a választást:

Térképen a magyarországi Michelin-csillagos éttermek

A 2022-es Michelin Guide díjátadón taroltak a hazai éttermek. Két csillagot is kapott a budapesti Stand Étterem, valamint a tatai Platán Gourmet, további 6 étterem pedig egy Michelin-csillagot zsebelt be.

Térképes összeállításunkban megtalálhatók a Bib Gourmand, a Zöld-csillagos és a Michelin-ajánlással büszkélkedő helyeket is. Megnyugtatásul eláruljuk, sok olyan is van közöttük, ami a hagyományosabb vonalat képviseli, de ne féljetek kipróbálni az újdonságokat sem!

Kaland-, élmény-, gasztro- és szálláslista —  íme a legjobb toplisták egy helyen
Platán Bisztró, Tata

TOP 20 vidéki étterem, amiért megéri útra kelni – Kihagyhatatlan vendéglők Budapesten kívül

Az ilyen jellegű ajánlókban mindig van egy kis szubjektivitás, hiszen ízlések és pofonok különböznek, de az összeállítás során mindig igyekszünk figyelembe venni a vendégek ajánlását is. Sok ember pedig nem tévedhet! Így született meg a vidéki éttermek TOP 20-as listája is, amit érdemes végigenni!

Kaland-, élmény-, gasztro- és szálláslista —  íme a legjobb toplisták egy helyen
Sauska 48, Villány

Tematikus szálláslisták

Szállások, ahonnan a legszebb várakra nyílik panoráma

Országszerte rengeteg látványos várrom őrzi a múlt emlékét. Ezeket a várakat gyűjtöttük nektek térképre, ráadásként pedig egy olyan különleges és egyedi szálláslistát is összeállítottunk, amit a várak rajongói egyenesen imádni fognak. Ebben a gyűjteményünkben olyan belföldi szállásokat találtok, ahonnan a legszebb magyarországi várakra nyílik panoráma.

Kaland-, élmény-, gasztro- és szálláslista —  íme a legjobb toplisták egy helyen
Hotel Kapitány Wellness Sümeg ****+superior

TOP 30 vidéki wellness hotel Magyarországon – Relaxálj a legjobb szállodákban, mert megérdemled

A wellness szerelmeseinek több olyan tematikus listával is igyekszünk megkönnyíteni a tökéletes szállás kiválasztását, ami valamilyen egyedi szemszögből közelíti meg a témát. Ez a listánk azt a TOP 30 vidéki wellness hotelt sorakoztatja fel, amik a szállóvendégek értékelései alapján váltak közönségkedvenccé. A cikkben a szállások bemutatása mellett tartalmas programajánlókat is helyet kaptak.

Kaland-, élmény-, gasztro- és szálláslista —  íme a legjobb toplisták egy helyen
Hotel Bodrog Wellness & Elix Spa Sárospatak ****+superior

50 őrségi faház és természetközeli szállás a tökéletes pihenéshez

Aki járt már az Őrségben, az tudja, hogy egy mesebeli hely, aminek szépségét fokozza a lelassult idő és az érintetlen természet. Bár az ország egyik legeldugottabb csücskéről van szó, mégis megéri felkerekedni, és felfedezni ezt a csodálatos vidéket. 

Ehhez segítségül összegyűjtöttünk 50 olyan természetközeli szállást, ami nagyban hozzájárul majd a felejthetetlen pihenéshez. Válogassatok a listánkról, és élvezzétek a vidéki kényelmet valamelyik modern, jól felszerelt őrségi faházban!

Kaland-, élmény-, gasztro- és szálláslista —  íme a legjobb toplisták egy helyen
Manka Kisrönkház, Ispánk

TOP 50 családbarát wellness hotel – Íme a Blog.szallas.hu országos összeállítása

Gyerekkel utazni, főleg kisebbekkel nem egyszerű, hiszen az ő igényeiket nem elégíti ki egy hagyományos szálláshely még akkor sem, ha modern, kényelmes és tiszta. Nekik fontos, hogy találjanak valami olyan időtöltést, ami a korosztályuknak megfelelő, legyen az játszótér, játszóház, vagy egy színvonalas animátor program

Szerencsére már egyre több a családbarát szállás, és szép számmal akad köztük olyan wellness hotel is, ami kifejezetten nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a kiskorú vendégeik is elégedetten távozzanak tőlük. Térképes összeállításunk ilyen wellness hoteleket vonultat fel az ország minden tájáról, hogy megkönnyítse a családi vakáció szervezését.

Kaland-, élmény-, gasztro- és szálláslista —  íme a legjobb toplisták egy helyen
Caramell Premium Resort Bükfürdő ****

TOP 20+1 családbarát szálláshely Magyarországon

Ez a lista részben átfedi a családbarát wellness hotelek gyűjteményét, de megéri azért átböngészni, ha nem fontos szempont a wellness, mert akad a felsorolásban klassz kis panzió és olyan farm is, ahol meg lehet szállni.

Szőlőszem Farm, Tiszaszőlős

TOP 50 vízparti vendégház saját stéggel, partszakasszal

A vízparti szállásoknak mindig különleges hangulatuk van, pláne, ha saját stég vagy partszakasz is tartozik hozzájuk. Ha szívesen meghallgatnátok a békakórus esti előadását, vagy a nádasban élő vízi madarak reggeli ébresztőjét, válasszátok ki a számotokra tökéletes vízparti szállást az 50-es toplistánkról.

Kaland-, élmény-, gasztro- és szálláslista —  íme a legjobb toplisták egy helyen
Duna House Vendégház, Tass

30+ szálláshely, ahol lehet lovagolni

Hogy a Szallas.hu csapata mennyire komolyan veszi, hogy minden igényt kiszolgáljon, annak ez a gyűjtemény az egyik legékesebb bizonyítéka, hiszen a lovaglás szerelmesei nem sok helyen találhatnak még egy ilyen szuper összeállítást! 

A magyarság lovas nemzet, és szerencsére nem csak lovardákból található szép számmal országszerte, hanem olyan hotelekből és lovas panzióból is több van, ahol a színvonalas szállás mellett lovaglási lehetőség is van. Mi ebből több, mint 30-at összegyűjtöttünk nektek.

Kaland-, élmény-, gasztro- és szálláslista —  íme a legjobb toplisták egy helyen
Lóbarát Lovasudvar Panzió, Cserszegtomaj

TOP 20 medencés szállás Magyarországon

A nyár slágerei szállás terén a medencés szálláshelyek, pláne akkor, ha nincs a közelben strand vagy természetes víz, ahol csobbanhatnánk a hőségben. Ebben a gyűjteményben olyan szállásokat találtok, ahol van kültéri medence is, így a legforróbb napokon is kedvetekre pancsolhattok a hűsítő habokban.

Kaland-, élmény-, gasztro- és szálláslista —  íme a legjobb toplisták egy helyen
Erdei Wellness Vendégház, Ópusztaszer

Alvásbarát szállodák, ezeket még Csipkerózsika is megirigyelné

Szintén egy különleges összeállítás, ami azokat a szálláshelyeket sorakoztatja fel, amik garanciát vállalnak arra, hogy a lehető legjobban kipihenjétek magatokat. 

Az alvásbarát szálloda nem csupán egy rájuk ragasztott címke, sokkal több van mögötte. Egy igen komoly nemzetközi minőségbiztosítási rendszert jelent, ahol több szempont alapján vizsgálják a szálláshelyeket. Ha szeretnétek tudni, mely hazai szállodák felelnek meg ennek, nézzétek meg a rangos listát, és bártan teszteljétek is le őket!

Kaland-, élmény-, gasztro- és szálláslista —  íme a legjobb toplisták egy helyen
Mala Garden Hotel Siófok ****+superior

Külföldi toplisták

50 horvátországi szálláshely, ahol magyarul beszélő a tulaj

Nem mindenki rendelkezik nyelvismerettel, de ha igen, nagy valószínűséggel akkor sem a horváttal. Pedig Horvátország az egyik legkedveltebb külföldi úti cél, ha tengerparti nyaralásról van szó, mert néhány óra alatt autóval is elérhető, és csodálatos, kristálytiszta strandjai vannak.

Ha szívesen pihennétek olyan szálláson, ahol a házigazdátok nem csak köszönteni tud az anyanyelveteken, hanem kirándulástippekkel és jó tanácsokkal is el tud látni magyarul, ezt a listát érdemes lesz elmenteni, és használni a horvátországi nyaralás tervezésekor!

Kaland-, élmény-, gasztro- és szálláslista —  íme a legjobb toplisták egy helyen
Apartmanok Biseri Mora Njivice

Horvátországi Kék Zászlós strandok TÉRKÉPES gyűjteménye

Horvátország közel 1800 kilométer hosszú tengerparttal büszkélkedik, de ami ennél is óriásibb, hogy szinte minden évben 100 fölött van az olyan strandjainak száma, ami kiérdemelte a nemzetközi Kék Zászlós minősítést

Bár ezt évente felülbírálják, általánosságban elmondható, hogy a lista csak bővül, ritkán kerülnek le róla olyan strandok, amik már egyszer megszerezték a minősítést. Ha szeretnétek többet megtudni arról, hogy mit jelent valójában a Kék Zászló, sőt, szívesen ki is próbálnátok egy ilyen strandot a következő horvátországi nyaraláskor, akkor mentsétek el ezt a gyűjteményt!

50 eldugott robinzoni nyaraló Horvátországban, pár lépésre a tengertől

Nyaranta Horvátországban minden túlzás nélkül nyüzsögnek a turisták, de nem lehetetlen olyan helyen pihenni, ahol mégis távol lehetünk a zajos tömegtől. Ebben a bejegyzésben olyan eldugott, kevésbé ismert nyaralóhelyeket mutatunk, ahol hangulatos halászkunyhókban, csendes, elszigetelt apartmanokban élvezhetitek a horvát nyarat.

Halászkunyhó Nyaraláshoz A Tenger Mellett Öböl Vinodarska, Losinj – 3264 Vinodarska

Horvátországi bakancslista – 50+ látnivaló, élmény és szállás, amit muszáj kipróbálni

Horvátországban a remek strandok mellett látnivalók terén is igen gazdag a kínálat. Bakancslistánkon találtok különleges horvát úti célokat, tömegmentes, rejtett helyeket, olyan városajánlókat, amiket feltétlenül érdemes megnézni, szuper strandokat és még számtalan kihagyhatatlan programtippet

Ha horvátországi utazást terveztek, feltétlenül böngésszétek át ezt az ajánlót, mert sok időt spórolhattok, amit egyébként a program tervezésével töltenétek. Itt megtaláljátok Horvátország látnivalóinak a legjavát.

Kaland-, élmény-, gasztro- és szálláslista —  íme a legjobb toplisták egy helyen
Zlatni Rat (Aranyszarv) a horvátországi Brac szigetén

TOP 30 szálláshely Csehországban – romantikus panziótól a wellness hotelig

Talán nem vagyunk egyedül azzal az érzéssel, hogy külföldi szálláshelyet választani mindig kicsit nehezebb. Ha éppen Csehországba készültök, akkor kicsit megkönnyítjük a dolgotokat, mutatunk 30 olyan szállást, amelyek között biztosan akad majd kedvetekre való. 

Kaland-, élmény-, gasztro- és szálláslista —  íme a legjobb toplisták egy helyen
CASTLE BRIDGE Český Krumlov ****

A 25 legjobb erdélyi vendégház

Erdélyről nem tudunk elfogulatlanul nyilatkozni, mert ez a csodás vidék nálunk nagy szerelem. Ha hozzánk hasonlóan éppen egy erdélyi kiruccanást terveztek, a 25 legjobb erdélyi vendégház gyűjteményét érdemes lesz átbogarászni, mert olyan imádnivaló szállásokat találtok köztük, amik 100%-ban átadják azt a hamisítatlan erdélyi hangulatot, amit azok már jól ismernek, akik egyszer megtapasztalták az erdélyi emberek vendégszeretetét. 

A listát a Szallas.hu vendégeinek értékelései alapján állítottuk össze, így biztos, hogy a valóságban sem fogtok csalódni!

Kaland-, élmény-, gasztro- és szálláslista —  íme a legjobb toplisták egy helyen
Casa de oaspeți Székely Bisericani

Tudjuk, hogy szeretitek a gyűjteményes ajánlókat, úgyhogy reméljük, a listák listája is elnyeri a tetszéseteket.

(Képek: Szallas.hu, shutterstock.com)


Hogy tetszett a bejegyzés?
Tetszik
Tetszik
71%
Imádom
Imádom
29%
Vicces
Vicces
0%
Hűha
Hűha
0%
Nem tetszik
Nem tetszik
0%